2016. december 19., hétfő

Dzsihádista lázadók égetik fel az Aleppóból evakuált civilek autóbuszait

cqgnolhw8kqawifaaaaaaaaaaaa009-950x527
(Dzsihádisták: Genfi egyezmény? Mi az? – SzRTI)
Helyi idő szerint december 18-án, az Aleppóval szomszédos Idlib tartományban, a dzsihádista banditák által ellenőrzött területeken, – szíriai lázadók és az Iszlám Állam fegyveresei támadták meg, s gyújtották fel, az Aleppóból érkező evakuált civilek autóbuszait.
A Xinhua hírügynökség Szíriában tartózkodó tudósítója szerint; megismétlődhet az aleppói humanitárius katasztrófa, immáron a vele szomszédos Idlib tartományban.
A Szíria északi részén lévő, iszlamisták ellenőrzése alatt álló területen lángolnak a menekülők autóbuszai, (lásd képünkön), s ezzel az evakuálási folyamata meg is szakadt.
Pedig a Szíriai Kormányhadsereg, s a vele szövetséges erők katonai sikerei majdnem teljesek Alappóban, – jelenleg már csak mintegy 2 négyzetkilométer területet uralnak a kormányellenes lázadók, s az Iszlám Állam fegyveresei. De a jelek szerint a dzsihádisták továbbra is a civil lakosságot használják fel arra, hogy meghosszabbítsák a harcokat, s ezzel együtt a civilek szenvedéseit.
Az embereket Aleppóból, a korábbi megállapodás értelmében; a lázadók által még továbbra is uralt Idlib tartományba evakuálják, ahol azonban újabb és újabb támadásokat kell elszenvedniük a dzsihádistáktól. Akik így lassítják, akadályozzák a romhalmazzá lőtt, s így élhetetlenné vált Alappóból történő evakuálási folyamatokat.
A számok pedig rémisztőek. Összesen 1.5 millió embert kellene evakuálni, ám közöttük 4 ezer iszlamista is van, kik szabad elvonulást követelnek úgy, hogy megtarthassák felszerelésüket és fegyvereiket.
Mindemellett, ahogyan már írtuk, az Idlib tartományban történt barbár támadások erőteljesen kihatnak az Aleppóból menekülő civilek evakuálására, jelentősen lassítják, akadályozzák ezt, hiszen eddig mindössze; nem egészen 10 ezer embert sikerült csak evakuálni az elpusztult városból
cqgnolhw8kuax8c1aaaaaaaaaaa497-950x536
China Radio International / CRI – Szabad Riport

Rontja az USA megítélését az Irán elleni szankciók meghosszabbítása

Hasszán Roháni iráni elnök szerint az amerikai kormányba vetett nemzetközi bizalom csökkenéséhez fog vezetni az a hozzáállás, amit Iránnal kapcsolatban képviselnek.
Az amerikai kormány azon döntése, hogy újabb 10 évvel meghosszabbítják az Irán ellen 1979-ben hozott szankciókat, sérti az iráni atomprogram kapcsán kötött egyezményt, mert abban az USA kötelezettséget vállalt a szankciók eltörlésére. Roháni azt mondta, az egyezmény sértése jelentős visszaesést okozhat az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi megítélésében.
Róháni megbeszélést tartott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezérigazgatójával, Jukija Amanoval, ahol megerősítette; a nemzetközi megállapodás feltételeit továbbra is minden, azt aláíró fél be kell tartsa, az USA részéről a szankciók meghosszabbítása pedig ennek sértését jelenti.
Az USA, Oroszország, Kína, Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország 2015 július 14-én írta alá az iráni atomprogramot nemzetközi ellenőrzés alá vonó egyezményt. A nemzetközi kontroll elfogadásáért cserébe Iránnak a gazdasági szankciók eltörlését ígérték.

http://www.hidfo.ru/2016/12/rontja-az-usa-megiteleset-az-iran-elleni-szankciok-meghosszabbitasa/

Skócia független országként az EU tagja maradna

A skót kormány a következő hét folyamán elő fog állni egy tervezettel, mely szerint Skócia akkor is része maradna az Európai Unió közös gazdasági térségének, miután a britek már kiléptek.
Mike Russel, az Európai Unióból kilépésért felelős skót miniszter vasárnap kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy Skócia független országként az EU tagállama maradna; elmondása szerint a brit kilépést követően is „megőriznék korábbi helyüket Európában”, és ennek érdekében egy kompromisszumos tervezetet terjesztenek elő. Ezzel ugyan nem őriznék meg az EU tagság összes előnyét, de „csökkentenék a Brexit által okozott károkat”.
A miniszter – az EU-párti Skót Nemzeti Párt tagja – nem tartja elfogadhatónak Theresa May brit kormányfő terveit az úgynevezett „hard-Brexit”-re vonatkozóan, melynek részeként az Egyesült Királyság inkább feladná hozzáférését az európai közös piachoz, ha az EU továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a brit határokat nyitva kell tartani a bevándorlók előtt.
A kedden előterjesztendő dokumentumban az áll, hogy a Brexit során Brüsszel a skót kormánynak kellene visszaadjon bizonyos tagállami jogköröket, melyeket az Egyesült Királyság részeként Skócia nem kapna meg. A miniszter szerint a kilépési folyamat során fokozott éberséggel fogják őrizni Skócia nemzeti érdekeit, és nem engedik meg, hogy a tagállami jogkörök visszaadása során a brit kormány még kiterjedtebb hatalmat kapjon a skótok felett.
A britek június 23-án egy népszavazással döntöttek az Európai Unióból kilépésről, melynek során a választók 51,9%-a, mintegy 17,4 millió ember utasította el az uniós tagságot.

http://www.hidfo.ru/2016/12/skocia-fuggetlen-orszagkent-az-eu-tagja-maradna/