2014. május 28., szerda

Eurábia: a politikusok eladták Európát az iszlámnak olajért és hatalomért │ Gertrud Galster

EURÁBIA: Iszlamizáció és bevándorlás! Ez árulás a legmagasabb szinteken, „Euro-mediterrán partnerség” vagy „Mediterrán Unió” fedőnévvel.
Az EU elit vállalatai – melyek mindegyikének kapcsolata van nagy elit csoportokkal – folyamatosan a versenyképes olajtól és üzemanyagtól függenek (a gépek, a gyárak, a közlekedés, az infrastruktúra, a repülés, a tengeri közlekedés stb. számára).
Azért, hogy a piaci verseny feltételeinek megfeleljenek, jóban kell lenniük az arabokkal, mivel Oroszország és Kína nem preferált partnerek. Emellett az arabok rengeteget fektettek be az EU-ba, mely nélkül az EU vállalatai nem igazán lennének meg. Mindezért cserébe az arabok kedvező körülményeket kértek az embereiknek – vagyis a muszlimoknak – és Európa iszlamizációjának.
A teljes rejtett tervet olyan kifogások mögé rejtették, mint a stabilitás, fejlődés és integráció, melynek főleg a kulturális aspektusát hangsúlyozták ki. Ez egy okos lépés volt a lakosság szimpátiájának elnyerésében – főleg a baloldalon. Ugyanakkor a számok nem hazudnak. Gyakorlatilag a hivatalos célok egyikét sem érték el vagy nem értek el jelentős előrelépést (mivel hamis kifogások voltak). Úgy tűnik, csak a nagyvállalatok nyertek mindezen, miközben az iszlamizáció gyorsan terjed és megosztja a népességet.

https://www.dzsihadfigyelo.com/2019/05/28/eurabia:-a-politikusok-eladtak-europat-az-iszlamnak-olajert-es-hatalomert-│-gertrud-galster/