Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2014. július 15., kedd
Eddig a nap történései Donbasszban…
Luhanszknál alábbhagyott a valcmanisták bosszúvágya, és mostmár arra vágyakoznak, hogy hagyná már őket békén a milicia!
Krasznodont és Alekszandrovkát
pánikszerű gyorsasággal hagyta ott a latorhord, és vad iramban – szó
szerint menekülnek – Szcsasztye irányába. Árkon-bokron
keresztülgázolva. Viszont nem kis gondot okoz a menekülő bérgyilkosok
számára a Szeverszkij Donyec folyó, amelynek egyetlen hidja itt a
környéken a folyóban hever.
Előttük a folyó-mögöttük a bebőszült önvédelmisek! A személyi
felszerelés a “golyóálló” mellénnyel együtt-száraz állapotban-kb. 60
kiló. (Harminc km. futás után már több.)
Választhatnak is akár! Viz vagy golyó.
Dmitrovkát a latorbanda a múlt hét végén megszállta, és a lakókat elüldözték. Majd kényelmesen betáboroztak ott. Ma délelőtt az utolsó lakó is otthagyta a falut, és szólt a milicistáknak.
Háború van. Ilyen esetben pedig a vagyonbiztonság nem az elsődleges szempont. Kiválképp, ha a vagyon közepén az ellenség ücsörög. Egyszer talán valaki majd kiböki, hogy hány Dmitrovkába befészkelt zsoldosnak nem kell járandóságot fizetni ma délutántól? A halyiek szerint voltak vagy százan. Hogy mennyi élte túl a DNR tüzérségének tüzét? – ezidőszerint még nem tudni.
Amvrozijevkánál
komoly lator “GRAD” különitmény készült Dmitrijevkát eltörölni a föld
szinéről. Éppen elkezdték, ám befejezni nem volt idejük. Egy
sorozatvető üteg nagyon sérülékeny! Annyira el voltak foglalva a bosszú
gondolatával, hogy az őrködésről nagyon megfeledkezhettek. Ezt persze a
milicia kihasználta. A nem nagy létszámú támadó miliciacsoport
elsődlegesen a technikát támadta. Sikerrel. Ennél az akciónál három
milicista elesett.
A latrok közül kilencnek nem volt alkalma kereket oldani. A többeiek az első RPG-találatok után sietve távoztak.
Sznyezsnoje mellett a reggeli légitámadást követően, a terrorbombázás miatt dühös milicia megtámadta Valcman “nemzeti” gárdáját. Magyar idő szerint délután négy órakor még heves lövöldözés volt. Az összecsapásban mind a latrok, mind az önvédelmisek sok embert vesztettek.
De hogy Valcman következő éjszakája se legyen nagyon nyugodt, arról valakik ma ismét gondoskodtak. Jenakijevo környkén komoly erőnek számitó tankkonvoj csörömpöl Donyeck felé. Lehet hogy Nyalókakirály pumpája felszalad, ha odasúgják neki, hogy orosz nemzeti trikolorokat lobogtat a szél azokon a tankokon.
Meglehet, hogy Maradék Ukrajna Kegyura ezeket a hireket követően már komolyabban veszi Igor Sztrelkov tegnapi szavait: valami olyasmit beszélt, hogy Kijevbe készülnek, kitakaritani onnan a fasisztákat.
Elkészült közben a múlt heti “Fekete Nap” kárlistája is. Mint ismert, Zeljenopoljénál katasztrofális csapást mért a Népi Milicia a latorhorda egyik táborára.
28 tank
11 BTR
14 PSZH
24 nehéz teherautó
16 kissebb teherautó
4 árokásó
6 mikrobusz
Ez a véglegesnek mondott, a nagyobb és kivehető roncsok alapján
megállapitott technikai veszteség a latoroldalon. A másvilágra küldött
zsoldosok száma szintén csak becslés. + 10 lator még elképzelhető a
maradványok számából kikövetkeztetve. A biztosan megállapitott, és a
helyszinen elpusztultak száma 246 egyed.
A milicia által begyűjtött és kórházba szállitott hatvannégy súlyos sérült állapotát nem kisérik figyelemmel.
A milicia tapintatosságára és figyelmességére mi sem jellemzőbb, hogy a hullák és maradványok összegyűjtéséig a sajtót nem is engedték a szörnyű szinhelyre.
http://balrad.wordpress.com/2014/07/15/eddig-a-nap-tortenesei-donbasszban/
Kína monopolhelyzetbe került a kiberháborúban
A
tajvani média szakértői nyilatkozatokat tett közé, miszerint Peking van
kezdeményező szerepben a kínai-amerikai kiberháborúban, és az
elektronikai hadviselés terén mostanra globális vezető szerepet vívott
ki. Bár Kína befolyása gazdasági és politikai téren is emelkedőben van,
a kibertér az első színtér, melyen világelsősége egyértelműen
megmutatkozik. A Taipei Times című napilap szerint ez a szerep a
közeljövőben csak erősödni fog és Kína az elektronikai hadviselésben
monopolhelyzetbe kerülhet.
A lapnak Ma Csen-kun, a Nemzetvédelmi Egyetem professzora
nyilatkozott. Elmondása szerint a kibertér "meghódítása" Kínában
1992-ben, a kínai internethálózat információs központ létrehozásával
kezdődött, ez volt a kormányzat első internetes információgyűjtő
platformja.
Az elmúlt években az amerikai média egyre gyakrabban hozza, hogy
kínai hackerek növekvő mértékben támadnak tajvani és hongkongi
célpontokat, emellett az Egyesült Államok informatikai rendszereibe is
gond nélkül bejutnak. Kína kiberkémként dolgozó ügynökei közvetlenül a
hadsereg alá tartoznak, de katonai célpontok mellett egyre gyakrabban
hajtanak végre beavatkozást gazdasági és politikai célpontok ellen,
emellett számuk a hivatalos állományban említettnél jóval magasabb. A
lapnak nyilatkozó szakértő szerint a kínai állam fokozott
erőfeszítéseket tesz arra, hogy a tehetséges hackereket alkalmi
jelleggel felbérelje, majd rendszeres állami megbízatásokkal civilként
is a kormány holdudvarában tartsa. Így valójában a szerződéses
állományról hivatalosan is elérhető számok sokszorosa azon hackerek
száma, akik Kína érdekeit a nemzetközi színtéren nap mint nap
képviselik.
Az ilyen személyek bár nem állnak szerződéses formában semmilyen
állami szerv szolgálatában, a kormány nemzetközi konfliktusok esetén
kiemelkedő bérezést biztosít számukra alkalmi munkákkal.
A kibernetikai hadviselés témája és az erőviszonyok alakulása az
elmúlt hónapokban különösen kényes kérdéssé vált, miután Peking és
Washington több alkalommal is elektronikus kémtevékenységgel vádolta
meg egymást. Májusban az amerikai igazságügyi minisztérium öt kínai
állampolgár ellen emelt vádat internetes ipari kémkedés miatt, majd a
kínai hadsereg vezérkari főnöke bejelentette, hogy az Egyesült Államok
a világ legnagyobb kibertolvaja, tevékenysége pedig minden
szabadságszerető ország informatikai rendszereire veszélyes. Az
amerikai kormány szerint Kína az ipari kémkedés és szellemi tulajdon
eltulajdonításának legaktívabb országa, Peking ugyanakkor arról számol
be, hogy Kína a Pentagon kibernetikai parancsnokságának és a
Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) állandó célpontja, így rá van
kényszerítve, hogy a szükséges ellenlépéseket megtegye.
http://www.hidfo.net/2014/07/15/kina-monopolhelyzetbe-kerult-kiberhaboruban
Hivatali eskü: Assad-i fricska a demokrácia orrára
A parlament tagjainak
viharos tapsa közepette, jobb kezét a Koránra helyezve tette le a
hivatali esküt kedden Damaszkuszban Bassár el-Aszad, akit május végén
népszavazáson újabb hét évre Szíria elnökének választottak.
Bassár el-Aszad
GRATULÁLUNK!
A május 27-i referendumon a részvételi arány 95,86 %-os volt,
és a választók 97,62 %-a - látjátok, így is lehet...ha van hitele a VEZETŐNEK - adta voksát az egyedüli jelölt Aszadra,
aki az őt először az elnöki székbe juttató, 2000 júliusi népszavazáson a
szavazatok 97,29 %-át kapta meg.
Asszád Nagy-Britanniában tanult, szemorvosi diplomát szerzett. Hét éve elhunyt apja, Háfez Asszad hatalmát örökölte. Az országban csak olyan politikai pártok tevékenykedhetnek legálisan, amelyek szövetségre léptek a kormányzó Baasz Párttal. A demokráciapárti, kicsiny ellenzék színjátéknak nevezte a népszavazást és valószínűleg Assad is annak szánta az ebéli formaságokkal együtt. Ilyen a szír "demokrácia", VEZÉRELV(H)Ű!!!
Asszád Nagy-Britanniában tanult, szemorvosi diplomát szerzett. Hét éve elhunyt apja, Háfez Asszad hatalmát örökölte. Az országban csak olyan politikai pártok tevékenykedhetnek legálisan, amelyek szövetségre léptek a kormányzó Baasz Párttal. A demokráciapárti, kicsiny ellenzék színjátéknak nevezte a népszavazást és valószínűleg Assad is annak szánta az ebéli formaságokkal együtt. Ilyen a szír "demokrácia", VEZÉRELV(H)Ű!!!
Gölöncsér Miklós
Nem sikerültek a rajtaütések - Izrael tűzszünetet akar
Izrael
az első szárazföldi beavatkozás vereségét követően sietve tűzszüneti
ajánlatot mondatott egy közvetítő országgal, így átmenetileg megszűnik
a Gázai-övezetben zajló népirtás. A fegyvernyugvást a közvetítőként
működő Egyiptom javasolta, miután a Hamász visszaverte az izraeli
különleges alakulatok egy rajtaütését, és sorozatos rakétacsapások
érték a Dimona atomerőmű környékét. A jelentések szerint
a Hamász vezetői elutasították a tűzszünetről szóló megállapodást, ami
alátámasztja, hogy a tűzszünettel Izrael akar visszatáncolni a
szárazföldi beavatkozás kudarca miatt. Egy izraeli védelmi vezető
szerint a Gázai-övezet bombázása a Hamász állásait komolyan
meggyengítette. A Hamasz katonai szárnya szerint azonban
megakadályozták az izraeli különleges alakulatok rajtaütéseit.
Vasárnap reggel az izraeli haditengerészet kommandói partra szálltak
a Gázai övezet északi részén, és igen hamar fegyveres harc bontakozott
ki a Hamász alakulataival. A rohamosztag egy rakétaindító állást akart
felszámolni, amiről korábban nagy hatótávolságú rakétákat indítottak el
Tel-Aviv és Jeruzsálem irányába. A Hamász akkori jelentése szerint
fegyvereseik megakadályozták az izraeli kommandó partraszállását. Az
izraeli hadsereg a művelet kezdetét követően felszólította az
észak-gázai települések lakosságát, hogy hagyják el otthonaikat, mert
napközben szárazföldi offenzívát indítanak az övezetbe. Azt követően a
kiterjedt offenzíva hivatalosan nem indult meg, és elfogadták a
kieszközölt tűzszünet javaslatot.
Izrael folytatja a Gázai övezet megsemmisítését
Mindössze
hat órán át tartott a tűzszünet Izrael és a Hamasz közt, miután a
Hamasz nem fogadta el az agresszor által a kezdeti kudarcok miatt
követelt tűzszünetet. A Gázai övezetet irányító szervezet több mint 70
rakétát lőtt ki Tel Aviv felé a nap folyamán, így alig néhány óra
szünet után az izraeli fél is folytatni kezdte a légitámadásokat.
A Hamász szóvivője, Szami Abu Zári azt nyilatkozta, hogy az izraeli
miniszterelnök tűzszüneti nyilatkozata egy vicc, így tovább folytatják
harcukat az izraeli elnyomás ellen és Palesztina felszabadításáért.
Zári szerint az izraeliek támadásainak már több mint kétszáz áldozata
van, a Gázai övezetben szervezett népirtás zajlik.
http://www.hidfo.net/2014/07/15/izrael-folytatja-gazai-ovezet-megsemmisitesetPalesztin hírek
A Hamász katonai szárnya már tegnap elutasította az Egyiptomi tűzszüneti
és a "békés" tárgyalási javaslatot ("...ez
már nem a béketűrés kérdése" hangsúlyozta Szami Abu Zuri a Hámasz
szóvivője, hozzátéve, hogy "a javaslat megvitatása után a Hamász úgy
döntött, hogy elveti a kezdeményezést, és múlt éjjel sajnálattal
tudatta is ezt Egyiptommal", majd így folytatatja "A Hamász
létfontosságúnak tekinti a blokád enyhítését, ám értésre adta: nem
hiszi, hogy Egyiptom jelenlegi irányítói tisztességes tárgyalási
közvetítők lennének tekintettel arra, hogy tavaly olyan kormányt
döntöttek meg, amely baráti viszonyban volt a Hamásszal." Utalva arra,
hogy ajelenlegi regnáló egyiptomi hatalom USA-Izrael báb!) és folytatják rakéták kilövését izraeli
területre. A zsidó állam pár órára leállította válaszcsapásait, de azután
szintén folytatta a háborúskodást.
Izraeli hírek
Izrael három új Vaskupola rakéta elfogó egységet is telepít a
lakott területek védelmére, és további nyolcezer tartalékos behívásáról
döntött. Eddig hét Vaskupola egységet telepítettek a települések
mellé, hogy a kilencedik napja tartó "Erős Szikla" hadművelet alatt a
levegőben megsemmisítsék a Gázai övezetből Izraelre lőtt rakétákat. A
Vaskupola mindegyik elfogórakéta-indító egysége mintegy százötven
négyzetkilométeres terület védelmét képes ellátni. A gázai hadművelet
okozta válság miatt megkezdték három újabb üteg üzembe helyezését. Az
egész ország lefedéséhez az izraeli szakemberek szerint tizenhárom
egységre lenne szükség, de minden egyes Vaskupola üteg előállítása
mintegy ötven millió dollárba (tizenegy milliárd forint) kerül, és a
költségvetési megszorítások miatt kétséges, lesz-e erre elég pénze a
védelmi minisztériumnak.
http://jovonk.info/2014/07/16/haborus-tersegekbol-jelentjuk
http://jovonk.info/2014/07/16/haborus-tersegekbol-jelentjuk
MIÉRT NEM ÉRVÉNYESEK A "DEVIZÁS" SZERZŐDÉSEK?
Gyakoriak a hozzászólásokban a
következetlen megfogalmazások. Gyakran emlegetnek devizát, hozzátéve a
kölcsön, az adósság, az árrés, az árfolyam, szavakat. Mindez a csalás
lényege.
Egy gazdasági eseménynek van neve. Ha lekönyvelik a neve alapján, de nem történt meg az az esemény, akkor miről van szó? Csalásról sikkasztásról, okmányhamisításról van szó. A Bankszövetség, a Kormány, a nyomukban a Kúria egy olyan esemény megtörténtéről beszélnek, amely esemény nem történt meg.
Olyan szerződésről beszélnek, amely nem jött létre. Ennek a létre nem jött szerződésnek a negatív hatásait szeretnék orvosolni úgy, hogy nehogy be kelljen vallani, hogy kérem szépen itt nincs semmilyen deviza adóssága az állítólagos hitelfelvevőknek. Azért mondom, hogy állítólagos hitelfelvevők, mert állítólagos, de nem valóságos a hitelfelvétel, mert a valóságos hitelfelvétel forint hitel felvétele, annak az összegnek az erejéig, amelyet az adósnak ténylegesen kifizettek, és azzal a kamattal, amely a szerződésben is szerepel, amely szerződésben ez a két dolog érvényes, a folyósított forint összege, mint a kölcsönszolgáltatás tárgya, amelyet a közölt kamattal kell visszafizetni a futamidő alatt, amely futamidő szintén meghatározott a szerződésben. ...
A szerződés azoktól az érvényes elemektől lesz érvényes, amelyek megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, és még ezen túlmenően nem tisztességtelenek. ... Ha a szerződések teljesen semmisek, akkor mindkét fél visszafizeti a másiknak, amit kapott. A bank fizesse meg az ügyfelének a semmisség miatt, minden befizetés után legalább a mindenkori jegybanki alapkamatot. Tehát, ha felvettem 10 millió forintot és visszafizettem nyolc év alatt 8 milliót, akkor a különbözet 2 millió forint a bank javára, de mivel semmis szerződést kötött a bank velem, ezért az én befizetéseimet a mindenkori jegybanki alapkamattal számolva az elszámolás időpontjáig kamatos kamatozással fizesse vissza.
Az elmúlt nyolc évben az átlagos MNB alapkamat kb. 6,5 % volt, és tegyük fel, hogy a 8 millió forintot egyenletesen fizettem be , akkor 4 évre számoljuk a teljes összeg után a 6,5 % éves kamatot, akkor az most 10,29 millió forint, tehát a bank adott nekem 10 milliót és tartozik 10,29 millióval. Fizet nekem a bank 290 ezer forintot és akkor egálban vagyunk. A kártérítés ebben nincs benne. Az, egy külön kérdés. Ez a megoldás a korrekt megoldás, mert a bank rosszhiszeműen és jogcím nélkül birtokolta befizetéseimet, érvénytelen szerződésre hivatkozva vette el tőlem, ezért kell a banknak fizetni kamatot és nekem pedig nem kell fizetnem kamatot, hanem csak a kapott pénzt kell vissza fizetnem. Érvénytelen szerződés alapján nem keletkezett pénztartozásom, ezért nem kell kamatot fizetnem. nem pénztartozás amit vissza adok, hanem az eredeti állapot helyreállítása körében visszaadom a téves kifizetést. A bank nem tévesen vette el tőlem a törlesztéseket, hanem erővel, rosszhiszeműen járt el.
Különbséget kell tenni az ügyfél és az adós által teljesített kölcsönös szolgáltatás minőségében. Mindezeken túlmenően a bank önként adta nekem a 10 millió forintot azzal a hátsó szándékkal, hogy nem mint kölcsönt, hanem mint befektetési célú terméket értékesít számomra, amelyről nem volt szó köztünk, szándékomban pedig nem állt és a szerződés kölcsönnek tünteti fel, hamisan mert a bank követeléséből kitűnik, hogy befektetési célú termékként számolja el nekem. Ez tehát egy álcázott, színlelt szerződés. A bank bűncselekményt követett el velem szemben, csalt és a bűncselekmény eszköze a nekem kifizetett forint összege volt. Ezért sem szedhet a bank ezen összeg után tőlem kamatot. Nekem viszont jár a kártérítés. A bank vesztesége? Az én veszteségem! Miért nem lehet a banknak vesztesége ha csalt, ha színlelt szerződést kötött? Nekem lehet veszteségem, aki jóhiszemű voltam, aki bíztam a bankok törvénytisztelő magatartásában? Nem! Jól van az, ahogy javasoltam, tehát a bank fizessen kamatos kamattal mindent vissza és levonhatja abból amit kifizetett. A különbség a tartozásom, vagy követelésem. A büntető eljárás az ezen kívül történjen meg! A bűncselekmény abba hagyása és az elsikkasztott pénz vissza szolgáltatása még nem maga a büntetés, hanem az a kártalanítás körébe tartozik.
Egy gazdasági eseménynek van neve. Ha lekönyvelik a neve alapján, de nem történt meg az az esemény, akkor miről van szó? Csalásról sikkasztásról, okmányhamisításról van szó. A Bankszövetség, a Kormány, a nyomukban a Kúria egy olyan esemény megtörténtéről beszélnek, amely esemény nem történt meg.
Olyan szerződésről beszélnek, amely nem jött létre. Ennek a létre nem jött szerződésnek a negatív hatásait szeretnék orvosolni úgy, hogy nehogy be kelljen vallani, hogy kérem szépen itt nincs semmilyen deviza adóssága az állítólagos hitelfelvevőknek. Azért mondom, hogy állítólagos hitelfelvevők, mert állítólagos, de nem valóságos a hitelfelvétel, mert a valóságos hitelfelvétel forint hitel felvétele, annak az összegnek az erejéig, amelyet az adósnak ténylegesen kifizettek, és azzal a kamattal, amely a szerződésben is szerepel, amely szerződésben ez a két dolog érvényes, a folyósított forint összege, mint a kölcsönszolgáltatás tárgya, amelyet a közölt kamattal kell visszafizetni a futamidő alatt, amely futamidő szintén meghatározott a szerződésben. ...
A szerződés azoktól az érvényes elemektől lesz érvényes, amelyek megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, és még ezen túlmenően nem tisztességtelenek. ... Ha a szerződések teljesen semmisek, akkor mindkét fél visszafizeti a másiknak, amit kapott. A bank fizesse meg az ügyfelének a semmisség miatt, minden befizetés után legalább a mindenkori jegybanki alapkamatot. Tehát, ha felvettem 10 millió forintot és visszafizettem nyolc év alatt 8 milliót, akkor a különbözet 2 millió forint a bank javára, de mivel semmis szerződést kötött a bank velem, ezért az én befizetéseimet a mindenkori jegybanki alapkamattal számolva az elszámolás időpontjáig kamatos kamatozással fizesse vissza.
Az elmúlt nyolc évben az átlagos MNB alapkamat kb. 6,5 % volt, és tegyük fel, hogy a 8 millió forintot egyenletesen fizettem be , akkor 4 évre számoljuk a teljes összeg után a 6,5 % éves kamatot, akkor az most 10,29 millió forint, tehát a bank adott nekem 10 milliót és tartozik 10,29 millióval. Fizet nekem a bank 290 ezer forintot és akkor egálban vagyunk. A kártérítés ebben nincs benne. Az, egy külön kérdés. Ez a megoldás a korrekt megoldás, mert a bank rosszhiszeműen és jogcím nélkül birtokolta befizetéseimet, érvénytelen szerződésre hivatkozva vette el tőlem, ezért kell a banknak fizetni kamatot és nekem pedig nem kell fizetnem kamatot, hanem csak a kapott pénzt kell vissza fizetnem. Érvénytelen szerződés alapján nem keletkezett pénztartozásom, ezért nem kell kamatot fizetnem. nem pénztartozás amit vissza adok, hanem az eredeti állapot helyreállítása körében visszaadom a téves kifizetést. A bank nem tévesen vette el tőlem a törlesztéseket, hanem erővel, rosszhiszeműen járt el.
Különbséget kell tenni az ügyfél és az adós által teljesített kölcsönös szolgáltatás minőségében. Mindezeken túlmenően a bank önként adta nekem a 10 millió forintot azzal a hátsó szándékkal, hogy nem mint kölcsönt, hanem mint befektetési célú terméket értékesít számomra, amelyről nem volt szó köztünk, szándékomban pedig nem állt és a szerződés kölcsönnek tünteti fel, hamisan mert a bank követeléséből kitűnik, hogy befektetési célú termékként számolja el nekem. Ez tehát egy álcázott, színlelt szerződés. A bank bűncselekményt követett el velem szemben, csalt és a bűncselekmény eszköze a nekem kifizetett forint összege volt. Ezért sem szedhet a bank ezen összeg után tőlem kamatot. Nekem viszont jár a kártérítés. A bank vesztesége? Az én veszteségem! Miért nem lehet a banknak vesztesége ha csalt, ha színlelt szerződést kötött? Nekem lehet veszteségem, aki jóhiszemű voltam, aki bíztam a bankok törvénytisztelő magatartásában? Nem! Jól van az, ahogy javasoltam, tehát a bank fizessen kamatos kamattal mindent vissza és levonhatja abból amit kifizetett. A különbség a tartozásom, vagy követelésem. A büntető eljárás az ezen kívül történjen meg! A bűncselekmény abba hagyása és az elsikkasztott pénz vissza szolgáltatása még nem maga a büntetés, hanem az a kártalanítás körébe tartozik.
Gábor Nagy - Facebook (hiteltársulás)
Összeomlik a költségvetés
Egyetlen nap alatt 200 milliárd forint elköltéséről határozott a kormány. Olyan összeg ez, amelyet a költségvetés elkészítésekor egyáltalán nem terveztek a büdzsébe. Választani kell: a 2,9 százalékos hiánycél vagy az államadósság száll el. Esetleg egyik sem, de újabb megszorítást jelentene a lakosságnak.
Összesen 152 milliárd forinttal emelte meg az idei év hiánycélját Varga Mihály, gazdasági miniszter az erről szóló törvénymódosításában, amelyet tegnap délután nyújtott be a parlamentnek.
A jelentős tétel – amellyel 1136,6 milliárdra emelkedik a büdzsé pénzforgalmi hiánya – államosításra kell a kabinetnek. Ebből vásárolják meg a Főgáz Zrt-t (77 milliárd), az Antenna Hungária Zrt-t (56 milliárd) és az AVE Magyarország Kft-t (14 milliárd). A maradék 5 milliárdból pedig a szlovák-magyar gázvezeték összekapcsolásáért felelős Magyar Gáz Tranzit Kft-t vásárolják meg…
…A Költségvetési Tanács figyelmeztetése szerint jelentősen megnőtt annak az esélye, hogy ha a költségvetést még tudja is tartani a kabinet, az államadósság-csökkenéstől búcsút vehetünk. Márpedig amellett, hogy Alaptörvényben rögzített szabály írja ezt elő, az Európai Bizottság is ezt várja a magyar államtól – arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban az államadósság ellen vívott szabadságharcot nevezte kormánya egyik legfontosabb céljának.
Amennyiben a következő hónapokban bármilyen tétel tovább növeli a hiányt – mondjuk az őszre várt uniós büntetés, amely akár a 100 milliárdot is elérheti -, elkerülhetetlenné válik a költségvetés bevételi oldalának erősítése. Ez pedig nem jelent mást, mint újabb adóemeléseket, vagy egyszeri terheket cégek, termelő szektorok nyakába. Ezeket a sarcokat pedig végső soron a családok kénytelenek megfizetni.
(Stop)
Az EU-tagállamok harmada megvétózhatja az oroszellenes szankciókat
Kilenc
európai uniós tagállam - Olaszország, Franciaország, Németország,
Luxemburg, Ausztria, Bulgária, Görögország, Ciprus, Szlovénia - készen
áll arra, hogy blokkolja az Európai Unió Oroszország ellen hozott
szankcióit a július 16-ig csúcstalálkozón. A nyugati országok és több
perifériaállam is érdekelt az Oroszországgal fenntartott
kiegyensúlyozott kapcsolatokban, így a 16-i csúcstalálkozón saját
gazdasági érdekeiket fogják érvényesíteni a brüsszeli vezetés
ellenében. Ezzel az Európai Unió Állandó Tagjainak Bizottságában is
felborulni látszik az erőegyensúly. Az Oroszország ellen hozott
szankciókat az EU 28 tagállama csak egységes fellépéssel hozhatja meg,
és egyelőre úgy tűnik, nem csak egy ország fogja megvétózni a
javaslatot, hanem a tagállamok harmada.
Az Európai Unió politikusai továbbra is saját gazdasági köreik
érdekeinek vannak alárendelve, így Washington számára mind nehezebb
lesz fenntartani a befolyást az EU felett, aminek mostanra saját
gazdasági érdekei ellenében kellene kiszolgálnia az amerikai érdeket.
Korábban a Gazprom európai partnerei meggyőzték az Európa Tanácsot,
hogy ne helyezzék a szankcionált személyek listájára Alexej Millert, a
Gazprom vezérigazgatóját. Az európai gáz- és olajvállalatok vezetői
követelték a vezető politikusoktól, hogy utólag módosítsák a döntést,
miszerint a Gazprom vezérigazgatója is a szankciós listára kerülne, így
megtiltanák az Európába beutazását. A céges vezetők amiatt követelték
ezt, mert a Washington által felkorbácsolt hisztéria alábbhagyásával a
politikusoknak szembesülnie kell a gazdasági realitásokkal, vagyis,
hogy a Gazprom-igazgató beutazásának tiltása ellehetetleníti azokat az
együttműködéseket, ami számos európai nagyvállalat stabil működését is
biztosítja.
De a szankcióknak más, szemmel látható hatása is van. A Rosznyeft
orosz állami olaj- és gázipari társaság és a British Petroleum június
27-én egy egyezménycsomagot írt alá hosszú távú olaj- és
olajtermék-szállítás megszervezéséről, - alig néhány órával azelőtt,
hogy Jean-Claude Juncker jelölését követően az EU tagállamainak vezetői
újabb, Oroszország elleni szankciókról kezdtek nyilatkozatokat hozni.
Az európai cégek előre menekülnek, mindenki bebiztosítja a nagy
üzleteket a következő 10-15 évre, nehogy a következő hónapban már a
szankciók miatt ne írhassák alá a papírokat. Így a szankciók rémképének
valójában pozitív hatása van az európai-orosz üzleti kapcsolatokra, míg
a politikai döntés és az okozott valós kár valójában talán nem fog
megszületni.
http://www.hidfo.net/2014/07/15/az-eu-tagallamok-harmada-megvetozhatja-az-oroszellenes-szankciokat
Teljes európai fegyverembargót szorgalmaz Meszerics Tamás Oroszországgal szemben
Teljes európai fegyverembargót
szorgalmazott Oroszországgal szemben Meszerics Tamás, az LMP európai
parlamenti (EP-) képviselője kedden az EP strasbourgi plenáris ülésén,
az ukrajnai helyzetről folytatott vitában.
Az EP zöld frakciójában helyet
foglaló magyar politikus kifejtette: miközben néhány EP-képviselő
hatásosabb fellépést, újabb uniós szankciókat sürget, "a tagállamok egy
része félrenéz".
Meszerics felhívta a figyelmet arra,
hogy több európai vállalkozás jelentős fegyverüzleteket köt
Oroszországgal: francia vállalatok helikopter-hordozót adnak el az
oroszoknak, olasz cégek pedig páncélozott járműveket szállítanak
Putyinnak. Áprilisban a német fegyverembargó bejelentése előtt német
cégek teljes kiképzőközpontot és kiképzési programot adtak el az orosz
különleges egységeknek - sorolta a példákat a képviselő.
Meszerics Tamás megfogalmazása
szerint "teljes európai fegyverembargó nélkül a szankciópolitika
legjobb esetben ügyetlen, rosszabb esetben kétszínű, vagy egyenesen
ostoba színben tünteti fel az EU-t".
Forrás: MTI
Forrás: MTI
“Üzletileg is sikeres a Donbassz-szafari”
Hirek szólnak arról, hogy a Donbasszba menesztett valcmanista horda latorjai demonstrálnak Kijevben, az elmaradt zsold miatt.
A DNR hadserege a minap fölszámolt Donyeck közelében két latorposztot, és Igor Sztrelkov beszámolója szerint papirokat, dokumentumokat is találtak a “teriték” környékén. Ebből pedig arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy “vendégvadászokat” nyikkantottak ki. Úgy ám! Gyilokturistákkal végeztek.
“Don Francesco Fontana” Itáliából érkezett “oroszvadászatra” A középkorú talján mint egy keselyű a vérszagra-érkezett Kijevbe. Az “Azov” -latorzászlóalj Bergyjanszk közeli bázisán kapta meg a felszerelést. Kalasnyikovot, sisakot, gúnyát, golyóálló mellényt. Az 53 esztendős beteg elméjű és lelkülető lator lelkesen meséli, hogy ő bizony ölési vágytól hajtva érkezett Donbasszba!
ÉS EZÉRT Ő FIZETETT!
“Erről álmodoztam egész életemben!
Gyilkolni jöttem! Itt nincs helye a szentimentalizmusnak! Ez háború
kérem!”-áradozik a Don, akinek karját beboritja egy fekete cápa
tetoválás. Ez a talján bandita fiatal korában olasz fasiszta
szervezetek lelkes tagja volt. Majd később egy árubemutató-terem
tulajdonosaként álmodozott arról, hogy milyen jó is lenne egyszer
élő-eleven kommunistákat gyilkolni! Még fizetne is érte.
Kapóra jött hát neki a Majdan. Befizetett hát egy “Ukrajnai szafari”
túrára, és boldogan ült repülőre. Kijevben aztán már várták a
jobbszektoros elvbarátok. Az “Azov” latorzászlóaljnál meg már készültek
a fogadására.
Stan Patton “szafariszervező” szerint hirdetésére tolonganak a jelentkezők a világ minden részéről. Nagy pénzeket hajlandóak fizetni azért, hogy gyilkos ösztöneiket kiélhessék Donbasszban. Öreg vagy gyerek? Férfi vagy nő? Egészséges vagy beteg? Teljesen mindegy! A lényeg, hogy ember legyen, és meg lehessen ölni.
A svéd Michael Skilt mesterlövészkedésre fizetett be. A svéd hadseregben pallérozódott egy ideig, de onnan-valamiért-távozott. 37 évesen adatott meg neki a nagyszerű érzés-az emberre vadászás érzése-Donbasszban. Kapva-kapott az alkalmon. Megfizette a szafari-beugrót a francia szervezőnek-Gaston Bessonnak-és pár nappal később már ő is a “Jobb Szektor” ajánlottjaként az “Azov”-nál vételezte a felszerelést.
“Különleges, bizsergetően jó érzés látni, amikor meghúzom a ravaszt, és látom a célszemélyt a földre bukni! Fantasztikus, amikor hallani a golyók süvitését! De amikor ölsz!-az csodálatos érzés! Olyan sikeres voltam, hogy az oroszok már nyolcvanezer dollárt is igértek a fejemért!”-büszkélkedik Skilt, akit Avakov még ki is tüntetett!
Gaston Besson elmondása szerint mindenféle náció kölykei jelentkeznek az izgalmas szafarira. Finnországból, Norvégiából, Svédországból,Angliából, Faranciaországból, Olaszországból toborozza főként a kalandvágyókat. De van mexikói bérvadásza is. Nagyszerű múlttal jelentkezett a jó buliba. Délkelet-Ázsiában a francia Idegenlégió munkavállalójaként három puccsban és két háborút gyilkolászott át. Laoszban, Burmában és Surinamban is csiszolta képességeit. Különösen büszke 1991-es boszniai és horvátországi munkáira. Ott szerbeket gyilkolt számolatlanul-leshelyén megbújva. Trófeái között minden korosztály és mindkét nem ott van.
“Ezeket az embereket nem érdekli a
politika”-mondja a derék szervező Gaston. “Naponta legalább 15 levelet
kapok olyanoktól, akik égnek a vágytól, hogy egy jó kis Kelet-ukrajnai
embervadászaton részt vehessenek! Fizetnek érte mint a
katonatiszt!”-lelkendezik Gaston Besson szafariszervező.
“Sejtik, hogy ebbe akár bele is lehet halni, de hát biznak abban, hogy
megússzák! De itt kiélhetik vágyaikat. Legtöbbjük nem először vesz
részt “embervadászaton. Afganisztánban, Irakban, Sziriában sokan
trenirozták magukat erre a szafarira! De ez számukra az igazi. Ezekért
az izgalmakért ők fizetnek.”
Az “üzleti nyereségről” Gaston Besson nem hajlandó nyilatkozni! Mi maga?-adóhivatal?-kérdez vissza az ezt firtató kérdésre. “Mert én csak attól tartok!”
https://balrad.wordpress.com/2014/07/15/uzletileg-is-sikeres-a-donbassz-szafari/
Dúl a “felszabaditás” Donbasszban
Luhanszk külső-északnyugati-nyugati városrészeit lövi a latortüzérség, minden rendelkezésére álló szerszámmal. Néhány lövedék egészen a városközpontig is berepül.
Metaliszt továbbra is kedvenc célpontja a kijevi bűnhatalom zsoldoshordája tüzérségének. Luhanszk “elővárosában” 14 civil, köztük három gyermek-meghalt. 78 lakos súlyos sérüléseket szenvedett.
Donyecket is megpróbálta az éjjel lőtávolságra megközeliteni a Valcman-horda, de csak Trudkovszkoje falut lőtték rommá. A településen kilenc ártatlan civil halt meg a latortüzérség támadásában, a sebesültek száma mintegy háromtucatnyi.
Közben azért tegnap délután megörökitették az AN-25-ös “lecsippentését”-és dicstelen földetérését.
Az önvédelmisek “BÉKA” (Лягушка) becenevű szerzeménye a jelek szerint-amint az az oldalára fölfestett találati lista is jól láthatóan jelzi-szorgosan vadássza a legyeket.
https://balrad.wordpress.com/2014/07/15/dul-a-felszabaditas-donbasszban/
A Donyecktől mintegy 50 kilométerre keletre fekvő Sznyezsnoje városkát ma reggel nagy magasságból végrehatott légitámadás érte.
A valcmani bosszúvágytól hajtott kijevi latorlégierő reggel hat órakor mérte a terrortámadást a városra. (Aki ismeri az ukrajnai, orosz napi szokásokat, az tudja: ilyenkor ébredezik a nép. Még mindenki odahaza van!)
A pusztitás mértéke elképesztő! A civil halottak számát meg sem merik becsülni, csak mondják: SOK!
Olvasóink figyelmébe: EZ NEM TÜZÉRSÉGI TÁMADÁS VOLT-ANNÁL SOKKAL BORZALMASABB HATÁSÚ!
A latortüzérség és a zsoldoshorda
szárazföldi erői szinte a földhöz vannak szegetve a Szaur-Mogilja
látóterében, ezért aztán azok mozdulni sem mernek.
Igy hát Valcman a légirő maradékát mozgósitja bosszúvágya kielégitésére!
https://balrad.wordpress.com/2014/07/15/bosszuvagy-2/
A zöldség- és gyümölcsaszalás: előnyök és házi praktikák
Kétségtelenül itt a
gyümölcsszezon! Melyeket nem csak befőzéssel, mélyhűtéssel és egyéb
módokon tárolhatunk szűkösebb időkre, hanem nap vagy szélszárította
természetes úton is. Melynek lényege a vízkivonás! Az aszalás ősi
tartósítási eljárás, amit már a Kínai Birodalomban is használtak, de az
ókori görögök, rómaiak is tartósítottak így élelmiszereket.
Az aszalás során a kezelt gyümölcs
összetöpped, elveszti víztartalmának és tömegének nagy részét. Nem kell
hozzá cukor, tartósítószer, sem adalékanyag, különleges tárolóedény és
mégis természetes, egészséges aszalványokat, szárítmányokatfogyaszthatunk egész télen.
Ahol a kertben megterem a különféle zöldség, gyümölcs és a napi fogyasztáson felül még marad is, érdemes kis mennyiséget is aszalni. Mivel ezzel az eljárással csak a nedvességet vonjuk ki az élelmiszerekből, a rost és ásványi anyag tartalom nagy része megmarad. Sokkal
egészségesebb, mint a konzervek, befőttek, ahol a tápanyagoknak,
vitaminoknak és ásványi anyagoknak akár a 65%-a is kárba vész.
Ahol kicsi a spájz, vagy nincs is, kifejezetten előnyös, hogy a kiszárított élelmiszer helyigénye fele vagy akár tizedrésze is lehet a friss élelmiszerének. Az így konzervált zöldség és gyümölcsféle kis helyen elfér, szükség szerint bármikor használhatunk belőle, kevésbé romlik, mint a befőtt.
Az aszalás technikáját tekintve többféle módszer közül választhatunk.
Alkalmazhatjuk őseink módszerét, akik vidéki portáikon leggyakrabban napon, illetve tűzönaszaltak. Ez a legolcsóbb megoldás. A répacukor megjelenéséig hazánkban is a gyümölcsök tartósításának legelterjedtebb módja ez volt. A titka abban rejlik, hogy megfelelő szellőzést kell biztosítani, és csak folyamatos melegben végezhetjük. A megfelelő állapot elérése akár napokig is eltarthat.
Napon akkor aszaljunk, ha széltől védett, pormentes hely áll
rendelkezésünkre. Az anyagot tegyük tálcára vagy drótszitára, és
takarjuk le ritka szövésű tüllel, mert meg kell védenünk a terményeket a
bogaraktól, legyektől is. Jó megoldás lehet egy szétnyitható
ruhaszárító, amit nem műszálas abrosszal vagy lepedővel leterítünk, és
arra halmozzuk a szárítandó terményeket.
Aszalás közben többször forgassuk meg a szárítandó terményt.
Előfordulhat, hogy az időjárás miatt először napon, majd a sütőben végezzük a szikkasztást. Vannak, akik kifejezetten csak sütőben aszalnak. Régen erre a kihűlő kemencét vetették be. A sütőben nehézkes a folyamatos szellőzés biztosítása, ezért a sütő típusától függően nyitva kell hagynunk az ajtaját, és az aszalási idő nagyon hosszú lehet. Ha sütőben aszalunk, a szárítást legjobb alacsony hőmérsékleten végezni, nehogy az anyag odaégjen. Az ajtó nyitásával szabályozhatjuk a sütő hőmérsékletét.Sokszor sokkal drágább így aszalni, mint ha elektromos aszalót használunk.
Sokan mondják, hogy a legpraktikusabb az aránylag olcsón kapható elektromos aszalók használata,
melyek forró levegő és szellőzés elegyével működnek. Az aszalás géppel
sem megy néhány perc alatt, a nedvességtartalomtól és az aszalvány
méretétől függően 6-24 óráig tart.
Hernád Völgye Hungarista Háztáji Közösség összeállítása
Valakiket irritált a luxus BMW Nagykanizsán? – Felgyújtották
Felgyújtottak egy nagy értékű
luxus BMW személyautót július 14-én hajnalban, Nagykanizsán. De a tűz
átterjedt két másik autóra is.
Az egyik szintén BMW, a másik egy
Renault Twingo volt. A felgyújtott BMW teljesen kiégett, de a másik két
autó is totál káros lett. – Személyi sérülés nem történt, azonban az
anyagi kár több millió forint. A rendőrség jelentős kárt okozó rongálás
gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Lám milyen sérülékeny a nagy értékű
vagyon. Csupán néhány deci benzin, s egy sörösüveg kell a
megsemmisítéséhez. – Meg egy-két bosszúvágyó ember, akinek már
nincsenek gátlásai.
D ezzel együtt feltételezzük, hogy ez
is csak egy sötét maffia leszámolás volt, – különösképpen abból ítélve,
– hogy a merénylőt, vagy merénylőket nem érdekelte a célpontként
kiszemelt jármű mellett parkoló többi autó sorsa sem.
De persze ez sem gond, hiszen Pintér szerint az országban rend van.
Források: Vezess.hu – Lánglovagok
Humanitárius katasztrófa! – Szándékos népirtás Kelet-Ukrajnában
- Népirtás Kelet-Ukrajnában - Az RT elemző filmje, magyar felirattal -
“Humanitárius katasztrófa.
Kelet-Ukrajnában már nyíltan etnikai tisztogatás történik az amerikai
kormány támogatásával. A túlélők éheznek, gabonatábláikat felégetik.”
“A menekülési utakat elvágták, nincs
élelmiszer, gyógyszerellátás. Férfiakat darabolnak fel, nőket
erőszakolnak meg. Porosenko félállatnak nevezi őket, akiket irtani
kell, osztályozó táborokat állítanak fel, ahogy Hitler tette,
‘életterüket’ a kijevi katonáknak szánják. Nyári táborokban gyerekek
kántálják: “akasszuk fel az oroszul beszélőket a fákra”…
With the permit of RT Channel – Magyar szöveg: Sevaster
SzRTI
Mire jó a történelemhamisítás?
Mottóink: „Az Igazság semmitől sem fél! – Csak attól, ha elhallgatják.” és „Minden kiderül, csak idő kérése”
Az igazságtalanság kimondása azokat sérti a legjobban, akik elkövették azt.
A címben felvetett kérdésre ez is lehet egy válasz, noha tudjuk, a történelmet a győztesek írják. (S nem a jók, vagy az igazságért harcolók)
Egy Voltaire-nek tulajdonított mondás alapján azt is tudjuk „ha tudni akarod, hogy kik uralkodnak rajtad, nézd meg kiket nem lehet bírálni” .
Az igazságtalanság kimondása azokat sérti a legjobban, akik elkövették azt.
A címben felvetett kérdésre ez is lehet egy válasz, noha tudjuk, a történelmet a győztesek írják. (S nem a jók, vagy az igazságért harcolók)
Egy Voltaire-nek tulajdonított mondás alapján azt is tudjuk „ha tudni akarod, hogy kik uralkodnak rajtad, nézd meg kiket nem lehet bírálni” .
Ennyi
bevezető után jöjjön a lényeg. Schmidt Mária száját ezúttal megint egy
találó, megjegyzés hagyta el, azt találta mondani „A kárpótlás az
áldozatoknak jár, nem az utódoknak.” Sőt tetézte azzal, hogy kár a
holokauszt egyediségére hivatkozni folyton: „Az azokkal volt egyedi,
akikkel megtörtént.” Ilyetén tehát senkinek sincsen joga elei
szenvedéseit egyedinek tekintve azokból kultuszt varázsolnia, pláne
gigaprofitot fialó bizniszre szert tennie belőlük.
Oda jutottunk – állította írásában Schmidt Mária –, hogy egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát, és az „áldozatiságot” ki akarják terjeszteni azokra a nemzedékekre is, amelyek semmiféle atrocitást nem szenvedtek el. Mindez – folytatta – súlyos következményeket von maga után. Ha az áldozati státusz örökölhetővé válik, akkor a „tettesség” is öröklődik.
Oda jutottunk – állította írásában Schmidt Mária –, hogy egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát, és az „áldozatiságot” ki akarják terjeszteni azokra a nemzedékekre is, amelyek semmiféle atrocitást nem szenvedtek el. Mindez – folytatta – súlyos következményeket von maga után. Ha az áldozati státusz örökölhetővé válik, akkor a „tettesség” is öröklődik.
Na most, ha a lényeget tekintjük
Schmidt Mária megállapítása nem csak jogos, de még igaz is. Csak hogy
az igazság kimondását – már persze attól függően, hogy ki mondja – így
akár kifütyülhetőnek is tekinthetik az érintett haszonlesők. Végül is
az ő zsebükből venné ki a meg nem érdemelt zsíros hasznocskát a
történész asszony.
A
történelemhamisítás nem csak a tények letagadása, ferdítése, hanem
kitalálása, és terjesztése is lehet. Mely fölött szemet huny akinek a
hasznára van. Mit csak szemet huny! Marketinggel, promóciókkal,
fesztiválokkal népszerűsíti is. Sőt, akit nem tudott becsapni, azt még
törvénnyel is próbálja kényszeríteni, ha teheti, be is börtönözi.
Lényeg, hogy a haszon fenntartható, növelhető legyen, és hetedíziglen csordogáljon, bármi áron!
Lényeg, hogy a haszon fenntartható, növelhető legyen, és hetedíziglen csordogáljon, bármi áron!
Ráadásul
holokauszt ma is zajlik, (pl. Gáza, Odessza, stb.) embereket égetnek el
csakhogy most elevenen, és nem hogy kárpótlás, de igazságszolgáltatás
sem jár nekik. Miért? Mert a pandúrból rabló lett.
Hát ilyen cionisták szép új világa.
Hát ilyen cionisták szép új világa.
Arató Péter
hírforrás: hunhir.info/nol.hu
Időm van, tejem van, miért ne szoptassak?
Érdekes hír látott napvilágot, melyet a HVG például „Krím gabonát exportál – Ukrajna kiakadt” címmel hozta le.
De miről is van szó?
Az anno az ukránoknak elajándékozott Krím egy igen meggyőző népszavazással eldöntötte, hogy vissza akar csatlakozni anyaországához, Oroszországhoz. Ezt jogában is állt megtenni, hiszen az önrendelkezés joga minden nép számára garantált (ELVILEG) a nemzetközi TÖRVÉNYek szerint. (Az persze más kérdés, hogy némely agresszor országok és szervezetek ezt saját érdekeik szerint akarják átértelmezni.)
Arról pedig egyetlen percig sem szabad megfelejtkezni, hogy a Krímet csak, mint AUTONÓM vagyis önrendelkező területet kapták meg az ukránok, s ezt az önrendelkezést tiszteletben is tartották még ők is, mindaddig míg meg nem történt Ukrajnában a zsidó oligarchák hatalomra jutása. Valamint az is tény, hogy oroszok sosem vonultak ki a területről, hanem ott katonai támaszpontot tartottak fenn, szintén törvényesen és szabályozott közös megállapodás szerint. A tények makacs dolgok, még akkor is, ha mostani trónbitorlók kapálóznak ellene, és azt próbálják most elhitetni – azzal aki ezt akarja elhinni -, hogy erre az ismét Oroszország szerves részét alkotó krímieknek nincs joguk.
Az anno az ukránoknak elajándékozott Krím egy igen meggyőző népszavazással eldöntötte, hogy vissza akar csatlakozni anyaországához, Oroszországhoz. Ezt jogában is állt megtenni, hiszen az önrendelkezés joga minden nép számára garantált (ELVILEG) a nemzetközi TÖRVÉNYek szerint. (Az persze más kérdés, hogy némely agresszor országok és szervezetek ezt saját érdekeik szerint akarják átértelmezni.)
Arról pedig egyetlen percig sem szabad megfelejtkezni, hogy a Krímet csak, mint AUTONÓM vagyis önrendelkező területet kapták meg az ukránok, s ezt az önrendelkezést tiszteletben is tartották még ők is, mindaddig míg meg nem történt Ukrajnában a zsidó oligarchák hatalomra jutása. Valamint az is tény, hogy oroszok sosem vonultak ki a területről, hanem ott katonai támaszpontot tartottak fenn, szintén törvényesen és szabályozott közös megállapodás szerint. A tények makacs dolgok, még akkor is, ha mostani trónbitorlók kapálóznak ellene, és azt próbálják most elhitetni – azzal aki ezt akarja elhinni -, hogy erre az ismét Oroszország szerves részét alkotó krímieknek nincs joguk.
Hogy is szólt a régi vicc? „Időm van, tejem van, miét ne szoptassak?”
Nos, a Krímnek van gabonája, van önállósága is, miért ne exportálhatna?
Mert ez nem tetszik a népirtó rezsimnek? Mert a haszon már nem a zsidó oligarchák zsebébe kerül? Hát persze, a haszon elmaradása sokkal inkább felbőszíti őket, hiszen minden gondolatuk, egész értékrendjük a pénzen a vagyonszerzésen alapul.
Nos, a Krímnek van gabonája, van önállósága is, miért ne exportálhatna?
Mert ez nem tetszik a népirtó rezsimnek? Mert a haszon már nem a zsidó oligarchák zsebébe kerül? Hát persze, a haszon elmaradása sokkal inkább felbőszíti őket, hiszen minden gondolatuk, egész értékrendjük a pénzen a vagyonszerzésen alapul.
A hírre azt mondtuk a bevezetőben, hogy érdekes hír. Az
érdekesség pedig egy részről abban áll, hogy a pénzsóvár oligarchákat a
legérzékenyebb pontjukon kapták el, a pénzeszsákjuknál, ezért most visítoznak galíciai szokás szerint.
Más részről viszont, ez nem pusztán egy gazdasági hír, hanem gazdasági és politikai horogütés.
Mint a fenti hír is mutatja, a gonosz ellen nemcsak a fizikai fegyverekkel lehet felvenni a harcot. Sokan azt hitték, hogy „orosz anyácska cserbenhagyta gyermekeit”, vagyis hogy Oroszország, legfőképpen Putyin nem tesz semmit.
Ám akik ezt hitték az ilyen lépésekből tapasztalhatják, hogy azért a dolgok mégsem azok, aminek látszanak. Feltehetőleg Putyin sem egészen ok nélkül érdemelte ki minden oroszok megbecsülését és tiszteletét, annak ellenére, hogy maga sem szűkölködik éppen, hisz a világ leggazdagabb emberei közt ő maga is ott van. Valójában ez a gazdagság nem fáj az orosz népnek sem, hiszen vezetőjük befolyásos, tiszteletet parancsoló, és önmagát megvédeni képes birodalmat épít és tart meg, miközben még EMBER is marad.
Szász GerdaMás részről viszont, ez nem pusztán egy gazdasági hír, hanem gazdasági és politikai horogütés.
Mint a fenti hír is mutatja, a gonosz ellen nemcsak a fizikai fegyverekkel lehet felvenni a harcot. Sokan azt hitték, hogy „orosz anyácska cserbenhagyta gyermekeit”, vagyis hogy Oroszország, legfőképpen Putyin nem tesz semmit.
Ám akik ezt hitték az ilyen lépésekből tapasztalhatják, hogy azért a dolgok mégsem azok, aminek látszanak. Feltehetőleg Putyin sem egészen ok nélkül érdemelte ki minden oroszok megbecsülését és tiszteletét, annak ellenére, hogy maga sem szűkölködik éppen, hisz a világ leggazdagabb emberei közt ő maga is ott van. Valójában ez a gazdagság nem fáj az orosz népnek sem, hiszen vezetőjük befolyásos, tiszteletet parancsoló, és önmagát megvédeni képes birodalmat épít és tart meg, miközben még EMBER is marad.
A felvett kölcsön összeg + annak kamata jár a finanszírozó intézetnek semmi több.
Szinte biztos, hogy ősszel lesz elszámoltatás, amelynek
végén a bankok fizetnek majd a korábbi ügyfeleknek, illetve csökkentik
a még aktív hitelek törlesztőrészleteit. Akár a felvett összeg harmada
is visszajárhat a devizában felvett autóhitelek után.
Többéves
hitegetés után úgy tűnik, jelentős és széles körű segítséget kapnak a
devizahitelesek. A kormány elszámoltatást ígér és türelemre int, miután
a Kúria kimondta,
a bankok tisztességtelenül jártak el a devizahiteles ügyfeleikkel
szemben – innen már nincs visszaút, és biztos, hogy fizetnek majd a
bankok. A kérdés, mi után és mikor. Várhatóan még az őszi önkormányzati
választások előtt, leghamarabb szeptemberre meglesz, kinek mennyi jár
vissza már rendezett hiteléből, illetve milyen mértékben csökkennek a
törlesztőrészletek a még aktív hiteleknél. Jelenleg minden ezzel
kapcsolatos számítás csak kormányzati kommunikációra épülő erős sejtés.
Suzukit vettek BMW-áron
Ma
a devizahitelesek nagyjából harmada problémás ügyfél, olyan, aki
késedelemben van a törlesztésekkel. Ennél is többen lehetnek azok, akik
bár kigazdálkodják a megemelkedett törlesztőket, a mozgásterük nagyon
kicsi, az opciós szerződés lejártáig pedig autójuk értékesítésével sem
próbálhatják meg csökkenteni vagy kifizetni tőketartozásukat. A
gépjárműhitelesek aránya jelenleg nagyjából 7:3 a lakáshitelesekkel
szemben. Jóval többen vannak tehát, akik autóra, esetleg motorra vettek
fel hitelt, és nem ingatlanra. Az elmúlt hetekben a
gépjárműhitelesekről kevesebb szó esett, pedig a Banki Hitel
Károsultjainak Egyesülete (BHKE) szerint tavaly óta jelentősen nőtt a
bajba jutottak száma.
A BHKE szerint a jónak tűnő konstrukciók
tekintélyes része mostanra jutott el abba a stádiumba, hogy a
gépjárművek jelenlegi értéke aránytalanul kicsi a fennálló
hiteltartozáshoz képest. A törlesztők nem ritkán közel duplájukra
emelkedtek, a járművek piaci értéke és a fennálló tartozás mértéke
pedig távolról sem relevánsan követték egymást. Ezek azok a helyzetek,
amikor az ügyfelek úgy fogalmaznak, „Suzukit vettek, de egy BMW árával
tartoznak”.
Mennyi járhat vissza?
Árfolyamrés? Kamatemelés?
A devizahitelek kapcsán két kulcsfogalommal nem árt tisztában lenni, ha a visszafizetésről esik szó: árfolyamrés és a kamatemelés. Az árfolyamrés a bankok által folyósított hitelek és a törlesztőrészletek közti árfolyamkülönbséget jelenti. Ez a gyakorlatban akkor problémás, ha a hiteleket erős eladási árfolyamon folyósították bankok, míg a törlesztőrészleteket gyenge vételi árfolyamon számolták. Például ha valaki felvett egy svájci frankos hitelt 180 forint/svájci frank áron, akkor azt lehet, hogy 190 forintos árfolyamon törlesztette vele a bank, ezért a PSZÁF 2010-ben úgy döntött, a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamát kell használni a számításoknál. Az árfolyamrés a két kulcsadat közül a kisebb tétel, de az már biztosnak tűnik, hogy ez visszamenőleg teljes mértékben visszajár mindenkinek.2008 végén meredeken emelkedni kezdtek a törlesztőrészletek, melynek egyik oka volt, hogy a forint nagyot zuhant a svájci frankkal szemben. Ez a devizahitelek esetén közismert kockázat, de az emelkedés mögött volt még egy érték, ez pedig a kamatemelés volt. Az Index.hu vonatkozó szájbarágója szerint a bankok látván, hogy nagyot nőtt az ország csődkockázata, és az ügyfeleik kockázata is, egészen keményen emeltek kamatot a korábban éppen az alacsony kamat miatt igazán vonzó devizahiteleknél. Várhatóan a kamatemelés után is visszajár valamennyi. Nem kizárt, hogy teljes mértékben kárpótolják az ügyfeleket az így kialakult különbözettel.
A penzcentrum.hu-n július 3-án megjelent egy cikk,
és benne egy számítás, mely szerint a felvett hitelek akár harmada
visszajárhat. Ők a kamatemeléssel és az árfolyamréssel kalkuláltak.
Példaként egy 2007 júniusában felvett, kétmillió forintos és ötéves
futamidejű, svájci frank alapú autóhitelt vettek. A jegybanki adatok
alapján ebben az időszakban kétszer történt kamatemelés: 2008 közepén,
majd 2009 közepén. A kamatok így kilenc százalék alól tizenhat százalék
fölé emelkedtek, a törlesztőrészlet pedig 94 százalékkal nőtt, melyből
a kamatemelés 24 százalékot tett ki. Emiatt a kétmilliós hitel a
törlesztés végére 4 millió 779 ezer forintba került az ügyfélnek.
A
Pénzcentrum szerint az ismert jegybanki adatok alapján, a konkrét
példánál az árfolyamrésből 68 ezer, míg a kamatemelésből 601 ezer
forint járna vissza. Megkérdeztük erről az MNB-t, ám szerintük ez
csupán túlzó szélsőértéknek tekinthető. Véleményük szerint minden
becslés erősen bizonytalan, mivel a hitelek átszámítására vonatkozó
pontos módszertan meghatározására csak ősszel kerül sor.
Ráadásul
sok egyéb tényező van. Az sem mindegy például, hogy a pénzintézetek meg
tudják-e, illetve mekkora arányban tudják megvédeni a kamatemeléseket.
További nehézség, hogy a gépjárműhitelezés nagyrészt pénzügyi
vállalkozásokon keresztül zajlott, amelyeknél a banki adatokhoz képest
lényegesen szűkebb információs halmaz áll rendelkezésre mind a
kamatokról, mind az árfolyamemelésről. Bizonytalanságról beszél a BHKE
is. A visszajáró összeg mértéke számukra sem egyértelmű a
törvénytervezet alapján, ezért őszig ők sem akarnak merész
latolgatásokba kezdeni.
Hogyan járhat vissza pénz?
Azok
az ügyfelek, akik már visszafizették a hitelüket, valószínűleg egyben
megkapják majd a megállapított összeget. A még életben lévő hitelek
esetén várhatóan csökkenő törlesztőrészlettel számolhatnak majd az
ügyfelek, míg a már kifizetett törlesztéseik után visszajáró összeget
előreláthatólag a tőketartozásból vonnák le. Nagyon fontos, és egyelőre
szintén megválaszoltan kérdés, hogy a már visszaszolgáltatott,
kényszerértékesített gépjárművek utáni követelések, melyek jogi útra
terelődtek, hogyan mentesülhetnének a jogtalannak tűnő fizetési
kötelezettség alól a törvénytervezet értelmében – jegyzi meg a BHKE.
Hogy
az őszre várt szabályozás hány évre visszamenőleg terjed majd ki, azt
várhatóan az ötéves elévülési idő határozza meg. Ez azt jelentheti,
hogy a 2009 előtt lejárt kölcsönök után nem jár vissza semmi. Az ennél
korábbi devizahitelek törlesztési idejének java még a válság előttre
esett, így az árfolyamrés és a kamatemelés mértéke itt amúgy sem volna
számottevő.
Lesz kiút?
Szülessen
bármilyen döntés ősszel, nem kérdés, sokan maradnak, akiknél a
csökkentett hiteltörlesztő csak enyhít a szorításon, de nem hoz
megoldást. Számukra továbbra sem látni kiutat. Az utóbbi időben egyre
több panasz érkezik a BHKE-hez az ügyfelek részéről, hogy az opciós
időszak lejártát követően egy-egy pénzintézet egyoldalúan zálogtárggyá
minősíti a finanszírozott gépjárművet, ezzel teljesen ellehetetlenítve
azokat, akik a megtakarításaikból és a gépjármú értékesítéséből befolyt
összegből végtörleszteni, lezárni kívánnák szerződésüket.
A BHKE
szerint a bajba jutott ügyfelek egy része számára szimpatikusabb
megoldás lenne a tavaly elhangzott kormányzati terv, miszerint akik
visszaadnák a gépjárművet a pénzintézetnek, mentesülhetnének a további
terhek alól. Ha veszteségek árán is, de sokaknak ez jelentene teljes
megkönnyebbülést.
Máth Dávid
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)