2015. március 24., kedd

Több mint száz német katona harcol az orosz felkelők oldalán

A Welt am Sonntag német hetilap szerint több mint 100 német állampolgár harcol a délkelet-Ukrajnából kiszakadó régiók függetlenségéért, és többségük korábban szolgálatot teljesített a Bundeswehrben, ott magas szintű katonai kiképzésben részesült. A német megfigyelők szerint a felkelők látványos sikerei részben azzal magyarázhatóak, hogy számos országból - mint kiderült, Németországból is - képzett katonák érkeztek Donbasszba és részt vettek az ukrán fegyveres erők elleni harcban. A hetilap szerint bizonyíthatóan több mint száz volt német katona harcolt a függetlenségi harcokban, de a pontos számot hiányos információk miatt nem tudják megállapítani. Annyi azonban biztos, hogy a Szergej Prokofjev Nemzetközi Repülőtér ostromakor egy német katona életét vesztette az orosz népfelkelők oldalán, tehát már a repülőtér ostroma idején jelen voltak német harcosok.
A hetilap igyekszik azzal magyarázni a német jelenlétet Donbasszban, hogy többnyire a volt Szovjetunió területéről érkező bevándorlók, orosz kapcsolattal rendelkező keletnémetek harcolnak az orosz többségi lakosságú területek függetlenségéért. A Donbassz régióba érkezők közt azonban 42 éves német ápolónő is akadt, emellett tény, hogy többségük pár éve még a Bundeswehr kötelékében teljesített szolgálatot. Ez némileg árnyalja a képet, a nyugati sajtó ugyanis mindeddig igyekezett démonizálni a Donbassz régió függetlenségéért harcolókat, és többnyire tényként kezelték, hogy "orosz katonák" ellen folyik a harc délkelet-Ukrajnában. Többek között ezt nevezik a nyugati országok "orosz katonai beavatkozásnak", "Ukrajna lerohanásának". Most, hogy hivatalos megfigyelők is elismerik; német katonák harcolnak az ukrán hadsereg ellen, mi lesz az orosz megszállás mítoszával? Németország is szembe kell nézzen az Európai Unió szankcióival, amiért támogatja a függetlenségi harcot?
Hídfő.net.ru | Bundeswehr

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/24/tobb-mint-szaz-nemet-katona-harcol-az-orosz-felkelok-oldalan

Az északi sark az újabb konfliktusgóc

Hídfő.net.ru | Szergej Sojgu
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint Moszkva elkötelezett nemzeti érdekeinek védelme mellett az északi sarkon is, a területet készen állnak katonai eszközökkel megvédeni. A védelmi miniszter elmondása szerint az utóbbi években a sarkköri terület megszerzésére tesznek politikai és katonai lépéseket olyan országok is, melyeknek nincs hozzáférése az északi területekhez (nem határosak).
Sojgu emlékeztetett, hogy mostanra a világ összes országa számára egyértelművé vált; az északi sarkkör válik a világ szénhidrogén-termelésének központjává és kulcsfontosságú terület a szállítmányozás szempontjából is. A terület leggazdagabb régiói Oroszország felségvizeihez tartoznak, emiatt Oroszország biztonságpolitikájának szerves része, hogy az északi sarkot készen állnak fegyveres harc árán is megtartani. A védelmi miniszter elmondása szerint jelentős haderőépítést folytatnak az északi sarkkör védelmére, mert felségvizeik sikeres megtartása esetén a közeljövőben Oroszország a világ elsőszámú szénhidrogén-kitermelőjévé válhat.
Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly áprilisban elrendelte egy új katonai struktúra létrehozását, ami a flotta legmodernebb harceszközeit és új generációs tengeralattjáró-erőt összpontosít, melynek elsődleges célja Oroszország fennhatóságának biztosítása a sarkkörön. A kérdéses régióval határos Izland is, emiatt vált annyira fontossá Izland Európai Uniós tagsága az utóbbi időben; a nyugati országok hozzá akarnak jutni a kontinentális talapzaton található bőséges földgázkészletekhez.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/24/az-eszaki-sark-az-ujabb-konfliktusgoc

Félelmetes, hogy a magyarok hogyan állnak hozzá a nyugdíjkérdéshez

A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. A Randstad globális kutatása alapján mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.
A Randstad 2015. évi első negyedéves Workmonitor kutatása szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó úgy látja, hogy valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.
A magyarok nem szívesen dolgoznak ilyen sokáig: hazánkban a munkavállalók véleménye alapján az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne – tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
Senki sem tesz félre olyan keveset, mint a magyarok
A felmérés szerint a magyarok nagy többsége a bevételei mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya – ahogy az alábbi grafikonon látszik, nem is kicsivel. A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják.
A jövedelem mekkora részét tesszük félre a nyugdíjasévekre?
A többség ugyanis nálunk a munkáltatóktól és az államtól várja a nyugdíjat. Miközben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása, nálunk a többség elutasítja ezt a gondolatot. A Randstad kutatása szerint hazánkban a többség hasonlóan gondolkodik a munkaképesség megőrzéséről is, elsősorban a munkáltatót hibáztatjuk, ha idő előtt alkalmatlanná válunk arra, hogy dolgozzunk.
Friss tudás kell az időskori munkavégzéshez
A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is – tette hozzá Baja Sándor.
A Randstad Workmonitor szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál.
(Vg)

Az orosz Parlament (Goszduma) arra készül, hogy visszaadja Vlagyimir Putyin elnöknek az orosz hadsereg Ukrajna területén való bevethetőségének a jogát.

Erről az “Orosz Törvényesség” párt parlamenti frakciójának vezetője Mihail Jemeljakov számolt be egy sajtótájékoztatón.
Megfigyelők a hírt kapcsolatba hozzák az amerikai Képviselőház Maradék-Ukrajna felfegyverzési nekibuzdulássával, mintegy orosz válaszlépésként az USA esetlegesen bekövetkező provokatív lépése esetére.
Ezt nagyjából Jemeljakov is elismerte akkor, amikor kijelentette: “ha az USA valóban elkezdi a fegyverek szállítását a kijevi juntának, Oroszország se habozzon segíteni a donbasszi Népköztársaságok miliciáinak. Beleértve a segítség fogalmába a fegyverszállításokat, az ellátmányt, és ha szükséges az elnök a rá ruházott jogával élve vezényeljen csapatokat Ukrajna területére”.

https://balrad.wordpress.com/2015/03/24/moszkva-jogot-az-elnoknek/

Simicska megfojtja Orbán hátországát?

Hatalmas ütések érik Orbán Viktor és Fidesz újonnan kiépült hátországát, amelyben Simicska Lajos immár nem “nemzeti nagytőkés”, hanem “akkora gazember” amilyet még nem láttak. Maguktól zuhannak ki a csontvázak a páncélszekrényekből, vagy valaki lökdösi azokat?
Nem szeretnénk Rogán Antal sorsára jutni, akinek mindig mindenről ugyan az jut az eszébe – amíg a miniszterelnök másként nem rendeli. Azonban nehéz anélkül elemezni az elmúlt hónapok eseményeit, hogy lépten-nyomon ne Simikcsa Lajos nevébe botlanánk. A kormányoldali kommunikációban egy évig tagadott háborúskodás az egykori szobatársak között mára minden konfliktus origójává érett. (A kiváltó okról azonban még mindig alig tudható valami. Nehezen hihető a kormányoldali magyarázat, miszerint a 2013-ban naponta másfél milliárd forintnyi közbeszerzést nyerő Simicska megsértődött a százmilliós nagyságrendű reklámadón. De ugyan így sántít az ellenoldali verzió, miszerint az oligarcha épp egy éve elégelte meg az orbáni politizálást.)
A most felvázolandó magyarázat nem az objektív, tényekkel alátámasztható igazságot tükrözi, hanem az eseményekben különböző mértékig részt vevő vagy érintett személyek spekulációit a mélyebb rétegekben meghúzódó folyamatokról.
Még a ma Simicska ádáz ellenségeként pózoló Bayer Zsolt is elismerte néhány hete, hogy a pénzember tevékenysége nélkül a Fidesz nem vállhatott volna a mai kormánypárttá. Az egykor hivatalosan is pártpénztárnoki rangban tevékenykedő üzletember és Orbán Viktor kapcsolata azonban nem egyszerűen megromlott, hanem ádáz csatává fajult, amelyben sem egymást, sem a másik érdekköreit nem kímélő ütéseket osztanak. Míg a miniszterelnöknek lehetősége van adminisztratív eszközökkel visszavágni Simicska befolyását (emberi leváltása a kulcspozíciókból, az oligarcha érdekeltségei számára kedvezőtlen gazdasági döntések, jogszabályok), addig a volt szobatárs a felszínen morális karaktergyilkosságot igyekszik elkövetni a miniszterelnökkel szemben (ügynök-vád), míg a háttérben komoly erőket vet be a helyébe lépő, új “nemzeti nagytőkések” amortizálására.
Informátoraink ennek a harcnak tulajdonítják az elmúlt hetek-hónapok, számukra is váratlan fordulatait. A Questor-ügy kapcsán egyre pontosabban kirajzolódik egy egy irányba mutató “elkövetői kör”. Tarsoly Csaba, a Questor vezérigazgatója közös üzletet vitt a nemrég letartóztatott Kiss Szilárddal, mindketten ezer szállal kötődtek Szijjártó Péter külügyminiszterhez -hisz részben épp a keleti-nyitás farvizén halásztak a zavarosban. De Kiss – bármennyire is igyekszik tagadni ezt az érintett – Mészáros Lőrinc, felcsúti polgármesterrel is vállalkozott közösen. A legmeglepőbb talán, hogy Kiss környezetében még Sziky Gyula is megjelenik, akinek egyik érdekeltsége Kaya Ibrahimnál fantomizálódott. (Ma már a 168 óra sem számolja: hány napja nem tudjuk, kicsoda Kaya Ibrahim és Josip Tot.)
De nem csak ez a vonal kapott mélyütést. Az Orbán legszűkebb köréhez sorolt Garancsi Istvánnak is tartogat a közeljövő néhány kellemetlen pillanatot. A szocialista Tóth Bertalannak sikerült a bíróságon kikényszerítenie, hogy a Magyar Villamos Műveknek (MVM) ki kell adnia a MET-tel kötött szerződéseit. A magyar energiapiac ezen üstökösét – részben épp Garancsin tulajdonrészén keresztül – kötik a Fideszhez. A MET részben az Ausztria felől érkező, nagyon olcsó földgáz – az állami vállalatok által legalábbis erősen segítve – értékesítéséből halmozott fel nagyon rövid idő alatt hatalmas vagyont. Garancsit természetesen megtaláljuk a lelátón is, övé a székesfehérvári Videoton, amely köztudott Orbán kedvenc csapata.
A MET-szerződések napvilágra kerülése ugyan nem fogja ellehetetleníteni a vállalkozást, ám jelenlegi homály eloszlása után a működése sokkal transzparensebb lehet, emellett komoly politikai nyomás nehezedik majd az MVM-re is, ha – ahogy a mai hírek szólnak – újabb, a magáncég számára kedvező üzletek megkötésével próbálkozik.
Ha e két, Orbánhoz igen közeli üzleti kör jelenlegi és várható veszteségei nem lennének elegendőek, még a miniszterelnök vejének bizniszébe is beleköptek. Ahogy lapunk is megírta, immár rendőrségi nyomozás folyik négy – összesen 1,2 milliárd forint értékű – közbeszerzés ügyében, amelyet a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios nyert el, legalább is sajátos körülmények között.
Az új “nemzeti nagytőkések” szorult pillanatiból pedig ketten húznak egyértelműen hasznot: Simicska Lajos és Lázár János. Forrásaink szerint ma Magyarországon kizárólag Simicskának van ahhoz kellő befolyása és kapcsolati rendszere, hogy a fent vázolt folyamatokat beindítsa. Számára ideális helyzet lenne, ha a helyére lépőket – bármilyen eszközzel – diszkerdiálja. Így ugyanis ismét az ő hatalmára szorulna Orbán Viktor.
Lázár ugyancsak komoly előnyt kovácsol abból, hogy bár reputációja neki sem sértetlen, a mostani botrányok látványosan elkerülik. Ezzel a kormányzati adminisztrációban már most is megkerülhetetlen kancellária miniszter csak tovább erősítené hatalmát, amely már ma is a miniszterelnökével vetekszik. Amíg tehát Orbán a sajátjait igyekszik megmenteni és tűzoltás-szerű kormányzati intézkedésekkel fenn akarja tartani új hátországát, az intakt Lázár könnyen a fejére nőhet, magához ragadva az ország informális irányítását.
(sztarklikk)

Ismét gyermeket gyilkolt Donbasszban a kijevi junta

hat
Donbasszban lassan de biztosan kezd fölpörögni a háború gépezete. Donyeckben egy tízéves kislányt gyilkolt Valcman latortüzérsége.
Donyeck “Petrovszkij” lakókerülete egész éjjel a latortüzérség ostroma alatt állt.
A donyecki repülőtérnek mondott romhalmaz tegnap reggel óta folyamatos tüzérségi ostrom alatt van.

Gorlovka ellen is megújította tüzérségi támadásait a kijevi junta martalóctüzérsége.
Makejevkából Jaszinovataját ágyúzták Nyalókakirály bérgyilkosai.
Krimszkoje és Bahmutka környékén egyre hevesebbek az összecsapások, amik tegnap délután kezdődtek. Az este már tankok is beavatkoztak mindkét oldalon.
Az alábbi videot egy Gyebalcevonál kitikkadt lator telefonján találták. A fronton, háborúban, harc során tanítgatnák be az újonc, semmihez sem értő martalócokat.


https://balrad.wordpress.com/2015/03/24/ismet-gyermeket-gyilkolt-donbasszban-a-kijevi-junta/

Az amerikaiak bevonultak Lengyelországba - elrendelték a mozgósítást

A lengyel hadsereg azonnali hatállyal behívta a tartalékosokat - ugyanazon a napon, amikor az ukrán határra tartó amerikai hadsereg első alakulatai megérkeztek az országba. A védelmi minisztérium tegnap adta ki a közleményt, majd erőteljes tájékoztatási-kampány kezdődött a lengyel médiában, hogy a tartalékosok órákon belül elérjék a számukra kijelölt alakulatokat. Tomasz Siemoniak védelmi miniszter szerint egy készenléti ellenőrzésről van szó, melynek célja a műveleti és mozgósítási készültség tesztelése. A katonai vezetők előzetes információval nem rendelkeztek a várható mozgósításról, azt közvetlen az amerikai csapatok érkezése után rendelték el.

A balti államokba és az ukrán határra tartó amerikai haderő hétfőn érte el Lengyelország területét, többek között Stryker lövészpáncélosok érkeznek, melyek az utakon nagy feltűnést keltve, amerikai zászlót lobogtatva haladnak végig. A látványos bevonulás azonban egyértelmű erődemonstráció, korábban ugyanis ugyanilyen egységeket szállítottak át Magyarországon, több mint egy héttel ezelőtt. Ha a mozgósítás gyorsasága számítana, értelemszerűen vasúti szállítással oldanák meg a kérdést, - hazánkon keresztül ilyen módon már március 14-én megérkeztek az amerikai páncélosok az ukrán-lengyel határra. Az a tény, hogy az amerikaiak látványosan, zászlót lobogtatva, a közutakon haladnak végig, az amerikai dominanciát hivatott bemutatni.

Ez a dominancia azonban eddig sem volt kérdés, a liberális sajtó büszkén tudatta a közvéleménnyel, hogy az amerikaiak látványos vonulással "bosszantják az oroszokat". "Bosszantják" - ezt a kifejezést használták az évszázad legnagyobb háborús készülődésére, ami miatt pillanatokon belül egy újabb nagy háború kellős közepén találhatjuk magunkat.
Lengyelországban és Csehországban már forrong a közvélemény az amerikaiak bevonulása miatt, a cseh hatóságok több helyen óva intették az embereket, nehogy megdobálják az átmenetileg a városokban tartózkodó amerikai páncélosokat. A magyarországi politikusok továbbra is hallgatnak az amerikaiak háborús készülődéséről, valamint arról, hogy ebben hazánk is közvetlenül érintett.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/24/az-amerikaiak-bevonultak-lengyelorszagba-elrendeltek-mozgositast

Idén Heves megyéből négy, országosan pedig 12 megyéből 23 kisebb település adott be pályázatot a városi cím elnyerésére.

A Belügyminisztériumtól úgy értesültünk, hogy várossá válna: Magyarszék, Szászvár, Dusnok, Tiszaalpár, Bőcs, Tarcal, Fábiánsebestyén, Etyek, Egyek, Nyírábrány, Abasár, Hort, Recsk, Tarnalelesz, Jászladány, Nagykörű, Ecser, Erdőkertes, Balatonszárszó, Nyírbéltek, Csopak, Révfülöp és Tihany.

Totális kifosztás! – Az ‘adós’ teljes vagyonára rátette kezét a hiéna végrehajtó – Egy 12 ezer forintos tartozás miatt

– Otthonvédelem – Elszámoltatás –

MNO: Kíméletlen végrehajtás

Néhány ezer forintos parkolási bírság miatt egy budapesti férfi minden vagyonára rátette a kezét az ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó. A hatósági személy biztosra ment, az adós mindhárom számlájáról leemelte a tartozást. Az adós állítja, a végrehajtó az összes intézkedést megtette, mielőtt ő fellebbezhetett volna.
Túl későn ért vissza a parkolóórától az autójához egy fővárosi férfi, aki vélhetően álmában sem gondolta volna, hogy „bűne” miatt teljesen felforgatják az életét. A XIII. kerületben állította le autóját, s szokásának megfelelően az utcában lévő automatában fizette meg a parkolási díjat, ám mire megvette a parkolójegyet, már megbüntették. A férfi ezután levélben jelezte a parkolótársaságnak, hogy befizette a parkolási díjat, így a büntetés nem jogos. Panaszát azonban elutasították, mivel a társaság szerint túllépte az ötperces várakozási időt – egy perccel.
Balogh Ágnes önálló bírósági végrehajtó - Forrás - MBVK
Balogh Ágnes önálló bírósági végrehajtó – Forrás: MBVK
Ekkor az adós úgy döntött, befizeti az 5500 forint büntetést, azonban ez már nem volt elég, ugyanis az ügyben zajlott levelezés több mint 15 napig tartott, így az adósság több mint 18 ezer forintra duzzadt. A férfi lezártnak tekintette az ügyet, ami azonban a fennmaradó valamivel több mint 12 ezer forint miatt végrehajtási eljárásba torkollt. Ezután az eljárás költségei miatt már közel 70 ezer forintot követeltek tőle, s az ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtó nem teketóriázott. Balogh Ágnes a tartozás miatt lefoglalta az adós több millió forintot érő üzletrészét egy vállalkozásában, végrehajtási jogot jegyzett be fővárosi ingatlanán, lefoglalta gépjárművét, és az adós mindhárom folyószámlájáról levont közel hetvenezer forintot, azaz csaknem 210 ezer forintot.
Az adós állítja, még azelőtt intézkedett a végrehajtó, hogy ő az erről szóló értesítéseket átvette volna. A számláin lévő pénzeket pedig az értesítések átvétele utáni napon emelték le. Így szerinte az összes intézkedés azelőtt történt, hogy jogorvoslati lehetőségével élhetett volna. Mint mondta, csaknem egy hónapig úgy használta gépjárművét, hogy az értesítés szerint ezt nem tehette volna meg.
Az ügyben többször kerestük Balogh Ágnes önálló bírósági végrehajtót, ám nem tudtuk elérni. Az illetékes Igazságügyi Minisztériumtól sem kaptunk lapzártánkig válaszokat.
A Szabad Riport megjegyzése: “A hatósági személy biztosra ment, az adós mindhárom számlájáról leemelte a tartozást. Az adós állítja, a végrehajtó az összes intézkedést megtette, mielőtt ő fellebbezhetett volna.” – írta az MNO.
Nos, nekünk más hasonló esetről is tudomásunk van, – melyet rövidesen nyilvánosságra is hozunk. – Ám érdekes a dologban az, – hogy ezt a kifosztást egy másik önálló bírósági végrehajtó követte el, – ami arra enged következtetni minket, – hogy ez a fajta törvénytelen eljárás, – bevett módszer volt az Bírósági Végrehajtói Kamara végrehajtói között.
Őszintén reméljük, hogy azóta megtörtént már ebben az ügyben az ügyészségi feljelentés, – melyhez rövidesen csatolni fogjuk mi is a saját verziónkat, nevekkel és konkrét történésekkel együtt. Az elszámoltatás nem marad el. – A végrehajtónak vissza kell fizetnie azt, amit az “adóstól” elvett, – természetesen a kamatokkal együtt! – Valamint az “adós” vagyonában és egzisztenciájában okozott károkat is meg kell térítenie.
SzRTI

Népességi mutatók napjainkban

Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014. évi összesítése hazánk demográfiai adatairól. A számok még mindig elszomorítóak.

2014-ben

91500 gyermek született, de 126100 fő halt meg. Ez azt jelenti, hogy lényegében tavaly ismét eltűnt egy 34600 fős város Magyarországról. A terhességmegszakítások száma szinte ugyanezt a mértéket mutatja, egy év alatt 32700 gyermeket vetettek el.
Az adatok egyébként enyhe javulást mutatnak, a születések 3,2 százalékkal nőttek, míg a halálozások 0,5 százalékkal csökkentek 2013-hoz képest. Ez a tendencia ugyanakkor közel sem elegendő a drasztikus népességfogyás megállításához, a KSH 2011-es népszámlálásából kiinduló továbbvezetett becslése szerint a magyar lakosság száma már csak

9 millió 849 ezer fő.

Nézzük meg, honnan jutottunk idáig (a KSH adatai 1949-től kezdődnek):
1949-ben még csak 9 millió 205 ezer volt a lakosság száma, ugyanakkor ez gyors növekedésnek indult, mert 190 ezer 398 születésre csupán 105 ezer 718 halálozás jutott, tehát majdnem kétszeres volt a pozitív különbség. Rekordot az 1954-es év jelentett, amikor 223 ezer 347 gyermek született, és közben csak 106 ezer 670 ember hunyt el.
Mindez innentől fogva néhol hullámzóan, de jellemzően folyamatos romlást mutatott: Egyre kevesebb ember született, és ami érdekes, hogy egyre több is halt meg. Fordulópontként 1981-re tekinthetünk, mint az első év, amikor a népesség fogyni kezdett, nem növekedni: Igaz, akkor volt majdnem a legmagasabb a népességszám is, 10 millió 705 ezer fővel. Alább látható a fogyási grafikon:
A 0-ás értéknél egyenlítődött ki a születések és a halálozások száma, nagyjából 1981 derekán
Mindez azt jelenti, hogy 1981 óta, az eltelt 34 évben majdnem 1 millió fővel csökkent a magyar lakosság száma, félretéve mind a külföldi munkavállalás adatait, mind a belső etnikai arányokat.
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/magyarsag/3564-nepessegi-mutatok-napjainkban