Irán
legfelsőbb vezetője, Hamenei ajatollah keddi nyilatkozatában az USA
vezetését nevezte meg a Daesh által okozott véres tragédia fő
felelősének. Az iráni vezető szerint “az arrogáns hatalmak egymás ellen
fordítják a muszlimokat, és teljesen elpusztították olyan arab
országok infrastruktúráját mint Líbia, Szíria, vagy Jemen.”
“Síita
vagy szunnita, az amerikaiaknak egyre megy; ők minden olyan muszlim
ellen vannak, aki az iszlám szabályai szerint él, az erőfeszítéseik ez
ellen irányulnak. […] Az ellenségeink által használt egyik legfőbb
eszköz a modern iszlám civilizáció kibontakozásának a
megakadályozására, hogy megosztanak minket, muszlimokat. Az Egyesült
Államok jelenlegi vezetése elutasítja az iszlám alapelveit, és
nyilatkozataikkal ellentétben valójában arra törekszenek, hogy egymás
ellen fordítsák a muszlim közösségeket. Ennek érdekében olyan terrorista
szervezeteket hoznak létre, mint a Daesh és más csoportok, amelyeket
az Egyesült Államokhoz kapcsolható szervek anyagi támogatásával és
politikai segítségével hoztak létre. Az amerikai vezetés felelős a
muszlim világban az elmúlt időszak során bekövetkezett összes
tragédiáért.” – nyilatkozta Hamenei.
Az iráni
vezető ugyanakkor rámutatott, hogy az erkölcsi alapon bekövetkező
iszlám ébredés egy olyan folyamat, amit az USA már nem lesz képes
megállítani: “…amikor az iszlám ébredés elkezdődött, megijedtek és
megpróbálták visszatartani, ez néhány országban sikerült is nekik, de
az iszlám ébredést nem lehet elpusztítani.”
Az
iszlám világ megosztására irányuló erőfeszítések elítélése Rohani
iráni elnök vasárnapi nyilatkozatában is kihangsúlyozásra kerültek; “Nincs
sem síita, sem szunnita félhold. Iszlám hold van. Mi muszlimok egy
olyan világban élünk, ahol muszáj összefognunk. Szíria lerombolása
erősítette-e vajon Törökországot, Jordániát, Szaúd-Arábiát, Katart, az
Emírségeket, vagy más országokat? Elégedett-e vajon Izraelen kívül bárki
más Szíria szétrombolásával?”
A két,
majdnem egyidőben elhangzó nyilatkozat azért fontos, mert az Egyiptom
által kezdeményezett egységes arab haderő felállításának tervén, és a
Szaúd-Arábia részéről bejelentett terrorellenes fegyveres nagykoalíció
létrehozásán keresztül egy önállóan felemelkedő, iszlám központú
hatalmi pólus kialakulásának szervezeti keretei feletti kontroll
különböző oldalról való megközelítéseinek kísérleti képe
körvonalazódik. Ennek a pólusnak az utóbbi időben egyre erőteljesebben
szorgalmazott kiépítésével kapcsolatos áttételes megnyilatkozások
a BRICS országok és az USA mellett egy közös, az utóbbi 1400 év során
kifejlődött civilizációs alapokra épülő, az Atlanti-óceán és
Csendes-óceán közötti térségben létrejövő önálló hatalmi tengely
kiépülését jelentik. Ennek a lehetőségét a regionális iszlám hatalmak
egyre reálisabbnak ítélik meg, ezért a közeljövőben az amerikai
geopolitikai érdekektől való függetlenedési kísérletek keretében
végrehajtott politikai manőverek sorozata várható.
Ennek a
koncepciónak a keretén belül a jemeni, iraki, szíriai és líbiai helyzet
mihamarabbi rendezése lesz a cél, melyet az Egyesült Államok nagy
valószínűséggel a pillanatnyi helyzet alapján elsősorban a Daesh-t
eszközként felhasználva igyekszik megakadályozni.
Az
iszlám világ stabilizációs folyamataiban olyan, eddig nehezen
elképzelhető történések bekövetkezése valószínűsíthető, mint az afgán
kormány kiegyezése a tálibokkal, és az Al-Kaida hálózati rendszerében
működő csoportok magatartásának jelentős mérséklődése a régiók helyi
lakossági szimpátiájának megnyerése érdekében. Az Al-Kaida a Daesh-el –
mint vetélytárs szervezettel – a helyi erőforrásokért vívott harcot
illetően eddig a brutalitás propagandájában próbálta meg felvenni a
versenyt. Ezen erőforrások elérhetőségét azonban a nemzetközi
diplomáciai folyamatok nagy mértékben beszűkítik, aminek köszönhetően
egy újabb ideológiai előrelépés várható az Al-Kaida szervezeti keretein
belül, amely az iszlám szellemiségű hatalmi pólus felemelkedésének
célját jobban szolgáló, regionális szinten az eddigi radikális iszlám
helyett mérsékelt fokú politizálás térnyerését jelenti. Mindemellett
ideológiában és retorikában az USA fő ellenségkép marad, amely a
szervezetnek az iszlám társadalom részéről elnyert szimpátiáját ezután
is fenntartja. Ennek az elképzelésnek a sikeres kivitelezésére az
atlanti ideológiai blokk történelmében az IRA Sinn Féin-en keresztüli
hivatalos politikai életbe való betagozódása szolgál példaként.
A
felsorolt manőverek elindulásának reális lehetőségét jelzi a Muszlim
Hittudósok Nemzetközi Uniója által közzétett nyílt levél, melyben a
világ legbefolyásosabb, az iszlám összes ágából több mint 90 000
vallástudóst tömörítő muszlim szervezet arra szólítja fel az iszlám
világot, hogy “bármilyen, az Oroszországi Föderációval kapcsolatos
döntés meghozatala esetén a döntéshozók először az oroszországi iszlám
teológusokkal kell konzultáljanak az ügyben.” Az iszlám
világ autoritatív szinten egyetlen egyetemesen elismert szervezete (az
általa megállapított normákat és döntéseket kivétel nélkül minden
muszlim felekezet kötelezőnek tartja) a levélben kihangsúlyozza, hogy “pozitív hozzáállással tekint az Oroszországi Föderációra, amely az arab és muszlim közösséget ma támogatja.”
A
Muszlim Hittudósok Nemzetközi Uniójának központja Katarban található,
és vezetésében a Muszlim Testvériség szervezetéhez köthető
vallástudósok jelentős súlyt képviselnek. A levél nyilvánosságra
hozatala egy olyan fordulat kezdetét jelentette, melynek folytatásaként a
katari külügyminiszter hivatalos tárgyalásra érkezett Moszkvába
december 25.-én, a szíriai helyzet rendezése körüli eddig homlokegyenest
eltérő orosz és katari álláspontok közös nevezőre hozatala érdekében,
amely a diplomáciai szabályok irányította eredménnyel zárult. Katar
továbbra is Aszad elnök távozásának szükségessége mellett foglalt
állást, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az eddigi orosz
álláspontot megismételve, a szír emberek döntésének jogosultságát
támogatta Aszad kérdésében. A két fél azonban egy azonnali politikai
tárgyalási mechanizmus megkezdésének közös akaratát nyilvánította ki a
szíriai rendezés ügyében, és a katari politikus nyíltan utasította el az
USA politikai elitjének befolyásos csoportját alkotó, John McCain
vezette érdekkör és az amerikai védelmi miniszter Ashton Carter által
támogatott török-szaúdi-egyiptomi-amerikai szárazföldi koalíciós haderő
bevetésének javaslatát.
Az a
tendencia, amely az eddig háttértámogatást biztosító muszlim államok
Daesh-től való elfordulásával és a terrorszervezet támogatásának
hirtelen leállításával kezdődött, és a líbiai rendezésben
Oroszországgal érdekegyezésben végrehajtott nemzetközi diplomáciai
manővereken keresztül folytatódott, így kiteljesedni látszik.
Erről a
fordulatról egyedül a török vezetés késett le, mert elhitte azt az
amerikai elit által szorgalmazott elképzelést, hogy az USA-nak a
hidegháború során a Közel-Keletre sikerrel alkalmazott
török-szaúdi-izraeli pilléren alapuló külpolitikai koncepciója, amely a
török regionális hegemónia fenntartásának egyik fő eszközeként is
funkcionált, harminc év elteltével is sikeresen alkalmazható. A török
vezetés az Egyesült Államok befolyásának hatására megpróbált
végrehajtani egy szabálytalan előzést, és a Hamenei által megemlített
iszlám ébredés “elrablásával” az USA hegemóniára épülő világrendhez való
besorolás folytatása mellett döntött. Ennek a döntésnek a logikai
bizonyítékát nemcsak az orosz Szu-24 vadászgép lelövése és a török
titkosszolgálat a MIT által fedezett anyagi, egészségügyi, és
haditechnikai támogatás továbbvitele, vagy a Daesh-el folytatott
olajüzlet jelentik. A MIT vezetője, Hakan Fidan október közepén az
Anadolu News Agency török hírügynökségnek adott interjú során úgy
nyilatkozott, hogy:
“Az
ISIS realitás, és el kell fogadnunk, hogy nem törölhetünk el egy jól
szervezett és népszerű szervezetet. Ezért arra hívom fel nyugati
kollégáim figyelmét, hogy értelmezzék újra az iszlamista politikai
áramlatokról alkotott képüket, tegyék félre cinikus mentalitásukat, és
akadályozzák meg Vlagyimir Putyinnak a szíriai iszlám revolucionisták
szétzúzására irányuló terveit. A külföldről érkező Szíriába
tartó nagyszámú dzsihadista koordinálásának megoldásának érdekében
feltétlenül szükséges, hogy az ISIS konzulátust, de legalább politikai
képviseletet állítson fel Isztambulban.” (a nyilatkozatot
Fidan a heves belföldi ellenreakciók után mint “titkosszolgálatoknál
bevett manipulációs technikai eszközt” próbálta feltüntetni, majd a
későbbiekben a riportot az összes török szerverről törölték.)
A katari
irányváltás így nemcsak az eddig elkövetett terrorcselekményekhez
(különösen az orosz civil repülőgép Sínai-félsziget feletti
megsemmisítése) fűződő esetleges katari anyagi támogatások szálainak
végső elvarrását, és így a nemzetközi elszigetelődés és szankcionálás
lehetőségének megelőző kiküszöbölésére irányul, hanem egyúttal egy a
multipoláris világrendben felemelkedő, iszlám civilizációs szellemiségű
önálló hatalmi erőtér létrehozásának koncepciójába illeszkedik.
Az ezzel
egybehangzó, az iráni politikai vezetés által fent említett
nyilatkozatok ennek a folyamatnak a kibontakozási lehetőségeit rejtő
megfelelő pillanat “itt és most” realitására hívják fel a muszlim világ
figyelmét.
http://www.hidfo.ru/2015/12/iran-egy-egyseges-modern-iszlam-hatalmi-polus-kialakitasat-szorgalmazza/
http://www.hidfo.ru/2015/12/iran-egy-egyseges-modern-iszlam-hatalmi-polus-kialakitasat-szorgalmazza/