2015. augusztus 27., csütörtök

Töröljük el a készpénzt! – javasolja ismét a Financial Times

Euro
Miközben a világ a mini-tőzsdekrachot figyelte, a Financial Times anonim írása ismét a készpénz eltörlésére szólított fel.
A „Védőbeszéd egy másik barbár relikvia eltörlése mellett” címen megjelent cikk szerzője azon kesereg, hogy az emberek egyre inkább a készpénz felhalmozása mellett döntenek a gazdasági összeomlásra felkészülendő, ami a szerző szerint „komoly torzulást okoz a gazdasági rendszerben, még kis mennyiségben is”.
Szóval miért rossz, ha az emberek fizikailag a kezükben tarthatják a saját pénzüket? Segítség nélkül ki nem találnánk: azért mert ez korlátozza a világ leginkább demokráciaellenes intézményeinek, a központi bankoknak a hatalmát.
„A készpénz, vagyis egy látra szóló és nulla százalékos kamatot tartalmazó eszköz létezése korlátozza a központi bankok gazdaságélénkítő képességét. A legfőbb aggodalom, hogy amint egy központi bank a negatív kamatok irányába mozdul, az emberek még nagyobb mértékben fogják készpénzre váltani betéteiket.”
Kiemelve, hogy a készpénz nyomon követése nem lehetséges, az író úgy gondolja, hogy annak eltörlése ezzel szemben „megkönnyítené a kormányok életét, hiszen könnyűszerrel felszámolhatnák az informális gazdaságot”.
A készpénz eltörlésével a kormány egyszerűen leemelhetné a kirótt adót az állampolgárok bankszámlájáról.
„Az általános forgalmi adó felszámítása és visszatérítése például automatikusan és valós időben történhetne az érintett bankszámlák között.”
A cikk azt javasolja, hogy vezessenek be valamilyen büntető díjat a készpénzhasználatra, így „a készpénzhasználók kénytelenek lennének fizetni az anonimitásért,” azonkívül egy ilyen megoldással a „monetáris politika a készpénzhasználókat is érintené”.
A dátummal ellátott bankjegyek idővel elveszítenék értéküket, miközben az emberek azért is fizetnének, ha elektronikus megtakarításaikat készpénzre akarnák váltani és fordítva.
A cikkben leírt javaslatok Kenneth Rogoff, az IMF korábbi vezető közgazdászának véleményét tükrözik, aki a nagy címletű bankjegyek, mint például a 100 és 500 eurósok fokozatos bevonását javasolta.
Rogoff már tavaly is a készpénz eltörlését javasolta, szintén egy Financial Times cikkben, az adóelkerülés és illegális tevékenységek felszámolása” érdekében, illetve, hogy megakadályozzák a készpénzfelvételt, amikor a kamatráták a nullához közelítenek.
A készpénz eltörlésének kérdése az idei Bilderberg találkozón is asztalra került, amelyen a Financial Times gazdasági főszerkesztője, Martin Wolf is részt vett.
Szintén májusban az angol jegybank közgazdásza, Jim Leaviss írt a London Telegraph-ban arról, hogy a „készpénznélküli társadalom megvalósítása kizárólag úgy lehetséges, ha „minden egyéb fizetési módszer kizárása mellett mindenki számára kötelezővé teszik az állami bankban vezetett elektronikus számlát”, amit „közvetlenül az állam felügyelne”.
Nagy-Britanniában például már minden 5000 font feletti készpénzfelvétel „gyanús tevékenységnek” minősül, miközben Franciaországban éppen szeptember 1-jével lép életbe az a törvény, amelynek értelmében 1000 euró feletti összeget tilos készpénzben kifizetni.
Amikor a készpénz eltörlésére vonatkozó propaganda felerősödik, tudható, hogy a hatalom ideges és komolyabb lépésekre készül.
A gazdaságpolitikában nem létezik még egy olyan lépés, ami a szabadságot a készpénz betiltásához hasonló mértékben korlátozná.
Természetesen a készpénz megszűnésével erősödne a nemesfémek iránti érdeklődés, így azok szükségszerű betiltásával a teljes gazdasági diktatúrához már csupán egyetlen apróság hiányzik majd…
Források: libertyblitzkrieg.com, infowars.com
http://idokjelei.hu/2015/08/toroljuk-el-a-keszpenzt-javasolja-ismet-a-financial-times/

Franciaország visszafizette a Misztralok gyártási költségét

Franciaország visszafizette a Misztral hajók gyártásáért kapott teljes összeget Oroszország számára. Az ország önbecsülésén és nemzetközi megítélésén azonban nyomot hagy, hogy külső nyomásgyakorlás miatt szegtek szerződést.
A Ria Novosztyi hírügynökség a két ország közti haditechnológiai együttműködésben érintett magas rangú tisztviselőkre hivatkozva azt írja, Franciaország már a teljes összeget visszafizette, amit eredetileg a hajók gyártására kapott az orosz megrendelőtől – sőt, még többet is. A gyártásra fordított teljes összeg mintegy 900 millió euró, ennyit fizettek vissza Oroszországnak. Moszkva eredetileg 800 millió eurót fizetett a szerződéskötés érvényességének ideje alatt, így Franciaország a szerződésbontással már akkor is rosszul járt, ha csak ennyi kár érte volna.
Stephan Le Foll francia kormányszóvivő azonban a gyártási költség megtérítésén felül megfizetendő kártérítésről is nyilatkozott, emellett a Ria Novosztyi kiderítette, hogy még a teljes gyártási összeg visszafizetése ellenére sem kapnak engedélyt Moszkvától arra, hogy harmadik fél számára értékesítsék az orosz haditengerészet rendszereivel kompatibilisre épített hajókat.
Franciaország azonban nem csak a szerződés felbontásának közvetlen anyagi veszteségével kell számoljon: július 30-án a Bloomberg üzleti napilap arról számolt be, hogy a francia Dassault Aviation Sa elesett egy több mint 11 milliárd dolláros megrendeléstől. India a Misztral-ügy miatt mégsem vásárol Franciaországtól Rafale vadászrepülőgépeket – ehelyett inkább Oroszországtól vesznek Szuhoj vadászrepülőgépeket, utóbbi esetben ugyanis garantált, hogy a gyártó nem fogja amerikai nyomásgyakorlásra már a gyártást követően felbontani a szerződést.
Franciaország azt követően gyártott ürügyet a Misztralok át nem adására, hogy Washington felszólította a NATO főtitkárát; tegyen hivatalos vételi ajánlatot az orosz megrendelésre gyártott hajókra. Az Egyesült Államok célja az orosz flotta modernizálásának hátráltatása, a főtitkár így hivatalos ajánlatot tett Párizsnak a hajók megvásárlására. Az eset bebizonyította, hogy Franciaország megbízhatatlannak tekinthető az államközi szerződések terén, mert nincs elég ereje ahhoz, hogy a piaci ellenfelek nyomásgyakorlása ellenében végre tudja hajtani szerződésben vállalt kötelezettségeit. Thierry Mariani, Franciaország volt közlekedési minisztere szerint a Misztral-ügy csúfos vége egyértelművé tette, hogy Franciaország behódolt az Egyesült Államoknak.


http://hidfo.ru/2015/08/franciaorszag-visszafizette-a-misztralok-gyartasi-koltseget/

Az államfő utasítására mégis megtalálták a nem létező olajmezőt

Belorusszia új olajmezőt talált a Gomel régióban, az ország délkeleti részén. Az államfő utasítására több pénzt fordítottak a kutatásra, és kiderült, hogy az olajkészletek nem is annyira korlátozottak, mint azt korábban gondolták.
Az Interfax hírügynökség beszámolója szerint korábban az állami olajvállalat meg volt győződve arról, hogy az országban nincs több olajmező, és a kitermelhető készletek korlátozottak. Lukasenko elnök azonban nem hitt az eredményeknek, és júliusban utasításba adta, hogy keressék még intenzívebben, mert
ha az országban nincsenek hatalmas olaj- és földgázmezők, az nem a nyersanyag hiányát jelenti, hanem, hogy nem fordítanak elég pénzt azok felkutatására.
A feltárt új olajmező kitermelését a Belorusznyeft olajvállalat kezdi meg. Az olaj árának csökkenése a globális piacon Belorussziát is nehéz helyzetbe hozta; korábban, 100 dolláros ár mellett Belorusszia éves szinten 3,5-4 milliárd dolláros bevétellel számolhatott, mára ez 1,2-2 milliárd dollárra csökkent.

http://hidfo.ru/2015/08/az-allamfo-utasitasara-megis-megtalaltak-a-nem-letezo-olajmezot/

Pluszjogokat adna a kormány a befogadott menekülteknek

Megjelentek a kormány honlapján a menekültügyi módosítások, amelyek között van néhány meglepő is: a jövőben nemcsak a menekült-, hanem az oltalmazott státuszúak is részesülhetnek családtámogatásban. A módosítások között szerepel az is, hogy a magyar állam meghálálná a segítséget az embercsempészek leleplezésében segítő menedékkérőknek. A befogadottaknak kötelező jelleggel el kell fogadniuk a felajánlott közmunkát – ez is a tervezett változások közé tartozik.
Az oltalmazott státuszt megszerző menedékkérők is belföldi jogállásúak lehetnek, és akár családtámogatásban is részesülhetnek – derül ki azokból a menekültügyi módosítástervezetekből, amelyeket a kormány honlapján hoztak nyilvánosságra.
de
A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról ír, hogy a tervezett változások alapján a befogadott bevándorlóknak pluszjogokat szán a kormány. Például a társadalombiztosítási törvény módosításával azok a menedékkérők, akik menekültstátuszt nem, de oltalmazott státuszt kaptak, a jövőben belföldi jogállásúnak minősülnének.
Kiterjedne rájuk a családtámogatási törvény hatálya is, tehát az oltalmazottak is kaphatnának családtámogatást.
Ha a menekült vagy oltalmazott nincs biztosítva, a tervezet szerint a jelenleg kb. havi 7000 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot kell kifizetnie – legalábbis ha úgynevezett integrációs szerződést kötött a menekültügyi hatósággal. A kiskorú bevándorlók egészségügyi ellátása továbbra is ingyenes lenne.
Az integrációs szerződés, amelyet a hatóság a nemzetközi védelemben részesített személlyel köt, a módosítás szerint a jövőben közokiratnak minősülne. Tehát aki hamis adatot adna meg ebben, bűncselekményt követne el.
Azok a menedékkérők, akik segítik a hatóságokat az embercsempészek leleplezésében, humanitárius célú tartózkodási engedélyt, ellátást és támogatást kaphatnának cserébe.
Köteleznék a befogadottakat a munkára is: jelentkezniük kellene a tervezet szerint az állami foglalkoztatási szervnél, és kötelesek lennének elfogadni a felajánlott közfoglalkoztatást.
Új jogi kategóriát is bevezetne a módosító csomag: a “különleges eljárási igényekkel rendelkező személyek” azok körül kerülnének ki, akik egyéni körülményeik – szexuális irányultságuk, fogyatékosságuk, súlyos betegségük, mentális zavaruk, az általuk elszenvedett erőszak következményei – miatt csak korlátozott mértékben tudják a nekik biztosított jogokat élvezni.
(HVG)

Anglia fél évre börtönbe zárja az illegális bevándorlókat

James Brokenshire, a brit belügyminisztérium migrációért felelős államtitkára kijelentette, hogy hat hónapnyi börtönbüntetést fognak kiszabni az ország területére érkező illegális bevándorlókra, a visszaesők pedig 5 év börtönnel kell számoljanak.
A brit kormány ezzel kíván véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy Calais (Franciaország) területéről afrikai bevándorlók gyalog útnak indulnak a csatorna-alagúton át abban a reményben, hogy a vonatsíneken végighaladva elérik Angliát és ott beszivároghatnak az ország területére. Az államtitkár emellett hangsúlyozta, hogy a külföldiek, akik nem csak illegális munkavállalók, hanem engedély nélkül kiterjedt üzleti tevékenységet folytatnak Angliában, teljes vagyonelkobzással, többszöri törvénysértés esetén pedig életfogytiglani szabadságvesztéssel számolhatnak.
Brokenshire szerint az illegális bevándorlás miatt a hatóságok gyakoribb rajtaütéseket fognak kezdeni az éjjeli bárokban, éttermek és szórakozóhelyek környékén, melyek gyakran a csempészetből élő illegális bevándorlók kereseti forrásává válnak. Azon illegális bevándorlók esetében, akiket a kiutasítást követően újból az ország területén találnak, a maximális kiszabható büntetést 2 évről 5 év szabadságvesztésre emelik.

http://hidfo.ru/2015/08/anglia-fel-evre-bortonbe-zarja-az-illegalis-bevandorlokat/

10 ok, hogy miért kell elutasítanunk a menekülteket

1. Sokkal együttérzőbb a menekülteket a nyugati országokon kívül elhelyezni, közelebb a hazájukhoz, mivel így ugyanannyi pénzből sokkal többüknek tudunk segíteni.
2. Azzal hogy beengedjük a Nyugatra jövő menekülteket, támogatjuk a cinikus, bűnöző embercsempészeket. Ezek az embercsempészek hazudnak a menekülteknek az utazás biztonságáról és arról, hogy pénzt és menedékjogot kapnak Nyugaton. Emellett gyakran családokat tesznek tönkre azzal, hogy indokolatlanul sok pénzt kérnek az illegális szolgáltatásaikért.
3. Ha beengedjük a menekülteket, akik ezeknek a bűnözőknek a segítségével jönnek, akkor a bevándorlásra szánt keretet olyan menekültekre költjük akik megengedhetik maguknak hogy fizessenek ezeknek a bűnözőknek. Ez megakadályozza, hogy a segítség az olyan igazán szegény menekültekhez jusson el, akik nem tudnak fizetni a bűnöző embercsempészek szolgáltatásaiért.
4. Sok család csak egy családtag utazását tudja finanszírozni. Leggyakrabban a fiatal férfit választják és így eggyel kevesebb kenyérkereső marad a családban.
5. A menekültek egy teljesen más klímájú és kultúrájú környezetből jönnek. Egy teljesen különböző társadalomba érkezni, aminek a kultúrája sok esetben teljesen az ellentéte a menekült kultúrájával rendkívül stresszes, ami csak tetézi azt a traumát, amit a háború alatt elszenvedtek és hogy a családjuktól elszakadtak.
6. A menekülteket a saját országainkban elszállásolni nagyon drága és kevesebb pénz marad a saját gyerekeinkre, időseinkre és betegeinkre. Segítenünk kell azoknak, akik veszélyben vannak, de úgy hogy azok az emberek, akik ezért fizetnek – tehát az adófizetők – ne szenvedjék ennek hátrányát.
7. A menekültek ha csoportban vannak nagyon veszélyesek és bűnözésre hajlamosak. Azzal hogy befogadjuk az országainkba őket, a saját állampolgárainkat tesszük ki magasabb kockázatnak, hogy áldozatai lesznek lopásnak, rablásnak, nemi erőszaknak vagy gyilkosságnak. (IKEA Svédország, stb…)
8. Rengeteg menekült nem fog vagy nem tud visszatérni az országába, tehát az országainkban marad. Ez egy folyamatosan növekvő teher a társadalmainkra és az adófizetőkre. Ezt lehetetlen fenntartani!
9. A tény, hogy a harmadik világbeli menekültek – különösképp a muszlimok- nem igazán integrálódnak, azt eredményezi, hogy társadalmaink szegregáltakká válnak és párhuzamos társadalmak alakulnak ki. Ezek a környékek terhet jelentenek a társadalom számára, mivel magasabb a bűnözési ráta, és hajlamosak arra, hogy nagy számú muszlim fundamentalistát termeljenek ki, akik agresszívak és antidemokratikus beállítottságúak.
10. Az Iszlám Állam és más terrorcsoportok nyíltan elismerik, hogy menekültnek álcázott terroristákat küldenek nem muszlim országokba.
Forrás: 10News
Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=7351

Donbassz

üdv
Tegnap este Eduard Baszurin DNR katonai szóvivő közleményt adott ki. Eszerint Kijev szándékosan provokálja Donbassz fegyveres erőit a minszki megbeszélések alatt, hogy ürügyet koholhasson egy átfogó támadásra. Donbassz vezetői ezért felszólították a nyugati világ és Oroszország vezetőit, hogy “gyakoroljanak nyomást a kijevi juntára annak érdekében, hogy KELET-EURÓPA ÉS DONBASSZ NE FULLADJON VÉRBE!”
A jelenlegi állapotok szerint Donbassz fegyveres erői hatalmas önmérsékletet tanúsítva-BETARTJÁK MINSZK 2.0 RENDELKEZÉSEIT! Most CSAK visszalőnek kis kaliberű fegyverekkel.
Ezenközben viszont tovább áramlik a latorhad élőereje és harci technikája Donbassz felé.
A Bjelaja Kamenyka-Novaja Laszpa térségben tegnap nagy elszántsággal beindított latorrohamot a népköztársaságiak “Viking” zászlóalja alig egy óra leforgása alatt állócsatává változtatta. Onnantól kezdve már csak a veszteségeit számolgathatta a valcmanista bűnbanda. Minden szinten szinte minden erősen fogyatkozott az induló listáról. Lesz dolguk bőven a dnyepropetrovszki és a zaporozzsjei kegyeleti zászlóaljnak. Jobbnak is látta a pribékhorda a tüzérségére bízni a folytatást. Úgyhogy este nyol órától már csak a latortüzérség ténykedett. A “Vikingek” hat harcosa esett el. Sebesültjeik száma közel harminc fő.
füst
Sztilát és Novolaszpát tanktüzérséggel, tábori lövegekkel, és aknavetőkkel egyaránt ostromolta a pribékhad. Éjszakára viszont itt is a latortüzérségre hagytáka folytatást.
Dokucsajevszk az utóbbi időkben éjjel-nappal a latortüzérség célkeresztjéen van. Tegnap délután és mára virradó éjszaka is ágyúzták a várost. Níikolajevkából és Novotroickéból felváltva.
Telmanovot is ágyúzta meg sorozatvetőzte a valcmanista latortüzérség tegnap egész nap Granyitnoje-irányából. Éjszakára kissé megcsitultak.
Marjinykánál a bérgyilkoshorda és a népköztársaságiak állásai között csak mintegy háromszáz méter a távolság. Ám Marjinyka ellen a horda nem mert támadni, inkább Petrovkát ágyúzták. (Ott aztán civileken kívül senki fegyveres nem tartózkodott. Már lakók sem nagyon. Viszont lakóház is alig maradt “lábon” estére.
Ez a háromszáz méter viszont kellő garancia a latorhadnak, hiszen a marjinykai miliciák parancsnokának közlése szerint a népköztársaságiak TARTANI KÖTELESEK MAGUKAT a minszki paktumba foglaltakhoz.
Este nyolc óra körül aztán Alekszandrovka falut, és Donyeck vele szomszédos “Petrovszkij” kerületét is “kezelésbe vette” a latortüzérség. Kb. egy órán keresztül “gondozták” a két célpontot. Négy civil halott, és rombadőlt házak az “eredménylistán”!
Este kilenc tájban fordult Valcman latortüzérségének figyelme Donyeck “Kijev” és “Kujbisev” kerületeire. Lángoló, romos emeletes társasházakat, és nyolc civil sebesültet eredményezve.
Valamivel éjfél után Donyeck “Partizán” kerületében kezdődött harc egy beszivárgott bandával. Éjjel két órára ezt a hordát teljesenfölszámolta a milicia. Tizenöt latort intéztek el végleg. Nyolc ilyen-olyan állapotban került fogságba.
Gorlovkát és a szomszédos Zajcevot a Zajcevo északi peremén meghúzódott pribékek az éjszaka beálltával taktüzérséggel kezdték lőni.
A luganszki frontszakasz viszont viszonylag csendes. Szórványos acsarkodásoktól eltekintve nyugalmasnak mondható az északi fronthelyzet.


https://balrad.wordpress.com/2015/08/27/donbassz-64/




Nyafog és barchobázik a valcmanista horda

Nagy a panasz a DNR erőire Mariupol környékén.
A Bjelaja Kamenyka környéki tegnapi harcokban a latorhorda meglehetősen keserű tapasztalatokat gyűjtött be. Sok mindenre számítottak állítólag mielőtt akciózásra szánták el magukat, de olyan következményekre nem, amikkel kénytelenek voltak szembesülni. Zömmel inkább ma-napfelkeltekor. Amikor “terepszemlét” tartottak. Néhány szemléző martalóc egy-egy rakás valami láttán meg mert volna esküdni, hogy az tegnap még egy BTR vagy BMP volt.
valami
Komoly talány: mi lehetett ez? De még nagyobb, hogy mi csinálta?
Azt viszont megállapították, hogy ilyen méretű pusztulást még nem tapasztaltak. Arra a következtetésre jutottak, hogy “a zoroszok” valami újdonsággal rukkoltak elő. Emiatt pedig többen határozottan aggódni kezdtek. A jövőt illetően.
Panaszt kívánnak tenni az EBESZ-nél. Már alig várják, hogy bemutathassák nekik a pusztulást, amit “a zoroszok” vittek végbe technikai készletükben.
Amiatt semmi aggodalom nincs bennük, hogy mi lehet azokon a településeken, ahová a gránátjaik és aknáik hullanak.


https://balrad.wordpress.com/2015/08/27/nyafog-es-barchobazik-a-valcmanista-horda/

MEGSZÁLLTA-E OROSZORSZÁG A KRÍMET?

Közkeletű állítás szerint igen. Legalábbis erre hivatkoznak Nyugaton. Mindenekelőtt az a német kancellár asszony akinek (általa nyilván gyűlölt) hazáját népszavazás nélkül nyelte le egy másik ország. Merthogy az 1990 márciusi választásokon az NDK népe az addig kormányzó párt helyett egy másiknak adott mandátumot. A választási cédulán azonban az nem szerepelt, hogy “akarja-e, hogy országát gleichschaltolja a nyugati szomszéd?”
No, mindegy, visszatérve a Krímhez. 2014. február 22-én (éppen a puccs győzelmének a napján) Korszun Sevcsenko városnál (már nem messze a félsziget bejáratától) fasiszta pogromlovagok a nyílt országúton megállították a Kijevből, a Majdan elleni tüntetésről hazatérőben lévő krímiek autóbusz konvoját. Az utasokat ütlegelték, megalázták, kifosztották, télvíz idején levetkőztették sokukat . HÉT EMBERT PEDIG AGYONLŐTTEK. Másnap, február 23-án a Krím – mindenekelőtt Szevasztopol – felbolydult. Amúgy is a hadsereg (szovjet) napja volt – ám a megemlékezés elemi erővel kirobbanó tiltakozássá vált. 50 ezres nagygyűlés. És ez még csak az első nap.

MÁR OTT ELKEZDTÉK SZERVEZNI A NÉPI ÖNVÉDELMI MOZGALMAKAT. Tudták, ugyanis, hogy a junta ezt nem hagyja annyiban. 24 óra alatt több mint ezren jelentkeztek népfelkelőknek – pedig még fegyverük sem volt. De halálraszántak voltak: nem engedik, hogy a fasiszta diktatúra városukban is győzzön.
Oleg Tyagnyibok fasiszta pártvezér annyira biztos volt a dolgában, hogy eljött a városba, provokálni annak lakóit. “Forró” fogadtatábans részesült:
Már másnap, február 24-én a tömeg megrohanta és (fegyver nélkül) elfoglalta a városi kormányhivatalt. Új, népi, forradalmi városvezetőt választott. Azt az Alekszej Csalijt, aki három héttel később meghatottan, örömkönnyeivel küszködve állt a Kreml György-termében, várva, hogy városa nevében aláírhassa az Oroszországhoz történő visszatérésről szóló egyezményt.
Tessék mondani – hány orosz katonát tetszenek látni az utcán? Bár az utca dugig volt az új polgármestert ünneplő hatalmas tömeggel, én bizony nem látom azokat a tankokat sem, amelyekkel odaterelték volna a népet. Ezzel szemben hallani ujjongást, ahogy bejelentik: a Krím városai egymás után állnak talpra, űzik el a náci rezsim kiszolgálására készülő régi helyhatóságokat.

Futótűzként terjedt a nemzeti felszabadító forradalom a Krím városaiban. Szimferopolban veszélyes helyzet alakult ki: amikor az addigi ukrán autonóm köztársaság parlamentje – egyhangúlag – a forradalom mellé állt, a junta ügynökei által feltüzelt, nagy és erőszakos tömeg próbált betörni a parlament épületébe, hogy ott, nyilvánvalóan, leszámoljon az “árulókká” vált népképviselőkkel. No, ott már az utolsó pillanatokban elkelt a fegyveres segítség, az elrettentő céllal felvonuló, de szótlan, be nem avatkozó orosz katonákkal a háttérben. Lélektani segítségükre ugyan nagyszükség volt, de A KRÍMIEK MAGUK MEGOLDOTTÁK EZT A HELYZETET IS.
Aztán a március 16-i népszavazás. Félsziget-szerte elment a szavazók 83 (Szevasztopolban: 89) százaléka. Ennyi embert lehet elterelni a szavazófülkékbe? Amikor egy, a sorára váró asszony azt mondta: ma ünnepelnek. Ma végre megkérdezték őket. MA FELSZABADULTAK. A megjelentek több mint 96 százaléka az Oroszországhoz való visszatérésre szavazott.
HAZATÉRTÜNK, valahára – mondták az utcán várakozó emberek.
És a választások éjszakája. Hol vannak itt a tankok? Lehetett-e megszervezni azt, hogy a tereket színültig ellepjék az örömmámorban úszó emberek? Mely öröm még csak fokozódott, amikor a helyi választási bizottság elnöke bejelentette az első részeredményeket.

(Csikós Sándor)


http://vosztok.blogspot.hu/2015/08/krim-az-ut-haza.html

Kárpátalján magyarok és ruszinok együtt lépnek fel az autonómiáért

Megdöbbentő sajtócsend mellett zajlanak a magyar függetlenségpárti tüntetések Kárpátalján. Augusztus 15-én a magyar és ruszin közösség függetlenségét képviselő szervezetek együtt léptek fel.
A Munkács területén összegyűlt tüntetők követelték, hogy Ukrajna teljesítse az 1991-es referendumon született döntést, és biztosítson teljes autonómiát Kárpátaljának. A vsapravda.info beszámolója szerint a tüntetők felszólították Petro Porosenkot, hogy az ország föderalizálásával párhuzamosan Kárpátalja autonómiáját is adja meg, mert a népszavazás eredménye után a régió alkotmánysértő módon maradt Kijev fennhatósága alatt.
Az 1991 december 1-én tartott referendumon a szavazók 78%-a támogatta Kárpátalja önrendelkezését, az ezen belül létrehozandó beregszászi autonóm körzet megalapítására pedig 81% mondott igent. Ukrajna emiatt 1991 óta folyamatos mulasztásban van, Kárpátalja önrendelkezésének megtagadása saját törvényeik szerint is alkotmányellenes.


http://hidfo.ru/2015/08/karpataljan-magyarok-es-ruszinok-egyutt-lepnek-fel-az-autonomiaert/

A slágertéma: “Migránsok: senki sem állíthat meg minket!”

Nem volt túlzó az előre beharangozott menekültáradat, ami néhány napja hagyta maga mögött a macedón–szerb határt. A tömeg első csoportjai szerdán elérték Magyarország déli részét, s a megerősített határőrizet ellenére is eddig nem látott tömeg jelent meg Röszkénél.
rösz
A Blikk ottjártakor derült ki, hogy 24 óra alatt több mint 2400 bevándorlóval szemben intézkedtek a hatóságok, ami újabb rekord. A kerítés mit sem ér az érkezők ellen, mert a vasútvonal mentén hiányzó 50 méteres szakaszon zavartalanul özönlöttek be.
Reggel a zuhogó eső miatt még kevesen érkeztek, de délelőtt már végeláthatatlan sorokban jöttek a sínek mentén a migránsok. Volt, aki barátságosan integetett, mások lehajtott fejjel, eltakart arccal vánszorogtak. Láttunk családokat, az anyuka karján pár hetes csecsemővel, és sérült, menni is alig képes idős emberekkel.
A határtól egy kilométerre fél tucat rendőrautó várta az érkezőket, innen folyamatosan szállították a Röszke mellett egy kamionbázison kialakított idegenrendészeti központra őket.
rösz
Mint az várható volt, az ideges tömeg fel is lázadt, a többség ugyanis nem akarta a határátlépés utáni regisztrációt és ujjlenyomatvételt. Többen megpróbáltak kitörni a táborból, a rendőrökkel dulakodni kezdtek, azután erősítést kértek az egyenruhások.
Több tucat szirénázó rendőrautó érkezett, visszaszorították a menekülteket, eközben könnygázt is be­vetettek. A hőzöngőket elkülönítették, de még egy órával később is heves kiabálás hallattszott a rendőrök által körbevett sátrak felől.
Számos menekülttel a határon is találkoztunk. Egyikük Szíriából érkezett, és mint elmondta: már hallott a rendőrökkel kitört balhéról. – Megbeszélem a tár­saimmal, hogy inkább ne itt jöjjünk át, hanem egy olyan helyen, ahol nincsenek rendőrök. Magunktól akarunk eljutni Budapestre, illetve Ausztriába, ebben pedig nem akadályozhat meg sem kerítés, sem rendőr minket – mondta.
Miután társaival beszélt, vissza is fordultak, s a szerb oldalon bevetették magukat a kukoricásba, hogy elkerüljék a regisztrációt. Röszke utcáin is találkoztunk menekültekkel, kettesével, hármasával próbálták a rendőröket kijátszani. Egyikük nekünk is pénzt ajánlott, ha elvisszük, vagy szerzünk nekik egy taxit.
Bacskulin Istvánnal, a határ szerb oldalán lévő Horgos község polgármesterével épp a határmezsgyén beszéltünk. Ő a szerb oldalon, mi a magyar területen. Elmondta, hogy az elmúlt 24 óra volt a legmegerőltetőbb, ennyien még nem mentek át a településen. Egy pakisztáni férfi épp az ő területükön halt bele a megpróbáltatásokba. Úgy vélte, a felhúzott drótkerítés nem vetette vissza a menekültáradatot, legfeljebb abban segít, hogy egy koncentrált területen jussanak át a határon a migránsok. De akkor mi szabhat gátat az emberáradatnak?
– Egyre inkább úgy tűnik, a migrációs hullám önmagát gerjeszti, az úton lévők példáján egyre többen kerekednek fel – mondta a Blikknek Németh József Lajos, a biztonsagpolitika.hu felelős szerkesztője. – Mivel ezeknek az embereknek már gyakorlatilag nincs vesztenivalójuk, ezért önszántukból nem maradnak otthon. A menekülthullám csillapításához ezért elsősorban az illetékes szervezeteknek kell tenniük. Így gyorsabban kell intézni a regisztrációkat és azoknak a hazaküldését, akik valóban csak gazdasági menekültek. Ezenkívül a migránsok országaiban sikerrel kell kommunikálni azt is: nem éri meg útnak indulni.
rösz
Bevetnék a honvédséget
Egyre agresszívabbak az illegális bevándorlók, mondta a röszkei incidens kapcsán Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke. Ezért a politikus szerint a kialakult helyzetben mindenképpen szükség lesz a honvédség bevetésére is. Azt azonban még nem tudni, hogy pontosan miben térne majd el a honvédek feladata a tervezett határvadász egységekétől, ezért erről a nemzetbiztonsági, illetve a honvédelmi bizottságnak is tárgyalnia kell. A honvédség bevetéséhez azonban kétharmados felhatalmazás szükséges, így szeptember elején a parlamentnek is szavaznia kell róla.
A Puskás stadionnál lesz a zóna
A VII. kerületi Verseny utcába, a Puskás stadion közelében, az egykori használtcikkpiac területén alakítják ki az egyetlen új fővárosi tranzitzónát – erősítette meg a Főpolgármesteri Hivatal. A jelenlegi fővárosi pályaudvarok mellett kialakított zónákból ide viszik majd a menekülteket. A költözés két héten belül zárul le.
rösz1 rösz2 rösz3
(blikk)
Bal-Rad komm: A slágertéma minden jel szerint még jó ideig kitart. Az érkezők naponta állítanak fel új létszámcsúcsot. Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivőnek a napi összefoglaló jelentés sablonszövegében csak a kipontozott részt kell számokkal kitölteni. Egyre nagyobbakkal!
Sajnos meg kell állapítani, hogy a “magyar” qrmány a problémát alaposan félrekezelte. Szándékosan vagy gondatlanságból?-esetleg felelőtlenségből-már mindegy. (Megjegyezzük: NEM CSAK A QRMÁNY A FELELŐS, HANEM VALAMENNYI ELLENMAFFIA IS! Amelyek így-vagy úgy, de politikai bizniszre leltek a migránsáradatban, és építő jellegű javaslatok helyett kárörvendően szemlélik a romlást, és mutogatnak ujjala döbrögistákra!)
A legutóbbi napok történéseit szemlélve megállapíthatjuk, hogy a probléma leginkább az elakadt adminisztráció. Amely egyenesen gátja a migránshad országunk elhagyásának.
Kellett a kerítés-de qrmányunk is belátta: A KERÍTÉS ÖNMAGÁBAN KEVÉS! Innentől viszont a hatalom VALAMILYEN OKBÓLI NEHÉZKESSÉGE csak rásegít a problémák növelésére.
Az elsődleges feladat az kellene hogy legyen, hogy a migránsokat már érkezésük napján az előírt regisztrációt követően eljuttassák Magyarországról a kívánt irányba. Megérne napi két vonatpárt működtetni Szeged-Baja-Sopron között, Bécs célállomással. Menjenek Isten hírével! “Insallah!”
És hatásos diplomáciai munkát végezni. Tudatosítani az EU-val, hogy ez a had nem kíván Magyarországon maradni! (Alapvető emberi joguk, hogy menjenek innen akaratuk szerint!) Mi sem kívánjuk őket itt pátyolgatni! VISSZAFOGADNI SEM KÍVÁNJUK ŐKET! (Szuverén jogunk, hogy befogadjuk őket vagy sem!)
Nyilvánvaló, hogy a probléma még a sikeres ügykezelés mellett is megmaradna. Nem kívánt nyűgként kellene vele bíbelődni, de az ország eláradását meg lehetne akadályozni.
Ha pedig az EU a körmeit aggatná!-hát a SARKÁRA KÉNE HOGY ÁLLJON QRMÁNYUNK!
KÉNE! Félő, hogy qrmányunk nem a sarkára áll, hanem lehajtott fejjel azt sutyorogja: IGENIS FŐNÖK! Az ellenmaffiák hangos gúnykacajai közepette.
Csak találgathatunk, hogy miért úgy alakulnak úgy a dolgok?-ahogy alakulnak!
PERSZE VAN ELKÉPZELÉSÜNK!