No, mindegy, visszatérve a Krímhez. 2014. február 22-én (éppen a puccs győzelmének a napján) Korszun Sevcsenko városnál (már nem messze a félsziget bejáratától) fasiszta pogromlovagok a nyílt országúton megállították a Kijevből, a Majdan elleni tüntetésről hazatérőben lévő krímiek autóbusz konvoját. Az utasokat ütlegelték, megalázták, kifosztották, télvíz idején levetkőztették sokukat . HÉT EMBERT PEDIG AGYONLŐTTEK. Másnap, február 23-án a Krím – mindenekelőtt Szevasztopol – felbolydult. Amúgy is a hadsereg (szovjet) napja volt – ám a megemlékezés elemi erővel kirobbanó tiltakozássá vált. 50 ezres nagygyűlés. És ez még csak az első nap.
MÁR OTT ELKEZDTÉK SZERVEZNI A NÉPI ÖNVÉDELMI MOZGALMAKAT. Tudták, ugyanis, hogy a junta ezt nem hagyja annyiban. 24 óra alatt több mint ezren jelentkeztek népfelkelőknek – pedig még fegyverük sem volt. De halálraszántak voltak: nem engedik, hogy a fasiszta diktatúra városukban is győzzön.
Oleg Tyagnyibok fasiszta pártvezér annyira biztos volt a dolgában, hogy eljött a városba, provokálni annak lakóit. “Forró” fogadtatábans részesült:
Már másnap, február 24-én a tömeg megrohanta és (fegyver nélkül) elfoglalta a városi kormányhivatalt. Új, népi, forradalmi városvezetőt választott. Azt az Alekszej Csalijt, aki három héttel később meghatottan, örömkönnyeivel küszködve állt a Kreml György-termében, várva, hogy városa nevében aláírhassa az Oroszországhoz történő visszatérésről szóló egyezményt.
Tessék mondani – hány orosz katonát tetszenek látni az utcán? Bár az utca dugig volt az új polgármestert ünneplő hatalmas tömeggel, én bizony nem látom azokat a tankokat sem, amelyekkel odaterelték volna a népet. Ezzel szemben hallani ujjongást, ahogy bejelentik: a Krím városai egymás után állnak talpra, űzik el a náci rezsim kiszolgálására készülő régi helyhatóságokat.
Futótűzként terjedt a nemzeti felszabadító forradalom a Krím városaiban. Szimferopolban veszélyes helyzet alakult ki: amikor az addigi ukrán autonóm köztársaság parlamentje – egyhangúlag – a forradalom mellé állt, a junta ügynökei által feltüzelt, nagy és erőszakos tömeg próbált betörni a parlament épületébe, hogy ott, nyilvánvalóan, leszámoljon az “árulókká” vált népképviselőkkel. No, ott már az utolsó pillanatokban elkelt a fegyveres segítség, az elrettentő céllal felvonuló, de szótlan, be nem avatkozó orosz katonákkal a háttérben. Lélektani segítségükre ugyan nagyszükség volt, de A KRÍMIEK MAGUK MEGOLDOTTÁK EZT A HELYZETET IS.
Aztán a március 16-i népszavazás. Félsziget-szerte elment a szavazók 83 (Szevasztopolban: 89) százaléka. Ennyi embert lehet elterelni a szavazófülkékbe? Amikor egy, a sorára váró asszony azt mondta: ma ünnepelnek. Ma végre megkérdezték őket. MA FELSZABADULTAK. A megjelentek több mint 96 százaléka az Oroszországhoz való visszatérésre szavazott.
HAZATÉRTÜNK, valahára – mondták az utcán várakozó emberek.
És a választások éjszakája. Hol vannak itt a tankok? Lehetett-e megszervezni azt, hogy a tereket színültig ellepjék az örömmámorban úszó emberek? Mely öröm még csak fokozódott, amikor a helyi választási bizottság elnöke bejelentette az első részeredményeket.
(Csikós Sándor)
http://vosztok.blogspot.hu/2015/08/krim-az-ut-haza.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése