2014. december 28., vasárnap

Mennyi ideje van hátra Orbánnak?

Angela Merkel februári villámlátogatása után hatalomátvétel történhet a Fideszben - állítják a Népszava kormánypárti forrásai. Az informátorok az Orbán Viktorral szembeni, párton belül egyre erősödő elégedetlenségről számoltak be, s hogy már az is felmerült, a kormányfő egyenesen akadálya a Fidesz boldogulásának. Az azonban egyelőre nem világos, ki lépne a helyére.
Egyre többen vannak, akik igyekeznek magukat távol tartani a kormányfőtől, illetve, amennyire lehet kimaradni azokból az intézkedésekből, amelyeket jórészt magának a miniszterelnöknek az iniciálására hoztak, vagy hoznak meg. Többek szerint nincs értelme beleégni mindabba, ami történik; a bukás ugyanis elkerülhetetlen.

Úgy látják, Orbán visszafordíthatatlan pályára helyezte magát. A kormányzati munkát kapkodás, kiismerhetetlenség jellemzi, ami magából Orbánból fakad. A szakembergárdának egyre inkább csak a hűség és a miniszterelnökhöz való ragaszkodás a kötelező.

Nincsenek a kormányzati döntések megvitatva, váratlan ötletek mentén dolgoznak a miniszterek és az apparátus. Ráadásul az is előfordul, hogy Orbán véleménye is változik, méghozzá egyik napról a másikra, és ennek megfelelően rángatja kommunikációs és cselekvési szinten is a beosztottjait. Ez a magyarázata annak is, hogy többen a kiszolgálói közül nevetségessé váltak - mint például Németh Szilárd a netadó kapcsán. A fideszes rezsibiztos ugyanis a kormányfő aktuális álláspontját követni képtelen módon még akkor is védelmezte, amikor Orbán már kiállt belőle. Erre a bohóc szerepre viszont egyre kevesebben vágynak.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy Orbán, aki eddig jó érzékkel kezelte a nyilvánosságot és azt is pontosan tudta, hol húzódnak a jó és rossz, illetve végletesen népszerűtlen és még átvihető döntések határai, miért veszítette el ezt a képességét. Merthogy elveszítette - állítják az őt jól ismerő körökből. A választ, illetve a megoldást többen az úgynevezett "amerikai ügyben" vélik felfedezni, vagyis abban a csatában, amelyet a legtöbben megnyerhetetlennek tartanak.

Akadnak olyanok is, akik szerint a gondok korábban kezdődtek. Szerintük az orbáni rendszer szétesése már az áprilisi választások előtt jóval megindult. Egészen pontosan attól a pillanattól, amikor Orbán felrúgta a Fidesz gazdasági-politikai irányításának rendszerét és a gazdasági döntéseket is saját hatáskörébe vonta. Feltehetően - mondják az elemzők -, megelégelte azt a duális rendszert, amelyben Simicska Lajossal párban irányították a Fideszt és a kormányzati döntéseket. Ezért világos határvonalat húzott kettejük kompetenciái közé.

Amit ma látunk már nem egy rendszer, hanem egy napról napra élő folyamat, amely semmiképp sem tartható fenn, egyszerűen bukásra van ítélve - vélik a források. Ez már nem pusztán suttogó propaganda; egyre szélesebb körben terjed a Fidesz háza táján.

Ez a magyarázata, hogy Orbánék egyre többet hangoztatják: Amerika puccskísérletre készül. Ugyanis a belső elégedetlenséggel ők is pontosan tisztában vannak, s a közvélemény számára úgy akarják leplezni a Fideszben rejlő feszültségeket, hogy külföldről érkező aknamunkát vizionálnak.

A valóság ezzel szemben az, hogy éppen a Fideszen belülről, vagy a kormánypárt környékén szerveződnek csoportok. Ezek a még széles közvélemény számára nem ismert figurák azok, akik nem pusztán előkészítik a hatalom átvételét, hanem - egyesek szerint - alkalmasok is arra, hogy a politikai irányvonal megváltoztatása nélkül átvegyék a párt és az ország irányítását.

E folyamat egyik fontos állomása lehet Angela Merkel német kancellár villámlátogatása, akinek egyre nagyobb tehertétel a magyar miniszterelnök. Ugyanis sem az Európai Néppárt, sem az Európai Unió demokrácia felfogásával nem összeegyeztethető az ilyen típusú hatalomgyakorlás, illetve a szövetségi rendszerből való folyamatos kikandikálás. Többen emlékeztettek: Merkel tett már néhány ilyen látogatást európai vezetőknél, amelyek után a fogadó ország vezetője villámgyorsan távozott a hatalomból.

Nyilván a partnereknek sem mindegy, hogy megérett-e a helyzet Magyarországon egy Orbán utáni időkre, vagy a miniszterelnök még most is ki tudja vinni békemenetes híveit az utcára. Az pedig, hogy van-e olyan utód a magyar jobboldalon, aki uralni tudja majd a helyzetet és helyes irányba fordítani a Fidesz és az ország szekerét? Egyelőre nem tudni.

Vagyis az már nem kérdés, hogy Orbán megbukott-e, csak az, hogy mennyi idő kell a mögötte épülő új rendszer stabilizálásához.

Népszava - Sztárklikk

Borneo őserdeiben kell keresni az okokat!

A vasárnap hajnalban eltűnt utasszállító repülőgép esete különös hasonlóságokat mutat a márciusban elveszett malajziai gép történetével, írta a Telegraph. Mindkét gépnek hasonló a tulajdonosi háttere, hasonlóan egy hadi támaszpont közelében tűntek el, és különösen sok idő telt el az eltűnés és a vészhelyzet bejelentése között. Csak véletlen egybeesések?
Mint arról beszámoltunk, szombatról vasárnapra virradó éjjel megszakadt a földi összeköttetés azzal a repülőgéppel, amely magyar idő szerint éjjel egykor kellett volna, hogy megérkezzen Indonéziából Szingapúrba. Az AirAsia QZ8501-es járatán 162 ember tartózkodott. A fapados gép egy háromórás út kétharmadánál tűnt el, négy és fél órányi útra elég üzemanyaggal.
A brit Telegraph szerint az eddig megismert tények és körülmények alapján sok az egybeesés egy korábbi esettel, mégpedig a Malaysia Airlines 370-es járatának katasztrófájával.
A Boeing 777–200-as típusú repülőgép Kuala Lumpurból tartott Pekingbe, és az idén március 8-án a Thai-öböl felett tűnt el a radarok képernyőjéről. Máig nem lehet pontosan tudni, mi történt a géppel. A keresési munkálatokban részt vevő szakemberek szerint évekbe is telhet, mire kézzelfogható bizonyítékot találnak arra, hogy a Boeing 777-200-as gép, fedélzetén 239 emberrel valóban az óceánba veszett.
A brit lap felidézte, hogy több pilóta is arra hívta fel a figyelmet internetes fórumokon, hogy
mindkét esetben hosszú idő telt el a gép eltűnése és a vészhelyzet bejelentése között.
A mostani esetben például több mint másfél órával az után jelentették be a vészhelyzetet, hogy a pilóta és a jakartai irányítótorony között megszakadt a kapcsolat. A márciusi szerencsétlenségnél is különös módon hosszú idő, közel négy óra telt el a vészhelyzet bejelentéséig.
Egy másik egybeesés a lap szerint, hogy az AirAsia QZ8501-es egy indonéziai haditengerészeti támaszponttól (Bangka-Belitung sziget) tűnt el. A márciusi esetnél is elterjedt az a pletyka, hogy egy amerikai hadi támaszponton szállt le a gép, csak erről valamiért hallgatnak. Az amerikai hatóságok ezt persze tagadták, de mivel máig nem tisztázott, mi történt, sokan nem zárják ki ezt az eshetőséget sem.
kép

Szintén további egybeesés a két eset között, hogy ugyanazok a cégek állnak az érintett repülőtársaságok között. Az Indonesia AirAsia 49 százalékban a malajziai AirAsia csoport tulajdona, a többi részvény helyi befektetők kezében van. Fapados malajziai gép a szolgáltatás indulása óta, azaz 2002 óta egész mostanáig nem veszített el repülőgépet. Érdekes viszont, hogy egy éven belül kétszer is különös módon eltűnik két repülő.
(index)

Merkel Porosenkoval egyeztetett

Az ukrán elnöki hivatal sajtóirodája szerint Angela Merkel német kancellár és Petro Porosenko ukrán elnök között lezajlott telefonon keresztüli megbeszélésben a felek az Oroszországgal közös határ lezárását, és a külföldről érkezett személyek mielőbbi kivonását szorgalmazták az Ukrajnától függetlenedő Donyeck és Luhanszk Népi Köztársaság területén.

Donyeck és Luhanszk a kijevi állampuccsot követően májusban népszavazással nyilvánította ki függetlenségét. A köztársaságok nagyrészt oroszajkú lakossága a Kijevben banderista radikális elemek által támogatott antidemokratikus puccsal hatalomra került vezetés oroszellenes rendelkezései, és a terület gazdasági gyarmatosítására való törekvései miatt döntött úgy, hogy nem kívánnak tovább Ukrajnához tartozni. A köztársaságok azóta saját infrastruktúrával, választott parlamenttel, hadsereggel, rendőrséggel rendelkeznek.
Kijev és nyugati partnerei nem ismerik el Donyeck és Luhanszk demokratikus népszavazások által hitelesített autonómiához való jogát, és Ukrajna a NATO tagországai által fegyverekben és zsoldosokban nyújtott támogatással büntető hadjáratot próbál vezetni a köztársaságok ellen. Az elmúlt hetekben a NATO zsoldosainak nagyarányú kivonására került sor a harci övezetből.
Eközben az USA hivatalosan a mai nappal 13 év után lezáruló afganisztáni beavatkozásának műveleti területéről az ott maradt harceszközök Ukrajnába való átcsoportosításába kezdett. Az átcsoportosítás ellen Asraf Ghani afgán elnök tiltakozott, arra a korábbi megállapodásra hivatkozva, miszerint az USA ezeket a harceszközöket az afgán hadseregnek adja át a radikális iszlamista terrorcsoportok felszámolását segítve országa területén.
Ukrajna mindeközben bevezette a katonai munkaszolgálatot a lakosság széles rétegére kiterjesztve - felnőttkorú tanulók, mezőgazdasági és egészségügyi szektorban dolgozók és munkanélküliek - és új kötelező sorozást hirdettek meg a katonai szolgálatra kötelezhetőek körében.
Az ukrán kormány képtelen saját lakossága számára az alapvető életvitelhez szükséges feltételek biztosítására. A nyugattól remélt segítség jellege megmutatkozott az elektromos hálózat, és a hőerőművek egy részét üzemeltető antracit beszerzésére tett kísérletek során, amikor a nyugati vállalatok csak a piaci ár többszöröséért lettek volna hajlandóak készleteikkel "Ukrajna segítségére sietni". Az ukránok most Oroszországtól - amely őket szerintük minden pillanatban kész lerohanni - kapnak antracitot és elektromos áramot, mélyen a piaci ár alatt.
Angela Merkel ezenfelül biztosította az ukrán elnököt arról, hogy Németország minden támogatást megad Ukrajnának egy IMF kölcsönprogram mielőbbi beindítása érdekében.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/28/merkel-porosenkoval-egyeztetett

Obamaki ajándékozni akar

Obamaki amerikai elnök a három nap múlva végetérő afganisztáni kalandjuk fölötti örömében nagylelkű ajánlatot tett Nyalókakirálynak.
Ha Valcman gondolja, akkor Afganisztánból az emerikai fegyvereket nem fuvarozzák haza az USA-ba, hanem lerakják Maradék-Ukrajnában. Hasznosítsa őket Valcman Nyalókakirály kedve szerint. Kétszer nem kellett megismételni az ajánlatot! A kijevi udvar tíz körömmel kapott rajta.
Vasárnap dacára Moszkva is figyel ám. Az orosz főváros figyelmét sem kerülte el Obamaki nagylelkűsége.
A GOSZDUMA (orosz Parlament) Védelmi Bizottságának elnöke Franc Klinycevics azonnal föllármázott mindenkit akit kellet, és a sajtónak kerek-perec megmondta: ez az ajándékozásosdi nagyon-nagyon nem jó ötlet! Meg is fogja tenni a Dumában indítványát, hogy javasolják Oroszország elnökének az amerikai adakozás ellentételezését.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Oroszország hivatalosan is lássa el a szükséges fegyverekkel a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok fegyveres erőit!
Ha-és amennyiben-Obamaki valóban Valcmanékra hagyományozza az afganisztáni készletet.


https://balrad.wordpress.com/2014/12/28/obamaki-ajandekozni-akar/

Valami nagy baj történt ismét a zaporozzsjei atomerőműben!

Pontosan egy hónappal a zaporozzsjei atomerőműben (“Запорожской АЭС”) történt-eddig a közvélemény előtt nem tisztázott üzemzavar után-ma reggel egy újabb, ám a külső jelekből ítélve a korábbinál jóval súlyosabb üzemzavar történt ma reggel.

Reggel hat órakor a VI. számú energiatermelő egységet (VI.blokk) a “belső védelmi rendszer” leállította. A VI. blokk reaktora jelenleg is áll, az erőmű pillanatnyilag 40 százalékos kapacitással dolgozik.
Az Európa legnagyobb (az Oroszország európai területein működő atomerőműveket nem számítva) atomerőmének számító zaporozzsjei létesítményt működtető “НАЭК Энергоатом”-NAEK Energoatom” nevű cég teljes vezérkara a helyszínen nyüzsög.
A helyszínre érkezett már kora délelőtt a ” ДСНС Украины” (ez az orosz Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának ukrán megfelelője) gárdája is. Az erőmű valamennyi kapuját katonaság őrzi.
A mozgolódásra-ami azért nagyságrendekkel nagyobb mint az egy hónappal korábbi esetnél-a környéken pánikhelyzet alakult ki. Információval viszont most sem szolgál senki-semmi.
Ez az erőmű látja el jórészt Harkov, Dnyepropetrovszk és Odessza régiókat elektromos árammal. Amint egy hónapja, most is komoly áramkimaradásokra lehet számítani az ellátási területen, ami már most is észlelhető. A legnagyobb probléma viszont most a tájékoztatás teljes hiánya!

https://balrad.wordpress.com/2014/12/28/valami-nagy-baj-tortent-ismet-a-zaporozzsjei-atomeromuben/

“Buli van” Kijevben!

“Több ezer ember” tüntet ezekben a percekben is Kijevben a Verhovna Rada (Parlament) előtt.
A demonstráció kimondottan szociális jellegű, és kormány és háború ellenes.
zűr
Az épületet belügyi alakulatok vették körbe.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/28/buli-van-kijevben

Fazekas Tamás: Üzenet


Még bénán csüng a kar,
de a friss vérkeringés életet lehel belé.
Megforgatja dermedt ujjú keze recsegő csuklóját,
ökölbe gémberíti, lendíti, akar!

Nincs mi útját állja!
Nehéz vasért nyúl, könnyedén csapja vállra. Ólom
lábai vinni kezdik, a mára lélekkel vértezett,
még lomha, de nekifeszülő testálja.

Hallgasd, hogy éneklő
hegyek között a sereg lódul. Harsány mezőkön
üdvözlő vadak szökellnek körött, szerelmetes dalban
mátkamadarak visznek hírt, míg érted jő.

Tábori postád az,
mi édesanyád vigasza, hogy vagy még büszkeség
apácskádnak és kedvesedben hűségtartó, szép
pilácsszavad; „a türelem nehéz, száraz!”

Gyermeked lesz őrződ!
Homlokán anyja csókjával, áldott becsületed.
Csak gyere haza egyszer, a várakozás hosszú strázsa!
Értünk nem kell gyáván, futva mentsed bőröd!

Szolgáld meg nemzeted!
Bátran, mint illik győzelemre szánt honvédeknek!
Szégyent ne vallj! Mindig csak igazat! Gyalázat ne töltse
el szívedet, csak példás igyekezeted!

Avakov útra kész!

Valószínűleg sok hazai jóra nem számít már Arszen Avakov-Nyalókakirály belügyi mindenese-hiszen a http://antikor.com.ua hírportál szerint komoly előkészületeket tett már egy esetlege kényszerű-gyors távozásra gondolva.
útlevél
Beszerzett egy panamai állampogárságot, és vásárolt Mallorca szigetén egy szerény kis hajlékot is. Potom egytucat millió euroért jutott ehhez az aprócska menedékhez. A 675 négyzetméteres, öt hálószobás és öt feredőkamorás bunginak éppen tucatnyi autónak is helyet adó garázs is természetes tartozéka, egy “parányi” yachtkikötővel (ami strandként is funkcionálhat alkalmasint).

Avakov mester tehát fölkészülten várja Maradék-Ukrajna alattvalóinak éhséglázadását.

Újabb maláj utasszállító repülőgép tűnt el.

Az AirAsia újabb utasszállító repülőgépe tűnt el mára virradóan.
have
Különböző források szerint az A320-200 típusú, QZ 8501 járatszámú gép fedélzetén 155-162 ember tartózkodott, és a szingapúri Changi Airport repülőtérre kellett volna megérkeznie helyi idő szerint ma hajnali fél négykor..
De nem érkezett meg, és nem tudják hol van!
have1
Az AirAsia kevés hiján majdnem behúzta a mai második repülőgép-katasztrófáját is.
Egy belföldi járatának Penangból Langkavba induló AK6242 számú járatán már fönn ültek az utasok, amikor a repülőgép vezérsíkján egy jókora sérülést fedeztek fel. (A körülményekről több információnk nincs.) A pilótáknak egyből beugrott a társaság éjszaka valahol Borneo fölött eltűnt Airbusának esete, és szóltak az utasoknak, hogy ezzel a géppel mégsem javasolják a repülést.
air
Az utasok szintén hallották az éjjel történteket. Nem nagyon kellett őket győzködni az utazás átütemezéséről. Rögvest elfogadták a pilóták javaslatát.
https://balrad.wordpress.com/2014/12/28/nem-az-airasia-napja-ez-a-mai/

Betiltották a svéd zászlót egy svéd iskolában a „gyűlölet-bűncselekmény” veszélye miatt

Egy svéd általános iskolában megtiltották a nemzeti lobogó használatát és viseletét, mert a vezetőség szerint akár „gyűlöletbeszéd” bűnébe is eshetnek a nemzeti színek használói. Csak nemzeti ünnepeken és külföldi cserediákok látogatásakor van helye a zászlónak az iskolában.
svéd
A Svédország déli részén, Halmstadban található, Söndrumsskolan nevű általános iskola diákjait arról értesítette az iskola vezetése, hogy megtiltja a svéd lobogó használatát az intézményben – írja a Nyheter Idag című lap. Egy jelmezbálon az egyik diák kék-sárgára festett arccal, kezében játékfegyverrel jelent meg, ez váltotta ki az iskola vezetői, Hans Åkerlund és Maria Rüter intézkedését.
Az írott szabályzat szerint a rosszul használt svéd zászló megvalósíthatja a „gyűlöletbeszéd” bűncselekményét. „A külföldi hátterű diákokat sértheti, ha azt látják, hogy valaki svéd zászlót visel, különösen, ha mindezt egy játékfegyverrel a kezében teszi.” – jelentette ki Åkerlund.
A vezetői utasítás értelmében a nemzeti ünnepeket és a cserediákok látogatását kivéve megtiltották a svéd zászló használatát az iskolában. Hans Åkerlund a lap kérdésére kifejtette, hogy a rossz értelemben használt lobogó sértheti a diákokat – de ő is elismerte, hogy maga sem tud róla, hogy akár a svéd zászló, akár a svéd nemzeti színekből készült arcfestés efféle sérelmet okozott volna bárkinek is. „Megelőző szándékkal alkottuk meg a szabályokat” – mondta a lapnak.
(jobbegyenes)
Bal-Rad komm: A svédek már minden tekintetben alkalmazkodnak a multikulti ELVÁRÁSOKHOZ! Igazi “európai értékrendet” vallanak immáron a magukénak.

Az élő nyelv halála a szellem halála

"A szellem ösvényét kétezer évvel ezelőtt is »keskeny ösvénynek« nevezték, vagy egyenesen kardpengéhez hasonlították. Ez az ösvény azonban nemcsak egyszerűen keskeny, hanem egyre keskenyebb és járhatatlanabb is. Ellenben a »széles ösvény« – amelyen viszonylagos jókedvvel rengetegen járnak – voltaképpen úttalan utat jelent: olyan széles utat, amely már nem is út – vagyis éppen sehová vezet, a semmibe, a halálba..."
(László András)

Ha olvasod ezeket a sorokat, akkor biztos, hogy egy nyelvet beszélünk. Az, hogy megértjük egymást ugyanazon a nyelven egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint azt elsőre gondolnád.
A világon jelenleg kb. hétezer élő nyelv van. Ebből ötszázat kevesebb, mint húszezer ember beszél. A 21. század végére ezek mind el fognak tűnni. Sőt, eltűnik majd a ma beszélt nyelveknek a fele. Ha ez megtörténik, akkor az emberiség kultúrájának a fele is eltűnik. Hiszen nem minden van átfordítva egy másik nyelvre, sőt vannak olyan népmesék, mondák, amik le sincsenek írva, csak a kimondott szavakban élnek, hiszen a kimondott szónak van ereje igazán, mert személyes és lélekemelő érzésektől duzzadó a mesélő lélekjelenléte által. Az egész emberiség szellemi szintje szegényebb lesz ezáltal a beletörődés által.  Ezek sajnos mind eltűnnek, kevesebb, mint 100 éven belül. Hacsak…
Most képzeld el, milyen lehet, ha te vagy az utolsó élő ember, aki még beszél egy kihalás szélén álló nyelvet. De akadnak még olyan nemzetsége felé irányuló szívügyekben jártas, isteni akarattól vezérelt, hívatástudatra ébredt embertársunk kerek e világon, aki nem törődik bele e csúf véget igérő emberi ítéletbe. Ő a fenti idézetben a jelenlegi <<keskeny ösvény>>. Tehát ebben a helyzetben van Marie Wilcox, aki őslakos amerikai indiánok leszármazottja. Ő az utolsó, aki még beszéli az ősei nyelvét, a wukchumnit. Marie elhatározta, hogy halála előtt, minden erejét arra fordítja, hogy megírja az első – és utolsó – wukchumni szótárat. A szótár már több, mint hét éve készül. Marie abban bízik, hogy a szótárral ihletet ad más őslakos törzsek leszármazottainak is, hogy ápolják a hagyományaikat, és ők is készítsék el a saját szótáraikat, hogy az emberiség ne veszítsen szellemi erejéből, ha már fizikai megsemmisülése sok esetben zajlik is.
Az európai olvasztótégelynek szintén következménye lehet ez.
Hiszen az angol és német nyelveken, dialektusokon kívül minden kisebb nemzet nyelve az indiánékéhoz hasonló sorsra van ítélve. Csak nézzük meg fiataljaink ( Y- és Z-generációk) szlengjeit, elektronikus és akár csak a hétköznapi nyelvezetét. Megállapíthatóan „már” nem tudnak magyarul sem és a gazdasági-, társadalmi helyzet ki is kényszeríti ezt. A diszlekszia pedig már szinte álltalános jelenséggé válik mind az olvasás, mind a kézírás tekintetében az adott anyanyelv irányában. A hungarista közösségek ezen a szakterületen is szerepet vállalnak, hiszen megmaradásunkért folyik itt is a harc, mindaddig, amíg mi fizikai állapotunknál fogva is jelen vagyunk a nagyvilágban és már nem csak szótárakban létezünk.

Beszéld őseid nyelvét, ne eméssze el az enyészet!

Bíró Dalma

Eger csillaga

A Fidelitas helyi elnökét nevezte ki az Agria Film Kft. ügyvezetőjévé a jobboldali többségű egri önkormányzat, noha Berényi Tamásnak sem szakirányú végzettsége, sem vezetői gyakorlata nincs. Az új főnök túl hamar vette át a hatalmat. Egy nappal azelőtt küldött ki egy, a mozival kapcsolatos sajtótájékoztatóra szóló meghívót, mint hogy a közgyűlés döntött volna a személyéről.
Az egri belvárosban működő patinás Uránia és a helyi plázában helyet kapó Agria multiplexmozi az egri önkormányzat tulajdonában lévő Agria Film kft.-hez tartozik, amelyet évtizedek óta Kiss Lajos, elismert szakember vezetett. Igaz, öt éve nyugdíjba vonult, de megbízással továbbra is posztján maradt, mígnem az idén jelezte, szeretné átadni a stafétabotot.
Az egri városvezetés nem sokáig castingolt. Hamar elterjedt a hír, hogy Berényi Tamásnak, a politikailag megbízható ifjú titánnak, a Fidelitas helyi elnökének szánják a feladatot. Az Egriügyek.hu hírportál hozta nyilvánosságra azt a szerződést, amelyet az egri polgármesteri hivatal kötött a NEON PRODUKCIÓ Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-vel, hogy 200 ezer forintos megbízási díjért világítsa át a két mozit üzemeltető céget. Érdekesség, hogy a Neon egyik ügyvezetője Berényi, a másik pedig az a Csóll Péter, akinek maklári csokigyárát az idén nyáron maga Orbán Viktor avatta fel.
Az átvilágítási megbízással a Fidelitas vezetője úgy jutott információkhoz a két mozi működéséről, hogy azért még fizetett is neki a város. Az ellenzék képviselői hiába kifogásolták, hogy külső cégre bízták a munkát, miközben az Agria Kft-nek van felügyelőbizottsága, a városnak pedig belső ellenőre.
A produkciós irodához hasonló nevű NEON kulturális egyesület – melynek Berényi Tamás (becenevén „Beta”) is tagja – ugyancsak kitüntetett figyelmet kapott az egri városházától, amely az idén engedélyezte a szervezetnek a bezárt egri kertmozi újranyitását, s másfél millió forinttal meg is támogatta annak működését. A „neonosok” másik rendezvényének, a Feszt!Eger-nek pedig – a helyi nagyságrendekhez képest – egyenesen gigatámogatást nyújtott az egri önkormányzat. Miközben a Kaláka Fesztivál 6 milliót, a Bikavér Ünnep négymilliót kapott, addig a könnyűzenei fesztiválnak tizenöt millió forintot juttattak.
Az egri mozikat működtető kft. ügyvezető igazgatói posztjára nem írtak ki pályázatot és a döntést zárt ülésen hozták meg.
Az ellenzéki képviselők javaslatát, miszerint az ügyvezetői pozíciót csak pályázati úton és megfelelő szakmai végzettség birtokában lehessen betölteni, a fideszes többség egyhangúan elutasította.
Mirkóczki Zita szocialista képviselő, az Agria Film Kft. felügyelőbizottságának vezetője és az egyik tag, az LMP-s Komlósi Csaba a döntést követően lemondott a posztjáról. Azt mondták, többször kérték, de nem kaptak a jövő évre vonatkozó üzleti tervet az új ügyvezetőtől, így nem látják garantáltnak a kft. működését.
A huszonhat éves új igazgató – aki honlapja szerint többszörös menedzser, hiszen „az Egri Kertmozi general managere, a Tatratea Hungary marketing managere, a Jump for the Sound és a Neon Egyesület program managere, designer és az egri Fidelitas elnöke” – Habis László polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót a mozi ügyben.
„Az Agria Film Kft. új ügyvezetőjének bemutatása, a cég szakmai terve és a mozi megújulása” című sajtómeghívót maga Berényi küldte körbe, egy nappal azelőtt, hogy megválasztották volna a posztra.
Az ellenzék szerint ez is azt igazolja, hogy az állás le volt zsírozva, s ez az ügy is jól mutatja, hogy miként országosan, úgy Egerben is „az ilyen és ehhez hasonló pozíciókat politikai zsákmánynak, hűbérbirtoknak tekinti a Fidesz, ahová a párt kádereit, hű embereit ültetik”.
A sajtótájékoztatón az új ügyvezető arról beszélt, ismert színészeket szeretne bevonni a jegyértékesítésbe, átalakítaná a büfét fiatalokat vonzó kávézóvá, ahol városi rendezvények is helyet kapnának. Felújítaná a mozihoz tartozó pinceklubot, ahol próbaterem működne, s folytatná az Aranykorúak matinéját. A polgármester az ügyvezetőt ért kritikákra úgy reagált, Berényi Tamás számos alkalommal bizonyította rátermettségét, üzleti tehetségét, s az Uránia mozival kapcsolatos tervei, elképzelései is bizonyítják: ő a megfelelő választás.
(NOL)
Bal-Rad komm: Egészen elképesztő, hogy a narancsos horda mennyire nem érzi a veszélyt! Pontosan úgy cselekednek, mint a 2010-es választások előtt a maszop-szadesz hiénagyülekezet! Semmi egyébbel nem foglalkoztak uralkodásuk utolsó évében, mint vad hévvel raboltak! Pedig ők már érezték a 2/3 közelgését! Vagy a Fidesz is úgy gondolja már, hogy közelít a vég!-oszt’ akkó uccu neki-vesd rá magad!-amire még csak lehet!
A “polgári demokrácia” által ránk szabadított “politikai váltógazdálkodás” valódi velejárója: a kormányzati hatalom szabad rablási joga!
A magyar pedig fogcsikorgatva, tehetetlen dühvel lesi a koncon marakodók kétségbeesett acsarkodását.
AZ ÖVÉT HÚZZÁK-VONJÁK!