Az 
Európai Unió  legnagyobb gazdaságát valójában súlyos szerkezeti gondok 
terhelik, a  kiutat pedig a beruházások ösztönzése és az uniós 
integráció elmélyítése  jelentheti - véli az egyik vezető német 
gazdaságkutató intézet, a  berlini DIW (Deutsches Institut für 
Wirtschaftsforschung) elnöke.
Marcel Fratzscher egy 
mai berlini háttérbeszélgetésen kiemelte, hogy Németország eddig jól  
vészelte át a válságot, aminek következtében "eufórikus hangulat"  
alakult ki, és sokan úgy gondolják, hogy Németországnak "nagyon jól megy
  a sora és boldog jövő áll előtte".

 
Ez azonban illúzió, bár más országokkal összevetve valóban kedvező a németországi helyzet.
Németország
  az utóbbi tíz évben három nagy gazdaságpolitikai sikert ért el. Az  
egyik a munkanélküliek számának csaknem 50 százalékos csökkentése 5  
millióról a 2,7-2,8 millió körüli szintre. A "foglalkoztatási csoda"  
mellett a versenyképesség erősítése is sikerült, amit mutat a   
külkereskedelmi mérleg hatalmas többlete, a piacukon világelső német  
cégek hosszú sora, vagy éppen az, hogy Németországnak az  
"exportvilágbajnok" az állandó jelzője. A harmadik siker az  
államháztartás rendbetétele, ezt jelzi, hogy már 2012 óta nagyjából  
egyensúlyi állapotban van a költségvetés.
Ugyanakkor minden területen válságjelek mutatkoznak, és ezek öt fő problémára utalnak - tette hozzá a DIW elnöke.
Az  első a gazdasági növekedés alacsony szintje.
 A 2000-től 2013-ig tartó  időszakot együttvéve a német gazdaság 
növekedési üteme 2 százalékponttal  elmaradt a francia gazdaság 
növekedési ütemétől, és 10 százalékponttal  elmaradt a spanyol gazdaság 
mögött. A  másik fő gond az alulfoglalkoztatottság, 
amelyet jól jelez, hogy a  munkamennyiség - a munkával töltött órák 
száma - nem emelkedett a  kétezres évek eleje óta. A "foglalkoztatási 
csoda" árnyoldala, hogy  elsősorban az alacsony jövedelmet biztosító és a
 részmunkaidős állások  száma nőtt. Tömegek szeretnének teljes munkaidejű állást  vállalni,
 de nem tudnak elhelyezkedni, mert nincs elég ilyen állás, a  hamarosan 
bevezetendő minimálbér - óránkénti 8,5 eurós bruttó bér -  alatt keresők
 száma pedig 4 millióra tehető. Ugyancsak a munkaerőpiac  ellentmondásos
 fejlődését mutatja, hogy a német lakosság jelentős  részének nettó bére
 és jövedelme csökkent 2000 óta, míg a szegények  aránya 10 százalékról 
14 százalékra emelkedett.
A  harmadik gazdaságpolitikai gondot az öngondoskodás, előgondoskodás
 területén zajló folyamatok jelentik - hangsúlyozva, hogy a 
megtakarítási ráta ugyan magas Németországban, de  az egy főre jutó 
vagyon igen szerény méretű, és elmarad egyebek között  az Olaszországban
 és Spanyolországban regisztrált szinttől.
A  gazdaságilag aktív 
népesség egészét jellemző nettó középérték 17 ezer  euró, ami messze nem
 elég az öregkori anyagi biztonsághoz, vagy egy  hirtelen keletkező 
válsághelyzet átvészeléséhez -  hozzátéve, hogy a jelenség oka az, hogy 
"a németek rosszul  takarékoskodnak", készpénzben vagy bankbetétben 
tartják a  megtakarításaikat, és nemigen vásárolnak ingatlant vagy 
részvényt, és a  biztosítási konstrukciók sem igazán kedveltek.
A negyedik gond  ehhez kapcsolódóan a vagyoni egyenlőtlenség,
 ami az EU valamennyi  tagállamát tekintve Németországban a legnagyobb -
 hangsúlyozva egyebek között azt, hogy a nagyfokú egyenlőtlenség  
visszafogja a társadalmi mobilitást.
Az ötödik gond szerinte az  államháztartásban mutatkozik. Az állami vagyon értéke az utóbbi húsz  évben több mint 500 milliárd euróval csökkent,
 mert "elhasználódott" a  közlekedési, oktatási és közigazgatásai 
infrastruktúra, hiszen a  költségvetési egyensúly helyreállítása és az államadósság stabilizálása  elsősorban az állami beruházások elhalasztása révén valósult meg.
Ez
  azonban súlyos terheket helyez a következő nemzedékekre, hogy egyedül a
 közlekedési infrastruktúra  állagmegóvásához a jelenleginél 10 milliárd
 euróval több forrásra van  szükség.
A magángazdaságban is főleg a
 beruházások hiányoznak - a német gazdaság kettős szerkezetű, az egyik  
oldalon a főként exportra termelő vagy a világgazdaságba más módon  
bekapcsolódó modern cégek állnak, a másik oldalon pedig mindenekelőtt a 
 kevésbé fejlett hazai szolgáltató szektor.
A kitűnő helyzetről 
és  remek kilátásokról szóló ábránd mellett illúzió az is, hogy  
Németországnak nincs szüksége Európára, és a jövőt az Ázsia, a nagy  
feltörekvő gazdaságok vagy az Egyesült Államok felé fordulás jelenti. A 
 nyitás e régiók felé természetes és ésszerű folyamat, de továbbra is az
  EU lesz a legfontosabb gazdasági partner - a német export 60 százaléka
 az EU-ba, ezen belül 40  százalék az euróövezetbe irányul, és nem 
várható az arányok nagyobb  mértékű változása más régiók javára. Illúzió
 az is,  hogy a válságért az euró a felelős, és az EU csak "a németek 
pénzét  akarja", hiszen az euróövezeti válságkezelés valamennyi lényeges
 lépése a  német kormány hozzájárulásával, vagy éppen kezdeményezésére 
történt  meg, és ezek a lépések nem utolsósorban a német befektetők és 
adófizetők  érdekeit védik. Az euró pedig nem kiváltotta, hanem csak 
tompította a  válságot.
Hangsúlyozta:
- a  német gazdaság jövőjét a 
beruházások ösztönzése mellett az euróövezeti  integráció elmélyítése és
 az uniós intézmények megerősítése  biztosíthatja.
A német kormány
- a legutóbbi, tavaszi előrejelzésében 
még azt jósolta,  hogy a hazai össztermék (GDP) idén 1,8 százalékkal, 
jövőre 2 százalékkal  növekedik.
A kisebb növekedés elsősorban az euróövezeti gazdaság  vártnál gyengébb fejlődésének következménye - mondta Sigmar Gabriel  alkancellár, gazdasági miniszter a
 frissített előrejelzést bemutató  tájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy 
nincs ok a német gazdaság  recessziójáról beszélni, és az 
államháztartási célok sem kerülnek  veszélybe, így folytatódik a 
költségvetési egyensúly és az államadósság  csökkentésének politikája.
Hírfigyelő Szolgálat