Mark Zuckerberg nyílt levélben kéri a világ kormányait az internet törvényi szabályozására
Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.
A 35 éves Zuckerberg szerint a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el.
Zuckerberg, aki jelenleg a Facebook
28,2 százalékának tulajdonosa, nemcsak a kártékony tartalmakat kívánná
törvényi úton ellenőrizni. Emellett további három területen tartja
fontosnak, hogy a különböző kormányok törvényi szabályozást vezessenek
be: a választások biztonságossága és tisztességessége, a magánélet
sérthetetlensége és az adathordozhatóság terén.
“A törvényhozók gyakran mondogatják
nekem, hogy túlságosan nagy a hatalmunk a szólásszabadság
befolyásolásában, és ebben egyet is értek velük” – fogalmazott a nyílt
levélben. Hozzáfűzte, hogy a vállalat létrehozott egy önálló
testületet, amelynél a felhasználók előterjeszthetik panaszaikat és
vitathatják a közösségi portál vezetőinek és működtetőinek egy-egy
tartalom törlésére vonatkozó döntéseit.
A milliárdos vállalkozó
megfogalmazott egy sor olyan szabályt is, amelyet szerinte valamennyi
tech. cégnek be kellene tartania, mert ha ezeket valamennyi internetes
portálon tiszteletben tartják, akkor jóval könnyebbé válik az egyébként
rendkívül gyorsan terjedő káros tartalmak kiszűrése.
Zuckerberg szerint az új szabályokat
valamennyi közösségi oldalnak el kell fogadnia, a szabályok betartását
pedig külső testületre, vagy szervezetre kell bízni. Javasolta, hogy
valamennyi nagy tech. vállalat három havonta hozzon nyilvánosságra
úgynevezett átláthatósági jelentést, csatolva hozzá pénzügyi jelentést
is. Az erőteljesebb törvények szerinte világszerte védelmet nyújtanának
a választások tisztaságának biztosításához, már csak azért is, mert a
portálok által betartott szabályok lehetővé tennék a politikai
szereplők azonosítását is.
Zuckerberg olyan törvényeket
sürgetett, amelyek nemcsak politikusokra és választásokra lennének
érvényesek, hanem “megosztó témákra” is. A törvényeket
szerinte nem csupán választási és kampányidőszakokban kell alkalmazni,
hanem ezeken kívül is, a politikai kampányok idején pedig új és széles
körben érvényes szabályok szerint kell ellenőrizni a közösségi média
adatainak felhasználását.
A Facebook-vezető hangsúlyozta: “közös globális keretekre” van szükség, világszerte azonos – és nem egyes országokban lényegileg eltérő – törvényeket kell hozni.
A nyílt levelet az internetes közösségi platform vezetője néhány nappal azt követően tette közzé, hogy a Facebook
az új-zélandi Christchurchben történt mészárlás után bejelentette,
betiltja a fehér nacionalizmus és a fehér szeparatizmus
megnyilvánulásait, az ilyen tartalmakat dicsérő vagy támogató
bejegyzéseket.
MTI / SzRTI