Az
amerikai elnökök sorában ilyen eset még nem fordult elő, hogy egy még
meg nem választott elnöknek ekkora közvetlen, tettenérhető hatása legyen
a világra és a nagyhatalmakra, pedig még hivatalba sem lépett. Trump
valóban új jelenség és van egy olyan érzésünk, hogy több országban is
lesznek - persze sokkal kisebb képességű - követői, mivel olyan hatalmas
példát adott másoknak, gyakorló politikusoknak, mozgalmaknak, esetleg
pártoknak. Kép: a beiktatás jelvénye, az eskütétel és a címlapon
Trumpot a honatyák stílusában ábrázolják, miközben a mellényén lévő
jelvényen az van, hogy "borzasztó leszek"
TRUMP ELSŐ HÁROM SIKERE
Nem
volt még amerikai elnökjelölt akit a kampánya során ennyi mocsokkal és
ennyi aljas rágalmakkal illettek volna az ottani zsidósajtó és
szennytévék által. A hazai hírekben minden esetben elhallgatták, hogy
igen sokszor Hitlerhez hasonlították és a rasszista jelző enyhe volt
ahhoz képest, amivel a zsidók mocskolták a lapokban, hírekben. S itt ne
csak újságokat, netes oldalakat gondoljunk, hanem a legnagyobb
hírügynökségek is beálltak ebbe a szennyes sakálkórusba. Azt már
mondanunk sem kell, hogy a hazai gennysajtó és tömegtájékoztatás ájult
odaadással átvette az Amerikában közölt mocskos jelzőket és rágalmakat.
Gyorsan tegyük hozzá, hogy most ezek a hazugságládák úgy tesznek mintha
mindig is elismerték volna Trump képességeit és nagyságát. Ette a fene
őket, hogy Trump valóban a „civil” világból érkezett és nem tartozott
abba a bűnöző belterjes bandába, amit nálunk is megtapasztalhatunk,
egészen közelről. Már az is piszkálta a csőrüket, hogy Trump egy
nagyvállalkozó és az ilyen mi a fenének üti bele az orrát a
nagypolitikába és az ilyen miért akar elnök lenni. Mi sejthetjük, hogy
mi lehetett Trump döntésének az oka, amikor megpályázta az elnöki
széket. A magyarázat igen egyszerű. Ugyanazok az okok késztették őt
erre, mint ami nálunk is van, terjengő mocsok és bűz, alvilági figurák a
hatalomban és ezerszer lenyúzzák a dolgozó népet. Trump ezeket a
bandákat évtizedekig közelről ismerte és tudta, hogyan kell ezekkel
bánni, hogyan kell őket leszerelni. Most csak egy aljas zsidó rágalmat
(CIA) emelünk ki a sok közül, amivel hónapokig mocskolták. A CIA főzte
ki a „kibertámadás” meséjét, amivel az oroszokon lehetett nagyokat ütni.
Persze teljesen jogtalanul. Az igaz, hogy az orosz hekkerek is a világ
élvonalába tartoznak, akár csak a ferdeszeműek és mások. De az kizárt
dolog, hogy ilyen módszerekkel az oroszok azon törték volna a fejüket,
hogy a kampány vége felé úgymond „feltörjék” Hillary Clinton aktáit és
levelezéseit, hogy aztán ezeket a nyílvánosság elé tárják. Ezek a sötét
gazemberek elfelejtik azt, hogy a Clinton-akták már korábban is
kiszivárogtak, de akkor még az oroszokat ezzel nem vádolták. Ezt a
nevetséges mesét akkor szedték elő, amikor Trump megnyerte a
választásokat. Tették ezt azért, hogy tovább rontsák és rombolják Trump
hitelét. De Trumpról sorra leperegtek ezek a nevetséges rágalmak, mert
vagy szó nélkül hagyta ezeket vagy tett néhány célzást arra, hogy kik
is csinálják ezeket a lejárató műsorokat. Hogy nálunk milyen alávaló
„véleményformálók” fordítottak köpönyeget Trump átható győzelme után,
arra csak két példa, a sok közül. Mindkettő évtizedek óta egyetemi
tanár, úgymond Amerika „szakértők”. Ugyan milyen egyetemek lehetnek
ezek, ahol ilyen figurák oktathatják a mindenre fogékony magyar
fiatalságot? Az egyik álságos szócséplő Frank Tibor, aki minden egyes
rádiós megszólalásában, pontosabban nyögdécselésében, nevetséges
jelzőkkel illette Trumpot kampánya során és kizártnak tartotta azt, hogy
Trump győzzön. A másik álságos figura Magyarics Tamás, aki most már
Trump győzelme után egészen más értékeléseket ad elő Trumpról a rádióban
és tévében, de a kampány során ő is csak áztatta Trumpot, mint akinek
semmi esélye sem lehet Clintonnal szemben győzni. Nem is akarunk a két
nyögvenyelős, beszédhibás figurával tovább foglalkozni. Szégyen a
magyar oktatásra, hogy ilyen álszakértő figurák formálhatják a
közvéleményt. Még mindig. De meddig?
Trump
első sikerét a kampánya során alkotta, amikor az amerikai zsidósajtó
100 %-os támadása közepette, végig következetesen szónokolt és nem
ingott meg semmilyen alávaló támadásra sem. Gondoljunk csak a „nők
elleni” hisztériarágalmakra, amivel azt a Trumpot gyalázták, aki példás
családi életet él, egészen nagy, népes családjával együtt. S Trump
szüleit és őseit is mindig nagy tisztelettel emlegette. Vagy gondoljunk a
három nagy tévévitájára, ahol az „elfogulatlan” műsorvezetők
kifejezetten Trump ellen dolgoztak, szavaikkal, tetteikkel. Trump mindig
higgadt maradt – még hátrányos helyzetbe szorítva is-, amikor a törpe
kígyó próbálta kikezdeni. Trump második és döntő sikerét azzal vívta
ki, hogy megnyerte a választást, óriási nagy elektori fölénnyel,
miközben az elektorok egy része is ellene dolgozott. Sőt, a saját
pártjának több kulcsfiguárja is ellene kampányolt. Voltak akik
időközben Trump oldalára álltak, persze félszívvel. Már-már azt
hihettük, hogy Trump mivel megnyerte a választást, onnantól kezdve
teheti a dolgát és nem fogják tovább támadni. Ennek éppen az
ellenkezője történt. 2016. november 8-tól, egészen január 20-ig, ami
közel másfél hónap, tovább rágalmazták és mocskolták, s újabb
támadásokat találtak ki ellene, s ebben a helyzetben Trumpnak újra
méltósággal kellett elviselnie ezeket a méltatlan támadásokat, Jehova
barbár népétől, akik még mindig azt hiszik, hogy az ókorban élnek. Hogy
milyen mocskos körök tartoznak ezekhez, azt láthattuk, amikor Trump
ellen anarchisták és homoszexuálisok törtek-zúztak, gyújtogattak a
nagyvárosokban.
Trump
immár elnökként készült a beiktatására és esküjének letételére január
20-án, ami összességében igen jól sikerült, s ezt könyveljük el
harmadik nagy sikerének. Trump ezen a napon példát mutatott a tökéletes
szónoki képességeiből is. Papír nélkül mondta el ünnepi beszédét, az
amerikaiaknak és a világnak. Tökéletesen kiszámított időtartamban, mert a
beszéd nem volt indokolatlanul rövid és terjengősen hosszú sem. Éppen
annyi volt, mint aminek kellett lennie. Figyelmébe ajánljuk a hazai
szövegelőknek, hogyan kell szakszerű, világos és hatásos közbeszédet
tartani. Nagyjából a kampánya fő súlypontjait emlegette, de már
letisztultabb formában, amiből mindenki leszűrhette a maga számára
érvényes mondanivalókat. S elmondta, hogy a formaságok letételére után
eljött a tettek ideje. Úgy hírlik, hogy egy kétszáz napos tervet fog
előkészíteni, de már mint elnök még le sem ülhetett dolgozni, mert
előtte három bálon vett részt és még az igen látványos parádét is végig
kellett néznie családjával és a közeli kormánykörökkel, munkatársaival.
Sajnos a közvetítést a gyalázatos CNN állandóan reklámokkal szakította
meg, de aki nézte az igen látványos és tanulságos felvonulásokat, a
katonai alakulatoktól kezdve, a különféle társadalami szervezetekig, az
tanusíthatja, hogy igen színvonalas volt a felvonulási parádé a főváros
sugárútján, amiből a hazai tévék semmit sem adtak. Tehát Trump
elnöknek az első három sikere óriási jelentőségű tett volt, amivel –
úgy véljük-, hogy megalapozta elnöki munkájának az elkövetkező
hónapjait. Nemcsak Amerika, hanem a világ számára is, mert az
vitathatatlan, hogy a nemzetközi politikában új időszámítás kezdődik. A
hazai muftik és főmuftik ezt sem akarják meghallani, de majd erre is
rákényszerülnek.