"Van egy erkölcsi alapelve: nem
vállal munkát ott, ahol nem kell visszafizetnie. Ez a biztosíték arra,
hogy őt is, legalább részben, kifizetik. Még hogy nincs bizalom a
gazdaságban? Csak meg kell fizetni." Jávor István szociológus írása a
kis- és középvállalkozásokat érintő korrupciós kockázatokról.
A kérdést mindig úgy tesszük fel, miért
van korrupció. Pedig néha értelmesebbnek látszik az ellenkező iránt
érdeklődni, ha meg akarjuk érteni az emberi magatartásokat: miért ne
lenne korrupció?
Ahogy az egyik építési vállalkozó
kérdezte tőlem: mondja meg, miért ne lennék korrupt? Persze ehhez látni
kell azokat az eseményeket, amelyek ide sodorták. Közel egy évtizede
sokadik alvállalkozóként bekerült egy állami nagyberuházásba. Elvégezte
a munkát. Több mint harmincmilliója ragadt bent. Ráment a családja,
szinte mindene elúszott. Elment a rendőrségre, de megtudta, minden
tisztességes, jogszerű volt. Ügyvédhez is elment, aki azzal biztatta,
hogy sokba fog kerülni a per, és egyetlen fillért sem fog látni. Később
azt is megtudta, csak azokat fizette ki a megbízó, akik visszaadtak
zsebre.
Azóta kemény küzdelemben talpra állt.
Van egy erkölcsi alapelve: nem vállal munkát ott, ahol nem kell
visszafizetnie. Ez a biztosíték arra, hogy őt is – legalább részben
kifizetik. Még hogy nincs bizalom a gazdaságban? – csak meg kell
fizetni. Ha nem lenne korrupció, nem lenne garancia sem a kisebbeknek.
Mindenki elégedett
De nézzünk egy másik példát egy építési
vállalkozóról, aki bedolgozta magát a társasházakhoz. Arról mindenki
tud, hogy sok lakó tartozik közös költséggel, egyes házak nehézkesen
fizetnek. A vállalkozónak addig benne áll az anyag- és munkadíja. Hogy a
veszteséget elkerülje, túlszámláz, és hogy ezt megtehesse, jutalékot
fizet vissza a közös képviselőnek. De van, amikor évekig nem jut a
pénzéhez – csak előleget kap az induláskor, aminek nagy része
számlákkal igazolt anyagköltség. Ezen a számlán a kereskedő "listaárai"
vannak, nem valós, drága anyagárakat tartalmaz. Ebben már benne van a
nem fizetés esetére elbújtatott tartalék. Persze a kereskedő is hálát
vár, és kap a számláért. A kereskedőt sem kell félteni, ő a
nagykereskedőtől vagy a gyártótól szerzi be a hamis minőségi
tanúsítványt. A számlán a mennyiséggel sem stimmel minden, de azt meg
egy tervező számolta, akit egy „független” műszaki ellenőr ellenőrzött.
Az elvégzett munka így drágul meg, és a végén a közös képviselő közli a
társasházzal, hogy a késedelmes fizetés ellenére elérte, a háznak nem
kell kamatot fizetnie.
Bérházfelújítás a belvárosban
Annyira szép az egész: mindenki
elégedett. Még a NAV is többletáfához jut a magasabb ár miatt, a lakók
pedig örülnek, hogy sikerült a felújítás, miközben fizetési nehézségeik
köztudottak voltak.
A probléma igazán akkor válik élessé,
amikor nem a plusz pénzekből veszik ki a résztvevők a nyereséget, hanem
a minőségből. Vagyis rosszabb anyagot építenek be, összecsapják a
kivitelezést. Nem mindegy, hogy a korrupciós pénzek elosztása a
kiszedhető feleslegből, vagy a termelés, szolgáltatás minőségéből
történik-e. Ez utóbbi esetben már nem csak pénzügyi kockázat jelenik
meg. Eltűnik az anyag a burkolatból, a szigetelésből.
Ha kiderül a korrupció, vissza kell fizetni az uniós pénzt
Az egyik önkormányzat felújította a
település központját, nagyrészt pályázati pénzből. Nem csak sokkal
drágábban végeztette el a munkát, mint amit az ésszerűség diktált
volna, hanem a minőséggel is nagy bajok voltak. Választás után az új
képviselő-testület azonnal hozzálátott a kármentéshez. Világos volt, ha
kiderül a korrupció, a minőségi probléma, vissza kell fizetni a
támogatási pénzeket. Ezért nem tehetett mást, minden felett szemet
hunyt. Egyetértett ezzel a település nagy része is. Újabb támogatási
pénzeket szerzett, amelyek bevonásával kijavította a hibákat.
Ugyanazokat a vállalkozókat bízták meg, csak nyomott árakon. Hol lenne
itt korrupció? A váltó párt is mindent rendben talált, még a
kivitelezőkkel is minden rendben volt.
Jól jártak a pályázatírók és a
pályázatot elbírálók is. Végül is kialakult egy olyan összetett
kapcsolati rendszer, amelyben nincs konkrét vesztes. A falu is
megkapott mindent, amit akart. Nincs olyan szereplő, aki érdekelt lenne
a korrupció felfedésében, nincs megfogható károsult. Az egyetlen
rendőrségi feljelentést (névtelen feljelentővel) elutasították, hiszen
mindenki igazolta, hogy kisebb hibákkal, de rendben volt a projekt
műszakilag és gazdaságilag is. Legalábbis ezt olvasta ki a rendőrségi
szakértő a projekt elszámolásából, az ellenőrök adataiból. Sőt, az
önkormányzat még a projekt folytatására is kapott pénzt egy második
pályázaton. Az ügyészség meg megállapította, hogy a rendőrség jól
végezte a dolgát.
Nincs károsult. Ezt neveztem el happy korrupciónak: mindenki örül. Ezzel más területen is találkozunk.
20 év és sok minden változatlan
1990-es évek közepén járunk. Az egyik
budapesti belvárosi kerület helyiségében gyűlnek a vállalkozók. Az
önkormányzat a tulajdonában lévő helyiségeket árusítja ki liciten.
Jelen van vagy 35 kisvállalkozó, az önkormányzati jegyző képviselője,
jogásza, osztályvezetője, meg két másik hivatalnok. A negyedik ingatlan
900 ezer Ft-ról indult, utcára nyíló kb. 100 nm-es helyiség. A licit
elérte az 1 millió Ft-ot, mikor az egyik licitáló hangosan odaszól a
többieknek: én akár 2 millióig is elmegyek, nekem nagyon kellene a
helyiség. Az összes részvevő előtt a teremben megbeszélik, hogy minden
licitáló között (ez három másik vállalkozó volt) szétosztanak 50 ezer
Ft-ot. Az önkormányzati képviselő közli, őt nem érdekli, mi történik. A
hivatali képviselők előtt lezajlik az ügylet, a licitálók becsületesen
kiszállnak. Az önkormányzat pedig féláron eladja az ingatlanát. Újabb
licit és újabb kifizetések. A nap végére mind a tizenöt megmaradt
ingatlan így ment el.
Teljes nyíltszíni korrupció, feketén
kifizetett pénzek és nem is értik a hivatalnokok, hogy a licit végén én
mit nem értek. Ma is ezek a hivatalnokok intézik az ügyeket.
Néhány évet visszamegyünk. 1992-ben a
mellette levő kerület önkormányzata privatizálta a főúton levő
helyiségeit. Milliós üzleteket lehetett venni 10 százalék előleggel
és 3 százalék kamatra. Pontosan akkor, amikor a 3 százalékos
kedvezményes lakáshitel kamatokat többszörösére emelték fel. Az indok
egyszerű: így teljesen törvényesen be tudtak vásárolni a kerületi
képviselők és hivatalnokok is. Milliós értékű üzleteket 50-100 ezer
Ft-ért.
2008: nagykörúti önkormányzat helyiséget
értékesít liciten. Érdeklődő vállalkozókat adminisztratív eljárások
sora elé állítják. Igazolások, friss cégpapírok beszerzésével. Aztán
bejön egy komolynak tűnő érdeklődő. Rövid beszélgetés után a főnök
behívja. Ajánlatot tesz: 2 millióért elintézhető, hogy úgy hirdetik meg
a helyiséget, hogy ne legyen rajta kívül senki a liciten.
Sok minden változatlan, csak közben eltelt húsz év.
Mi a kockázat, ha valaki nem megy bele?
Zárásként érdemes valamit mondanunk a
kockázatokról is. A társasházaknak dolgozó vállalkozó valóban vállal
kockázatot, akár bele is bukhat. A pályázati pénzek felhasználásánál
szinte nulla a kockázat. Azonban ahol a kockázat abszolút zérus, az a
testületi döntéssel meghozott előnyben részesítés. Minden törvényes.
Mindenki egy másik döntés, határozat, szakvélemény alapján lép. Ez a
legveszélyesebb korrupció, hiszen a legalsó szinttől a legfelsőig
elönti a közszférát. Kezelhetetlen és alig bizonyítható. Minden betonba
ágyazottan törvényes: ez a legális korrupció.
Egy építési vállalkozó ismerősöm egy
nagyobb megrendelést kapott. Még dicsekedett is: most talán
megerősítheti a cégét. 10 százalékot fizetett a megbízásért. De a végén
a plusz 10 százalék „jutalék” fizetésébe nem ment bele. Nem is
értette, mi lenne az. Azóta megtudta: aki nem fizet a végén, az nem
kapja meg a pénzét. Megvette az anyagot, dolgozott. Kisebb összegeket
fizettek, majd a végén már semmit sem. Tönkrement anyagilag és idegileg
is. Azóta sem állt fel. Mikor már eljutott az éhezésig, megjelent nála
három apehes (igen, 3) a meglevő tartozása miatt, ami hatezerkétszáz
(igen, 6200 Ft) forint volt. A fővállalkozóhoz, aki nem fizetett neki,
senki nem ment el.