Az ukrán 30. gépesített dandár katonáit augusztus 5-én vezényelték offenzívára, amikor a Miuszinszk és Krasznij Lucs felé vezető ukrán támadásban kellett részt venniük. Az említett városokban helységharcot vívtak a felkelőkkel, majd 11-e óta katlanba zárva, védekezve kellett a parancs szerint kitartaniuk. A következő hét nap harcaiban gyakorlatilag megsemmisült a dandár.
A kezdetben 4700 főt számláló alakulatból mindössze 83 fő tért vissza a saját vonalak mögé, - azok, akiknek sikerült kalandos módon kitörni a bekerítésből.
A dandár túlélőinek és az áldozatok családtagjainak dühös reakcióról készült az alábbi videofelvétel, Novohrad-Volinszkij városban, ahol az egység kaszárnyája található.


A videón kérdőre vonják az egység egyik megjelent tisztjét; miért küldték a biztos halálba a dandárt? A túlélők elmesélték, hogy még a társaik holttesteit sem tudták eltemetni, mert idejük se volt rá az ellenség tüzérségi támadásai miatt. Elsőnek engedélyt kaptak a visszavonulásra, majd amikor visszatért a maroknyi túlélő, akkor már dezertőröknek minősítették őket. Ezen kívül a családtagok érthetően dühös reakciói is megjelennek a közölt felvételen.
Egy katona édesanyja így fogalmazott: "Nem akarom a fiamat egy koporsóban viszontlátni, mint Ukrajna hőse! Élve van rá szükségem, otthon! Nincs szükség egy koporsóra mely fölött majd azt ordítják, hogy "éljen Ukrajna, Ő Ukrajna hőse" Magasról teszek erre az Ukrajnára! Erre az Ukrajnára, amelyik megöli a gyermekeinket!"


http://www.hidfo.net/2014/08/21/4700-fos-ukran-dandarbol-83-fonyi-tulelo-tert-csak-vissza