8,7 százalékkal zuhant a tőzsdén a német RTL Group vállalat részvényeinek árfolyama, miután közzétették az első féléves bevételekre vonatkozó adatokat. A jelentés szerint az RTL Group számára főként a magyarországi üzletmenet jelent problémát, a multinacionális vállalat számára látható akadályokat jelentett a reklámadó. A vállalat nyeresége megfelelőzött az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A kiesés ugyan sokszorosa a reklámadó miatt elszenvedett profitcsökkenésnek (vagyis több tényező okozza a bevételek kiesését), azonban a cég befektetőit láthatóan aggállyal tölti el, hogy a multinacionális cég története során először arányosabb közteherviselést kell fizessen.

A vállalat által Magyarországon fizetett adó a reklámbevételek 40 százalékát is elérheti. Július elején az RTL bejelentette, hogy magyarországi szekciója várhatóan veszteségesbe fordul majd a reklámadó miatt. Mivel az RTL kereskedelmi média és kizárólag a profittermelést tartja szem előtt, várhatóan csökkenteni fogja azokat a kitettségeit, melyek nem hoznak kellő nyereséget. Így könnyen lehet, hogy a korábban akadály nélküli profitszerzést folytató médiavállalat kivonul Magyarországról a közeljövőben.


http://www.hidfo.net/2014/08/21/kivonul-az-rtl