Petro Porosenko ukrán államfő a következő héten aláírja a parlament feloszlatását kimondó törvényt, - ezt a minap jelentette be több ukrán média Oleg Medvegyev elnöki tanácsadóra hivatkozva. A tanácsadó ennek valószínűségét 95%-ra tette, valamint azt is hozzátette, hogy szeptemberben egy sor politikai, gazdasági és szociális reformot fognak bejelenteni, ezen felül törvénybe iktatják az Európai Unióval júniusban aláírt társulási egyezményt. Július végén maga Porosenko is utalt már arra, hogy előrehozott választásokra kerülhet sor.
Hídfő.net | Petro PorosenkoPorosenko a választási győzelem után. Jacenjukot és az úgynevezett "kormányt" senki nem választotta meg.
Mindezen kell meglepődni: Ukrajnában jelenleg egyedül Porosenkonak van többé-kevésbé demokratikus legitimitása, a parlament által kinevezett összes többi vezető politikus hatalma illegitim.
A Jacenjuk-kormány egy nyugatról szervezett fegyveres hatalomátvétellel került a hatalomba, melynek magvát korábban Bécsben összevont zsoldosok, valamint a Jobb Szektor nevű szélsőjobboldali szervezet adta. Bizonyított tény az is, hogy a NATO különleges egységei részt vettek a tüntetések radikalizálásában. A fegyveres hatalomátvétellel kapcsolatos számos tényen felül a nyugati média a rivnei atomerőmű elfoglalását is elhallgatta, ami a Janukovicsra nehezedett diplomáciai nyomás csúcsaként terrorista fenyegetés volt a NATO tagállamok részéről.
Mindezek után nem sok várható egy demokratikus választástól, különösen nem egy olyan választástól, amit a nyugat által hatalomra juttatott politikusok jelentenek be. A választás eredményét akkor lehet legitimnek elismerni, ha azt nem csak a szavazatok számlálásáért felelős programot kiállító nyugati országok, hanem az országba beengedett nemzetközi megfigyelők is legitimnek nevezik. Az ukrán választások legitimitásához feltétlenül orosz, kínai és belorusz választási megfigyelőknek is meg kell jelennie a szavazás lebonyolításakor.


http://www.hidfo.net/2014/08/21/porosenko-feloszlatja-parlamentet