Oroszul
beszélő statisztákat keresnek a NATO hadgyakorlataira, akik a békés
polgári lakosság szerepét kell eljátsszák, hogy a nyugati katonák minél
élethűbb környezetben készülhessenek a háborúra.
Németország olyan előadókat keres, akik
statisztaként részt vennének az amerikai hadgyakorlatokban – a hirdetés
szerint a jelöltek jó orosz nyelvtudással kell rendelkezzenek, és
képesek kell legyenek arra, hogy többek között vidéki gazdák, áruházi
eladók szerepét eljátsszák.
A hirdetés – mely a német főváros hivatalos weboldalán jelent meg
– szövege alapján a jelentkezők a gyakorlatozó katonák által használt
nyugati nyelveket kell ismerjék, emellett előnyt jelent, ha a NATO
számára Oroszország felé útba eső valamelyik kelet-európai ország
nyelvét is beszélik. Ennek megfelelően az angol vagy német – és orosz –
nyelv ismeretét várják el, emellett „nagy előnyt jelent” a cseh és
lengyel nyelvismeret.
A jelentkezőkből kiválogatott statiszták április 26-án kezdhetnek. A hirdetés szerint „a konfliktus-zóna civiljenek szerepét kell majd eljátszaniuk, ami segít valós környezetben kiképezni, optimális környezetben felkészíteni a katonákat a külföldi missziókra.”
NATO-bázisok Oroszország körül
Az orosz nyelvterületen zajló
NATO-hadmozdulatok szimulálása Nürnberg és Regensburg közt zajlik majd,
ahol tíz falut építenek fel erre a célra, falvanként 30 házzal.
„Az előadók kisebb szerepeket kell eljátsszanak, pl. helyi állattenyésztőt, bolti eladót kell alakítsanak.” – írták.
A hirdetés utalást tesz arra is, hogy
Afganisztánról lehet szó a „külföldi misszió” kapcsán, bár ennek
ellenére a cseh és lengyel nyelvtudással jelentkezők is civileket kell
eljátsszanak. Ez arra utal, hogy a NATO nem egy újabb afganisztáni
misszióra, hanem kelet-európai hadmozdulatokra készül, ami terveik
szerint Oroszország határain belül folytatódna.
http://www.hidfo.ru/2017/03/orosz-statisztakat-keresnek-a-nato-hadgyakorlataira/
http://www.hidfo.ru/2017/03/orosz-statisztakat-keresnek-a-nato-hadgyakorlataira/
Német alezredes: a NATO Oroszország elleni háborúra készül
A Bundeswehr nyugállományú
alezredese, Jürgen Rose szerint a NATO azért keres orosz
nyelvismerettel rendelkező civil-imitátorokat a hadgyakorlataira, mert
kelet-európai konfrontálódásra készül Oroszországgal.
Az álláshirdetés napi 88-120 eurót
ajánlott olyan személyeknek, akik megfelelő orosz nyelvtudással
rendelkeznek és hajlandók helyi gazdák, bolttulajdonosok szerepét
eljátszani, illetve egyéb improvizált helyzetekben eljátszani a civil
lakosság szerepét a NATO hadgyakorlatain.
A hadgyakorlat, amin a nyugati katonák
orosz civilek közt készülnek a háborús helyzetre, április 28-án
kezdődik Németországban. A nyugállományú német alezredes a történtek
kapcsán a Szputnyik hírügynökség németországi oldalának nyilatkozott,
mert szerinte ez már egyértelmű előkészületeket jelent egy
kelet-európai háborúra: a NATO azt tervezi, hogy orosz civilek közt fog háborút vívni – ez egyértelműen kelet-európai hadszínteret, vagy egyenesen Oroszország területén vívott háborút jelent.
„Nem ez az első alkalom, hogy ilyen
gyakorlatokat folytatnak. A múltban láthattunk már olyan esetet, hogy a
NATO hadgyakorlatain résztvevő statisztákra hosszú palástot, turbánt
adtak, mert akkor nagy valószínűséggel megtörténhetett egy olyan
forgatókönyv, hogy a NATO ilyen környezetben kell beavatkozzon. Emiatt
egyértelmű, mi történik most. A NATO keleti határain kirobbanó háborúra
készülnek fel.”
Az Optronic HR-cég által feladott – a
német főváros hivatalos weboldalán is megjelenő – hirdetés szerint a
kezdődő hadgyakorlatokra az angol és német nyelvek ismeretén felül
orosz, lengyel és cseh nyelvtudással keresnek embereket, akik alkalmi
munkaként civilek szerepét kell eljátsszák.
Rose elmondása szerint ilyen hirdetések
megjelenése miatt már senki nem tagadhatja, hogy a NATO ellenségként
kezeli Oroszországot, és fegyveres konfrontációra készül
Kelet-Európában.
A NATO 2014 óta fokozza katonai
jelenlétét Kelet-Európában és a Fekete-tengeren, miután Ukrajnában
hatalomra juttatott egy a NATO-csatlakozás iránt elkötelezett kormányt.
Az ukrán háború kirobbanásáért később Oroszországot okolták a nyugati
tömb tagjai.
http://www.hidfo.ru/2017/04/nemet-alezredes-a-nato-oroszorszag-elleni-haborura-keszul/
http://www.hidfo.ru/2017/04/nemet-alezredes-a-nato-oroszorszag-elleni-haborura-keszul/