Oroszul beszélő statisztákat keresnek a NATO hadgyakorlataira, akik a békés polgári lakosság szerepét kell eljátsszák, hogy a nyugati katonák minél élethűbb környezetben készülhessenek a háborúra.
Németország olyan előadókat keres, akik statisztaként részt vennének az amerikai hadgyakorlatokban – a hirdetés szerint a jelöltek jó orosz nyelvtudással kell rendelkezzenek, és képesek kell legyenek arra, hogy többek között vidéki gazdák, áruházi eladók szerepét eljátsszák.
A hirdetés – mely a német főváros hivatalos weboldalán jelent meg – szövege alapján a jelentkezők a gyakorlatozó katonák által használt nyugati nyelveket kell ismerjék, emellett előnyt jelent, ha a NATO számára Oroszország felé útba eső valamelyik kelet-európai ország nyelvét is beszélik. Ennek megfelelően az angol vagy német – és orosz – nyelv ismeretét várják el, emellett „nagy előnyt jelent” a cseh és lengyel nyelvismeret.
A jelentkezőkből kiválogatott statiszták április 26-án kezdhetnek. A hirdetés szerint „a konfliktus-zóna civiljenek szerepét kell majd eljátszaniuk, ami segít valós környezetben kiképezni, optimális környezetben felkészíteni a katonákat a külföldi missziókra.”
NATO-bázisok Oroszország körül
Az orosz nyelvterületen zajló NATO-hadmozdulatok szimulálása Nürnberg és Regensburg közt zajlik majd, ahol tíz falut építenek fel erre a célra, falvanként 30 házzal.
„Az előadók kisebb szerepeket kell eljátsszanak, pl. helyi állattenyésztőt, bolti eladót kell alakítsanak.” – írták.
A hirdetés utalást tesz arra is, hogy Afganisztánról lehet szó a „külföldi misszió” kapcsán, bár ennek ellenére a cseh és lengyel nyelvtudással jelentkezők is civileket kell eljátsszanak. Ez arra utal, hogy a NATO nem egy újabb afganisztáni misszióra, hanem kelet-európai hadmozdulatokra készül, ami terveik szerint Oroszország határain belül folytatódna.

http://www.hidfo.ru/2017/03/orosz-statisztakat-keresnek-a-nato-hadgyakorlataira/