Kedves Mindenki, akihez ez a levél eljut !
Remélem, hogy minél többen tudják majd olvasni, mert véletlenül és némi
figyelmességgel alkalmam volt SZEMÉLYESEN LÁTNI, ABSZOLÚT HITELES
SZEMTANÚJA LENNI az alábbinak.
A lényege: hatalmas fenntartással nézzék a híradásokat, és még a
szemüknek se higgyék el, hogy amit látnak, az úgy történt. A „királyi”
tévé, hírcsatornái a negatív jelenségeket természetesen kevésbé fogják
„reklámozni”, ez a világon mindenütt így van. A kereskedelmiek,
internetes híradásaik pedig elsősorban a balhét fogják keresni, és ha
nincs, akkor - ahogyan tanúja lehetettem 2015. 03. 15 –én a Múzeum
Körúton - igyekeznek gyártani! És erre előre készülnek! Ha nincs balhé,
akkor azt provokáljanak, sőt antiszemita cselekményeket, netán zsidó
verést sikerüljön felvenni – lássa mindenki, mi történik abban a
„mocskos” Magyar honban. A már ott lévő tömeg miatt a Múzeum
„szavalós”lépcsőoldalához viszonyítva kb. 50 m-rel – az Astoria fele
–álltam meg, persze a krt-on, az út közepétől kicsit jobbra.A felsőbb
lépcsőkre jó rálátás volt, de mint később kiderült a szónoki pódiumtól
elég messze álltam, alig láttam néha-néha az ott beszélők körvonalát.
Előttem két. „sorral” kokárdás, ötvenes, őszes, egyértelműen láthatóan összetartozó pár állt.
A kb. 180 -as férfinél egy 2 m-nél hosszabb teleszkópos rúdon elég nagyméretű trikolór.
Időnként – talán a súlya-hossza miatt – hátra leengedte a zászlót.
Olyankor hozzám is elért, illetve a széllel az emberek haját borzolta,
zavarta a látást. Ezért az emberek kicsit jobbra-balra húzódtak tőlük,
sőt kérték is, hogy tartsa magasabbra a zászlót. A pár bal oldalához
közel, egy kb. 175 magas, harmincas, kopaszra nyírt férfi, profi
„puska”fotógéppel. A táskája szíján ki lehetett olvasni, hogy valamilyen
stúdió, de hogy melyik, azt már nem. A kezdésre várva nekem ő tűnt
fel, hogy mire „vadászik” ott, hiszen pipiskedve sem tudott volna semmi
érdemit képezni a lépcső tetején szereplőkön kívül. Profinak néztem,
ezért gondoltam, hogy egyes embereket nem fog képezni, mert az úgy
tilos. Nem beszélgetett, „idegenül” állt a pár mellett, de egyszer
„elárulta” magát, mert egészen közelről fényképezte a nőt, pár szót
váltottak, tiszta lett, hogy együtt vannak. Amikor elindult a program a
pár elé jött egy vékony, őszes, zöld dzsekis férfi, egy barnás-szőke,
kb. 25 éves nővel. A férfi ajka felett egy
halványpiros, olyan halványabb málnaszínű sávocska húzódott, mint egy
nagyobb herpesz gyógyuló nyoma. Tehát, amikor odajött már megvolt az a
„vér”, ami különben, ha vérzés lett volna, akkor az ugye folyik, a kb. 1
ó. alatt legalább egyszer megpróbálja felitatni, törölni stb. egy
zsepivel. De soha hozzá sem ért és attól zavartalanul intenzíven
fújta sípot kisebb szünetekkel. Utólag, főleg, hogy hazaérve a
rendezvényről az Interneten nagy meglepetésre az ő kinagyított képét
láttam, hogy „vér folyt”, arra is gondoltam, hogy lehet csak smink volt
az egész.
Egy biztos, amikor odajött már rajta volt szín, és vér nem folyt, nem is volt mitől.
A fotós áthúzódott a pár jobb oldalára, ahonnan jobb „rálátása” volt a
„vérzőre”, főleg, hogy a tömeg nagyobb része – ahonnan tiltakozásra
lehetett számítani - most vele szembe került. A program kezdésével a
„véres” elkezdte nagy erővel fújni éles hangú sípját. Az emberek meg
persze tiltakozni. A reakciókból ekkor már látszott, hogy azok öten együtt vannak.
Velük szemben (háttal a pódiumnak), kb. 2 méterre az #8222;ötöstől”
állt egy – a láthatósági mellényén - valamilyen számú (sajnos azt nem
jegyeztem meg) biztonsági őr, aki védte a sípolókat, úgymond
szólásszabadság van. Többen kiabálták, hogy provokátorok, meg, hogy
abbahagyhatja, már megszolgálta a díját. Sőt volt, aki adni akart a
síposnak 200 Ft-t, hogy tőle is kap a „szolgálatért”, csak már hagyja
abba. Közben egy kb. 30 éves, kisebb zászlós, középmagas, szőkésbarna
fiatalember húzódott az 5 mögé (lehet, a lány rokona?) mintegy
hátvédként. Ahogy fokozódott az indulat, - mert O. V. beszéde alatt
szinte folyamatosan fújta a sípot és sokszor nem lehetett érteni semmit -
hátulról a csoport mellé húzódott balról és jobbról egy-egy kb. 175
magas, kopasz, jól kigyúrt kreolos (nem cigány-színű !) férfi is, és
lassan hátuk mögé is egy hasonlóan kopasz, de kicsit teltebb. Ezek
meglehetősen arrogáns, provokáló hangnemben „vették védelmükbe” a
sípolót, a tiltakozókat. Főleg a csoporttól balra, tehát
hozzám közelebb álló volt ebben aktívabb. Ezen nem volt kokárda.
Amikor egy kb. 65 éves, szőkés hölgy nyugodtan, de határozottan kérte
sípolót, hogy fejezze be, hagyja az embereket békésen ünnepelni, akkor
az aktívabb fenyegetni kezdte a hölgyet, hogy jó lesz, ha vigyáz stb.
Akik hallották, persze felháborodtak, hogy egy - ilyen korú - hölgyet
fenyeget. Erre az még „rakott a tűzre”.
Úgy látszott, hogy most valóban lesz némi konkrét „balhé” – gondolom,
hogy itt látták az alkalmat „fokozni”, főleg, hogy a program a vége fele
járt (O.V. pont befejezte a beszédet).
Ugye
történjen végre „valami”. És ebben a fokozottabban feszült hangulatban
ért a legnagyobb meglepi - el nem tudnák képzelni!, én sem tudtam
volna – a kopasz fejre zsidó kipa került. Ugye a szenzációhoz
jól jött volna egy kis „ünnepi - ünneplő” zsidóverés, a kőkemény
antiszemita ünneplők. De nem lett balhé, a tömeg elindult hazafele! Így
meg kellett, elégedjenek a csak „vér folyt”-tal, amit olvashattak,
hogyan is volt. Végül is egy 10 főre tehető sejt provokált ott, jól
meghatározott-kitervelt koreográfiával, szerepekkel,
helyleosztással.(lehet, volt, aki még rejtve maradt).
Valószínűleg
több ilyen sejt volt, mert sípszót hallottam még messzebbről, az
Astoria felől. Minden esetre az ünneplők is „vették a lapot,” amikor az
intenzívebb kezdett lenni a síp, hatalmas tapsot indítottak, akár
megszakítva azzal a beszédeket is.
Ha nem a szemem előtt zajlik az egész, akkor az Internet-kép alapján,
lehet és is „bevettem” volna, hogy valóban ütött valaki (én szájba
vágásra asszociáltam volna).
Az igazság ismertetése érdekében nagy tisztelettel kérek mindenkit, hogy küldje meg minél több levelező partnerének.
Tudhassák az emberek, micsoda alapossággal, szervezettséggel
manipulálják őket, és egyes körök minden alkalmat kihasználva igyekeznek
lejáratni a nemzeti ünnepünket, az országot !!
Üdv. D. L.