Szeged – Ételt adok – Ételt kapok elnevezéssel egy hónapja működik Szegeden az utcai élelmiszergyűjtő doboz a rászorulók javára. Egy család rendszeresen kiüríti az összes benne lévő enni-valót.
Hamar híre ment a Facebookon, hogy a szegedi rókusi templom melletti ételgyűjtő dobozt egy család rendszeresen kiüríti, kifosztja. Megkérdeztük az Ételt adok – Ételt kapok nevű kezdeményezés egyik alapítóját, ő hogyan látja, valóban az igazi rászorulókhoz jut-e el az adomány.
– Sajnos tényleg így van, néha az atya el szokta őket hajkurászni – hallottuk a neve elhallgatását kérő jótevőtől. A családot sokan már név szerint ismerik a környéken.
– Csütörtökön a férjemmel jártam ott. Láttuk, hogy ülnek egy autóban, és várják, hogy kerül-e valami a dobozba. Olyan is volt, hogy a rokkantkocsis nagymama ölébe pakolták az ételt. Előfordul, hogy jól öltözött emberek hátizsákkal érkeznek, és mindent elvisznek – mesélt negatív tapasztalatairól a szegedi nő. Mindezek ellenére úgy véli, van értelme a karitatív kezdeményezésnek. Olyat is látott, hogy szakadó esőben állt az ételgyűjtőnél egy néni, akinek nagyon jól jött az ennivaló.
zödo
Tíz kiflivel, egy májkrémmel, egy tálca felvágottal és egy literes almalével felszerelkezve péntek délben mi is felkerestük a dobozt a Szent Gellért utcában. Csak némi szeletelt kenyeret találtunk a zöld fedél alatt. Miután bepakoltuk az ételeket, két idős asszony jelent meg, és megkérdezték, vihetnek-e belőle. Mondtuk: természetesen, hiszen erre találták ki. A szervezők hangsúlyozzák a már több mint 300 tagot számláló Facebook-csoportban: mindenki csak egy adagot vigyen el, hogy maradjon más rászorulóknak is.
Az egyik csoporttag így fogalmazott az internetes bejegyzésében az egy hónapja kint lévő ételgyűjtőről: „Barátságok szövődtek a láda körül, a közös cél egy irányba rendezte a tenni akarók energiáit. Nem tökéletes, amit csinálunk, valószínűleg nem is lesz az soha. Nem fogjuk ezzel megváltani a világot. A rászorulók mindig sokkal többen lesznek, mint a segítők, sajnos. Azonban ha néhány embernek, néhány gyermeknek kicsit több élelem, kicsit több gondoskodás jut – akkor már nem volt hiába a munkánk.”
Személyes megkeresések
A lapunknak nyilatkozó szervező elmondta, vannak, akik szégyellnek odamenni a dobozhoz, ezért személyes üzenetet írnak a közösségi oldalon a csoport tagjainak, így kérnek segítséget. Lakhatási problémákkal is felkeresik őket. A szervezők igyekeznek idegen nyelvű szórólapokkal is népszerűsíteni az utcai ételgyűjtő akciót.
(delmagyar.hu)