2015. január 13., kedd

Háborús bűnök

A szükséges dokumentumokat Rijád Manszur, a Palesztin Hatóság ENSZ-nagykövete adta be. Palesztinának eddig megfigyelői státusza volt a Nemzetközi Büntetőbíróságnál, az iratok átadása az utolsó hivatalos lépés ahhoz, hogy taggá váljanak. Ezzel jogot kaphatnak például arra, hogy háborús bűnök vádjával eljárást kezdeményezzenek Izrael ellen. Miután az ENSZ közgyűlése két éve már elismerte Palesztina államiságát, valószínűleg el fogják fogadni a csatlakozási kérelmet. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy névtelenül nyilatkozó illetékese szerint a palesztin lépés aggasztja Washingtont, attól tartanak, hogy a Palesztin Hatóság a tagságot Izrael elleni követelésekre használja fel. Hát hogyne aggasztaná a legfőbb csahost, egyszer valamiért csak felelni fog majd valaki... Az agy vagy a merénylő?  És ők tisztában vannak vele, hogy ha a zsidók dőlnek, akkor az amerikai álom is szertefoszlik. Hiszen a bűnben maguk előtt tolják majd az USA-t, odavetve koncnak némi túlélő vádalkuért, mint szokásuk, ha minden kötél szakad. Márpedig Izrael államnak nem sok létjoga van az arabvilágban. Főleg, hogy mindig rángatják az ördög csimborasszóját....

Háborús bűnök?

Itt van például A 2014-es gázai offenzíva leginkább vitatott eseménye, az augusztus elsején, az ún. "fekete péntek". Az akcióban becslések szerint 60-70 palesztin civil is meghalt, amit a zsidó IDF különleges Givati brigádja követett el. Értesüléseink szerint, megy is az újjal mutogatás egymásra az egységen belül is és a zsidó parancsnokság is szivárogtatott, amiben belső vizsgálatot is indítottak azóta. Ugyanis van egy ENSZ-jelentés is az ügyben és van egy jogi bizotsági kimutatás is - több mint 2000 palesztín civil áldozatról az intifádákban, ami magyarázatra szorul zsidó részről.

Vagy a legújabb, ami még a jövő zenéje, de benne van a levegőben,

"Van szerencsém bejelenteni, hogy három nappal ezelőtt egy fontos elemmel egészítettük ki védelmi erőinket. Négy Saar típusú hadihajót szereztünk be" - mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtökön. Izrael évről évre építi védelmi erőit repülőgépekkel, tengeralattjárókkal, légvédelmi rendszerekkel, mint a Vaskupola vagy a Nyíl, és a világ legbonyolultabb támadó fegyvereivel - tette hozzá. A beszerzés mintegy egymilliárd euróba került, és ebből a német kormány 115 milliót adományozott.
Hoppá! Csak nem tart még a 70 éves vezeklése Németországnak? Vagy a "német" kormány csak hittestvéreiknek számlázott vissza némi csekélységet?
Németország egyre inkább Izrael haditengerészeti ellátója: szeptemberben például átadta neki a negyedik Delfin osztályú tengeralattjárót. A hadihajókat Izrael a földközi-tengeri talapzatán nemrég feltárt Tamar és Leviatán gázmezők védelmében, a Hamász radikális palesztin szervezet esetleges rakétatámadásai ellen fogja felhasználni.
Tehát itt is lehet majd kereskedni előbb-utóbb...
Amerika és Izrael úgyis felelni fog az igazhitű iszlamistáktól a mostani CIA-Moszados háttér akciókért, a feltupírozott valláslejáratásért Európa szerte, kezdve a franciáknál...


Bakta Lóránt

Az Európai Parlament hallgatólagosan támogatja az intézményesített terrorizmust

Strasbourgban tüntetés kezdődött abból a célból, hogy az Európai Parlament a terrorfenyegetettség közepette ne hagyja figyelmen kívül az ukrán kormány Donbassz régióban folytatott népirtását, mert miközben a Charlie Hebdo hetilap szerkesztősége elleni támadás néhány személyt érintett, a Donbassz régióban százezrek élnek mindennapi agressziónak kitéve.
A tüntetés szervezője, Fabrice Alric a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az Európai Parlament szemet huny az Ukrajnáról leszakadó régiókban zajló népirtás felett, ők pedig arra akarják felhívni a figyelmet, hogy ezt a bűnös hallgatást az EP-képviselőknek kell megtörnie. Ellenkező esetben elmondható, hogy az Európai Parlament hallgatólagosan támogatja az intézményesített terrorizmust az Európai Unió határán.
Hídfő.net.ru | Európai Parlament
A tüntetők "Állítsátok meg az etnikai tisztogatást Donbasszban" és "Mentsétek meg a donbasszi gyermekeket" feliratú transzparensekkel érkeztek Strasbourgba, hangsúlyozván, hogy miközben a nyugati sajtó óriási hisztériát csap néhány személy tragikus sorsából, Donbasszban mindennapossá vált az idősek és gyermekek szenvedése, akik saját otthonaikban sem érezhetik maguk biztonságban, és mind többen vesztik életüket amiatt, hogy az ukrán hadsereg ágyúzása közepette a saját házuk temeti maga alá őket. Az ENSZ adatai szerint több mint 4700 civilt gyilkoltak meg Ukrajna területén a március óta zajló háborúban.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/13/az-europai-parlament-hallgatolagosan-tamogatja-az-intezmenyesitett-terrorizmust

Piaci összeomlás fenyeget: „Lázongások, háború, recesszió”

riots-wars-depression

Az Egyesült Államok 118 ezermilliárd dollárt meghaladó össztartozásával egyértelművé vált, hogy a világ jelenlegi gazdasági hatalmának összeomlása, a dollárral az élen, elkerülhetetlen. Bár az esemény idejét illetve a kiváltó okot lehetetlen előre jelezni, az biztos, hogy a dolgok jelen állása szerint erre szinte bármi alkalmas már.
Amikor végül megtörténik, az új rendszerre történő átállást egy olyan válság előzi majd meg, amilyet a világ nem tapasztalt még. A Future Money Trend hétperces videójából:
Egy hatalmas piaci lufi készülődik…
A világ monetáris rendszere jelenleg a dolláron alapul. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok rég csődbe jutott, a helyzet egy ideig még változatlan marad, amíg a világ készen nem áll az új rendszer érkezésére. Ennek beköszönte pedig lázongásokat, háborút és hihetetlen piaci bizonytalanságot hozhat… és akár globális recessziót.
A dollár paradigmát fenntartják, amíg lehet, de kétség nem fér hozzá, hogy a dollár dominanciának még a mi életünkben vége szakad.
Az adósságalapú óriást ideig-óriáig még életben tarthatják, de a sorsa meg van pecsételve. Oroszország, Kína és a többi BRICS ország egyelőre nem engedhetik meg maguknak, hogy kihúzzák a dugót, mert ezzel saját, jelenleg erősen dollárfüggő kereskedelmüket is veszélybe sodornák. Azt azonban láthatjuk, hogy fokozatosan próbálják csökkenteni a dollártól és az Egyesült Államoktól való függőségüket.
Amikor az Egyesült Államok külföldi hitelezői végül elérkezettnek látják a pillanatot a számla benyújtásához, olyan események indulnak el, amelyek hatását az egész világ megérzi majd. A lépés mindenkinek fájni fog, de a legnagyobb csapást akkor is az Egyesült Államok fogja elszenvedni.
A kép elég egyszerű. Amikor az USA kifogy a hitelezőkből, a játéknak vége.
Még az amerikai pénzügyminisztérium is elismerte ezt. Sőt, leírta, hogy milyen következményei lesznek az állami hitelkeret kimerülésének:
„Az adósságkorláttal kapcsolatos patthelyzet eredményeként létrejövő fizetésképtelenség nemcsak a pénzpiacokon, de az új munkahelyek létrehozása, a fogyasztás és a gazdasági növekedés terén is katasztrofális helyzetet teremtene,” áll a [pénzügyminisztérium] jelentésében.
„A hitelpiacok befagyhatnak, a dollár értéke zuhanásnak indulna, az amerikai kamatok ez egekbe szöknének, és az egyéb negatív hatások alapjaiban ráznák meg a világot. Az így kialakuló pénzügyi válságban és recesszióban a 2008-as események köszönnének vissza, illetve még annál is rosszabb helyzet alakulhat ki.”

„Figyelembe véve korábban csődbe jutott országok tapasztalatait, az esemény gazdasági következményei nem csupán súlyosak lennének, … de egy generációnál is tovább tartanának.”
A nyugati elit banki és vállalati érdekeinek távozása pedig nyilván nem csendben fog lezajlani. A történelem során láthattuk, hogy az ilyen változások soha nem erőszakmentesek és nagyfokú elszegényedéssel, kétségbeeséssel és gyakran katonai konfrontációval járnak.
Ez persze mind csak találgatás és nem valós lehetőség, hiszen „ezúttal minden másképp lesz”. Az Egyesült Államok ura a helyzetnek és gond nélkül megbirkózik a világtörténelem legnagyobb adósságával. Az oroszok és a kínaiak sem készülnek katonai konfrontációra és amennyiben valami előre nem látható okból mégis gazdasági válság alakulna ki, az állam majd megsegíti a kisembereket.
Forrás: shtfplan.com

A fent idézett videó (angol  nyelven):


http://idokjelei.hu/2015/01/piaci-osszeomlas-fenyeget-lazongasok-haboru-recesszio/

Újabb olajfinomítót bombáztak le az amerikaiak Szíriában

Az amerikai légierő újabb légicsapást hajtott végre Szíriában, Deir Ezzor tartományban egy olajfinomító ellen. A kormányerők számára stratégiai fontosságú létesítmény lebombázását azzal magyarázzák, hogy a terroristák elfoglalták azt. Mindazonáltal, a támadás során egyetlen terrorista sem halt meg, az olajfinomító három munkása viszont életét vesztette.
Az amerikaiak által vezetett nyugati koalíció szeptember óta hajt végre támadásokat Szíria területén, arra hivatkozva, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen lépnek fel. Korábban az Egyesült Államok fegyverrel, kiképzéssel, modern légvédelmi eszközökkel látta el a szíriai kormányellenes csoportokat, akik később Iszlám Államnak kezdték nevezni magukat. A terroristák és az amerikai légierő együttműködése szemmel látható. Szeptember óta az amerikaiak olajfinomítók, földgázmezők és az elektromos hálózat csomópontjai ellen hajtanak végre támadásokat, hogy fokozzák a humanitárius katasztrófahelyzetet Szíriában és így a kormány ellen fordítsák az embereket.
Hídfő.net.ru | Szíria Deir EzzorDeir Ezzor - látkép a bombázások után
Az "együttműködés" lényege, hogy a terroristák elfoglalnak a kormány számára stratégiai fontosságú létesítményeket. Mivel a terroristák modern amerikai légvédelmi eszközökkel vannak felszerelve, ez a szíriai légierő számára kockázatossá teszi a beavatkozást ezeken a megszállt területeken, így az amerikai légierő gond nélkül lebombázhatja a kormányerők ellátása szempontjából is fontos létesítményeket. Majd a terroristák elhagyják azt - mondván, hogy az amerikai légicsapások miatt maradnak mozgásban - és újabb létesítményeket foglalnak el, amit az amerikai légierő hasonló módon lebombáz. Végeredményként, a szíriai kormányerők ellátása, az ország energetikai hálózatának üzemeltetése szempontjából fontos létesítmények romokban hevernek, a terroristáknak pedig minimális veszteségei sincsenek. Így az amerikai haderő a "terroristaként" működő különleges alakulataival felemészti a kormányerők tartalékait, miközben az Egyesült Államok hivatalosan nem áll hadban Szíriával, és hivatalosan nem történt NATO katonai beavatkozás sem.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/13/ujabb-olajfinomitot-bombaztak-le-az-amerikaiak-sziriaban

“Fokozódik a helyzet” Donbasszban!

Nem csitulnak, sőt erősödnek az összecsapások Donbasszban. Viszont a népköztársasági erők aktivitása tapasztalható minden fronton. Mintha véget ért volna a türelem.
Ez viszont egyelőre nem jelenti azt, hogy a polgári lakosság terhei csökkennének. Nyalókakirály latortüzérségének oroszirtó kedve egyáltalán nem lankad. Donyeck továbbra is számíthat a megkülönböztetett figyelmükre. Ma délelőtt kilenc donyecki civil áldozata lett az esztelen terrornak.
Ma délelőtt a népfelkelők a donyecki repülőtéren rekedt latrok rádión leadott búcsúüzeneteit hallhatták. “Anya!- sirass el” “Anya!-többé nem létezem”! Az irányítótoronyért “sztálingrádi” típusú csata zajlik. A milicisták megrohamozták a trornyot, és elfoglalták az I. és II. emeletet.
Nyikisino latorjai szintén fohászkodnak. Fokozódik az önvédelmi erők rájuk nehezedő nyomása. Azzal együtt pedig mostmár nem rejtjelezgetnek, hanem csak úgy-BELE AZ ÉTERBE!-segítség után vonyítanak.
Jajveszék van-nem is kicsi-(Штольне)Stolnyéban. Erre minden okuk meg is van, mert a népköztársaságiak néhány rohamcsapata “lement a hegyről”-közéjük. Valami sejtésük lehetett a célt illetően, mert (Чермалык)Csermalik falu mellett egy “Azov” tábort leptek meg. Ennek a fasiszta hordának jónéhány egyede (pontos darabszám még nem ismert) le is került a kijevi zsoldlistáról. Nem kevés megtakarítás fölötti örömében dörzsölheti markait Valcman kincstárnoka.
Gorlovkát és Jaszinovataját továbbra is lövi a valcmanista latortüzérség, de úgy hírlik, már nem sokáig.
Peszki martalócainak is folyamatosan figyelniük kell több irányba is egyidejűleg. Nem elegendő mostmár csak a tüzérségi lövegjeikkel bíbelődniük, majd’ félóránként hol itt?-hol ott? ütnek rajtuk a milicista rohamosztagok. Ma ilyen aprócska lavadászásokban megint vagy kéttucatni lator került terítékre! Ráadásul számukra fölöttébb idegesítő hír terjed. Visszatért az “üzleti életbe” Motorola, és Donbassz verebeinek csiripje szerint éppen Peszkiben akar “bizniszelni” az ő cégével együtt.
Megkezdődött a technikai tartalékok mozgósítása Maradék-Ukrajnában. Ez pontosan azt jelenti, hogy a csernobili “M-zárolt technikát” az utolsó csavarig üzembe kell helyezni, és irány a donbasszi “megsemmisítőtelep”!
cser2
cser3
Mire a kezelőlatrok hányni kezdenének a sugárzástól, már régen alulról fogják szagolni az ibolyát. A zárolt bázison gőzerővel múködik az átfestő-javító-üzembehelyező csoport. Naponta tonnaszám fogy a katonazöld festék.
Kijevben az udvar Védelmi Bizottságában Szergej Pasinszkij azzal sokkolta a tanácsnokokat, hogy ma reggelre kiderült: több a népfelkelő Donbasszban, mint martalóc. Sürgősen be kell mozgósítani 104 ezer ukrán alattvalót, és a reguláris hadsereg legalább negyvenezer katonáját kell haladéktalanul a frontokra vezényelni, vagy…! Vagy máskülönben árkolhatják körbe Kijevet. Turcsinov hiéna a hírre szabályosan pánikba esett.
Nalivajcsenko SZBU-főnök Kijevben jobbszektorosokból kiképzett mesterlövészeknek útiparancsot adott Donbasszba. A kimondottan diverziós feladatokra szánt fenevadak elsődleges feladata a Népköztársaságok vezetőinek levadászása. Donyeckben a hírre azonnak az elfogott bérgyilkosok kivégzését jelentették be! Jelentések szerint utasítás született Kijevben vegyifegyverek bevetésére is a népfelkelők ellen.


https://balrad.wordpress.com/2015/01/13/fokozodik-a-helyzet-donbasszban

Strasbourgban első fokon elmeszelték a trafikmutyit

Az Emberi Jogok Bírósága szerint a magyar állam megsértette egy volt soproni trafikos emberi jogait, amikor megfosztotta a dohánykereskedelem jogától.
A magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon – mondta ki kedden első fokon, nem jogerősen az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
(MTI)

Az amerikai külügy még mindig lekezeli Magyarországot

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint védelmi és gazdasági kérdésekben továbbra is kitűnő az amerikai-magyar viszony, a probléma csak politikai kérdések kapcsán merül fel.
A külügyminiszter szerint Magyarországnak érdeke, hogy ezeket a problémákat rendezze az Egyesült Államokkal. "Magyarországnak érdeke a magyar-amerikai viszonyban meglévő nyitott politikai kérdések lezárása, mert a magyar külpolitika és külgazdasági stratégia sikeréhez szükség van a kiegyensúlyozott kapcsolatra az Egyesült Államokkal minden területen". Az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán a miniszter stratégiai megállapodás aláírásáról, 500 új munkahelyről, az amerikai befektetők tevékenységéről beszélt, igaz, az általa említett valós eredmények többnyire nem az amerikaiakhoz köthetőek. Nem az amerikaiaknak köszönhető, hogy a 4,1 milliót meghaladja a foglalkoztatottak száma, hanem a Központi Statisztikai Hivatalnak, ami a közmunkát egy kategóriaként kezeli a saját működésük költségeit újratermelő valós munkahelyekkel.
Szijjártó Péter emellett felszólalt a politikai stabilitás védelmében, amit Magyarország nem fog hagyni felszámolni, - utalván arra, hogy az Egyesült Államok több száz millió dollárt különített el saját kelet-európai civiljeinek támogatására.
Hídfő.net.ru | Szijjártó Péter
A magyar külügy az amerikai-magyar üzleti kapcsolatok átláthatósága mellett foglal állást, tehát minél inkább átlátjuk, mire költik pénzüket hazánkban az amerikai befektetők, annál jobb nekünk. Úgy tűnik, a szabadbefektetéses vadkapitalizmustól már ódzkodik a kormány, ha amerikaiakról van szó, nehogy kiderüljön, hogy a befektetett pénzek véletlenül a Demokratikus Koalíció holdudvarához tartozó vállalatokhoz vándorolnak, ahonnan környezettanulmányokra és egyéb szakértésre leosztják a civiljeiknek, majd pillanatok alatt kormányellenes megmozdulás lesz belőle.
A külügyminiszter kiemelte annak fontosságát, hogy hazánk a külkapcsolatokon keresztül törekszik a hazai gázárak csökkentésére. Ebből adódnak azok a bizonyos politikai problémák, ami miatt John Kerry amerikai külügyminiszter továbbra sem fogadja megfelelő szinten a magyar külügyminisztert, ehelyett alacsonyabb rangú személyt küld maga mellett, és ezzel lekezeli Magyarországot. Ezzel szemben azt láthatjuk, hogy más országok megadják azt a tiszteletet Magyarország hivatalos képviseletének, amit Washington nem. Orbán Viktor a hírek szerint a közeljövőben személyesen találkozik Vlagyimir Putyinnal, aki viszont nem egy alacsonyabb rangú személyt küld maga helyett. Moszkva megadja azt a tiszteletet Magyarországnak, amit Washington nem.
Az amerikaiakkal fennálló probléma sem egészen politikai jellegű, nekik az udvariassággal támadt gondjuk. Mindenáron tiszteletlenül akarnak viselkedni kisebb országokkal szemben, mert úgy gondolják, hogy a tiszteletlenség az erő megmutatása. Az amerikaiak az erejüket fitogtatják, ha a magyar külügyi képviselettel találkoznak. Bizonyára a választók számára is egyértelmű lesz, hogy akarnak-e baráti viszont olyan országgal, ami az erejét fitogtatja velünk szemben, vagy inkább alakuljon ki egyfajta hideg béke, ami az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok rendezésére az egyetlen lehetséges megoldás.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/13/az-amerikai-kulugy-meg-mindig-lekezeli-magyarorszagot

Tisztelt politizáló “elit”!

Ti kinek a pénzén szereztétek a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen vagy Jogi Egyetemen a diplomátokat?
Érvényesnek tekintitek-e egyáltalán? A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak!
Vannak szüleitek, vagy ti más bolygóról kerültetek ide? A havi milliós keresethez szükség van a nyugdíjasok filléreire is?
Nem ártana, ha a fiatalok is tisztába lennének vele, hogy nem kegyelemkenyeret akarunk, de egy átdolgozott élet után a magyar nyugdíjas is megérdemelne annyit, mint egy osztrák, német vagy szlovén nyugdíjas, és megérdemelné, hogy embernek tekintsék, ne pedig egy szükséges szavazógépnek!
Nyugdíjas Barátaim!
Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit.
A lerombolt országot.Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években:
– Az úthálózat, járdaépítés,
– villamoshálózat, a
– vízvezeték- és csatornahálózat, a
– telefon- és a
– gázvezetékrendszer építéséhez a hozzájárulás. Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások,bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek (a diákok építő táborokban segítették az ország gyarapodását).
Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával , lapáttal egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában. Ők a mai nyugdíjasok. Ez ma az a korosztály, aki minimál nyugdíjból él.
Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve. Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük. A küzdelmes munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra. Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.
Valójában:
Tanulhattak ingyen annak idején, esti és levelező tagozaton.
Most AZ újabb megalázás! Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határon túli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót.
Ezt a hazugságot!
Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri.
A sok munka elnyűtte – már azokat, akik akkor i nem a népből éltek és ma is ezt teszik – a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét.
Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről?
Csak addig kellett, míg behúzta az ikszet?
Most már saját országában sokad rendű állampolgárnak minősül!
Ezért kellett volna ésszel és nem szívvel szavazni! .
Megjegyzés: Tévedés, hogy a nyugdíjas nem fizet adót.
Egy nyugdíjas házaspár, ha mondjuk mindketten 100-100 ezer Ft nyugdíjat kapnak, évente 2,4 millió Ft-ot, akkor, ha ezt vásárlásra, energiára, más szolgáltatásra költik, akkor 27 % ÁFA-t mintegy 600 ezer forintot fizetnek be az államnak.
Ha saját lakásuk van, akkor mintegy 50 ezer Ft ingatlanadót vagy házadót fizetnek, ha kocsijuk is van 20-30 ezer Ft gépjárműadótis fizetnek, ha banki betétjük van kamatadót is fizetnek …
Soroljam még?
Tisztelt nyugdíjas barátom!
Te nem eltartott vagy, hanem adófizető! A külföldiek és a kiskorúak nem fizetnek adót.
Tehát nem is indokolt ilyen alapon a szavazati jog.
Egy nyugdíjas MÁS!
Aki teheti, és nem nyugdíjas még, AZ induljon el valamelyik határon túli, számára érdekes ország felé mert ITT nyugdíja soha, nem lesz. Ha a létező nyugdíjrendszerben gyűjtik a pénzét. Mert abból a horvátországi nyaralók épülnek, de nem nekünk!
A nyugdíjasoktól mindent el lehet és el is kell venni!
Egyáltalán! Minek vannak? Hiszen már csak fogyasztanak!
Az, hogy amíg dolgoztak keményen levonták tőlük a nyugdíjjárulékot AZ nem érdekes,
AZ régen volt talán igaz sem volt. Kell a pénz a FIDESZ oligarcháknak, barátoknak, a képviselőknek, AZ adót nem fizetőknek, a csalóknak, a gazdagoknak!
Tiltakozom és hajlandó leszek tüntetni, ha Orbán hozzá nyúl AZ öregségi Nyugdíjakhoz!
Nem hagyjuk!
(Forrás: FB)

Folytassa Rendszer…

Magyarországon 11 nap alatt 31-en fagytak meg, és ezzel 76-ra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma október eleje óta – írja közleményében a Magyar Szociális Fórum.
Október eleje és december 28. között 45-en, a december 29. és január 8. között eltelt 11 napban pedig 31-en szenvedtek fagyhalált. A legújabb 31 áldozat közül 14-en saját fűtetlen otthonukban hűltek ki, a szabad ég alatt tízen hunytak el, kórházba szállításuk közben, illetve utána pedig heten haltak meg, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. A 31 megfagyott ember közül a legfiatalabb 41 éves, a legidősebb pedig 92 éves volt. Hét nő volt köztük.
próba1
A 2014. október eleje és 2015. január 8. között bekövetkezett rendkívüli kihűléses haláleset 76 áldozata közül 34-en a szabad ég alatt haltak meg, 26-an saját fűtetlen otthonukban, 16-an pedig kórházba szállításuk közben, illetve kórházba érkezésük után. Az elhunytak közül 13-an nők. A 76 megfagyott személy közül a legfiatalabb 36 éves volt, a legidősebb pedig 92.
(MSZF)
Bal-Rad komm: Fogy a nyomorékhad! Számolódik fel a nyomorgók sokasága. Valami jó kis járvány kéne még. (Érdekesség: az utóbbi egy hétben minden napra jutott vonatgázolásos eset. Volt olyan nap, hogy HÁROM esetben is gázolt a vonat!)

Heves harcok Donyeck és Luganszk körül

A hivatalosan fennálló tűzszünet ellenére napok óta egyre hevesebb összecsapásokról érkeznek jelentések Új-Oroszországból. Donyeck városát a hírek szerint eddig még soha nem látott intenzitással lövik a kijevi kormány terroristái. Több lakónegyed lángba borult az ünnepek alatt és után, rengeteg a civil áldozat, anyák és gyermekek vesztek oda a lángokban. Voltaképpen teljes frontos támadásba ment át a hónapok óta NATO segítséggel feltöltött ukrán hadsereg. Harcok törtek ki Luganszk környékén, újra a "Bahmutka" néven elhíresült autópálya szakasz került a tűz középpontjába. Luganszktól északra több napi várakozás után a milícia kezdett támadásba, hogy felszámolja azokat a tüzérségi és rakétás egységeket, amelyek a várost lövik. Az autópálya szakaszon öt ukrán tankot lőttek ki és több csapatszállítót. A 37-es számú ellenőrzőpontot felszámolták a milicisták, és az ott található technikát elpusztították. Több BTR, tank, löveg semmisült meg.

A valamikori nehezen kialkudozott békének nyoma sincs - bár hivatalosan egyik fél sem mondta fel. Most már Mariupoltól északra is harcok kezdődtek, valójában a front majd minden pontján összetűzések zajlanak. Luganszk és Donyeck mellett több helyen folytak tank ütközetek. A milícia védelmi állásai jelenleg kitartanak. A harcok hevességét, és annak elhúzódását mi sem jelzi jobban, mint az, hogy mindkét oldalon be kellett vetni a tartalékokat. Az ottani tél sem könnyíti meg egyik oldal dolgát sem, sok helyütt vastag a hótakaró és tartósan kemény mínuszok vannak. Az ukránok láthatóan a békével és az időhúzással két dologra vártak; egyrészt a csapataik feltöltésére, másrészről arra, hogy lefagyjon a talaj. Így a harcjárművek újra mozogni képesek a terepen, nincsenek utakhoz kötve, az őszi sártengerek megfagytak.
Donyeck repülőterének környékén szinte megállás nélkül szólnak a fegyverek. A harcok hevessége éjszakára sem csökken. Az ukránok mindenáron áttörést akarnak elérni a város irányába. Hatalmas veszteségeik vannak ezen a területen a folyamatos visszavert támadások miatt. A milícia mostanra elegendő önjáró löveggel rendelkezik ahhoz, hogy folyamatosan mozgásból csapjon le a telepített ukrán tüzérségre. Felderítőik szerint nagyon sok technikát sikerült így kilőni, az ágyúk mellett több tankot és önjáró löveget is. Egyelőre a harcok hevességét ez semmivel nem csökkenti, de a DNK katonai vezetése szerint előremutató eredmények, és újfajta hatásos taktika az önjáró tüzérség ilyen fajta használata. Egy Telmanovó településen történt hasonló bevetésben a milícia önjáró lövegei telitalálatot értek el az ukrán tüzérség utánpótlási lerakó-bázisán, ahol hatalmas mennyiségű lőszer robbant fel. Ukrán hírek szerint 15-en vesztették életüket a robbanásban.
A milícia jelentése szerint az ukrán tüzérség válogatás nélkül, mindenféle célzatosságot félretéve spontán kezd lőni településeket. Semmit nem számít, hogy a közelben sincs milícia alakulat. Emiatt sok a civil áldozat az utóbbi napokban, és sok helyen voltak tüzek a településeken. Donyeck környékén 17 olyan települést lőttek rakétákkal, amelyen semmiféle harci cselekmény nem zajlott korábban, és katonák sem voltak arra.
Az ukrán csapatok eközben az ellenőrzésük alatt álló orosz területeken lezárták az utakat, a nagyobb városokat elvágták egymástól. Kijev arra hivatkozik, hogy minden, városok között közlekedőt ellenőrizni akarnak, és erre a célra technikát akarnak telepíteni. Ez elég komoly fennakadásokat okozott, és fog okozni, mivel több millió ember lakik ezeken a területeken. Az orosz régió erős ipara miatt Ukrajna legsűrűbben lakott területe.
http://www.hidfo.net.ru/2015/01/13/heves-harcok-donyeck-es-luganszk-korul

kép
A Megbízó és a kijevi udvar nem kis megkönnyebbülésére és elégedettségére Valcman tegnap elböfögte: csakis abban az esetben hajlandó visszafogni vérebeit Donbasszban, ha a két Népköztársaság TELJESÍTI AZ Ő ELVÁRÁSAIT! Választások a’la Kijev!-meg ehhez hasonló hülyeségek.
Moszkvában Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő erre mintegy rátromfolva jelezte: amennyiben LESZ KONSTRUKTÍV ELŐREHALADÁS az Asztanába tizenötödikére tervezett négyoldalú államfői tanácskozás előkészítése során, akkor Vlagyimir Putyin is részt fog azon venni! Peszkov szerint ilyen előrehaladásnak nyoma sincs egyelőre…
Ezért aztán minimális az esélye a kazah fővárosba csütörtökre beharangozott “qdratrandinak”!
Nagy valószínűséggel a Donbasszban harcoló felek is hasonlóképpen látják a dolgokat, és emiatt nem is igazán fogják vissza magukat.
Kiváltképp Valcman bérgyilkosai igen aktívak, főkét tüzérségi viszonylatban. És fölöttébb “eredményesek” is. Tegnap délutántól ma reggelig harmincnyolc donbasszi civil halt bele Nyalókakirály martalóchadának eszeveszett pusztításaiba.
kép
Főként a donyecki lista töltheti el elégedettséggel Kijev és Maradék-Ukrajna urát és parancsolóját. Csak Donyeck “Azotnüj”-kerületében 14 ártatlan civil pusztult el. “Kujbisev”-kerület nyolc civilt gyászol. Az anyagi károkat talán fölösleges is említeni.
kép
(Марьинк)Marinyka-(Красногоровкa)Krasznogorovka térségéből Donyeck “Petrovszkij” kerületét lőtte a latortüzérség, míg (Опытноe)Opitnoje-(Водяного)Vodjanovo környékéről “Október” kerületet.
Kora estétől ma reggelig viszont ismét nehéz időszakot élt meg-át a bérgyilkosgyülekezet. A népköztársaságiak felváltva tépázták őket “Grad”-sorozatokkal, majd gyalogosrohamokkal. Így zajlott ez tegnap kora estétől ma reggelig. A donyecki reptér éppen azért a “szokásos” napi adag alig negyedét kapta Peszki felől. (Alekszander Zaharcsenko tegnap ráadásul meg is fenyegette a reülőtéren tanyázó pribékeket: a jövőben a milicisták NEM JÁRULNAK HOZZÁ, NEM SEGÍTIK ELŐ a “rotációjukat”! Úgy ám!)
Marinyka megszállóira kora hajnalban “szakadt rá az ég”! A népköztársaságiak “Abházia” zászlóaljának rohamcsapata vetett véget a Donyecket lövő latrok mulatozásainak. Igaz, hogy a rohamegység “Bagoly” fedőnevű parancsnoka súlyosan megsebesült a támadásban, és egy T-64-es tankot is ott kellett hagyniuk, a rajtaütést rengeteg martalóc nem élte túl. Amit “futtukban” összeszámoltak, az 29 latortetem volt. A bázis-amit megtámadtak-teljesen megsemmisült. Drónokkal végzett felderítési adatok szerint ott legalább ötször annyi bérgyilkos tanyázott. Föltételezhető, hogy kevés élte túl a rajtaütést, a technikai veszteséget pedig jól jellemzi, hogy hajnali négy órától ebből az irányból még csak puskalövés sem hallatszik.
Ezek a mára virradó éjszakai csaták főbb helyszínei. Ugyanakkor Donbassz-szerte mindenfelé voltak-vannak kissebb csatározások.
A latorhorda másik “fölöttébb eredményes célterülete” Gorlovka. Ugyancsak nyolc helyi civilt gyilkoltak le nem egészen 12 óra leforgása alatt a valcmanista pribékek.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/13/donbassz-mehet-tovabb-a-haboru/

Erdogan: Netanyahunak semmi keresnivalója egy terrorizmus elleni rendezvényen

Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfői sajtótájékoztatóján felszólalt Benjamin Netanyahu európai látogatása ellen, hangsúlyozva, hogy az izraeli miniszterelnöknek semmi keresnivalója nincs Párizsban egy terrorizmus elleni felvonuláson, miközben Izrael állami szintű terrorizmust folytat a palesztin nép ellen.
Hídfő.net.ru | Recep Tayyip Erdogan
Erdogan emlékeztetett, hogy Netanyahunak nem áll jogában részt venni egy ilyen felvonuláson, mert a gázai övezetben végrehajtott offenzíva során az izraeli katonák nőket és gyermekeket mészároltak le.
Netanyahu részt vett Párizsban a terrorizmus elleni tömegdemonstráción, ahol integetett is a résztvevőknek és a sajtónak. "Hogy néz ki, hogy egy személy, aki állami szintű terrorizmust folytat és 2500 embert mészárolt le Gázában, most Európában van és integet?" - mondta Erdogan. "Úgy integetett, mintha az emberek érdeklődve figyelnék, és csak őt várták volna."
Az izraeli állami (2-es) TV-csatorna szerint Francois Hollande francia elnök korábban üzenetet küldött Netanyahunak, melyben arra kérte, hogy ne vegyen részt a felvonuláson, mert a jelenléte "megosztó tényező" lenne egy ilyen rendezvényen.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/13/erdogan-netanyahunak-semmi-keresnivaloja-egy-terrorizmus-elleni-rendezvenyen

Jelentés: politikai cunami várja 2015. évben Izraelt

Press TV: Az izraeli külügyminisztérium figyelmeztette a kormányt, hogy a tel aviv-i rezsim egy "politikai cunami"-ba kerülhet 2015. évben a diplomácia kapcsolatok tekintetében, különösen a palesztin állam várva várt elismerése kapcsán. Az izraeli külügyminisztérium kedden kiadott jelentése szerint ez az év lesz a legrosszabb a cionista rezsim által gyakorolt politikai nyomás szempontjából.l

Gilad Cohen minisztériumi igazgatóhelyettes által ellenjegyzett dokumentumokban arra figyelmeztet, hogy 2015-ben "politikai cunami" vár Izraelre, különös tekintettel az európai országok növekvő hajlandóságára vonatkozóan a palesztin állam elismerésének tekintetében.l

A dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy folyamatos bojkott kampány van érvényben Izraellel szemben, ami komoly aggodalmat kelt a rezsim számára, hiszen ez mutatja, hogy nő a szélsőjobboldali és a szélsőséges baloldali politikai pártok ereje Európában.l

A jelentésben szerepelt az is, hogy a Közel-Keleten Izraelre egyre nagyobb fenyegetést jelentő Hamász és Hezbollah egyre nagyobb katonai befolyással rendelkezik.l


Aggodalomra ad számukra okot az is, hogy az Egyesült Államok potenciális támogatója a palesztin államiság megvalósulásának, továbbá támogatja Palesztina tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.l

A dokumentumok, amelynek részleteit a Yedioth Ahronoth izraeli napilap tette közzé, azt vetítik előre, hogy az Iránnal tárgyaló hat világhatalom elfogadja az Iszlám Köztársaság nukleáris programja kapcsán a végleges megállapodást 2015 első felében - ami Izrael számára döbbenetes.l

A tanulmány hangsúlyt fektet a Közel-Keleten lévő ellenálló csoportok, beleértve a Hamász és a Hezbollah tevékenységére, mondván, hogy ezen szervezetek komoly fenyegetést jelenthetnek Izrael létezésére.l

PersiaNews

Zseniális üzleti húzás

Mindent megbocsát a Charlie Hebdo

A szatirikus francia hetilap következő száma szerdán, egy héttel a szerkesztőség elleni véres támadás után jelenik meg. Mohamed próféta lesz a címlapon, a kezében a Je suis Charlie felirattal. Hatvanezer helyett hárommillió példányban.
moh
A következő szám a tanúsága szerint mindent megbocsát a Charlie Hebdo, az a francia szatirikus hetilap, amelynek a szerkesztősége a múlt szerdán lett egy szélsőséges iszlamisták által végrehajtott merénylet célpontja a 2012 szeptemberében és 2013 januárjában közölt Mohamed-karikatúrák miatt.
A támadók – az algériai származású Chérif és Said Kouachi – 12 embert öltek meg a szerkesztőségben és menekülés közben, aminek ellenére a Charlie Hebdo címlapon jelzi, hogy mindent megbocsát. A címlapon Mohamed próféta van, a kezében egy Je suis Charlie felirattal, amelyből a merénylet után világszerte visszhangzó jelmondat, a szólás szabadságáért való kiállás allegóriája lett.
Párizsban és Franciaország több más nagyvárosában vasárnap hatalmas felvonulást tartottak. A Le Monde nem értette, hogy Orbán miért van ott, de az első becslések szerint összesen két és félmillióan, a hétfőiek szerint 3,7 millión vonultak az utcákra. Ez több, mint ahányan a második világháborúban a felszabadulást ünnepelték, és a Charlie Hebdo most ehhez igazítja a példányszámot is, A lap szerdán, egy héttel a támadás után jelenik meg, hatvanezer helyett végül hárommillió példányban.
Ironikus, de a támadás előtt a Charlie Hebdót a megszűnés fenyegette, a hatvanezer példánynak ugyanis csak a felét tudta eladni. Ez a veszély most elhárult, a lap megmentéséből legalábbis nemzeti és nemzetközi közügy kezd válni, aminek az első jeleként Fleur Pellerin francia kulturális miniszter már csütörtökön egymillió eurót kért a kormánytól a Charlie Hebdo megmentésére. A szerkesztőségnek pedig az a Libération ajánlott ideiglenes menedéket, amely a Twitter-oldalán a Charlie Hebdo következő címlapja is megjelent.
(Nol)
Bal-Rad komm: A Charlie Hebdot-ezt a szatirikus “francia” hetilapot-a támadás előtt a MEGSZŰNÉS FENYEGETTE, mert a beltenyészeten kívül senki nem olvasta, senki nem vásárolta. Erre jön ez a három-Szíriában az Asszad elnök elleni terrorháborúban pallérozódott terrorista-és…!
-És hirtelen HATALMAS KERESLET lesz a Charlie Hebdo iránt. Az újság tulajdonosa és főszerkesztője-aki a terror idején ÉPPEN AZNAP szabadságon volt-markát dörzsöli. Hatvanezer helyett végül hárommillió példányban fog megjelenni az újság ezen a héten. ÖTVENSZERES A NÖVEKMÉNY!

Mohamed próféta lesz a címlapon, a kezében a Je suis Charlie felirattal!

Plusz hamarosan meglesz az egymillió euros pénzeső is! Plusz ingyen albérlet! Plusz azt a tucatnyi munkatársat is az állam temettette el! Plusz tízezernyi katona vigyázza már a “zavartalan üzletmenetet”! Zseniális!
MINDEN HÉTRE KÉNE EGY ILYEN ESEMÉNY! LEGALÁBB EGY HÓNAPON ÁT! TÍZMILLIÓS PÉLDÁNYSZÁMIG MEG SE ÁLLNA A CHARLIE HEBDO!
Ilyen Kouachi meg Coulibaly-féléket meg bőven lehet felhajtani a Közel-Keleten!
Ügyes üzleti projekt volt?! Bizony meglehet!
ÉSZ KELL EHHEZ KÉREM! (Meg gyomor.) A NÉPNEK SZENZÁCIÓ KELL!

Haditechnika: Ukrán fejlesztés

Ukrán sajtóértesülések szerint 8x8-as meghajtású, páncélozott csapatszállító járművet fejlesztett ki az AvtoKrAZ ukrán vállalat. A belügyi erőknek és a hadseregnek szánt, a már ismert KrAZ N27.3EH alvázára épített, páncélozott jármű prototípusát még az idei év első félévében átadják az ukrán védelmi minisztérium szakértőinek. A jármű kategóriájában szokatlan kialakítású: a vezetőfülke mögött helyezkedik el a 14830 köbcentiméteres, 400 lóerős V8-as turbodiesel JaMZ-7511.10 motor, majd a páncélozott utastér. A hírek szerint az új csapatszállító moduláris felépítéssel készül, így alapja lehet egy járműcsaládnak is. A tervezők a hírek szerint a parancsnoki és a rakétahordozó változaton is dolgoznak már, de önjáró tüzérségi rendszer, távolról irányított repülőgépek hordozó- és indítójárműve, daru, kommunikációs átjátszó állomás vagy műszaki mentőjármű is építhető majd a járműből. Arról egy szó sem esik, hogy az ottani gazdasági helyzetben honnan kerül mindezekre megfelelő mennyiségű hrivnya...
Van külföldi támogató? Mert a kuporgató, nyomorgó nép nemigen támogatja....
Hírfigyelő Szolgálat

Aharon DAVID GORDON neves cionista zsidó társadalomtudós a " A munka, mint megváltás" elmélete.

Amikor a zsidók nem ismerik saját társadalomtudósaikat sem!



Ez a bölcs és messzelátó zsidó gondolkodó, társadalomtudós, ekképpen szól a zsidósággal kapcsolatos önkritikus tanulmányában:

"...a zsidók idővel hozzáidomultak eltorzult, elidegenedett természetükhöz....Mi (zsidók) megvetjük a munkát.
Még munkásaink is csak szükségből dolgoznak, s abban a reményben, hogy egy napon véget ér a munkás élet, s jó élet következik utána.
Nem szabad megcsalnunk magunkat.
Fel kell ismernünk, mennyire abnormisak vagyunk e tekintetben, mennyire idegenné lett számunkra a munka, s nemcsak az egyén, de a zsidóság életében is..."

" Egy olyan nép, amelyik teljesen levált a természetről, egy olyan nép, amely kétezer év óta falak közé volt zárva, amely mindenféle életmódot megtanult, csak éppen nem a munkás életet nem, nem válhat egyszerre eleven, természetes, dolgozó néppé anélkül, hogy minden akaraterejét e célra irányítaná. Hiányzik a legalapvetőbb elem: hiányzik a munka (nem a szükségből végzett munka, hanem az a munka, amely szervesen és természetesen hozzátartozik az emberhez), az a munka, amelynek révén egy nép belegyökerezik saját talajába és kultúrájába."

... "Saját kezünkkel kell megteremtenünk mindazt, ami az életet alkotja (Palesztinába) , minden munkát nekünk kell végeznünk, minden mesterséget és foglalkozást, a legegyszerűbbtől a legdurvábbig, legmegvetettebbig, a legnehezebbig. Éreznünk kell, amit a munkás érez, azt kell gondolnunk, amit ő gondol, úgy kell élnünk, ahogy ő él és mindezt a magunk módján. Akkor mondhatjuk majd, hogy van saját kultúránk, mert akkor lesz saját életünk. (55.-56. oldal) Id.: "Labour", in Aharon David Gordon: Selected Essays, New York 1973.

"Egy nép csak saját erőfeszítései révén tehet szert földre, testi, lelki készségeinek kibontakoztatásával, belső lényének feltárásával. Kétoldalú viszony ez, de a nép az első - a nép megelőzi a földet.
Egy parazita nép nem eleven nép!
Népünk csak azáltal elevenedhet meg, ha mindegyikünk újjáteremti magát a munka és a természetközeli élet segítségével.
Így leszünk aztán jó földművelők, jó munkások, jó zsidók és jó emberi lények.
Másfelől viszont ha Palesztinában a galuti életet folytatjuk, a maga kicsinyes kereskedelmével és az összes velejáró dolgokkal együtt, akkor a következő nemzedékek még inkább ezt az utat követik majd. " ( Jewish philosophy in modern times : from Mendelssohn to Rosenzweig. Nathan Rotenstreich. New York : Chicago, San Francisco, Holt, Rinehart and Winston [1968] oldal 376.)
https://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/biography/ad_gordon.html
http://www.amazon.com/Selected-essays-Aaron-David-Gordon/dp/B00085J61Q (Válogatott esszék)

Jön a világszintű ellenőrző-rendszer!

USA-Izrael titkosszolgálati figyelmeztetések, Al-Kaida-IÁ terrorszervezet (összeolvadás?), iszlám-keresztény ellentét és ellenesség, zsidó kósherek kivégzése, hogy jogalap legyen Izrael belépése a történetbe, orwell-i NAGYTESTVÉR világ...
Mi kell még, hogy felkavarják az állóvizet?
Vagy figyelmet tereljenek el háttérdolgokról?
Netán tömegpszichózisokat idézzenek elő "a földi világbí(to)r(l)ók"?
Az is beszédes, hogy Nethanjahu-t meg sem hívták eredetileg a "párizsi békemenetre", hanem magától jelentkezett be.
Az NSA röviddel a Charlie Hebdo elleni merényletet és a túszejtéseket követően újabb üzeneteket fogott el, amelyek szerint Párizs után más európai fővárosok következnek, az NSA által rögzített beszélgetésekben elhangzik Róma neve. Az izraeli televízió információi szerint az Egyesült Államok titkosszolgálata arról értesítette Olaszországot, hogy az IÁ dzsihadista fegyveresei a Vatikánnal szembeni terrorakcióra készülnek. Az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozó olasz titkosszolgálati források megerősítették, hogy az utóbbi napokban ilyen információkat kaptak az amerikai és az izraeli titkosszolgálattól. Az olasz hatóságok szerint a Vatikán valóban a lehetséges célpontok között szerepel, de semmilyen konkrét jel nem utal arra, hogy terrortámadás érhetné a kereszténység központjának számító pápai államot. Vatikánváros területén és teljes környékén tovább fokozták az eddig is magas biztonsági készültséget. Ferenc pápának a Szent Péter téren vasárnap mondott beszéde alatt a szokottnál is magasabb volt a rendőrök száma a tér körül és a Vatikánhoz vezető római utcákban. A Szent Péter tér közelében levő szentszéki sajtóközpont bejáratát vasárnaptól az olasz rendőrség páncélos járműve védi. Az IÁ júliusban olyan videót tett közzé interneten, amelyen a dzsihadista fegyveresek zászlója lobogott a Szent Péter téren.A brit titkosszolgálatok arra figyelmeztették európai partnereiket, hogy az al-Kaida is merényleteket tervezhet. A nemzetközi terrorista szervezet valószínűleg robbantásos merényletekre készül repülőgépeken, erre utal, hogy nemrég részletes útmutatást közölt az interneten arról, hogy miként kell olyan robbanószerkezeteket készíteni, amelyeket nem szűrnek ki a repülőtéri biztonsági berendezések – áll a beszámolóban.
Németországban is álítólag  feldúltak egy lapszerkesztőséget, így van alapja az Európaszintű terrorvédelmi készültség kiterjesztésének szerintük. Nem mellesleg a dánok is fokozták a közhangulatot, mint ismeretes egy dán lapnál jelent meg az a bizonyos Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúra, ami előszőr kiverte a biztosítékot az iszlamistáknál. Ezt később átvette a Charlie Hebdo is, micsoda véletlen... Egy nappal azután, hogy egy milliós tömeg élén a terrorizmus ellen tüntettek Európa vezető politikusai, köztük a német kancellár, Angela Merkel is Párizsban, a németországi Drezdában ismét iszlámellenes demonstráción gyűltek össze több ezren. A rendezvényt a bevándorlás ellenes PEGIDA szervezte. Az időzítés nem véletlen. A német kancellár Párizsból meghívta Berlinbe a török kormányfőt, akivel közös sajtótájékoztatón beszél arról, hogy egyetért Christian Wulff volt államfő megállapításával, miszerint az iszlám országuk részévé vált. Németországban “szívesen látnak” mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez, és a kormány mindent megtesz a bevándorlók integrációjának sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül – mondta Merkel. Közben több német nagyvárosban villámcsődületek az iszlámellenes szervezetek ellen tüntettek. Németország a 4 milliós muzulmán közösségének kétharmada török származású, akik most rettegnek az iszlámellenes közhangulat erősödése miatt.
Az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek megállapítani, hogy az al-Kaida terrorszervezet Arab-félszigeten működő csoportjának valóban volt-e közvetlen szerepe a Franciaországban történt terrorcselekmények megszervezésében, mielőtt megtorláshoz folyamodnának a militánsokkal szemben – jelentette ki az amerikai igazságügyi miniszter.

Nagy-Britannia is a fanatikus szélsőségesség hasonló fenyegetésével kénytelen szembenézni, mint Franciaország. A kormányfő elmondta: tanácskozik a brit biztonsági és elhárító szolgálatok vezetőivel, akikkel áttekinti, hogy „szükséges-e további lépéseket tenni” a terrorveszély ellen. Ez alig burkolt utalás volt arra a lehetőségre, hogy a brit hatóságok a legmagasabb fokozatra emelhetik a terrorkészültség szintjét. A brittek teljes mértékben támogatják a terrorveszélyt jelentő szélsőségesek megfigyelését, lehallgatását, e-mailjeik figyelését - „nem lenne fair azt kérni azoktól, akik biztonságunkra ügyelnek, hogy ezt félig gúzsba kötve tegyék”... Itt jegyeznénk meg, hogy - értesüléseink szerint - az USA-val összehangoltan az egész európai unió átfogó megfigyelési, titkosszolgálati törvénycsomagot készül beiktatni közigazgatási területein - tehát minden kontinenst érint valamilyen formában! Figyelem! Most tényleg készülhet az orwell-i világkép!

Lassan összeáll a kép?

Főleg, ha Izrael és Amerika bábáskodik felette, mint Ordo ad Chao BIZTONSÁG!


Várhegyi Kálmán

…Az állam egy kormányhatározat alapján azt is kizárta, hogy a közadakozásból befolyt kétmilliárd forintból a károsultak pénzhez jussanak…

Szanyi János a szüleit veszítette el a vörösiszap-katasztrófában, amelynek egyik előidézője János gimnáziumi osztálytársa volt.
Jogerőre emelkedett a Szanyi János kontra Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) ügyben a korábbi elsőfokú ítélet a Fővárosi Ítélőtáblán.
síró
A cégnek 8,5 millió forintot kell fizetnie Szanyinak, az unokáknak pedig 2-2 millió forintot. A felperes ügyvédje, dr. Magyar György a Borsnak elmondta: a férfi a szüleit veszítette el, édesanyját Devecser mellett, három kilométerre az otthonától találták meg a katasztrófa után több nappal. Édesapja testének jelentős része károsodott az iszapban, ennek következtében később meghalt.
– Sajnos úgy látom, hogy a kártérítést sosem fogjuk tudni behajtani – közölte a Borssal Magyar György. – A Mal-t felszámolták, az állam pedig nem vállalja át a kártérítések kifizetését. Az állam egy kormányhatározat alapján azt is kizárta, hogy a közadakozásból befolyt kétmilliárd forintból a károsultak pénzhez jussanak – tette hozzá a jogász…
síró
…Mint ismeretes: a 2010. október 4-én bekövetkezett ipari katasztrófában tíz ember vesztette életét.
(bors)