Press TV: Az izraeli külügyminisztérium figyelmeztette a kormányt, hogy a tel aviv-i rezsim egy "politikai cunami"-ba kerülhet 2015. évben a diplomácia kapcsolatok tekintetében, különösen a palesztin állam várva várt elismerése kapcsán. Az izraeli külügyminisztérium kedden kiadott jelentése szerint ez az év lesz a legrosszabb a cionista rezsim által gyakorolt politikai nyomás szempontjából.l

Gilad Cohen minisztériumi igazgatóhelyettes által ellenjegyzett dokumentumokban arra figyelmeztet, hogy 2015-ben "politikai cunami" vár Izraelre, különös tekintettel az európai országok növekvő hajlandóságára vonatkozóan a palesztin állam elismerésének tekintetében.l

A dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy folyamatos bojkott kampány van érvényben Izraellel szemben, ami komoly aggodalmat kelt a rezsim számára, hiszen ez mutatja, hogy nő a szélsőjobboldali és a szélsőséges baloldali politikai pártok ereje Európában.l

A jelentésben szerepelt az is, hogy a Közel-Keleten Izraelre egyre nagyobb fenyegetést jelentő Hamász és Hezbollah egyre nagyobb katonai befolyással rendelkezik.l


Aggodalomra ad számukra okot az is, hogy az Egyesült Államok potenciális támogatója a palesztin államiság megvalósulásának, továbbá támogatja Palesztina tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.l

A dokumentumok, amelynek részleteit a Yedioth Ahronoth izraeli napilap tette közzé, azt vetítik előre, hogy az Iránnal tárgyaló hat világhatalom elfogadja az Iszlám Köztársaság nukleáris programja kapcsán a végleges megállapodást 2015 első felében - ami Izrael számára döbbenetes.l

A tanulmány hangsúlyt fektet a Közel-Keleten lévő ellenálló csoportok, beleértve a Hamász és a Hezbollah tevékenységére, mondván, hogy ezen szervezetek komoly fenyegetést jelenthetnek Izrael létezésére.l

PersiaNews