2015. január 13., kedd

“Fokozódik a helyzet” Donbasszban!

Nem csitulnak, sőt erősödnek az összecsapások Donbasszban. Viszont a népköztársasági erők aktivitása tapasztalható minden fronton. Mintha véget ért volna a türelem.
Ez viszont egyelőre nem jelenti azt, hogy a polgári lakosság terhei csökkennének. Nyalókakirály latortüzérségének oroszirtó kedve egyáltalán nem lankad. Donyeck továbbra is számíthat a megkülönböztetett figyelmükre. Ma délelőtt kilenc donyecki civil áldozata lett az esztelen terrornak.
Ma délelőtt a népfelkelők a donyecki repülőtéren rekedt latrok rádión leadott búcsúüzeneteit hallhatták. “Anya!- sirass el” “Anya!-többé nem létezem”! Az irányítótoronyért “sztálingrádi” típusú csata zajlik. A milicisták megrohamozták a trornyot, és elfoglalták az I. és II. emeletet.
Nyikisino latorjai szintén fohászkodnak. Fokozódik az önvédelmi erők rájuk nehezedő nyomása. Azzal együtt pedig mostmár nem rejtjelezgetnek, hanem csak úgy-BELE AZ ÉTERBE!-segítség után vonyítanak.
Jajveszék van-nem is kicsi-(Штольне)Stolnyéban. Erre minden okuk meg is van, mert a népköztársaságiak néhány rohamcsapata “lement a hegyről”-közéjük. Valami sejtésük lehetett a célt illetően, mert (Чермалык)Csermalik falu mellett egy “Azov” tábort leptek meg. Ennek a fasiszta hordának jónéhány egyede (pontos darabszám még nem ismert) le is került a kijevi zsoldlistáról. Nem kevés megtakarítás fölötti örömében dörzsölheti markait Valcman kincstárnoka.
Gorlovkát és Jaszinovataját továbbra is lövi a valcmanista latortüzérség, de úgy hírlik, már nem sokáig.
Peszki martalócainak is folyamatosan figyelniük kell több irányba is egyidejűleg. Nem elegendő mostmár csak a tüzérségi lövegjeikkel bíbelődniük, majd’ félóránként hol itt?-hol ott? ütnek rajtuk a milicista rohamosztagok. Ma ilyen aprócska lavadászásokban megint vagy kéttucatni lator került terítékre! Ráadásul számukra fölöttébb idegesítő hír terjed. Visszatért az “üzleti életbe” Motorola, és Donbassz verebeinek csiripje szerint éppen Peszkiben akar “bizniszelni” az ő cégével együtt.
Megkezdődött a technikai tartalékok mozgósítása Maradék-Ukrajnában. Ez pontosan azt jelenti, hogy a csernobili “M-zárolt technikát” az utolsó csavarig üzembe kell helyezni, és irány a donbasszi “megsemmisítőtelep”!
cser2
cser3
Mire a kezelőlatrok hányni kezdenének a sugárzástól, már régen alulról fogják szagolni az ibolyát. A zárolt bázison gőzerővel múködik az átfestő-javító-üzembehelyező csoport. Naponta tonnaszám fogy a katonazöld festék.
Kijevben az udvar Védelmi Bizottságában Szergej Pasinszkij azzal sokkolta a tanácsnokokat, hogy ma reggelre kiderült: több a népfelkelő Donbasszban, mint martalóc. Sürgősen be kell mozgósítani 104 ezer ukrán alattvalót, és a reguláris hadsereg legalább negyvenezer katonáját kell haladéktalanul a frontokra vezényelni, vagy…! Vagy máskülönben árkolhatják körbe Kijevet. Turcsinov hiéna a hírre szabályosan pánikba esett.
Nalivajcsenko SZBU-főnök Kijevben jobbszektorosokból kiképzett mesterlövészeknek útiparancsot adott Donbasszba. A kimondottan diverziós feladatokra szánt fenevadak elsődleges feladata a Népköztársaságok vezetőinek levadászása. Donyeckben a hírre azonnak az elfogott bérgyilkosok kivégzését jelentették be! Jelentések szerint utasítás született Kijevben vegyifegyverek bevetésére is a népfelkelők ellen.


https://balrad.wordpress.com/2015/01/13/fokozodik-a-helyzet-donbasszban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése