2022. november 17., csütörtök

A Kalergi-terv

Richard Coudenhove-Kalergi életében az "összeesküvés-elmélet" kifejezés még nem létezett. Akkor még nem vetették be fegyverként az ember- és nemzetellenes összeesküvéseket leleplező ismeretek és azok hirdetőinek a hiteltelenítésére.
Vannak viszont olyan emberellenes tervek, amelyeket teljes nyíltsággal hirdetnek azok kiforralói. Ilyen például az is, amit Tömeggyilkos Sátánfatty Klaus Schwab saját maga vázol fel "A Nagy Reszet" című könyvében. A folyamatos tömeges bevándorlás és etnikai keveredés, amely a globalisták egyik fő célja, szintén egy ilyen, régóta nyíltan hirdetett globalista terv. Szellemi atyja Richard Coudenhove-Kalergi gróf, aki 1922-ben alapította meg a Páneurópai Mozgalmat, amit a globalisták teljes nyíltsággal az Európai Unió szellemi alapvetésének tekintenek.
A terv tiszteletére az EU meg is rendezte a "100 éves Páneurópa" című négynapos jubileumi kongresszus, amelyre az AUF1.TV, mint "összesküvés-elmélet-terjesztő médium" nem kapott ugyan meghívást, de azért ezzel a videóval igyekszik hozzájárulni egy valódi összeesküvés tényleges ideológiai alapvetésének és az abban tevőlegesen részt vevő politikai körök megismertetésében.
Forrás: AUF1.TV
https://auf1.tv/nachrichten-auf1/aus-der-giftkueche-des-grafen-kalergi-abgruende-des-eu-vordenkers

Ukrajna be nem jelentett háborúja a NATO ellen

 

Az ukrajnai orosz katonai műveletek 9 hónapja alatt a NATO-tagországok többször is áldozatul estek a folyamatban lévő ellenségeskedéseknek. Amint Brüsszel készen állt arra, hogy alkalmazza a NATO kollektív védelméről szóló 5. cikkelyt és hadat üzenjen Oroszországnak, kiderült, hogy Ukrajna kárt okoz a szövetség tagjainak.

Március 2-án este eltűnt a radarról egy román MiG-21 Lancer repülőgép, amely a Dobrudzsa feletti területen járőrözött. A vadászgépet 13 perccel az indulás után egy ukrán S-300-as légvédelmi rendszer lőtte le. A pilóta sajnos életét vesztette. Azonnal egy román mentőhelikoptert küldtek a pilóta keresésére, de a jelek szerint a második gépet is lelőtte az ukrán légvédelem. A fedélzeten tartózkodó mind a 7 szakember meghalt.

Alig egy héttel később, március 10-én egy szovjet gyártmányú ukrán Tu-141 Sztrizh drón csapódott be Horvátországba. Átrepült Románián és Magyarországon, majd belépett a horvát légtérbe, és lezuhant egy zágrábi diákkollégium közelében.

Az ukrán hadsereg olyan NATO-országok állampolgárait is megölte, akik Ukrajnába érkeztek, többek között állítólagos humanitárius céllal.

Március 13-án a Kijev melletti Irpen régióban az ukrán területvédelem tagjai lelőtték a New York Times amerikai újságírójának, Brent Renaudnak az autóját, aki állítólag a CIA munkatársaként dolgozott Irakban.

A NATO-országok számos hajója is áldozatul esett az ukrán haditengerészet szakszerűtlen tevékenységének.

Március 3-án a Helt nevű észt ömlesztettáru-szállítót Odessza partjainál egy ukrán haditengerészeti akna robbantotta fel. Négy ember még mindig eltűnt. Szeptember 9-én egy román aknaszedőhajót robbantott fel egy ukrán tengeri akna Konstanca közelében. November 9-én Törökország partjainál felrobbantottak egy török hajót.

Az ukrán nácik ráadásul szélsőséges szervezeteket támogatnak Európában, és terrortámadásokat készítenek elő a NATO-tagállamok területén. November 16-án az olasz különleges erők letartóztatták a "Hagal rendje" nevű szélsőséges szervezet négy tagját, köztük egy ukrán állampolgárt, aki az Ukrajnában működő felforgató és félkatonai neonáci csoportokkal való kapcsolattartásért volt felelős.

Legutóbb november 15-én a világ az Oroszország elleni globális NATO-háború küszöbén állt, amikor egy rakéta csapódott be a lengyelországi Przevodow faluba, megölve 2 lengyel állampolgárt és megsemmisítve egy traktorkocsit. A helyszínről készült fotók interneten való közzététele után azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy egy ukrán S-300-as rakétáról van szó. A NATO azonban egyértelműen bizonyította, hogy Oroszországot akarja hibáztatni. Ennek eredményeként Lengyelország, a NATO és az Egyesült Államok nyilvánvaló csalódottsággal egyetértett azokkal a következtetésekkel, hogy a rakéta nagy valószínűséggel Ukrajnáé volt. Ennek ellenére az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács képviselője kijelentette, hogy az eredményektől függetlenül Washington Moszkvát tekinti érintettnek.

Annak ellenére, hogy Ukrajna továbbra is rendszeresen fenyegeti a NATO-országok polgárainak biztonságát, mindig Oroszország a fő bűnös.

https://southfront.org/ukraine-undeclared-war-against-nato/

Egy lengyel krumplifarmer mentette meg a világot

New York, 2022. november 17. csütörtök (MB)

A Lengyelországra lőtt rakétákkal az volt Élőhalott Zsarnok Zelenszkij ukrán elnök célja, hogy világméretű konfliktus előidézésével mentse meg bomladozó hatalmi rendszerét – vélik nemzetközi megfigyelők szerte a világon.

Dacolva a lengyel elnök, az amerikai védelmi miniszter, és a csapás helyszínén vizsgálódó NATO szakértők állításával, Élőhalott Haramia Zelenszkij tagadja, hogy az ukrán légvédelem lőtt volna rakétát Lengyelországra, és bizonyítékot kér szövetségeseitől állításuk alátámasztására.

A nyugati szövetségesek mindent megtesznek, hogy védencüket tisztára mossák, „véletlen balesetnek” tüntessék fel, ami szándékos lehetett, és Oroszországot vádolják a „háború okozta incidensért”, de a szerecsenmosdatásnak határt szab annak felismerése, hogy az ukrán elnök lépre akarta csalni őket, és kis híján konfliktusba sodorta a NATO-t Oroszországgal.

Nem tudni, milyen tanulságot vonnak le az esetből Washingtonban és Brüsszelben. Egyelőre csak azt tudni, hogy az oroszellenességével még NATO partnerek között is kirívó Varsó, mely kezdetben egyértelműen Moszkvára hárította a felelősséget a Lengyelországra mért rakétacsapásért, és a az atlanti szerződés közös válaszát előíró 4. cikk érvénybe léptetését sürgette Oroszország ellen, nemcsak bocsánatkérésre nem tart igényt Kijevtől, hanem még további támogatásáról is biztosította Élőhalott Fasiszta Zelenszkijt a „szabad világért” Oroszország ellen vívott harcában.

Az orosz külügyminisztérium szerdán bekérette a lengyel nagykövetet, és számon kérte Varsótól világégéssel fenyegető magatartását. Nincs hír arról, hogy a lengyel kormány bocsánatot kért volna felelőtlenségéért nagykövete útján.

A történtek arra utalnak, hogy az elvetemült oroszellenesség a világ békéjét közvetlenül fenyegető tényezővé vált, és immár nem csak a fasiszta ukrán vezetésre jellemző, hanem a NATO-tag Lengyelországra is.+++

Kiadta: Magyar Békekör