A brit fegyveres erők és katonai infrastruktúra már nem fogja részét képezni az európai Kontinentális Védelmi Erőknek, mert 2025-re a britek kilépnek az Európai Unióból.
Az Európai Unió március 28-án meghirdetett egy “akciótervet”, amely előrevetítette egy páneurópai védemi unió felépítését, mely a tervek szerint 2025-ig kerül megvalósításra. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke 2017-es évértékelőjében határozta meg a 2025-ös határidőt.
A tervnek részét képezi egy transznacionális szállítási infrastruktúra létrehozása, mely lehetővé tenné a korlátlan haderőmozgást a tagállamok határain át, illetve a jelenlegi jogi környezetet is olyan irányba módosítanák, hogy a “munkaerő szabad áramlásához” hasonló módon a haderő szabad áramlását lehetővé tegye a tagállamok közt.
Bár a britek hevesen ellenezték ezeket a terveket, a többi 27 tagállam 2017-ben megállapodott az állandó strukturált együttműködésről (PESCO), amit szakértők egy a közös páneurópai haderő irányába tett határozott lépésnek tekintenek, illetve egy olyan kezdeményezésnek, ami lehetővé teszi az Egyesült Államokkal szemben fennálló katonai függés csökkentését.
A tervezett védelmi uniónak nem lesz része az Egyesült Királyság, mert az ország várhatóan még 2021-ben elhagyja az Európai Uniót. A brit haderőt ugyanakkor Európa legütőképesebb fegyveres erőinek és a NATO második legerősebb hadseregének tartják.

http://www.hidfo.ru/2018/03/a-britek-kilepese-elomozdithatja-a-katonai-integraciot-europaban/