Németországban nemrég életbe
lépett egy törvény, ami arra kötelezi a közösségi média szolgáltatókat,
hogy eltávolítsák a sértő tartalmakat. Nemzetközi megfigyelők szerint
azonban az új szabályozás a kiterjedt állami cenzúra kezdetét jelenti.
A Human Rights Watch által kiadott közlemény szerint a közösségi média működését szabályozó törvény, a Netzwerkdurchsetzungsgesetz
kiterjedt állami cenzúrába torkollhat, emiatt még most visszájára kell
fordítani ezt a folyamatot. A szervezet szerint a gyűlöletbeszéd elleni
fellépés sem indokolhatja a közbeszéd felett azt a szintű állami
kontrollt, amit a német kormány bevezetett ezzel az új törvénnyel.
“A közösségi médiát a gyűlöletbeszéd
és más sértő tartalmak eltávolítására kötelező új német törvény egy
számonkérhetetlen, széleskörű cenzúrához vezet, emiatt ezt a folyamatot
visszájára kell fordítani” – áll a HRW közleményében.
Wenzel Michalski, a Human Rights Watch
németországi igazgatója szerint a kormányok és a nyilvánosság
aggodalmai is helyénvalónak bizonyulnak, az új szabályozás komoly
visszaélésekre ad lehetőséget.
Megfogalmazásuk szerint a közösségi médiát szabályozó új német törvény cenzorokká formálja a közösségi média üzemeltetőit, de tevékenységüket senki nem ellenőrzi, a felhasználók pedig nem tudnak sehol jogsegélyhez folyamodni, vagy tiltakozni a cenzorok egy adott döntése ellen.
A HRW szerint a német törvény példát
szolgáltathat más országoknak is, ami végsősoron a szólásszabadság
korlátozásához vezethet egész Európában.
http://www.hidfo.ru/2018/02/nemzetkozi-megfigyelok-szerint-allami-cenzura-epul-nemetorszagban/
http://www.hidfo.ru/2018/02/nemzetkozi-megfigyelok-szerint-allami-cenzura-epul-nemetorszagban/