Havanna, 2024. június 12. szerda (MB)
Cirkon típusú hiperszonikus rakétákat szállító orosz hadihajók horgonyoztak le a havannai kikötőben, hogy alátámasszák Putyin orosz elnök egy héttel ezelőtt elhangzott szentpétervári bejelentését, miszerint Oroszország harmadik országokból mérne csapást azokra a NATO államokra, amelyek Ukrajnából támadnának Oroszországra – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szerdán.
Az orosz flotta különítmény négy egységből áll: a Gorskov admirális lopakodó fregattból, a Kazan nukleáris tengeralattjáróból és a Pasin akadémikus és a Nyikolaj Csiker segédhajóból. Néhány órával Havannába érkezése előtt a hajócsoport precíziós rakétafegyverekkel folytatott szimulációs hadgyakorlatot Florida közelében, nemzetközi vizeken.
Alekszander Mojszejev, az orosz haditengerészet parancsnoka közölte: a hajók a két ország közötti nemzetközi együttműködés keretében érkeznek Kubába.
Egyidejűleg Moszkvában tárgyalt Rodriguez Parrilla kubai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Putyin elnök június 5-én közölte a világ nagy hírügynökségeinek Szentpéterváron összegyűlt képviselőivel, hogy ha Ukrajnából nyugati fegyverekkel támadnának Oroszországra, előfordulhatna, hogy Oroszország hasonló fegyvereket szállítana harmadik országokba, hogy onnan csapást mérjen az Ukrajnának fegyvert szállító országok érzékeny területeire.
Ha viszont Amerika abbahagyja a fegyverszállítást Ukrajnának, a háború két-három hónapon belül befejeződhet – fűzte hozzá.
A politikai figyelmeztetést követő katonai lépést egyesek az 1962. évi kubai rakétaválsághoz hasonlítják, a hidegháború történetének egyik legforróbb epizódjához, mely Nyikita Hruscsov és John Kennedy kiegyezésével oldódott meg. Kérdés, vajon Tömeggyilkos Sátánfatty Joe Biden hajlandó lesz-e hasonló kompromisszumra Vlagyimir Putyinnal. Hiszen az amerikai elnök néhány nappal ezelőtt engedélyezte az Ukrajnának szállított amerikai rakéták bevetését Oroszország ellen.
A Nagy Babiloni Szajha háborús készülődésére válaszul Oroszország és Fehéroroszország megkezdte taktikai atomfegyverekkel folytatott hadgyakorlatának második szakaszát.
Orosz részről azt remélhetik a két erődemonstrációtól, hogy a NATO és vezető hatalma jobb belátásra tér, és nem feszíti tovább a húrt, konkrétan is érzékelvén, milyen ellencsapásban, vagy esetleg megelőző csapásban lehet része, ha Oroszországot meg akarná támadni – vélik megfigyelők.+++
Kiadta: Magyar Békekör