2017. július 6., csütörtök

Hivatalos: embercsempész aktivisták kiképzése miatt kell fellépni a CEU ellen

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mai közlése szerint a kormány akkor elégelte meg a G. Soros által alapított egyetem tevékenységét, amikor Soros meghirdette a tömeges bevándorlás programját, és fizetett aktivisták elkezdték a határhoz hordani a migránsokat.
“Csütörtöki kormányinfóján azonban Lázár János végre tisztázta ezt a kérdést, és nem hagyott kétséget afelől, hogy […] Soros György millió számra akar menekülteket hozni Magyarországra, ezzel felborítva Magyarország biztonságát.” – áll az Index.hu által közölt beszámolóban.
A liberális lap által közöltekből kiderült, hogy a kormány a hírhedt spekuláns gazdasági tevékenysége ellenére éveken át eltűrte a CEU működését, azt viszont már nem tolerálhatták, hogy G. Soros meghirdette a tömeges bevándorlás programját, és fizetett aktivisták kezdték hordani a migránsokat Magyarország határaihoz. A miniszter elmondása szerint ezen a ponton a Soros-egyetem működése nemzetbiztonsági kérdéssé vált.
“Amit nem tudunk tolerálni, nem tudunk tűrni és nem engedhetünk meg, hogy valaki munkatársaival, az általa megfizetettek segítségével Magyarország határához szállítson félmillió, egymillió, vagy ki tudja, hány embert, átlépjék illegálisan a határt, és fölborítsák az ország rendjét, és veszélyeztessék az ország biztonságát. Ez már nemzetbiztonsági kérdés.” – mondta.
Az országgyűlés április 4-én fogadta el a felsőoktatási törvény módosítását, ami előírja, hogy nem-európai felsőoktatási intézmény csak akkor működhet tovább Magyarországon, ha annak elvi támogatásáról a két érintett nemzetállam megállapodást köt. Ennek értelmében a magyar kormány és az amerikai szövetségi kormány kellene megállapodjon a CEU továbbműködéséről, de az amerikai fél erre mindeddig nem mutatott hajlandóságot, ezzel amerikai részről is veszélybe sodorva a CEU fennmaradását.
G. Soros aktivistahálózata kiterjedt mozgósítással és transznacionális tüntetés szervezésével reagált a felsőoktatási törvény módosítására. A megmozduláson több mint 80 ezer fő vett részt, köztük ismeretlen létszámú – de a legmegengedőbb becslések szerint is több ezer – külföldi állampolgár. Magyarországon máig nincsen megfelelő törvényi szabályozás arra, hogy mi a teendő akkor, ha több ezer külföldi állampolgár utazik Budapestre abból a célból, hogy egy a magyar országgyűlés által elfogadott törvény ellen tiltakozzon.

http://www.hidfo.ru/2017/07/hivatalos-embercsempesz-aktivistak-kikepzese-miatt-kell-fellepni-a-ceu-ellen/

Franciaország 2040-ig átáll az elektromos autók használatára

Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy 2040-re már nem fognak benzin- és dízelmotoros autókat értékesíteni az országban.
Franciaország 2040-ig le fog állni a benzin- és dízelmotoros autók értékesítésével, ehelyett átáll az alternatív üzemanyaggal hajtott gépjárművek használatára – mondta Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. A tervek szerint a kormány tárgyalásokat fog folytatni a főbb autógyártó cégekkel, de a jelenlegi trend alapján a gyártók ma is már inkább az elektromos meghajtású autókat részesítik előnyben, és az előzetes egyeztetések alapján fel vannak készülve arra, hogy alkalmazkodjanak az ezzel együtt járó új szabályozáshoz.
A bejelentés egy nappal követi a kínai tulajdonban lévő Volvo Cars hasonló tartalmú közleményét, melyben az állt, hogy 2019-től már kizárólag csak hibrid vagy tisztán elektromos modelleket fognak gyártani. A tervek szerint a francia kormány programot indít az 1997 előtt gyártott dízel és 2001 előtt gyártott benzines autók lecserélésének támogatására, hogy ezzel elősegítse az új technológiák terjedését.


http://www.hidfo.ru/2017/07/franciaorszag-2040-ig-atall-az-elektromos-autok-hasznalatara/

Mégse regisztráltatná a hadra fogható nőket az Egyesült Államok

Csütörtökön a szenátus fegyveres erőkért felelős bizottsága elé került a védelmi költségvetés tervezetének módosított irata. A dokumentumból kivették azt a javaslatot, miszerint a nőknek is regisztrálniuk kellene az esetleges sorozáshoz használható adatbázisba.
A 2018-as pénzügyi év költségvetési tervezetéhez többek közt Jackie Speier kaliforniai képviselő tette hozzá a javaslatot, miszerint a nőknek is regisztrálniuk kellene a Selective Service System adatbázisába, ami a sorkatonai szolgálatra alkalmas személyek adatait tartalmazza.
A politikus azzal érvelt, hogy “egy esetleges sorozás alkalmából egyenlően kell kezelni a férfiakat és a nőket”. Bár az Egyesült Államok már évtizedekkel ezelőtt eltörölte a kötelező sorkatonai szolgálatot, minden 18 és 26 év közti férfinak regisztrálnia kell a Selective Service System adatbázisába, ami alapján egy esetleges kiterjedt háború esetén meg tudnák kezdeni a sorozást. A kezdeményezés előterjesztői azt akarták elérni, hogy ebbe az adatbázisba legyen kötelező a regisztráció nők számára is. A javaslat végül 33-28 szavazati arányban bukott el a bizottsági szavazáson.
A szenátus tavaly már támogatását adta egy hasonló javaslathoz, de annak anyagi vonzatai miatt végül levették napirendről ezt a kérdést.

http://www.hidfo.ru/2017/07/megse-regisztraltatna-a-hadra-foghato-noket-az-egyesult-allamok/

Polgárháborús pszichózist hozhat az ősz

Ahogy közeleg a tél, a külföldről pénzelt civil szervezetek megpróbálnak majd egy olyan közhangulatot kialakítani, amiben mindent felülír a polgárháborús pszichózis – mondta a politikus, aki a Momentum vezetőjének Magyarországra küldésére is már a párt megalapítása előtt egy évvel figyelmeztetett.
Idén ősszel “forró időkre” kell készülni bizonyos, demokratikus támogatottsággal alig rendelkező politikai szervezetek miatt, melyek külföldről finanszírozott csoportok fizetett aktivistáival megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy ők a nép elégedetlenségét fejezik ki a rendbontással. “A hangulatfokozásra azért is szüksége van az ellenzéknek, hogy ilyen módon próbáljon olyan közhangulatot kialakítani, amelyben a választók mindenképpen szükségét érezzék a változásnak”mondta Kövér László, a Magyar Idők beszámolója szerint.
„Megpróbálnak majd egy olyan hangulatot kialakítani, amiben mindent fölülír a polgárháborús pszichózis”
– mondta. Az Országgyűlés elnöke szerdán a Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán felszólalva kifejtette, hogy ez a “civil” kezdeményezés az emberek szándékos megtévesztését jelenti, hiszen a tüntetésekről, utcai harcokról tudósítás közepette az emberek nem látják, hogy a zavarkeltést fizetett aktivisták szervezik. Elmondása szerint az ilyen manipulatív módszerek kivédése érdekében meg kell mutatni, kik állnak az ilyen kezdeményezések mögött.

Kövér László korábban is jóval az események előtt figyelmeztetett a külföldi ügynökök magyarországi akcióira. A politikus 2015 nyarán azt mondta; könnyen lehet, hogy jelenleg folytatják külföldi tanulmányaikat olyan személyek, akiket idegen érdekközösségek majd visszaküldenek Magyarországra és beinjektálnak a magyar politikai életbe, hogy így biztosítsák saját fennhatóságukat hazánk felett. Fekete-Győr András később külföldről Magyarországra érkezve teljes sajtótámogatás mellett alapította meg a Momentum mozgalmat, ami szinte azonnal párttá alakult. Az új párt vezetőjével már az előtt interjút készítettek a legnagyobb nyugati sajtóorgánumok, hogy Magyarországon politikai tényezővé vált volna.

http://www.hidfo.ru/2017/07/polgarhaborus-pszichozist-hozhat-az-osz/