Az ivóvízhiányt tartja a XXI.
század egyik legmeghatározóbb problémájának a World Resources
Institute; a szomjúság a bevándorlás ösztönzője, és 2030-ra pont azokat
az országokat sújthatja a szárazság, ahonnan egyébként is fiatal
migránsok százezrei özönlenek Európába.
A World Resources Institute jelentései
szerint a következő évtizedekben a vízhiány is egyre kézzelfoghatóbb
problémát fog jelenteni azoknak az országoknak, ahonnan ma főként a
háború és a terrorszervezetek tevékenysége miatt tömegek menekülnek el.
Azon országok közül, melyek a következő
évtizedekben fokozódó vízhiánnyal és szárazsággal kell szembenézzenek,
minden harmadik abban a válságövezetben található, ahonnan már ma is
millió számra menekülnek el az emberek, és ennek a tömegnek tekintélyes
hányada Európában akar új életet kezdeni. A közel-keleti és
észak-afrikai országok lakosságának elvándorlása pedig segítőre lelt az
Európai Unió vezető politikusaiban; Angela Merkel német kancellár épp
azt a megoldást húzta elő a cilinderből az európai demográfiai válság
kezelésére, hogy más országokból tömegével menekülnek a fiatalok,
akiket gyakorlatilag csak be kell engedni ahhoz, hogy megoldódjon a
társadalom elöregedésének problémája.
Toronyiránt Németországba
A bevándorlás spontán növekedésének első napját Angela Merkel szerencsétlen bejelentése jelölte, miszerint be kell engedni mindenkit, aki a szíriai válságövezetből menekül Európába.
Nógrádi György biztonságpolitikai
szakértő a kancellár tavaly augusztusi kijelentését úgy kommentálta; ez
azért óriási gond, mert ettől kezdve valamennyi, a térségből érkező
migráns szírnek fogja kiadni magát. A későbbiek csak
visszaigazolták ezt a feltételezést: a balkáni útvonalon érkező
migránsok többsége tényleg szírnek vallotta magát, és január 1-i
születési dátumot adott meg a hatóságoknak. A migránsoknak adott
„meghívólevél” ráadásul fizikai atrocitásokhoz vezetett többek között
Magyarország határain is, mert a fiatal migránsok úgy látták, a vezető
politikus által adott engedély után nincs más dolguk, mint toronyiránt
keresztülgyalogolni Európán, egyenesen Merkel Anyához, aki új életet ad nekik. Sokan nem értették, miért találkoznak határzárral útközben, hiszen Németország vezetője meghívta őket.
Meg sem próbálták leplezni: a halálos
ágyán fekvő Európa amiatt nem védi meg határait, mert vezetői a
megfiatalodás lehetőségét látják ebben az emberáradatban. Máig a
közéletre jelentős befolyást gyakorló szakértők gondolják úgy, hogy a
migránsok beengedésével kell megoldani Európa egyik legjelentősebb
problémáját; az elöregedést.
Elapadhatatlan forrás
Hónapokra rá adott ki egy jelentést a
World Resources Institute, ami sötét jövőképet hozott; a következő
évtizedekben pontosan azok az országok fognak szembenézni általános
vízhiánnyal, ahonnan ma főként a háborúk miatt menekülnek az emberek. E
szerint 2040-re a szárazság miatt élhetetlenné válik a Közel-Kelet
több országa, és az az észak-afrikai övezet, ahonnan a háborús helyzet
miatt már ma is milliók menekülnek el.
A jelentésben az állt, hogy 2040-re a
közel-keleti és észak-afrikai országokban akár 80%-kal is csökkenhet az
elérhető víz mennyisége, de 10-20%-os csökkenés várható azokban a
közép-afrikai országokban is, ahonnan Nicolas Sarkozy és más vezető
politikusok alsó hangon több tízmillió afrikai bevándorlását vetítették
előre a következő néhány évtizedre. Orbán Viktor szerint belső-Afrika
elapadhatatlan forrást jelent a bevándorlás szempontjából, emiatt nem
lehet számítani arra, hogy a háborúk leállításával csökkenne a
migrációs nyomás. Épp ellenkezőleg; Európa vízkincse a jövőben még
inkább vonzóvá válik a bevándorlók számára.
A víz tehát olyan érték, ami a
bevándorlás ösztönzője; a vízben gazdag Európának ez migránsok áradatát
jelenti, akik a szomjúságtól hajtva megindulnak Európa felé, hogy – a
liberálisok szerint – „megfiatalítsák” a kivénhedt Európát. Merkel
meghívólevelét követően már hét napon belül exponenciálisan növekedett a szerb-magyar határon át érkező migránsok száma.
Ugyanakkor, később Nógrádi György azon
kijelentése is visszaigazolást nyert, miszerint Merkel meghívólevele
belpolitikai válságot idézhet elő Németországban.
A tömeges bevándorlás hatására
megerősödött a bevándorlást ellenzők tábora, a kormánykoalíció válságba
jutott – eközben mindvégig egyértelmű volt, hogy nem tudják integrálni
migránsok nagy tömegeit a német társadalomba; a más kultúrából érkezők
továbbra sem a német alkotmányt, hanem a saját hazájukhoz húzó köldökzsinórt tartják vezérfonalnak. A magyar kormány 2015. június 17-én
döntött a szerb-magyar határ lezárásáról, így a magyar belpolitikát
kevésbé rendezte át a migrációs nyomás, ám Németországban a muszlim
migránsok tömeges érkezése megindította a radikalizálódást a
bevándorlásellenes szervezetek és a bevándorlók körében egyaránt.
A klímaváltozással egyre gyorsuló
bevándorlással mindezek a problémák hatványozottan jelentkezhetnek;
Európa saját magát taszította káoszba, és egyelőre nem mutatkoznak
jelei annak, hogy a vízhiánnyal meginduló újabb nagy népvándorlás
leállítására akár csak hajlandósága is lenne. A rossz nyelvek szerint
Merkel és társai számára sürgető az ifjítás, mert a demográfiai mutatók
alapján a most leköszönő politikus-generációnak hosszú távon nem
garantált a nyugdíja, ha még visszavonulásuk előtt nem gondoskodnak
nagy létszámú fiatal munkaerőről.
http://www.hidfo.ru/2016/12/viz-es-fiatalsag-a-bevandorlas-osztonzoi/
http://www.hidfo.ru/2016/12/viz-es-fiatalsag-a-bevandorlas-osztonzoi/