2018. szeptember 30., vasárnap

Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel: Kommenteket mindenki tartogassa a hazaáruló magyargyülőlő képviselőjének

A törvény szerint gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak. A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat.
A gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező az illetékes rendőrkapitányságnak. Ha a bejelentési határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, a gyűlést az arra okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségnél (sürgős gyűlés).
Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki (spontán gyűlés).
Ha azonos helyszínre és időpontra több gyűlést jelentenek be, és azok egyidejű megtartása nem lehetséges, az élvez elsőbbséget, amelyet a rendőrségnek korábban jelentettek be.
A rendőrség megtilthatja a gyűlés megtartását, ha megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár. Megtiltják a gyűlést, ha például az diplomáciai mentességet élvező, Magyarországon tartózkodó személy vonatkozásában vállalt kötelezettség teljesítését akadályozza, vagy alkalmas arra, hogy a bíróságok működését megzavarja, vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár.
A jogszabály szerint akkor is megtiltják a gyűlést, ha a gyűlés – az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt –

“alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására”.

A rendőrség akkor is megtiltja a gyűlés megtartását, ha a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely vagy időpontja olyan nap, amely a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet, és a bejelentéskor rendelkezésre álló körülmények alapján fennáll a közvetlen veszélye annak, hogy a gyűlés a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra által elkövetett embertelen bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, és ezáltal a gyűlés alkalmas a köznyugalom megzavarására.
A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, de azt a szervező három napon belül közigazgatási perben megtámadhatja.
Tilos a gyűlésre fegyvert, robbanóanyagot vinni, “az élet kioltására, személyi sérülés vagy súlyos anyagi kár okozására alkalmas dologgal”,

vagy “erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve” megjelenni.

Ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta,

a résztvevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot és arcukat sem takarhatják el.

A törvény szerint a gyűlés vezetője meghatározza a gyűlés rendjét és lefolyását, megteszi a rend biztosításáért, illetve fenntartásáért szükségessé váló intézkedéseket, és ha kell, feloszlatja a gyűlést. A törvény szerint a gyűlés vezetője felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért.
A gyűlés vezetője a gyűlésről kizárhatja azt, aki a gyűlést súlyosan megzavarja. A gyűlés résztvevői kötelesek a gyűlés vezetőjének és az irányítása alatt álló rendezőknek a rend fenntartásáért és biztosításáért tett utasításait követni.
A gyűlés szervezője a gyűlés befejezését követően haladéktalanul gondoskodik a gyűlésen felállított építmények és berendezések elbontásáról, a gyűlés során elhelyezett plakátok eltávolításáról, a gyűlés során keletkező hulladék eltakarításáról és az esetleges környezeti károk helyreállításáról. A gyűlés résztevője által okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval együtt egyetemlegesen felelős.
Az új gyülekezési törvényhez kapcsolódóan módosul a büntető törvénykönyv is: aki gyűlést akadályoz, ellehetetlenít, 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig a szervezőnek vagy a rendezőknek erőszakkal ellenszegül, 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A szintén módosított szabálysértési törvény alapján visszaél a gyülekezési joggal az, aki nem közterületre az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül szervez gyűlést, aki megjelenik megtiltott gyűlésen, aki szervezőként megakadályozza a rendőrség jelenlétét,

aki az újságírókat kizárja a gyűlésről,

aki bejelentés nélkül szervez gyűlést vagy szervezőként nem teszi nyilvánossá a nevét.
MTI – SzRTI

2018. szeptember 25., kedd

Ki fogja megvédeni az országot, ha nem a nép?


Sargentini jelentés? – Ki nem szarja le!

A valóság érdekel minket. Például az, hogy: Ki fog harcolni az országért, ha nem a nép? Ki fogja megvédeni, ha megsemmisítik az átlag családokat?

Soha olyan unalmas nem volt még sem a kormánypárti, sem az ellenzéki liberális média, mint mostanában. Bár mindig is unalmasak voltak, sosem az emberek valós problémáival foglalkoztak, csakis azokkal a marginális dolgokkal, amik őket és a támogatóikat, (legyen az a Kormány, vagy akár Soros, vagy bármelyik pénzes guru), érdekelte.
De az egyszerű emberek sorsán sosem akartak igazán javítani, sosem a nép, a valódi nemzet érdekében használták a kezükben lévő hatalmat, (lévén a média a negyedik hatalmi ág), – csakis saját önös érdekükben.

1. Miközben ellenünk készülődik egy hódító hadsereg…

Mondvacsinált témákkal tömik, (tömnék) az emberek fejét, ezért egyre inkább megértem azt az új divatot, miszerint az a menő, hogy az embernek már nincs is tévéje. Nem néz, sem hallgatja a híreket. Mert minek is? Mindig ugyanaz megy. Az emberi tudat manipulálása, egyre erőszakosabban.
Itt van például ez a Sargentini jelentés. Ez azért veszem első számú indoknak, mert annyira tolakodóak voltak az erről szóló információk, hogy nem lehet őket nem figyelembe venni.
Egyik reggel például készülődés közben elkövettem azt a hibát, hogy bekapcsoltam a rádiót. De 6 és 10 között a kereskedelmi rádiók is hallgathatatlanok, a műsorvezetők idióta Bochkor féle poénkodásai miatt, hát, akkor menjen a Kossuth reggeli műsor.
És kezdődött a Sargentini jelentéssel összefüggésben a migráncsozás, Sorosozás, kommunistázás, az ellenzéki oldalról pedig az Orbánozás, diktatúrázás, nácizás, – senki nem jó, mindenkire rásütnek valamilyen bélyeget,osztogatják egymásnak a negativ stigmákat, – mindezeket persze a nép nevében.
Pl. az én nevemben. Vagy a tiédben, a tiétekben. Hogy nem sül ki a szemük, s nem szakad a fejükre a mennyezet.
Persze a Sargenti jelentés, mint tudjuk, egy idegen ország béli politikusnak (politikusnak?) jelentése az országról, s az országban regnáló hatalomról, – s amelynek az országban az ezelőtt regnált hatalom képviselői nagyon örülnek. – De mindez a magyarok feje fölött történik.
Így igazából nem ráz meg minket, hogy Sargenti és az Európa Parlament elítéli hazánkat, illetve elitéli a kormányzatot, – pontosabban szólva; minket átlag magyarokat ez rohadtul nem érdekel.
Persze, lehet, hogy majd akkor érdekelni fog, ha, az Európai Bizottság tervei szerint, (melyre már Merkel is célozgatott), a nyugat-európaiak lecserélik majd a magyar rendőrséget és honvédséget a külső határainkon, s a legalább 10 ezer főre duzzasztott Frontexet küldik a helyébe. (Megjegyzem; amúgy már régen egy külön Határőrségnek, nota bene: Magyar Határőrségnek! kellene őrizni határainkat, ahogyan azelőtt is volt).
És a Frontex pedig simán beengedi majd az összes migráncsot, (bocsánat; szegény menekülteket).
De jelenleg nincsenek migránsok Magyarországon, illetve nagyon elhanyagolhatóan kevesen vannak.
Ha, viszont az az erő, mely a Frontexet akarja idetelepíteni, győzedelmeskedik, akkor jönni fog a (szintén felduzzasztott), Európai Csendőrség is, – (lásd még; Eurogendfor una superpolizia, Wikipédia, Európai Idő,)

melynek olyan jogosultságai vannak, hogy egész körzeteket, régiókat vonhat saját ellenőrzése alá, vagyis vonhat ki a magyar kormányzati hatalom alól.

A liberális ellenzék pedig, amely EU-s zászlókkal tüntetett, boldogan fogja üdvözölni majd a bevonuló idegen csapatokat, – legyen az a Frontex, vagy az Európai Csendőrség, esetleg még bármi más, – akár valamilyen dzsihádista formáció.
Ehhez persze a népnek is lesz egy, két szava, – s csak az a kérdés, hogy egyedül fog-e harcolni a betolakodók ellen, vagy pedig kormányzati (magyar kormányzati) támogatással?
Ha a kormány ezen eljövendő küzdelmekben a néppel kíván együtt lenni, akkor oda kell figyelnie arra, hogy az embereknek milyen valós problémáik vannak, s mire van valójában szükségük, s miért szarnak magasról a Sargentini jelentésre, s a többi elterelő propagandára.

2. Ha nem törődnek a néppel, az miért törődjön bármi mással?

A magyar embereket nem az elterelő propaganda, nem a politikai elit (elit?) egymással való viaskodása foglalkoztatja, hanem a saját kis világa. Ami számára sokkal fontosabb, mint a nagypolitika.
Ami őt foglalkoztatja az a munka, a lakhatás, az élelmiszer, a gyerekei sorsa. Az foglalkoztatja, hogy akármennyit dolgozik, (mert rengeteget dolgozik), mégsem elég a fizetése. Pedig hétvégén is dolgozik. S nem csak 8 órát. Bizony hanem több helyen is, 10, 12, 14 órákat dolgoznak az emberek, a melósok. Hétvégén is. Nincs egy szabad napjuk. És nem elég a pénz. Van olyan munkahely és nem is egy, ahol 80 ezer forinttal szúrják ki a munkás szemét.

És közben folyamatosan mennek föl az árak. Egyre többe kerül a kenyér, egyre többe kerül a hús, egyre többe a felvágottak, – és nem elég a pénz. Nem elég a fizetés az élelmiszerre, nem elég a pénz a rezsire.

Ugyanakkor nap, mint nap szembesül a munkáltatója könyörtelenségével, a rossz munkakörülményekkel, a nehéz munkakörülményekkel, – az egészségére nincsenek tekintettel, maximális erőkifejtést követelnek tőle, minimális pénzért.
Hiába 322.000 ezer forint az átlagfizetés, (ez nettó 214), de ez egyáltalán nem fedi a valóságot. Átlagot lehet úgy is számolni, hogy összevetünk egy 500 ezres jövedelmet a 100 ezerrel, – így persze kijön a 300 ezer. De akár úgy is hogy megátlagoljuk a több milliós extra jövedelmeket, a 80-100 ezres minimálbérrel, (ami szarra sem elég), így persze könnyen kijöhet, hogy a 300 ezres bruttó még kevés is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan 500-700 ezres, átlagfizetésről szól majd a mese.
De a 100 ezer forint, az csak 100 ezer forint, akárhonnan is nézzük.

3. A kamerafrász – munkahelyi börtönök

Egyre több helyen már a kamerafrásztól is szenvednek a dolgozók. A munkahelyek olyanná váltak,mint a börtönök. Mindenhová csak csipogóval lehet bemenni, azt is regisztrálják, hogy mennyi ideig voltál klotyón, s kamerák vigyázzák minden lépésedet.
Ó persze, a munkáltatók az élet és vagyonbiztonságra hivatkoznak, de valójában nem erről van szó. Arról van szó, hogy például, ha a melós 1-2 percre merészel támaszkodni, vagy akár 5 percre leülni, mert rohadtul elfáradt, – már ugrik a bónusz, már elveszik a fizetésének egy része, mert a kamera látja. Így már nem kell neki annyit sem fizetni.
A kamerával terrorizálják a melósokat.
Az embernek az is megfordul a fejében, hogy

azért tartják ilyen alacsonyan a bérszínvonalat, azért keresnek ilyen keveset az emberek, hogy a bankoknak jó legyen.

Mi köze a kettőnek egymáshoz? Az például, hogyha ilyen alacsony a bérszínvonal, akkor nem elég a pénz, s bizony sokan azért vesznek föl hiteleket, hogy ételük legyen! Vagy, hogy meg tudják csináltatni a régi autójukat, vagy az elromlott mosógépet, vagy uram bocsá’, vegyenek egy újat.

Azért tartják alacsonyan a bérszínvonalat, hogy a bankoknak legyen lakossági hitelük.

De milyen hitelük? Hát, amikor 200 ezer felvett hitelre vissza kell fizetni 450 ezret, az több, mint 100 százalékos kamat. (125) – Uzsorakamat.

4. A fosztogatás magas foka

Ugyanakkor a NAV is fosztogatja a népet. Önkényesen megállapított adókra, (amit persze az ember nem tud fizetni), állapít meg plusz büntetést, ami által, a hasra ütéssel megállapított adó összege még jobban megnövekszik, – s ezek után ezzel meg is terheli az emberek bankszámláját.
Ugyanezt csinálják az önkormányzati adóhatóságok is. Önkényesen megállapított adókra, különféle sarcokra, fosztogatásokra szednének be összegeket az egyre jobban szegényedő emberektől, amiket szintén nem tudnak fizetni. És a módszer már adott; az önkormányzat is megterheli az emberek bankszámláját.
Így szegényítik el az adóhatóságok még jobban az amúgy is végtelenségig kiszipolyozott embereket.
És ugyanakkor ott vannak a devizahitelesek, meg a számlaadósok, akik nem tudják fizetni a rezsit, – akik fölött Damoklész kardjaként ott függ a kilakoltatás veszélye. Ebben az évben minden eddiginél több kilakoltatás várható. A napi 10 kilakoltatás, ez 3650 kilakoltatás, minimum. De a 4-5 ezret is megközelítheti. Ez legalább 20 ezer ember!

S egyre több lesz a kilakoltatás.

Holott, állítólag senkit sem hagynak az út szélén. Nem is; berúgják az árokba.
Úgyhogy ismét föltehetjük az első kérdést, kissé kibővítve:

Ki fog harcolni az országért, ha nem a kifosztott, kiszipolyozott, árokba rugdosott nép? Ki fogja megvédeni, ha megsemmisítik az átlag családokat?


Fort András / Szabad Riport

2018. szeptember 21., péntek

5G-mobiltelefon: a föld globális mikrohullámú sütője, a menekülés legkisebb lehetősége nélkül

Mikrohullámú-adóantennák minden 200 méteren és szatellitek tízezrei fogják 2020-re egy teljesen új formájú mobiltelefon-sugárzással a föld felületének minden négyzetcentiméterét lefedni, jószándékú orvosok és tudósok tiltakozása ellenére. Ez a földön minden életet el fog pusztítani.
A mobiltelefon ötödik generációja négyszázezerszer nagyobb teljesítményű lesz, mint a második generáció (GSM-standard vagy 2G) volt, mellyel 1992-ben a digitális telefonálás korszaka beköszöntött – és több mint 100-szor nagyobb, mint a mostani 4G-standard. Valójában nem a gigantikus mértékben növekvő adatmennyiség az oka, amiért a mobiltelefon-ipar az 5G-vel egy újabb technológiai forradalmat akar keresztülvinni; hanem az, hogy „az élet minden területét digitalizálni akarják” [ezt a célt minden ország kormánya, legyen bal vagy jobboldali, naponta hivatalosan bejelenti; nem furcsa, hogy kivétel nélkül minden ország politikusai, vezetői támogatják ezt a célt, sőt minden egyéb előtt a legnagyobb prioritást ennek adják?], és a virtuális globális „felhőt” egymással összekötni – természetesen kábel nélkül. Ez az a sokat dicsőített cél, amire állítólag az emberiségnek ma a legnagyobb igénye van, és ami nélkül menthetetlenül a „sötét középkorba” hullik vissza.
Mivel a politikusok áldásával már 700 milliárd dollárt invesztáltak arra, hogy a vezeték nélküli kommunikációt kiépítsék, mind az ipar, mind az intézmények azt beszélik be nekünk, hogy milyen jó lesz nekünk, ha majd a világon mindenütt néhány másodperc alatt le lehet tölteni egy egész HD-minőségű mozifilmet, és automata kocsiban lehet közlekedni.
Az 5G úgynevezett milliméterhullámokat használ egészen 200 GHz értékig. Csakhogy a 20 GHz feletti mikrohullámokat a bőr már elnyeli, és a növények levelei is felfogják, emiatt tehát az ipar újabb kihívások előtt áll. Az 5G nem képes átjutni a falakon se, és csak rövid távolságokon belül használható, mivel a rádióhullámokat a számtalan akadály beárnyékolja, visszaveri és elnyeli. Magyarul: ez az új technológia olyan masszív infrastruktúra kiépítését követeli, amilyet az emberiség eddig még soha nem látott. Számítások szerint a lakótelepeken minden tucat lakóházra egy mobiltelefon-antenna jön, és még a lakatlan területeken is kétszáz méterenként kell egyet-egyet felállítani. [Gondoljuk csak el, már ma sem költözik senki szívesen sugárzó építmények közelébe, áramvezetékek mellé, alá stb.]
Utcalámpák, helységnévtáblák, telefonpóznák, garázstetők, házsarkok – a jelentősen kisebb 5G antennákat csaknem mindenhol fel tudják szerelni, amire a használatához szükség is lesz. Mindez a jövőben rendkívüli mértékben megnövekedett sugárterhelést fog jelenteni minden élőlény számára!
Amerikában már 2017-ben megkezdődött az 5G tesztelése (és például a német autópályákon is tesztelik már a vezető nélküli autókat); így a mobiltelefon-üzemeltetők azt tervezik, hogy 2020-ra általánosan bevezethetik az 5G rendszert – vagyis nagyon komolyra fordult a dolog.
De egyes helyeken, mint például Kaliforniában már most is komoly a helyzet, mégpedig a szárazság és hőség okozta állandó tűzveszély miatt. Ezért felszólították a polgárokat, hogy ne hagyjanak száraz faágakat, lombokat magukon a növényeken, vagy a földön heverni. Ez még érthető, de az a hír már megüti az ember fülét, amikor kaliforniai áramszolgáltatók bevallják, hogy a gyártelepükön néhány esetben az okozott tüzet, hogy elfelejtették az élő növények lombjait, ágait megfelelő méretre visszavágni!
Vagyis: az 5G technológia milliméterhullámait a levelek elnyelik. Ez azt jelenti, hogy energiájukat felveszi a levél, és ezáltal pici mértékben felmelegszik. Ez a pici mérték azonban nagy szárazság, és hőhullámok idején elég ahhoz, hogy a száraz növényzet lángra kapjon! [Lehet, hogy már most is ez az oka a kaliforniai tüzeknek, hiszen arrafelé már nagy ütemben tesztelik ezt az új technológiát?] Arról már nem is beszélve, hogy nem tudni, mennyivel lesznek még betegebbek a növények, ha leveleik állandóan ki lesznek téve az 5G-sugaraknak.
Az embernek ugyan nincsenek levelei, de bőre igen. És az emberi bőr, hasonlóan a levelekhez, csaknem teljesen elnyeli az 5G milliméterhullámait. Még a WHO is azt állítja – a mobiltelefon-ipar szakértőinek adatai alapján –, hogy ez előnyt jelent az emberi test számára [!], mert így a sugárzás nem hatol be olyan mélyen a szövetekbe és az agyba, így a belső szervek jobban védve vannak. Mindez persze azt feltételezi, hogy a bőr nem életfontosságú szerv! [De akkor miért kell az UV-sugárzás ellen védeni, miért figyelmeztetik az embereket egész nyáron át, hogy ne tartózkodjanak sokat a napon?!]
A WHO és a mobiltelefon-üzemeltetők által pénzelt szakértőcsoportok, és az ő elképzeléseiket gondolkodás nélkül elfogadó és követő politikusok véleményének ellentmondanak a független szakértők. Dr. Mercola a világ legbefolyásosabb, az emberek egészségével foglalkozó internetes honlapján azt írta, hogy az 5G-ben használt milliméterhullámok a felelősek sok szem- és szívprobléma, fájdalom vagy immungyengeség fellépéséért (amit állatokon végzett kísérletek már egyértelműen igazoltak is): „Ez a sugárzás 1-2 mm mélyen hatol be az emberi szövetbe, ezen kívül ezeket a hullámokat a szem szaruhártyájának felszíni rétegei is abszorbeálják.”
Az 1-2 milliméter mélyre való behatolás azonban azt jelenti, hogy az 5G-sugárzás a vért is masszívan befolyásolja! Ráadásul a vér 95 százalékban vízből áll, és a víz a legfontosabb és legjobb információhordozó, amit csak a természet ismer (a laboratóriumokban már olyan komputerekkel kísérleteznek, melyek szilícium helyett vízből készített „aggyal” üzemelnek). Tehát pont a testnedvek, melyek szerveztünk számára a legfontosabb információkat tárolják és vezetik, lesznek súlyosan károsítva az 5G-milliméterhullámú sugárzással! (És itt nem csak a vérre és a nyirokra gondolunk, hanem arra a „folyékony szervre”, amit a tudósok nemrég (2018. áprilisában jelentették be a New York University School tudósai) fedeztek fel közvetlenül a bőrünk alatt elhelyezkedve. Ebben az interszticiumban [szövet közötti szerv] az a különleges, hogy folyékony, és az egész testen keresztülvonul. Eddig éppen ezért nem fedezték fel, mert a laboratóriumi vizsgálatokat azzal kezdik, hogy a szervekből és a szövetekből minden folyadékot eltávolítanak, és ily módon eddig ezt a rendkívül érdekes folyékony szervet is eltávolították még a kutató vizsgálatok előtt.)
Csakhogy a vér nem csak vízből, hanem öt százalékban vízben oldódó anyagokból: vérsejtekből, tápanyagokból és többtízezernyi baktériumból is áll. De azt senki nem tudja, és megjósolni sem lehet, hogy ezek a normális baktériumok a sugárzás hatására mivé fognak majd mutálódni. Dr. Mercola arra figyelmeztet, hogy az 5G-sugárzás hatására a világméretű antibiotika-rezisztencia okozta dráma fel fog erősödni, mert sok baktérium (köztük például az E. coli) ilyen milliméterhullámú sugarak hatására megváltozik, és ezáltal még rezisztensebbé válik.
Az embernek a bőrében kettőtől négy millióig terjedő verejtékmirigye van, melyek a felhámréteg alatt az irhában fekszenek [az emberi bőr az epidermiszből (felhám) és az ezalatt fekvő dermiszből (irha, azaz a bőr kötőszöveti rétege) tevődik össze]. És ezért ezek a verejtékmirigyek az 5G-sugárzás hatására „fel fognak forrni”, mert antennaként vonzzák magukhoz a milliméterhullámokat – erre a következtetésre jutott Yuri Feldman fizikaprofesszor a jeruzsálemi Héber Egyetemről. Ezek és az ezekhez hasonló meggondolások vezettek oda, hogy neves kutatók és orvosok azt követelik, hogy mielőtt az emberiséget egy „gigantikus ellenőrizhetetlen kísérletnek” teszik ki, előbb az új technológiát vessék alá egy mindent átfogó, alapos vizsgálatnak.
Feldmans kolléganője, Dr. Yael Stein egy 2016-ban nyilvánosságra hozott nyílt levelben ezeket írta az 5G-technológiáról: „Amennyiben ezek a készülékek és antennák felállításra kerülnek, mi mindannyian, és köztünk a társadalom egészségileg leginkább sebezhető tagjai is, ki leszünk téve ennek a folyamatos sugárzásnak: csecsemők, állapotos nők, betegek és elektromosságra különösen érzékeny emberek. … Új betegségek jelennek meg fizikai fájdalmakkal és eddig ismeretlen neurológiai zavarokkal. … Könnyen ki lehet majd mutatni az 5G-technológia és e specifikus betegségek közötti összefüggést, ami további jogi kérdéseket is fel fog majd vetni.”
A mobiltelefonálás az 1980-as években indult el „hódító” útjára. Az első analóg készülékekkel még egyszerűen csak telefonálni lehetett. Ez volt az 1G, az első generáció. Ezt követte a GSM-standard, a 2. generáció, ami már digitális volt, és szöveget is tudott írni. Főleg a fiatalok fedezték fel és használták ettől kezdve kommunikálásra két ujjukat a személyes találkozások, beszélgetések helyett. A harmadik generációval már internetezni is lehetett, így a mobiltelefon komputerré változott át, s rengeteg ember, főleg a fiatalok számára a legfontosabb „testrésszé” vált. Ebben az időszakban a képek és klippek lejátszása vált a mobilok fő felhasználási területévé. De mivel időközben [a dörzsölten kivitelezett rászoktatás eredményeképpen] a mobil internet-felhasználók egyre többen lettek, és egyre függőbbé váltak az ú. n. szociális világhálóktól, mint például a Facebook-tól, még ennél is erősebb és gyorsabb technológia terjedt el: a negyedik generáció drótnélküli kommunikációja. Ezzel mára odajutottunk, hogy mindenütt összeszemetelhetjük magunkat képekkel és videókkal a virtuális felhőből, azaz az internetről. Mára a normális telefon-beszélgetések már csak piciny részét teszik ki a mobil adatforgalomnak.
És miután a mobiltelefon-üzemeltetők mobil-függővé tették [ami mára már kezd ugyanolyan veszélyessé válni, mint a drog- vagy alkoholfüggőség] az emberiség túlnyomó részét, bebeszélhették az egész világnak, hogy az ember ma már nem életképes az „ultraminőségű videofilmek drótnélküli villámgyors letöltése és az automata gépkocsik használata nélkül”, ami miatt az emberiség számára az 5G bevezetése elkerülhetetlenné vált.
Hogy az 5G-mobiltelefon újfajta milliméterhullámú sugárzása mekkora pusztítást fog okozni a föld egész élővilága számára, az néhány szakemberen kívül senkit nem érdekel, különösen a politikusokat [és a zsinati szekta vezetőit nem].
Lloyd Burrell, a mobiltelefon-sugárzás egyik amerikai szakértője hívta fel a figyelmet arra, hogy még „a víz is, ami a mennyből esik, radioaktív lesz”. [Erről van saját tapasztalatom: éveken keresztül megfigyelhető volt, hogy a legkisebb eső is sokkal többet jelent a növények számára, mint a mindennapos kiadós locsolás. Ez utóbbi éppen csak arra volt képes, hogy életben tartsa a növényeket, de fejlődésükre már alig volt pozitív hatással. Most viszont fordított lett a helyzet: az eső inkább árt, mint használ a növényeknek, a locsolás többet segít nekik, mint bármilyen csapadék, persze annyit nem, mint a korábbi esők, de annál mindenképpen többet, mint a mostani csapadék.]
Az esőcseppek ugyanis szintén abszorbeálják az 5G hullámait. De még ez sem minden. Burrell még azt is kimutatta, hogy a növények levelei a milliméterhullámú sugárzás hatására több stressz-proteint termelnek, amit például a búza sarjhajtásain végzett kísérletek már be is bizonyítottak. Senki sem tudja megjósolni, hogy a mindent lefedő globális 5G-sugárzás milyen mértékben fog az élelmiszernövényekre hatni, és ezzel az emberiség élelmezését befolyásolni. „Ember és állat élete függ a növényektől, mint táplálékforrásuktól. A milliméterhullámok olyan táplálékot nyújthatnak számunkra, ami alkalmatlan a fogyasztásra”, írja Burrell.
[Mindez egy olyan világban történik, ahol a parasztoknak még azt is előírják, hogy mekkora és milyen formájú uborkát szabad termelniük. Ahol jószerivel nincs már az életnek olyan területe, amit ne szabályoznának, az embereknek ne írnák elő, hogy mit szabad és mit nem megtenniük, enniük, inniuk, mivel kötelező gyermekeiket beoltatniuk stb. – természetesen mindezt csakis az „ő érdekükben”. És akkor olyan dolgokat, melyek már egy kétéves gyermek eszével felfoghatóan is, bizonyíthatóan súlyos károkat okoznak az élőlényeknek, és visszafordíthatatlanul beavatkoznak a természetbe, az egész föld összes országának közéleti és vallási vezetői, függetlenül pártállásuktól, hitüktől, vallásuktól, nemzeti tradícióiktól, egyemberként támogatnak, tesznek kötelezővé: ez emberi ésszel teljesen felfoghatatlan! Ilyen feladatot csakis a Sátánnak már teljesen alávetett lények teljesíthetnek!
Több diplomás embertől hallottam, hogy ma már nincs szükség atomrobbanásra, vagy harmadik világháborúra ahhoz, hogy az emberiség kioltsa önmagát, elég egy mágneses vihar, vagy egy nagy áramhálózat kiesése, és az emberiség teli éléskamrák előtt éhen hal, mert nem fogja tudni a kamrák ajtaját kinyitni. Ahogy az a nő is majdnem meghalt egy elektromosan bezárt kocsiban, melyben kézzel se az ablakokat letekerni, se az ajtókat kinyitni nem tudta. Az emberiség építi az új Bábel tornyot, rendületlenül, a végletekig hisz saját eszében és erejében – csak Teremtőjében és mindenek Fenntartójában, Mozgatójában nem… Mindez napról napra közelebb viszi a világot a János apostol által látott és leírt ezeréves birodalomhoz, Isten országához, amit azonban Krisztus Urunk csak a mostani föld elpusztulása után állít fel!
„Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai. Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek. Így szóltak egymáshoz: "Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki." A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul. Azután így szóltak: "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!" Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek. Így szólt: "Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!" Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését. Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.” (Ter 11,1-9)]
(forrás: https://www.zeitenschrift.com/artikel/5g-mobilfunk-globaler-mikrowellenherd-ohne-entrinnen)
http://katolikus-honlap.hu/1801/klima.htm

2018. szeptember 16., vasárnap

A Google állami cenzúrával kiegészített keresőmotort gyárt Kínának

Az elmúlt években elég sok szó esett arról, hogy a Google a saját szája íze szerint szűri és alakítja a keresésekre adott találatokat. Háttérbe szorítva például az összeesküvés elméletnek vagy alternatív véleménynek minősített cikkeket, mindezt persze azzal az ürüggyel, hogy kiszűrje a hamis híreket. A probléma ezzel csupán annyi, hogy az igazság időnként, bizonyos témákban pedig elég gyakran, a kisebbségi véleményekben keresendő.
Mindehhez adjuk hozzá, hogy a kínai megrendelésre készülő új keresőmotor bizonyos témákat vagy oldalakat eleve tiltólistára tesz, így ezek meg sem jelennek a találatok között, ráadásul minden egyes keresést a felhasználó telefonszámához kapcsol és az állambiztonság számára visszakereshetővé tesz.
Az Intercept cikke szerint a Dragonfly néven futó keresőben olyan kifejezések is feketelistán lesznek, mint a „demokrácia”, az „emberi jogok”, a „békés tüntetés” vagy a „szólás szabadsága”, így a keresőóriás maga is hozzájárul majd az emberi jogok további sérüléséhez Kínában.
Képzeljük el, mennyire félhetnek az igazságtól a világ legnépesebb országában, ha ilyen komoly akadályokat igyekeznek gördíteni állampolgáraik és a szűretlen információk közé.
Hasonlóan komoly, bár lényegesen véresebb akadályokat próbáltak állítani a kínai nép és a nagybetűs Igazság közé. Próbálkozásaik látszólag sikerrel jártak. Olyannyira, hogy 1958-ban Mao felesége, Csiang Csing, kijelentette, hogy
„Kínában a kereszténység már csak a múzeumok történelmi részlegében lelhető fel. Meghalt és eltemettük.”
Csiang Csing tévedett. Bár erőfeszítései milliók életébe kerültek, az Igazságot kereső és megtaláló emberek száma minden képzeletet felülmúl Kínában, és bár megbízható adatok érthető módon nem állnak rendelkezésre, egyes becslések szerint kétszázezernél is több gyakorló keresztény lehet az országban.
Az Igazságot nem kell félteni. Megtalálja az utat. Sokszor úgy is, ha nem keressük, de ha mégis, akkor végképp semmi sem állíthatja meg. A Google és a kínai állam sem.


http://idokjelei.hu/2018/09/a-google-allami-cenzuraval-kiegeszitett-keresomotort-gyart-kinanak/

2018. szeptember 15., szombat

A Medve és a Sárkány egyre szorosabb szövetsége


Miután a nyugatiak majd 2 évszázadon keresztül próbálták folyamatosan egymásra uszítani a két keleti nagyhatalmat, mostanában ennek éppen az ellenkezője történik. Megvalósulni látszik a Nyugat legrémisztőbb álma: A politikai és gazdasági együttműködés sikerét követően, Oroszország és Kína egyre szorosabb katonai együttműködést alakít ki.

Bár a nyugati elemzők makacsul tagadják, de a két ország minden téren egyre szorosabb szövetségének már a világpolitika irányát is meghatározó geopolitikai jelentősége van.

Euronews: …”Kínai egységek is csatlakoztak Oroszország történetének legnagyobb hadgyakorlatához. A háromszázezer katonát és harminchatezer harckocsit megmozgató, és a legfejlettebb tévés technikával rögzített Vosztok-2018 negyedik napján föld-levegő rakétákat és légvédelmi rendszereket is teszteltek…”

Ugyanakkor ezzel egy időben nemcsak a katonai, gazdasági és nagypolitikai, – hanem a helyi politikai együttműködést is szorosabbra fűzi a két keleti nagyhatalom:
CRI: A Xinhua hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai államelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök, a kínai-orosz helyi kormányzatok vezetőinek párbeszédén is találkozott egymással Vlagyivosztokban, szeptember 11-én.
A két államfő a párbeszéden meghallgatta a kínai és orosz képviselők felszólalásait, majd ők maguk is szólásra emelkedtek.


Xi Jinping elmondta, hogy Kína és Oroszország nemcsak a legnagyobb szomszédja egymásnak, hanem a legfontosabb stratégiai koordináló partnere is, ami széles körben képviseli a közös érdekeket.

A két országnak meg kell erősítenie az együttműködéseit, hogy a külső kockázatok csökkentése és a közös fejlődés megvalósítása érdekében.
Xi Jinping a két ország helyi együttműködéseinek fejlesztésére vonatkozóan egy négy pontból álló cselekvési tervet fogalmazott meg. Ezek közül elsőként a helyi kormányzatoknak tökéletesíteniük kell az üzleti körülményeiket, másodszor együttműködési mechanizmust kell kialakítaniuk, harmadszor egymást kiegészítve kell megvalósítaniuk az együttműködési programot és végül meg kell erősíteniük a kulturális cserekapcsolatokat.
Xi Jinping hangsúlyozta, még az év elején Putyin elnökkel közösen döntöttek arról, hogy a 2018-as és 2019-es évet nyilvánítják a kínai-orosz helyi kormányzatok együttműködési évének.
A kínai államelnök annak a reményének adott hangot, hogy sikeres lesz a két ország helyi kormányzatainak együttműködése és ezek a sikerek hozzájáruljanak a két ország kapcsolatainak pozitív irányú fejlődéséhez is.

Putyin elmondta, hogy a helyi kormányzatok közötti együttműködések fontos részét képezik az orosz-kínai átfogó stratégiai partnerségnek. Az orosz kormány üdvözli a kínai vállalatok befektetéseit Oroszországban.

A párbeszédet „A kínai-orosz helyi együttműködések új időszaka” mottó jegyében rendezték. Az eseményre kilenc kínai tartományból és az orosz állam 13 régiójából érkeztek képviselők.
A párbeszéd után Xi Jinping és Vlagyimir Putyin közösen megtekintette az egyik helyi kötődésű gyermek – és ifjúsági csoport kungfu előadását, majd a két ország helyi együttműködését bemutató fotókiállításra, és művészeti tárlatra is ellátogattak.

További fotók az orosz-kínai hadgyakorlatról, teljes album:

Kína és Oroszország közös katonai hadgyakorlata Szibériában – Kínai és orosz csapatok közös gyakorlatokat tartottak a Tsugol gyakorlótéren, az oroszországi Transz-Bajkál régióban, 2018. szeptember 11-14. – A “Vosztok 2018” (“Kelet 2018”) elnevezésű stratégiai katonai partnerségi hadgyakorlat keretében. – A fotók 2018. szeptember 13-án készültek.
























Felhasznált források; Euronews, Chinanews, Hungarian-CRI, Chinaplus-CRI, Xinhua

2018. szeptember 13., csütörtök

Brüsszel titkosította a szavazási csalást lehetővé tevő állásfoglalást

Az Európai Parlament titkosította azt a pár nappal a sorsdöntő szavazást megelőzően született dokumentumot, amely a tartózkodó képviselők szavazatainak figyelmen kívül hagyásáról szólt. Az Origo kérdésére Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, ez a módszer az ázsiai és afrikai diktatúrákban sem elfogadható. Mutatjuk, hogyan csűrtek-csavartak a brüsszeli bürokraták a Sargentini-jelentés szavazása előtt!

Rendkívüli hír

Ahogy megírtuk, tegnap elfogadták a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP) plenáris ülésen. A Soros György megbízható embereinek listáján szereplő holland EP-képviselő, Judith Sargentini által összeállított dokumentum éppenhogy átcsusszant a szavazáson. A Magyarország megbüntetését célzó jelentés elfogadásához a képviselők leadott voksainak több mint kétharmadára, valamint az összes EP-képviselő abszolút többségének a támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. Csakhogy Brüsszel nem volt úriember, négy nappal a sorsdöntő voksolást megelőzően megváltoztatta a szavazás rendjét, és ügy döntött, a tartózkodó politikusok szavazatait nem fogják beleszámítani a végeredménybe. Éppen ezen a húzáson múlt a bevándorláspárti erők sikere: ha a parlamenti demokráciákban megszokott normák szerint szavaztak volna az európai politikusok, akkor 14 szavazat hiányzott volna a kétharmadhoz. Már önmagában ez is meredek, azonban ennél is botrányosabb körülmény látott napvilágot egy nappal a tegnapi ütközet után. Ugyanis az erről szóló állásfoglalást a brüsszeli bürokraták titkosították.

Az uniós politikusok erősen ködösítettek

Titkosnak minősített állásfoglalás alapján ítélték el Magyarországot– mondta el az Origo megkeresésére Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Meglátása szerint a magyar embereknek joguk van tudni arról, miért nem számolták bele a tartózkodó szavazatokat a tegnapi szavazás összesítése során. Lomnici ismertette, hogy az Unióban az a főszabály, hogy az aktuális szavazáson csak a mellette („igen”) és az ellene („nem”) leadott szavazatokat veszik figyelembe.
Csakhogy az erről rendelkező EP Eljárási Szabályzata kimondja, vannak ez alól kivételek, mégpedig azok az esetek, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő.
Egyértelműen a különleges többségi elvnek kellett volna érvényesülnie, hiszen tegnap egy kétharmados szavazás volt– vonta le a következtetést az Origo által megkérdezett szakember. Rátérve a titkosításra az alkotmányjogász elmondta, a jelenlegi uniós jogszabályok szerint úgy lesz egy dokumentum minősített, ha ezt katonai, kereskedelmi, gazdasági és adatvédelmi rendelkezések indokolják. Elmondása szerint minden kivételnél fel van tüntetve, ha nyomós közérdek indokolja, akkor feloldhatják azt. Szerinte egyértelmű:
Magyarország esetében nyomós közérdekről van szó, hiszen a legsúlyosabb szankció bevetéséről szavazott az Európai Parlament, ezért a titkosítást fel kellene oldani.
Hozzátette, felettébb különös, hogy pár nappal a szavazást megelőzően született meg a tartózkodók voksának be nem számításáról szóló dokumentum, úgy, hogy másfél éve tart az eljárás.
Lomnici Zoltán alkotmányjogászFotó: Polyak Attila - Origo
Ázsiai és afrikai diktatúrákban sem elfogadható módon döntöttek arról Brüsszelben, hogy a tartózkodó képviselők szavazatait nem vették figyelembe– mondta el véleményét a történtekről Lomnici.

Bordács Bálint

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

2018. szeptember 9., vasárnap

Az Oroszországtól való elfordulás szétzúzza Ukrajna gazdaságát

 

A 2014-es az USA által kezdeményezett majdani államcsíny után a kijevi nyugatbarát puccskormány Ukrajnában drasztikusan lecsökkentette az ipari és kereskedelmi kapcsolatokat az akkoriban még legjelentősebb kereskedelmi partnerével, Oroszországgal, és az USA és az EU felé fordult. Ezáltal viszont hiány keletkezett az oroszok által szállított alkatrészek, valamint az orosz megbízások területén. Az ukrán Antonow konszernnek, a Szovjetúnió egykori legismertebb, leghagyományosabb repülőgépgyártójának ennek következtében le kellett állítania a termelését. „A legrosszabb viszont az, hogy megszakad a tradíció és a tapasztalatokat […] nem lehet továbbadni. A konstruktőrök kivándorolnak Oroszországba, Kínába, Európába“- véli a politológus Alexander Dudtschak. Következtetés: Ukrajna áldozatául esett az USA-irányította Oroszország ellenes hatalmi stratégiának.

von ep./ct.

2018. szeptember 3., hétfő

Jogsértő lehet a katalán zászló, megnyílt az újabb front

Kifogását jelezte Francisco Fernández Marugán spanyol ombudsman a katalán középületeken elhelyezett függetlenségi szimbólumok miatt hétfőn.
"A plurális társadalmakra jellemző ideológiai semlegesség elve összeegyeztethetetlen egy ideológia szimbólumainak jelenlétével a középületeken" - olvasható állásfoglalásában.
Francisco Fernández Marugán szerint ezen elvnek kell meghatároznia minden "szabad, nyitott, demokratikus és toleráns társadalmat", ezért tiszteletben tartására szólított fel.
Kitért arra, hogy augusztus elején már a katalán kormány egészségügyi tanácsosának figyelmét is felhívta minderre, miután állampolgári panaszt kapott egy barcelonai kórház homlokzatára kitűzött sárga szalagok miatt.
Ezek a szalagok jelképezik a katalán függetlenségi vezetőkkel szembeni bírósági eljárások, korlátozó intézkedések elleni tiltakozást.
Az ombudsman aggodalmát fejezte ki az együttélés "romlása" miatt a nyilvános helyeken Katalóniában, és elítélte a különböző agresszív cselekményeket, amelyek ezen szimbólumok kihelyezése, illetve eltávolítása miatt történtek az utóbbi időben.
A hatóságok a hétvégén őrizetbe vettek majd elengedtek egy gyűlölet-bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit Barcelonában, mert bántalmazott egy nőt, aki egy park kerítéséről szedte le a sárga szalagokat.
Létrejöttek úgynevezett takarító brigádok is, amelyek éjjelente csoportosan járják a katalán településeket, és leszedik, a többnyire sárga nejlonból készült szalagokat a lámpaoszlopokról, kerítésekről, korlátokról.
Az akcióhoz csatlakozott a Spanyolország egységét támogató Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt is, amely a legtöbb szavazatot kapta tavaly decemberben a katalán parlamenti választásokon, ám kormányt alakítani nem tudott az összefogó, és így többségbe kerülő katalán függetlenségi pártokkal szemben.
Albert Rivera pártelnök azonban hiába szedte le a szalagokat a kamerák előtt Alellában, néhány óra múlva azokat újból kitűzték a függetlenséget támogatók.
Katalóniában a múlt héten ügyészségi vizsgálat is indult katalán rendőrök ellen, amiért igazoltattak olyanokat, akik sárga szalagokat távolították el közterületen.
MTI

Kína gátat vethet az afrikai migrációnak Európa felé

Támogatja az afrikai országok részvételét az ‘Övezet és Út stratégia’ építésében

“Befektetéseivel munkát ad az afrikaiaknak, s megteremtheti jólétük alapjait.

Ehhez csatlakozhatnának a magyar vállalkozások is,  az ‘Övezet és Út stratégia’ projekttel összhangban, vagy akár annak keretein belül.” (SzRTI)

Xi Jinping kínai államelnök is részt vett a kínai és afrikai államfők, üzleti és ipari képviselők számára megrendezett magas szintű párbeszéd valamint a 6. kínai-afrikai vállalkozói konferencia közös megnyitóján szeptember 3-án. A kínai államelnök a megnyitón előadást is tartott.
Xi Jinping elmondta, hogy a Kína és Afrika közötti szoros gazdasági kapcsolatok jelentős eredményeket hoztak az afrikai ipari környezet korszerűsítése és az infrastrukturális beruházások terén, de segítették a kereskedelmi és befektetési rendszerek egyszerűsítését valamint a szegénység csökkentését.

„A Kína és Afrika közötti együttműködések eredményei az afrikai emberek javát szolgálják.” – hangsúlyozta Xi Jinping.

A kínai államelnök szerint az afrikai lakosság a világ népességének egyhatod részét tesz ki, ezért az Afrikában élő valamennyi nép jóléte fontos része kell, hogy legyen az emberi sorsközösségnek.
Xi Jinping bejelentette, hogy Afrika fontos résztvevője az Övezet és Út kezdeményezés tovább építésének. Kína támogatja az afrikai országok részvételét az Övezet és Út építésében, és kész arra, hogy az egyenlőség és kölcsönös előnyök biztosítása mentén, tárgyalásos úton erősítse Afrikával az átfogó kapcsolatokat a politika, a kereskedelem, a pénzügy illetve a kulturális csere terén – a mondta Xi Jinping.
CRI – China Radio International / SzRTI

2018. szeptember 2., vasárnap

Nyugati hamis-zászlós vegyitámadásnak indult, Zaharcsenko hamis-zászlós megölése lett belőle

Putyin valójában sakk-mattot adott a nyugatnak Zaharcsenkó donbaszi hamis-zászlós megölésével, mely az orosz titkosszolgálat müve volt.
De kezdjük az elején.

Szíriában az oroszbarát erök a nyugat és Izrael által támogatott szélsöséges iszlamista szervezetek (ISIS, Al-Nuszra, Al-Kaida stb.) utolsó fellegvárának számító Idlib kormányzóság elfoglalására készülnek. A nyugat, hogy mentse a terroristáit, egy újabb nagy hamis-zászlós vegyitámadásra készült volna Szíriában, melyet az Al-Nuszra hajtott volna végre, viszont az Asszad-rezsimre kentek volna, ami aztán ürügyet szolgáltatott volna egy Szíria elleni nagy nemzetközi hadmüveletre.
2018. aug. 31:
IDLÍB OSTROMÁRA KÉSZÜLNEK
Az oroszok szerint a készülő amerikai támadás nemcsak a szíriai rendezésre mérne súlyos csapást, de a globális biztonságra is. A tűzzel való játszadozás következményei megjósolhatatlanok. ...
A szóvivő megismételte a Moszkva és Damaszkusz által korábban is hangoztatott állítást, hogy a szíriai kormányerőknek nincsenek vegyi fegyvereik, mert 2014–2015 során nemzetközi ellenőrzéssel megsemmisítették ezeket, jelentette az MTI. Korábban az orosz védelmi tárca közölte, hogy nyugati országok újabb Szíria elleni katonai csapásra készülnek, amelyhez az ürügyet egy Idlíb tartományban, vegyi fegyverekkel végrehajtandó provokáció szolgáltatná. Moszkva szerint a megrendezendő incidens célja az, hogy a támadás Damaszkuszra terelje a gyanút.

Ez idáig mind "szép és jó", és nagyjából igaz is, de aztán történt egy váratlan dolog Kelet-Ukrajnában:
2018.aug. 31:
Meghalt az egyik ukrajnai szakadár vezető
Az Interfax orosz hírügynökség értesülése szerint egy donyecki kávéházi robbanásban meghalt Olekszandr Zaharcsenko kelet ukrajnai szeparatista vezető. A szakadár Donyecki Népköztársaságban rendkívüli állapotot hirdettek.

Az oroszok szerint Kijev állhat Zaharcsenko halála mögött
S ezzel vált a konfliktus maximálisan mocskossá nemcsak a nyugat de az oroszok részéröl is. Mert feláldozták az egyik sajátjukat.
Zaharcsenkót az orosz titkosszolgálat repítette a levegöbe, viszont a merényletet Ukrajnára kenték, ami aztán ürügyet adott volna az oroszoknak Ukrajna és Európa megtámadására abban az esetben, ha a nyugat meg merészelte volna támadni Szíriát. Ezzel az ügyes de mocskos húzással tudta Putyin elejét venni annak, hogy a nyugat katonailag a segítségére siessen az ISIS-nek, Al-Nusrának stb. Szíriában.
A helyzet továbbra is rossz.
Nna de ez már a végsö idei próféciák témájához tartozik!

Bazi nagy orosz-kínai hadgyakorlat – ennek a fele sem tréfa
Oroszország nagyobb hadgyakorlatot tart, mint a szovjet idők óta bármikor, ráadásul Kína és Mongólia részvételével. A Kínával való összezárás elsőre meglepő lehet, azonban nagyon is logikus: míg Oroszországot Trump kivételével a teljes amerikai politikai vezetés szorongatja, Kínát Trump fordította maga ellen a kereskedelmi háborúval. ...
Most Vostok-2018 lesz a hadgyakorlat neve, ennek megfelelően a gigantikus ország középső és keleti körzeteiben tartják, 300 ezer katona, 1000 repülő és két hadiflotta vesz részt benne, valamint az összes légideszant egység. Az eseményre szeptember 11-15. között kerül sor,

Dániel 8
23 És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király.
24 És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét.
25 És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.



Orosz hadgyakorlat kezdödik a Földközi-tengeren
https://index.hu/kulfold/2018/08/30/orosz_hadgyakorlat_kezdodik_a_foldkozi-tengeren/
Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium alapján az MTI.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=239:2018-09-02-13-55-28&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58

augusztus 30 - bejelentik a "hadgyakorlatot" a Földközi-tengeren is, pozicionálják a flotillájukat, kivédendö egy NATO támadást
augusztus 31. - megölik Zaharcsenkót
szeptember 2. - legújabb fejlemény - megkezdték a hadmüveletet Idlib visszafoglalására