2014. július 22., kedd

Ősszel újra összeborulnak a balliberálisok

Az őszi önkormányzati választásokra szövetséget kötött egymással a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, valamint az Együtt–PM. Több városban is közös jelölteket indítanak, többek között Tatabányán, Szegeden és Gyulán. Mivel mostanra egyik pártnak sincs teljes országos lefedettsége, gyakorlatilag teljesen mindegy, kit indítanak, - aki megbízható emberük elérhető az adott helyen, azt indítja a választási szövetség.
Egyedül annak kapcsán nem egyeztek meg, hogy Budapesten hogyan készüljenek az önkormányzati választásokra. Az ország egyedüli, igazán nagymennyiségű elsikkasztható pénzzel rendelkező térségében valószínűtlen a szövetségkötés, ott külön jelölteket indít a három párt. Az sem utolsó szempont, hogy már áprilisban is egymás választóit zavarták el.
Hídfő.net | MadárijesztőMadárijesztők, összefognak - hogy mindenki garantáltan a jobboldalra szavazzon

Donbassz mai napja

Mai összefoglalónkat kezdjük azzal, hogy Rubezsnojéba (Luhanszk-régió) bevonultak Valcman latorjai.
Drága árat fizettek a bevonulásért. Két repülőgéppel (egy Szu-25-ös, és egy ?) valamint eddig a milicia által nem közölt számú tank lett a bevonulás ára. Meg egy csomó lator. Igaz, 16 milicista elesett.
Ám úgy néz ki, hogy az árat a helybelieknek kell megfizetni. Ugyanis mint igazi martalócok, a latrok felszólitották a város lakóit, hogy személyautóikkal álljanak elő a város főterére. Gondoskodtak is róla, hogy azok ott megjelenjenek.
Majd nagyvonalúan felajánlották a tulajoknak, hogy MEGVÁSÁROLHATJÁK az addig övék volt járgányokat. Amely VOLT tulaj nem tudott fizetni-sokan voltak-kijevi idő szerint este hatig, annak autóját kisorsolták a bűnözők. Egymás közt!.
Georgijevkánál egész nap ide-oda mozgott a csata, amiben latortankok is részt vettek. Három végleg ott is maradt-személyzetével együtt-kettő elsántikált. Aztán nyugalom lett. Két milicista elesett Georgijevkánál.
Könnyen meglehet, hogy a “felszabaditott” Szlavjanszk valóban a latorhorda Sztálingrádjává válik. Ma egészen váratlanul a milicia tankjai jelentek meg a város előtt, és elpusztitottak egy T-74-es éatort, meg két BTR-t. Poziciójuknál fogva azon a szakaszon uralják is a terepet, és a banditák már megorrintották, hogy több milicia tankcsoport is van a város körül. A múlt heti vasútállomási támadás után tehát ismét meglepi érte Szlavjanszk latorjait.
Luhanszkban viszonylagos nyugalom volt ma. Aggodalomra ad viszont, hogy a zsoldoshorda “SZMERCS” rakétavetőket sorakoztat fel. Ezekkel nagy pusztitást fognak tudni véghezvinni.
don
Donyecktől egyre inkább elmegy a banditák kedve. (Ráadásul rosszhirüket is keltette egy maláj újságiró, aki tegnap éppen vonattal érkezett Donbassz fővárosába. Pontosan akkor, amikor a tüzérségi támadás lecsapott a pályaudvarra. Az újságiró a repülőgép roncsfelderitő csoport munkájáról akart tudósitani-első szándékból-ám kénytelen volt érkezési élményeit megosztani lapja olvasóival. Horrorisztikus…-ezzel a cimmel irt helyzetjelentést)

Szóval egyre távolabb tolják a miliciák a latorbandát Donyecktől. Azok délnyugati irányba kotródnak, és már egészen Ugledar határáig nyomta őket a milicia. Déli, délkeleti irányba nem mernek menni, mert attól rettegnek, hogy úgy járnak mint a “lerendezett” elődeik. Merthogy az út délkeleti irányba a “zsákba” vezet. Amelynek közepén ott magasodik a “halálosztó”-a Szaur-Mogil.
A mai nap tehát Észak-Donbasszban felemásra sikeredett mindkét fél számára, ám nagyobb izgalmakra Valcmannak van oka. Hordái olyan mértékű emberveszteséget szenvedtek már, hogy kénytelen volt elrendelni az általános mozgósitást egész Maradék-Ukrajna területén. Ugyanis a rossz hir gyorsan jár. Bejárta ugyanis a birodalmat, hogy Donbassz igencsak ártalmas azok egészségére, akik oda fegyverrel a kézben érkeznek, Szlava Ukrjinye orditozással. Igy aztán elapadt az önkéntesek áradata. Márpedig a húsarálóba tömni kell az alapanyagot.

https://balrad.wordpress.com/2014/07/22/donbassz-mai-napja-2/
Valerij Bolotov a Luhanszki Népköztársaság miniszterelnöke tegnap késő este bejelentette Szeverodonyeck és Liszicsanszk elvesztését. A két városban csak kissebb ellenlló csoportok maradtak, a miliciák lényegi erőit kivonták onnan.
Most a miliciák előtt álló fő feladat a Luhanszk körüli valcmanista csoportositások felszámolása. Ez elkezdődött, és úgy néz ki-hamarosan be is fejeződik.
Egyre valószinűbbnek látszik, hogy Szlavjansz a várost “felszabaditó” latorhordák vesztőhelye lesz. Az LNR páncélosai szinte teljesen körbezárták már a várost, és néhány külső városrésznél a kitörni akarő zsoldosokat tankjaikkal együtt likvidálták.
Igor Sztrelkov bejelentette Dzserzsinszk feladását. A város olyan súlyos “GRAD”-támadásoknak volt kitéve, hogy tovább ott maradva csak még nagyobb károk keletkeznek.
Dzserzsinszkből a kivont milicia Gorlovkába és a város környékére települt át.
A Valcmanék által tegnap elrendelt részleges mozgósitás kijevi megszavazása után Galicia öt településén kezdődtek tüntetések a háború azonnali befejezését követelve.
Rögtönzött temetési menetben is gyönyörködhetett (volna ha akar) Kijevben tegnap Nyalókakirály.
A Rada épülete elé vitte az “AJDAR” zsászlóaljas kedves papa az általa a dicstelen hordába beszervezett fia hulláját. A csemete a napokban harapott fűbe Donbasszban.

Az 58 esztendős Alekszej Lepkaljuk arról nyafogott, hogy fia az első naptól csinálta a Majdant, majd önként vállalkozott Amerika érdekeiért harcolni az “oroszok ellen” Donbasszban. És ilyen rút módon kell visszatérnie!-könnyezte meg a családi vállalkozás végét jelentő halálesetet a kedves papa.

https://balrad.wordpress.com/2014/07/23/eszak-donbassz-valtakozo-hadisikerek/

“Segit” az IMF az ukránokon! Elvárás a tömeges kilakoltatás!

IMF követelmény: INGATLANELKOBZÁS!
Az IMF a Valcmanéknak nyújtandó pénzügyi “segitség” fejében kikötötte, hogy 2014 szeptemberéig a kijevi hatalom LAKOLTASSA KI a közüzemi dijhátralékosokat a lakásaikból. Állami, önkormányzati, és magántulajdonú ingatlanban lakókra egyaránt vonatkozik a szigor.
Az IMF ukrajnai LELTÁRJA szerint az ukrán háztartások eddig mintegy 13 milliárd hrivnya (közel kétszázmilliárd forint) közműdijjal tartoznak. Gáz, villany, viz, csatornadij.

Rádörrent Valcmanékra a “szervezet”, hogy amennyiben az “ajánlást” a szeptemberig még hátralévő mintegy öt hét alatt nem teljesitik, akkor nem fogják megkapni a pénzügyi “segitség” következő, esedékes részletét.
Ecsetelte az IMF azt is, hogy az “ajánlás” a jövőre nézve is az ő részükről fenntartott, aminek végrehajtását szigorúan ellenőrizni is fogják.
Hogy ez mit jelent? Azt jelenti, hogy még csak most következik a java az ukrán megszoritásoknak. Az energiaárak már igy is az egekben az ukrán jövedelmekhez képest, amik viszont csökkennek, hiszen a szociális keretek egyre csak kurtulnak. Növekszik egyre vadabb ütemben az elbocsájtások száma, és ezzel arányosan a munkanélküliek tábora. Az egyéb árak is-amelyek a mindennapi élehez szükségesek-már az egekben, de növekednek. Mindezek tetejébe vannak bankhitelek is elég szép számban, amik törlesztőrészleteinek növekedéséről jobb ha nem is szólunk!
És jön a tél.
Már most is hajléktalanok tömegei kószálnak a városokban és az erdőkben!
Ugyanakkor az IMF felajánlotta “segitségét” a kiüritett ingatlanok ÉRTÉKESITÉSE ügyében. TÖBB TIZEZER FIZETŐKÉPES vevőjelöltről tudnak, akik boldogan vásárolnának ingatlant Ukrajnában. (Mondjuk “befektetési” céllal.)
Mit tehet hát egy munkahelyét elvesztő ukrán férfiember, hogy családját valamelyest biztonságban tudja? Ha esetleg elbocsájtanák a munkahelyéről?
Beáll Valcman zsoldosseregébe! És vállalja az oroszirtást Donbasszban!
Ha szerencséje van, a zsoldon felül a szabad rablásból össze tud kaparni egy kis anyagit.
Ha nincs szerencséje? Hát igy járt! A Valcmanéktól ilyenkor esedékes kb. kétmillió forintnak megfelelő “kegyeleti dijból” talán marad a temetési költségek levonása után úgy kéthavi közműszámla kifizetésére. A családnak.
Utána pedig még két hónap, és lehet menni…
Utcára, pályaudvarra, hid alá, erdőbe! Ki hová akar és tud!
DE AZ EURÓPAI UNIÓBA NEM!


https://balrad.wordpress.com/2014/07/23/segit-az-imf-az-ukranokon-elvaras-a-tomeges-kilakoltatas/

Netanyahu lerombolt csempészalagutaknál kampányol

A lerombolt gázai csempészalagutak helyén tart látogatásokat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki a nemzetközi felszólítások ellenére továbbra sem készül tűzszünetre. A hadsereg tovább folytatja az offenzívát a gázai övezetben - úgy tűnik, pontos információkkal rendelkeznek a Hamász által használt földalatti alagutakról, melyeket fegyverek behozatalára használnak a határon túlról. Az izraeli hadsereg hétfőn olyan videofelvételt közölt, amely szerint a Hamász fegyveresei földalatti alagutakat használva szivárognak be Izrael területére. Az alagútrendszerek elleni légicsapásban tucatnyi fegyverest öltek meg.
A két hete tartó konfliktusnak több mint ötszáz palesztin és huszonhét izraeli áldozata van.
Hídfő.net | Benjamin Netanyahu
"Kész tervünk van és felkészültünk, hogy minden szükséges lépést megtegyünk a Gázai övezetben Izrael állam védelmében. Nagy hatással van ránk katonáink bátorsága" - mondta a kormányfő. Eközben Németországban a civil áldozatok ellen tiltakozó tüntetéseket kezdett feloszlatni a rendőrség, és a hatóságok betiltottak egy a tömeg által skandált szöveget. A berlini rendőrség megtiltotta, hogy a palesztinpárti tüntetéseken skandálják a "zsidó, zsidó, gyáva disznó, gyere ki és harcolj egyedül" rigmust. A rendőrségi szóvivő kijelentette, hogy amennyiben újra hallják ezeket a sorokat, beavatkoznak, leállítják a tüntető menetet és igazoltatják a résztvevőket.

http://www.hidfo.net/2014/07/22/netanyahu-lerombolt-csempeszalagutaknal-kampanyol

Miért ez a nagy hangzavar az atlantista baromfiólban?

Valaki lelőtt egy repülőgépet. Hogy ez hányadik a repülés történetében, azt senki nem tudja, de mindenesetre jóval a százezer fölött lehet. Békeidőben is hullanak a gépek, úgy a kicsik, mint a nagyok. A szóbanforgó gépet viszont háborús térség felett lőtték le, ezért  teljességgel érthetetlen az a média- és politikai hisztéria, amely ezt az eseményt az atlantista térfélen kíséri. 
Már csak azért is, mert senkit nem érdekel az a közel háromszáz halott, különösen a szíriai, a palesztin és az ukrajnai mészárlások idején, ahol úgy hullanak az emberek, mint ősszel a legyek. Igaz, hogy ezekben a tömeggyilkosságokban a főszereplők az atlantisták. A gép lelövésével egy időben Izrael katonai agressziót hajtott végre Gáza ellen, melyben a gépen meghalt három kisgyermekkel szemben több mint hetven kisgyermek halt meg a bombák és a gránátok okozta pusztításban (és több száz felnőtt). Ez a természetellenes fajtalankodók, a pedofilok, a torzszülöttek és a kretének díszes társaságát (az atlantista vezetőréteget) nem érdekli, mert ott normális emberek halnak meg és ez egy torzszülöttnek kész nyereség.
Mi lehet ennek a furcsa hozzáállásnak az oka? Miért fenyegetőzik a kenyai pávián, miért beszél hülyeségeket a NATO félkegyelmű főparancsnoka, az angolok USA-lakáj miniszterelnöke és minden rendű és rangú atlantista funkcionárius Putyin nagy horderejűnek ígérkező moszkvai beszéde előtt? Akik arra tippelnek, hogy ez egy háborús hisztériakeltés, nagyot tévednek. Ha háborút akarnának, már ott harcolhatnának Ukrajnában, az első vonalban. Hogy mit szólna ehhez a világ közvéleménye? Ahogy eddig sem érdekelte őket, sem Koreában, sem Vietnamban, vagy Szerbiában, de még Irakban és Afganisztánban sem, akkor most miért számítana náluk ez bármit is. 
Ezt a nagy hangoskodást csak az értheti meg, aki tudja azt, hogy mi történik a baromfiólban, ha ott megjelenik a róka. A libák gágognak, a kacsák hápognak és a tyúkok rikácsolnak, a róka pedig hallgat. Majd miután felmérte a helyzetet, villámgyorsan cselekszik. Szállnak a tollak, vergődnek az áldozatok, a róka meg teszi a dolgát egészen addig, amíg halálos csönd nem lesz a baromfiólban. Miért visít a sok baromfi? Félelmében, halálos rettegésében. 
Ezért visít az atlantista népség is. A hamburgerzabáló, kábítószerező buzikból álló hadseregeik még soha igazi háborúban nem győztek. A második világháborút az oroszok megnyerték nekik, és azóta sehol egy fikarcnyi győzelem sincs. A háborúban mindig az győz, aki rá tudja kényszeríteni az akaratát az ellenségére. Hát ez az, ami eddig soha nem sikerült az atlantistáknak. Pedig igazi ellenséggel még nem is találkoztak.
Ukrajnában elkövették az évezred legnagyobb hülyeségét. Ennek az volt az előidézője, hogy már megint a saját beteg világuk normái alapján akartak egy idegen közegben érvényesülni. A villámgyorsra tervezett művelet helyett egy soha véget nem érő és egyre bonyolultabbá váló háborúba keveredtek, mely azért rendkívül veszélyes rájuk nézve, mert egy hatalmas erő készül ott véglegesen rendet tenni. De először kivár, felőrli az idegeket, tönkreteszi a gazdaságokat, lejáratja a gyáva atlantista vezetőréteget. Az atlanti országok józan lakossága már látja azt, hogy valami nagyon nem úgy alakul, ahogy azt nekik beígérték. Ez rendkívül nyugtalanító fejlemény, és ennek manipulálása érdekében óriási ügyet nagyítanak a malajziai Boeing 777 lelövéséből. Csakhogy ez senkit nem érdekel. Béke poraikra, és ennyi! 
Ennek a dolognak lehet egy igen kellemetlen következménye is rájuk nézve. Harcolni kellene. És meghalni. Mi lesz akkor, ha az ukrajnai  háborús halottak és civil áldozatok valós száma nyilvánosságra kerül? Mi lesz akkor, ha egész hadseregek kerülnek jeltelen tömegsírokba, mint egykor a franciák és a németek? Arról már nem is beszélve, hogy az atomcsapások után lehet, hogy nem is lesz, aki véleményt nyilvánítson.
Hát ez a kontárság következménye. Egy villámgyors és sikeres politikai művelet helyett világháború. Mi lesz a globális felmelegedéssel, a népességrobbanással, a gazdasági gondokkal? Semmi, egy csapásra mindez megszűnik, a Föld bolygó életlehetőségeivel együtt. Hát ez is egyfajta nyereség. Made in USA & EU.
Kassai Ferenc

Az USA egyezkedne...

A United Launch Alliance (ULA) cég több amerikai vállalattal szerződést írt alá, amely alapján egy új generációs, folyékony üzemanyaggal működő rakétahajtóművet dolgoznak ki. Feltételezhető, hogy ez a hajtómű helyettesíti majd az orosz RD-180 motort – olvasható a vállalat honlapján.
Vajon miért kell az "új" motor?
Talán csak nem szakadtak meg az oroszokkal a kereskedelmi kapcsolatok ezen a téren?
Vagy rájöttek, hogy mindig csak a másodvonalas fejlesztéseket dobja Oroszország piacra?
Bolond is volna a legjobbját kiárúsítani, hiszen akkor már egy kis ráfordítással a felvásárló "konkurencia" is azt fejlesztené tovább. Ez így működik. Az ULA azt tervezi, hogy 2014 őszére kiválaszthatja a megfelelő hajtómű-koncepciót és a kivitelezőt. Az első indítást 2019-re tervezik.
A NASA az együttműködés prolongálására szólította fel Oroszországot
Washington arra számít, hogy továbbra is együttműködik még Moszkvával a Nemzetközi Űrállomás programjában 2020 után és kész tárgyalásokat is folytatni erről – jelentette ki Sean Fuller, a NASA űrrepülési programjának igazgatója. A helyzet komikuma a közbülső ukrán helyzet megoldása. A Roszkozmosz szövetségi űrügynökségben hivatalosan nem kommentálták a NASA képviselőjének szavait. Egy a nevét nem vállaló – de magas beosztású forrás az űrügynökségtől - személy közölte, hogy még nem döntöttek véglegesen a nemzetközi űrállomás kérdésében, hogy valóban nemzetközi lesz-e a későbbiekben. „Az USA-nak el kell gondolkodnia a világban betöltött és még betöltendő szerepéről, ha továbbra is versenyben akarja tartani magát a jövő kérdésében” – tette hozzá az orosz űrügynökség eme forrása.

Gölöncsér Miklós

Orosz hírek...

Az EU nem hajlandó a szankciók „harmadik fázisával” sújtani Oroszországot
Az amerikai műholdak segítségével készített képek arról tanúskodnak, hogy ukrán katonák lőtték le a maláj utasszállítót. A hírt Robert Perry ismert amerikai újságíró, elemző közölte.

Az újságíró adatai szerint az amerikai hírszerzésnek vannak olyan fényképei, amelyek bebizonyítják, hogy a polgári repülőgép lelővetéséért az ukrán katonákra hárul a felelősség. Perry nem hozta nyilvánosságra az informátor nevét, aki az amerikai hírszerzésben dolgozik, de megjegyzi, hogy ez egy megbízható forrás, mert korábban is kapott tőle megbízható információt hasonló helyzetben. A Malaysia Airlines Boeing 777 gépe Amszterdamból Kuala Lumpurba repült, és július 17-én lezuhant Kelet-Ukrajnában. A gép fedélzetén 298 fő tartózkodott, mindannyian meghaltak. 

Franciaország októberben, vagyis a szerződés által megállapított határidőre ki fogja szállítani Oroszországnak az első Mistral típusú helikopterhordozó anyahajót – közölte Francois Hollande francia elnök.

Elmondása szerint a második anyahajó kiszállítása azonban Moszkva álláspontjától függ majd az ukrajnai válság kérdésében. Korábban közölték, hogy az Egyesült Államok újból ellenezte a Mistral hajók kiszállítását Oroszországnak. 

Az Európai Unió nem hajlandó Oroszországot a szankciók „harmadik fázisával” sújtani, amelyek az orosz gazdaság egész szektoraira terjednének ki – olvasható a The Independent brit lapban.

Az újság értesülései szerint „úgy látszik, Washingtonnak és Londonnak az európai vezetők meggyőzésére irányuló próbálkozásai, hogy újabb szigorú szankciókat kell életbe léptetni Oroszországgal szemben, megakadtak”. Ezzel kapcsolatban „álláspontjuk enyhülésével vádolják” Franciaországot és Németországot, vagyis azokat az országokat, amelyeknek szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal.

Hírfigyelő Szolgálat

A behajtás a háborúban sem szünetetel

A hitel törlesztés a legfontosabb!
A behajtás a háborúban sem szüntetelA NATO haderő már megkezdte Dél-Kelet-Ukrajna megszállását. Az első csapatai már bevonultak a Donbas területére.  Az USA és a NATO azért tartja nyomás alatt az EU-t és a NATO szövetségeseit, hogy támogassák őt Oroszország elleni háború kirobbantásában, ami egyúttal azt jelenti, nyakunkon a III. Világháború.
De a cionista bankok fekete humora ilyen körülmények között sem lankad.
Mert ugye a hitelt fizetni kell ám! Ha esik (a bomba) ha fúj (a harcanyag), még ha malájgépek potyognak is a levegőből. Már nincs ház, lehet, hogy az adóst is megölték, sebaj, az hitelügyintéző ügyintéz. Vajon a végrehajtók is végrehajtanak két támadás között?

Ez a videó már vicc, csak még nem tudjuk sírjunk vagy nevessünk. Tekintsük inkább intő jelnek a jövöre nézve.

Szász Gerda

Igazán nyugodt roncsszemlét “garantált” Valcman!

Valcman Nyalókakirály tegnap elrendelte, hogy a lelőtt maláj utasszállitó roncsainak nyugodt összegyűjtése érdekében latorhada ne akciózzon. 40 km. átmérőjű körzetben.
A Népköztársaságok miliciái ezt már Valcman parancskihirdetése előtt a maguk részéről megtették.
A jó hireken felbuzdult ilyen-olyan nemzetiségű (zömmel maláj) roncsszemlélők ki is szálltak a terepre.
Szemlélődésüket csak az zavarta meg, hogy az ukrán légierő SzU-25-öse egy kicsit “meghintette” a terepet. Állitólag Sahtarszkot akarta bombázni. Az meg kevesebbra van Toreztől, mint 30km.
saht
Lehet kérem szemlélődni! Valcman a garancia!


http://balrad.wordpress.com/2014/07/22/igazan-nyugodt-roncsszemlet-garantalt-valcman/

Japán módosította alkotmányát, hogy csatlakozhasson a globális drón fegyverkezési versenyhez


Egyes jóslatok szerint az Egyesült Államok törekvése a drónok által végzett megfigyelési technikák kifejlesztésére új fegyverkezési versenyt fog elindítani a világon, amely eredményeként a disztópikus jövő merényleteit vagy háborús támadásait is drónok hajtják majd végre, miközben mikro robotok egész raja figyel mindent és mindenkit.
A Washington Post 2011 júliusában a következőket írta:
Legalább 50 ország vásárolt már megfigyelő drónokat, míg mások saját fejlesztési programok indítását jelentették be ugyanezen eszközök felfegyverzett változatainak megépítésére, ugyanis az Egyesült Államok kivételével egyetlen nemzet sem árusít fegyverrel ellátott drónt.
A megfigyelési drónnal rendelkező országok száma mára 90-re emelkedett, illetve az Egyesült Nemzetek is saját drón flottát mondhat magáénak. A felfegyverzett drónok terén is változott a helyzet. A becslések szerint legalább 20 ország rendelkezik pilóta nélküli repülő harcászati járművel.
Legutóbb pedig Japán is csatlakozott az új fegyverkezési versenyhez, mégpedig olyan elszántan, hogy alkotmányát is megváltoztatta az új technika akadálytalan bevezetéséhez.
Mára a verseny elérkezett arra a pontra, hogy már nem a drónok birtoklása, hanem a flotta nagysága, az eszközök pusztító ereje és a beépített autonóm funkciók minősége és ezen keresztül a bolygónk feletti hatalom mértéke számít.
A Defense One arról számol be, hogy Japán lazított a saját alkotmánya által lefektetett szabályokon, hogy a drónok határain kívül is bevethetők legyenek. Ez a lépés a Kína és Japán között a Senkaku szigetek miatt fennálló feszültség miatt is aggályos.
Japán virágzó drón programjának egyik kulcsfontosságú hosszú távú célja volt, hogy pilóta nélküli gépeit külföldön is bevethesse, mondta az IHS Jane vezető elemzője. Egészen a múlt hónapig azonban ez illegális lett volna a nemzet pacifista alkotmányának 9. szakasza szerint, ami kifejezetten tiltja az ellenséges magatartást.

Júniusban, Abe Sinzó, japán miniszterelnök nagyobb hatalmat biztosított országa honvédelmi erői számára a japán alkotmány „béke záradékként” ismert 9. szakaszának hatálytalanításával. Egy kabinetdöntés segítségével Abe Sinzó átértelmezte az érintett szakaszt, hogy ezáltal a japán hadsereg komolyabb erőket vethessen be külföldön. A lépéssel a miniszterelnök megkerülte az alkotmánymódosításokhoz szükséges parlamenti referendumot.
Erről mennyi szó esett a főáramú médiában? Nem sok.
Mindenesetre Japánban igen nagy port kavart a lépés:
Több százezer japán állampolgár gyűlt össze a miniszterelnök hivatalos rezidenciája előtt, Tokió központjában pedig egy férfi felgyújtotta magát, a lépés elleni tiltakozásul. A japán média is egyöntetűen elítélte a döntést. Abe Sinzó, fittyet hányva a tiltakozásokra, haladt továább a kijelölt úton, kijelentve, hogy eljött az idő a törvény újraértelmezésére. Egy sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta, hogy Észak-Korea rakétaprogramja és Kína terjeszkedési törekvései elegendő indokot szolgáltatnak a lépésre.
A döntést az Egyesült Államok is támogatja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy két Global Hawk nagy hatótávolságú megfigyelő drónt is küldött egy Japán északi részén található bázisra, komoly felháborodást váltva ki az észak-koreai és a kínai vezetőségben.
A mai politikailag bizonytalan időkben a lépés könnyen kiterjedt konfliktus kirobbanásához vezethet.
(A Defense One szerint 10 éven belül minden ország rendelkezik majd felfegyverzett drónokkal.)

Forrás: Activist Post
http://idokjelei.hu/2014/07/japan-modositotta-alkotmanyat-hogy-csatlakozhasson-a-globalis-dron-fegyverkezesi-versenyhez/

Törökország leszámol az import ellenzékkel

Mintegy 80 rendőrtisztet vettek őrizetbe Törökországban illegális telefonlehallgatás és kémkedés vádjával, a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök közvetlen környezetét érintő korrupciós botrányban indult hatósági vizsgálat részeként. A letartóztatott személyek közt volt az isztambuli terrorelhárítás vezetője is.
Az őrizetbe vettek többsége részt vett a kormányfőhöz közeli személyeket hiteltelenítő korrupciós botrány kirobbantásában. A tavaly kezdődő művelet célja egy nyugati típusú felforgatás, ún. "Facebook-forradalom" kirobbantása volt. Ennek részeként a kormányfő megvesztegetéséről és kétes anyagi ügyeiről szivárogtattak ki hangfelvételeket, melyet a közösségi média segítségével, általános elégedetlenség szítása céljából terjesztettek. A hangfelvételek hitelessége nem bizonyítható egyértelműen, mindenesetre a terjesztésük szándéka egyértelmű; a kompromittáló felvételek közvetlen a választások előtt robbantak be a médiába, vagyis egy a belpolitikai erőviszonyok átrendezését célzó műveletről van szó. A török kormány szerint ez egy célzott beavatkozás, melynek során idegen erők törekednek a legitim kormány megdöntésére.
Recep Tayyip Erdogan, kormányfő
A kormány korábban kötelezte a Twitter-t a kétes eredetű hangfelvételek eltávolítására, amit a vállalat megtagadott. A Twitter bírósági ügye hónapokon át húzódott Törökországban, a választásokat követően átmenetileg be is tiltották a működését, hogy megakadályozzák a választási eredmények hitelességét el nem ismerő tömegmegmozdulások szervezését a közösségi médiában.
Törökország 2012 májusától kezdett kivonulni a közel-keleti országokból Európába irányuló gázprojekt, a Nabucco megvalósításából, azóta Törökországban egy permanens felforgatási művelet zajlik, amit a hatóságok mindezidáig sikeresen elhárítottak.
Törökország kulcsfontosságú tagja lett volna a Nabucco projektnek, ami a török gázmezőkről, iraki és szíriai gázmezőkről importálással, valamint a későbbiekben az iráni fél bevonásával valósult volna meg. Irán Oroszország után a föld második legnagyobb földgáztartalékkal rendelkező országa, ezért a nyugati országok jelentős erőfeszítéseket tesznek a Forradalmi Gárda és az iráni politikai elit szembeállítására. Ezen felül jelentős földgáztartalékok vannak Irak és Szíria északi régióiban, ahol a semmiből feltűnő iszlám radikálisok amerikai fegyverekkel kikiáltották az "Iszlám Államot". Ez lett volna a Nabucco forrásvidéke, ami a török forrásokkal kiegészülve az Európai Unió számára alternatív gázimport lehetőség lenne az orosz forrású Déli Áramlattal szemben.
A Nabucco projekt megvalósításának útjában éppen csak egy iráni kormány, egy szíriai kormány, és egy török kormány áll. Emiatt állandósultak az Erdogan elnök pozíciójának aláásását célzó kísérletek. Úgy tűnik, a török kormány egyelőre sikeresen kezelni tudja ezeket az erőfeszítéseket. A kiszivárogtatásban érintett rendőrtisztek letartóztatásával Törökország újabb egy lépéssel távolabb került a nyugattól.


http://www.hidfo.net/2014/07/22/torokorszag-leszamol-az-import-ellenzekkel

“Új Taktika”-csak részsikerek. Viszont sok a civil halott!

A Valcman-latorsereglet igyekszik Donyecket bekeriteni. Donbassz fővárosát most Rubezsnoje és Szirotyino irányából próbálják megközeliteni.
térk
Ha már Szirotyinónál jártak, hát párszor belőttek Szeverodonyeckbe az önjáró tarackjaikkal. A városközpont jónéhány találatot kapott. Elsősorban is lakásokat értek belövések. Négy szeverodonyecki civil lakos meghalt.
Rubizsnyjénál viszont “lyukra”-pontosabban hidra” futottak a latrok. A város délkeleti határában lévő hidra felhajtó tankok egészen kiváló célpontok voltak a milicia számára. Négy ott ég még most is a hidon. Eltakaritásukra nem mert vállalkozni az orgyilkosok bandája, inkább visszavonultak.
Donyecknél erőlködtek-erőlködnek, de a város határában lévő egyik kokszokómű tüzérséggel való szétlövésén kivül sokra nem jutottak a zsoldosok. Ám a lángokban álló üzem ökológiai katasztrófát idézhet el. Ha ehhez még hozzáadjuk a már napok óta lángoló liszicsanszki olajfeldogozót, akkor bizony már meg is van az az ökológiai katasztrófa!
Ma reggel ismét kisérletet tettek Donyeck ellen a valcmanista banditák, hogy tankokkal behatoljanak a városba.

A luhanszki repteret “GRAD”-okkal lőtte valcman latortüzérsége, és a Veszelaja-hegyet is.
Avgyejevkánál is a “Katyusákkal” okoztak pusztitást, de itt szerencsére nem a települést lőtték, igy hát a mezőgazdasági termés esett “csak” áldozatul a pusztitásnak.
Kamenyka falu közlében kellemetlen meglepetés érte a zsoldosokat. Ellenőrző pontjuknál megállitottak egy kisbuszt. Három lator azonnal fűbe harapott. És a sofőr. Öngyilkos támadás volt a bérgyilkosok ellen. A kisbusz robbanóanyaggal volt megrakva.
Novoazovszknál viszont lezajlott az első tengeri ütközet is. Egy part menti ellenőrző pontot támadott meg reggel a milicia egyik gépágyúval felszerelt vizi alkalmatossága. A döbbenettől földbe gyökerezett lábú zsoldosokat úgy kaszabolták le, mint a vihar a gabonát. Feltételezések szerint itt valóságos zsoldosirtást rendeztek a milicisták. Akik-miután gépágyújukkal szétlőtték az útszéli erőditményt-partra szálltak bevégezni a munkát. Kézifegyverekkel. Visszafelé hajózva tartottak leltárt. Szerintük 40:0 az arány. De ha realisták vagyunk, akkor kb. húsz orgyilkossal végezhettek.
A Marinovkánál és Szolnycevonál még alig ébredező latrokra eresztettek egy-egy “GRAD”-sorozatot. A milicisták megfigyelői szerint teljes volt a találati siker. Hogy kiből és miből mennyi?-azt már nem tudták kifigyelni. A kijevi szóvivőktől meg úgysem fogjuk megtudni.


http://balrad.wordpress.com/2014/07/22/uj-taktika-csak-reszsikerek-viszont-sok-a-civil-halott/

Szíria hisz a győzelemben

"Szíria továbbra is hisz a győzelemben a szír nép ellenállásának és baráti országok támogatásának köszönhetően," - mondta Walid Muallem, szír külügyminiszter. Muallem Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott megbeszélést a két ország diplomáciai kapcsolatai megnyitásának 70. évfordulója alkalmából, melyen a szír nép tiszteletét fejezte ki Moszkva felé, amiért aktívan kiveszi részét az ország területi egységét fenyegető terroristák elleni harcban.
Hídfő.net | Szír külügyminiszter
A nyugati felforgató műveletként kezdődő szíriai háború mostanra több mint 170 ezer halálos áldozatot követelt. Ennek ellenére, a Szíriai Arab Hadsereg megőrizte stabilitását és minden nyugati törekvés ellenére is képes megőrizni az ország függetlenségét, valamint területi egységét. Mindehhez nagyban hozzájárult Moszkva állandó támogatása és a térségi szövetségesek, főként Irán közvetlen és közvetett segítsége, a Hezbollah Szíriában harcoló alakulatai.
Az évek óta zajló pusztító háború után kijelenthetjük, hogy mostanra nem csak a nyugati felforgató erők által használt módszerek - "szírializálás" - vált a szíriai helyzet jellegzetességévé. Szíria a nyugati nagyhatalmak és a térség -olajbevételeikből fakadóan- szinte korlátlan anyagi lehetőséggel bíró arab államainak destabilizáló tevékenysége ellenére sikeresen megőrizte függetlenségét és területi egységét. Mindez azt mutatja, hogy egy megfelelően szinten tartott honvédelem, az ország adottságait maximálisan kihasználó külpolitika és a közeli nagyhatalommal ápolt jó kapcsolat bármely ország számára garantálja a stabilitást. A szíriai modell ebből a szempontból példaértékű; a magukat fejlettnek nevező országok, a globális gazdaság vezető hatalmainak felforgatási törekvései ezen a három pilléren buknak el.

http://www.hidfo.net/2014/07/22/sziria-hisz-gyozelemben

Április végén arról érkezett hír, hogy minden Magyarországnak járó uniós forrást befagyasztott Brüsszel.

A Miniszterelnökség és az Európai Bizottság is azt közölte akkor, hogy nem függesztették fel a Magyarországnak járó uniós támogatások kifizetését. A magyar kormány időközben viszont egyetlenegy számlát sem küldött el Brüsszelnek április óta. Az EB továbbra is vizsgálja a magyar intézmények átalakítását, és fenntartja magának a jogot, hogy ha kapna számlát, akkor azt ne fizesse ki.
A magyar kormány egyetlen számlát sem küldött el Brüsszelnek április óta. Ez azért probléma, mivel így a a pályázati pénzeket a kormány most költségvetési pénzből hitelezi, viszont ha nem jön meg ennek ellenértéke Brüsszelből, akkor az hiányként jelenik majd meg a költségvetésben.
Márpedig semmi garancia nincs arra, hogy a bizottság elfogadja az új magyar pénzosztási rendszert, ugyanis már áprilisban – amikor először érkezett hír a brüsszeli pénzek folyásának leállásáról – is kétségei voltak az Európai BIzottságnak (EB) a magyar uniós pénzosztó rendszer átszervezésével. Ha az EB nem fogadja el a rendszer átalakítását, akkor jöhet a “korrekció”, vagyis a büntetés, amikor a számlák egy bizonyos százalékát nem fizetik ki.
A hivatalos brüsszeli álláspont ugyanaz, mint május elején volt: a magyar fél ha akar, akkor küldhet ki számlát, és a bizottságnak 60 napja lesz eldönteni, hogy kiegyenlítik-e ezeket. Úgy tűnik azonban, hogy a mostani állás szerint nem egyenlítenék ki. Erre onnan lehet következtetni, hogy a magyar kormány már kiküldte volna a második negyedév számláit – ezt július közepéig kellett volna megtennie –, ha nem félnének a visszautasítástól. Felfüggesztés a szó EU-jogi értelmében továbbra sincs, azonban éppen az a helyzet, hogy nem jön pénz az EU-tól.
Idén legalább ezer milliárd forintot kellene lehívni a hazánknak rendelkezésre álló uniós pénzekből, hogy maradéktalanul le tudjuk hívni a 2007-2013-as keret forrásait. Ez kérdéses, hogy a mostani csúszással tartható lesz-e.
(HVG)


A kormány csökkenti saját mozgásterét


Április végi sajtóértesülések szerint Brüsszel minden, Magyarországnak járó uniós forrást befagyasztott. Akkor a kormány és az Európai Bizottság is nyilatkozatot adott ki, miszerint nem függesztették fel az uniós támogatások kifizetését. Ugyanakkor az Európai Bizottság továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy ha kapna számlát az eszközölt fejlesztésekről, akkor azt ne fizesse ki, miközben figyelemmel kísérik a pályázati pénzek elosztását. Mint kiderült, a kormány április óta egyetlenegy számlát nem küldött be az Európai Bizottságnak, a korábban megkezdett beruházásokat a költségvetésből fedezi. Ha nem nyújtják be a számlát, az Európai Bizottság sem osztja le az uniós forrásokat, így a kormány gyakorlatilag saját anyagi mozgásterét csökkenti azzal, hogy a magyar költségvetésből fizeti, amit uniós támogatásokból is lehetne.
A dolog érdekes fejleménye, hogy egy liberális média szellőztette meg az információt, miszerint a kormány már április óta nem küld számlákat az Európai Bizottságnak. Így a vonatkozó dokumentumok vagy eltűnnek félúton, hogy az Európai Bizottságnak legyen jogi alapja visszautasítani a kormány keresetét, vagy a kormány saját anyagi mozgásterét csökkenti egy előre meghatározott terv szerint. Semmi logika nincs ugyanis abban, hogy amiatt nem küldenek számlát, mert biztosra veszik, hogy az EB azt elutasítja. Abból a szempontból is logikátlan egy ilyen lépés, hogy a kormány korábban igen nagy erőket fektetett a Brüsszel-ellenes propagandába, amivel saját magát akarta hitelesíteni az alapvetően nyugatellenessé váló magyar választók előtt.
Van azonban egy sokkal egyszerűbb magyarázat a kormány tétlenségére. Az Orbán-adminisztráció nem is akarja, hogy az Európai Bizottság kifizesse az előre elköltött pénzeket. Ez ugyanis többnyire abban az esetben történik meg, ha a kormány nagy vonalakban arra költötte a pénzt, amiről a számlát beadta, és az kapta az uniós forrásokat, aki Brüsszel pályázati követelményeinek megfelel.
Valószínűleg se nem arra költötték, se nem az kapta a pénzt, mint ami a brüsszeli szabályozás szerint is megfelelő lenne. Ebben az esetben viszont Brüsszel konkrét pályázatokat lenne köteles megvizsgálni a konkrét kifizetések miatt, így arról is információk kerülnének elő, hogy a kormány kinek folyósította az EB által utólag el nem fogadott pályázatok pénzeit. Brüsszelnek meg kell indokolnia, miért nem fizet, és a kormány ezt az indokot nem akarja a sajtóban látni. Mivel inkább be se adják a számlát, feltehetőleg az "EB nem fizet" retorika mellőzésénél jóval nagyobb politikai veszteséget jelent, ha ki tudódik, kik kapták azokat a pénzeket, amiket végül nem fizettetnek vissza Brüsszellel.
Marad a végső következtetés, hogy a kormány lenyúlta a költségvetési forrásokat, amit csak azért nem lopnak el mégegyszer uniós pénz formájában is, mert a korábbi pályázati rendszer sikkasztási stratégiája már nem működik. Mi lehet az, ami egyes nyugati civil szervezetek támogatásainak megvonásánál, és az állami költségvetés sógoroknak leosztásánál is nagyobb politikai veszteséget okozhat a Fidesznek?

http://www.hidfo.net/2014/07/22/kormany-csokkenti-sajat-mozgasteret



Újabb 205 szerb önkéntes vette fel a harcot a nyugati megszállókkal

Bratiszlav Zivkovics csetnik-vezető elmondása szerint tegnap éjjel szerb önkéntesek újabb csoportja érkezett Ukrajna területére. "205 önkéntes hagyta el eddig Szerbia határait, mindegyikük csatlakozni fog a Jovan Sevics divízióhoz." Mielőtt megérkeztek, a csoport 45 főből állt. Így a Jovan Sevics szláv szabadcsapat vált a legnagyobb létszámú önkéntes alakulattá, jelenleg 250 fővel.
Zivkovics elmondása szerint mindeddig nem szenvedtek veszteségeket, és egyre több önkéntes jelentkezik a szláv országokból, újonnan Horvátországból is érkeztek kisebb csapatok. A csetnik-vezető szerint a szerb önkénteseket a szláv testvériség eszméje hozza Ukrajnába, harcolnak az oroszok oldalán, bármelyik országból is érkezzenek a szláv egységet fenyegető megszállók. A szabadcsapatok összetartását csak fokozza, hogy főként nem-szláv ellenséggel találják szemben magukat, az ellenséges csapatok gyakran még ukrán egyenruhában is angolul beszélnek és valamelyik nyugati országból érkeztek.

http://www.hidfo.net/2014/07/22/ujabb-205-szerb-onkentes-vette-fel-harcot-nyugati-megszallokkal

Egy norvég orvos levele a Gázai övezetből


10527807_681622431931534_3203526401069232191_n

Kedves Barátaim!
Az elmúlt éjszaka elmondhatatlanul iszonyatos volt. Az úgynevezett „szárazföldi támadás” újabb rengeteg halálesetet, szörnyű sebesülést és szenvedést eredményezett – a legkülönbözőbb korú sebesült palesztinok érkeztek a kórházba, akik mindegyike ártatlan civil volt. Az emberfeletti hősiességgel, sokszor 12, sőt 24 órát egyfolytában dolgozó mentősök, orvosok és ápolók majd összeesnek a fáradtságtól és az embertelen munkakörülményektől. (Az elmúlt négy hónapban a Shifa kórházban senki sem kapott fizetést.) Minden tőlük telhetőt megtesznek a sebesültekért, és próbálják megérteni a felfoghatatlan káoszt, amit a testek, végtagok, járni képes, járni nem képes, lélegző és már nem lélegző, vérző és már nem vérző emberek tömkelege okoz! EMBEREK! Akikre ismételten úgy tekint a „világ legerkölcsösebbikének” kikiáltott hadserege, mintha állatok lettek volna.
A levelet jegyző orvos által közzétett fényképek
Mélységes tiszteletet érzek a sebesültek iránt, akik szörnyű fájdalmaik, az őket ért sokkhatás és szenvedéseik közepette is megőrzik akaraterejüket. Elmondhatatlan csodálatot érzek az orvosok és ápolók, az önkéntes segítők iránt. A legendás palesztin „sumud” (állhatatosság, kitartás, elszántság) az, ami erőt ad nekem, noha vannak pillanatok, amikor üvölteni, sírni szeretnék, és valakit szeretnék magamhoz ölelni, magamhoz ölelni a vérrel borított kicsi gyermekeket, hogy egy végtelen öleléssel védjem meg őket – de ezt persze nem tehetem meg.
Az orvosok, mentősök, ápolók és önkéntes segítők fáradtságtól hamuszürke arcai – ó, nem! Ne legyen több megnyomorított testű, vérző sebesült, hiszen a vér már most is patakokban folyik a padlón, vértől csepegő pólyatekercsek vannak szerteszét a földön! A takarítók gyorsan dolgoznak, és eltüntetik a vért, hajat, emberi maradványokat, ruhákat, mindazt, ami a halottak után megmaradt. Az elmúlt 24 órában egyedül a Shifa kórházba több mint 100 sérültet hoztak, ami sok lenne még egy jól felszerelt kórház számára is. Itt azonban szinte már semmi sincs – nincs áram, elegendő fecskendő, kötözőszer, gyógyszer, orvosi felszerelés. Ami van is, az is régen elavult, eszközeink olyanok, mintha valamilyen orvosi múzeumból kerültek volna elő. Ennek ellenére senki sem panaszkodik. Az orvosok, mentősök és ápolók igazi hősök. Valami hihetetlen elszántsággal teszik a dolgukat.
Most, amikor írom ezeket a sorokat, egyedül vagyok, az ágyamban fekszem, és megállás nélkül folynak a könnyeim. Az elmondhatatlan fájdalom és gyász, valamint a félelem és a düh haszontalan könnyei ezek. Nem, mindez nem történhetett meg! És akkor egyszer csak felhangzik az izraeli hadigépezet borzalmas kórusa, ez a halált hozó iszonyú szimfónia: a haditengerészet tüzérsége a tengerpartot lövi, az égen F 16-os gépek húznak el, Apache helikopterek dübörögnek, rakéták, drónok csapódnak be. Mindaz a gyilkos fegyver, amit az USA-ban, vagy az USA pénzét felhasználva gyártottak le.
Obama úr – van Önnek szíve? Meghívom Önt, töltsön el egy éjszakát – csak egyetlen éjszakát – velünk itt, a Shifa kórházban. Esetleg beöltözhetne takarítónak, hogy senki se ismerje fel. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ha egyetlen éjszakát itt töltene, megváltozna a történelem menete. Akinek van szíve, és emellett hatalom is van a kezében, egészen biztosan nem tudna úgy elmenni innen, a Shifa kórházból, hogy el ne határozná magában: véget vet a palesztin nép genocídiumának. Azonban a szívtelen és kegyetlen emberek megvalósítják a maguk ördögi terveit, és egy újabb támadást intéznek Gáza ellen. A vér újból patakokban fog folyni az elkövetkező éjszakán. Már hallom, amint a halál gépezete ismét beindult. Kérem, tegyék meg, amit lehet! Ez így tovább nem folytatódhat!

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/politikai-hirek/3291-egy-norveg-orvos-levele-a-gazai-oevezetbl




Lassan, szadista módon gyilkol az IDF – Interjú egy gázai sebésszel


Interjú egy gázai sebésszel

- Izrael a Gázában rekedt palesztin civileket bombázza -

Soha be nem gyógyuló sebeket, lassú kínhalált okozva – szadista módon gyilkol az Izraeli Hadsereg (IDF) Gázában

Mads Gilbert norvég orvos, egy gázai kórház sebésze mondja:
“Amit Izrael csinál, az valójában az erőszak mérhetetlenül aránytalan alkalmazása. Amit látunk, nemcsak az orrunkkal szagolunk,… úgy értem, ha megnézed ezeket az összeégett holttesteket… – azt hiszem különböző gránátok és töltetek mindenféle változatait használják.
Hogy egy időben érjék el épületek szétbombázását, mindenféle lakhelyek lerombolását és ugyanakkor maximális kárt okozzanak emberéletben.
Ezeket a repeszdarabokat nagyon nehéz eltávolítani,… mert halálosak. Ha behatolnak a testüregekbe, – a koponyába, a mellkasba, a hasba, – elvágják ott az ereket és a sérült rövid időn belül el fog vérezni, a repeszek méretétől függően.
De, ha nem is hatolnak be, … ahogy ez a sok gyerek volt itt, repeszdarabok százaival, – amihez le kell ülnöd és egyenként kell kiszedned, ami nagyon fájdalmas és persze veszélyes, mert elfertőződhet.
Szóval ezek, különböző fegyverek sokféle változatai, amiket egyfolytában használnak…”
Harry Fear interjúja, Mads Gilbert norvég orvossal, aki egy gázai kórházban, a palesztin sebesülteket látja el, – magyar felirattal:
Persze a liberálisok meg a ruszofóbiások, (lévén a Rt videójáról van szó), – nem hisznek még a szemüknek sem, – s azt mondják, ez nem igaz, vagy minimum; túlzás.
Ám álljon itt az Euronews hírcsatorna oldaláról (melyet igazán nem lehet Izraellel szemben túlzásokkal illetni), – tehát álljon itt erről az oldalról egy idézet, mely a legteljesebb mértékben alátámasztja a Rt-nek nyilatkozó norvég orvos információit:
…”Nemzetközi felháborodást és kritikát az vált ki, hogy az izraeli bombák olyan fémport juttatnak a sérültek szervezetébe, amelytől a sebek sosem gyógyulnak be…
…Izrael olyan, nem hagyományos tölteteket használ, melyek robbanásakor a szétrepülő srapnel súlyos sérüléseket okoz.
Rengeteg sérültet hoznak be a kórházba végtag-csonkolásos sebesüléssel a srapnelek következtében – mondja ez az orvos. Elvesztik kezüket vagy lábukat, de közülük sokan a véráramba kerülő fémes por, illetve folyadék miatt néhány napra rá meghalnak…”
***
A rendőrség brutálisan oszlatja a Palesztina melletti tüntetést Berlinben:
Szabad Riport – Szilvási László / Fort András



Malaysia Airlines 2014.07.17.katonai,titkosszolgálati TERROR !!!

... " Szándékosan változtatták meg a Donyecktől 80 kilométerre, mintegy 10 kilométer magasságban lelőtt maláj utasszállító gép repülési útvonalát. Az alábbi képek a járat repülési útvonalát mutatják az utóbbi négy napban. Az első két nap repülési útvonalától 16-án letér a gép Donyeck irányába. Másnap, 17-én az előző nap sikere láttán még északabbra tolták ki a repülési útvonalat, hogy a NATO felderítő eszközei még közelebb repüljenek el a Luganszki Népi Köztársasághoz. Egy civil járatot használtak katonai felderítésre, emiatt vesztette életét a malajziai légitársaság gépének több mint 300 utasa. ... "


MINDEN UTASSZÁLLÍTÓ GÉP EDDIG IS, KORÁBBAN IS FEL VOLT SZERELVE TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELŐ TECHNOLÓGIÁKKAL ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A TITKOSSZOLGÁLATOK ALACSONYABB SZINTJEI ( IS ) HOZZÁFÉRJENEK ALACSONYABB SZINTŰ, MINŐSÉGŰ LÉGI FELVÉTELEKHEZ A REPÜLŐGÉPEKRE TELEPÍTETT MEGFIGYELŐ ESZKÖZÖK ÁLTAL!
A TITKOSSZOLGÁLATOK MAGASABB SZINTJEI, NEVÉN NEVEZVE ŐKET,

( USA titkosszolgálatai CIA, FBI, NSA, NASA) >>> illetve az OROSZ FÖDERÁCIÓ titkosszolgálatai KGB - FSZB továbbá a KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG titkosszolgálatai, NAGY BRITANNIA - M-15 ... a FRANCIA titkosszolgálatok, JAPÁN titkosszolgálatai, IZRAEL katonai titkosszolgálatai MOSSAD ...... stb .... stb .... stb ...

A titkosszolgálatok magasabb szintjei számára NEM SZÜKSÉGES olyan kezdetleges primitív technológiák használata, mint a polgári repülőgépekre felszerelt, telepített kamera rendszerek, és egyéb megfigyelő eszközök ...

A legmagasabb szintű titkosszolgálatok MŰHOLD TECHNOLÓGIA alkalmazásba vételével dolgoznak! A KATONAI MŰHOLD RENDSZEREK totális megfigyelés alatt tartják az egész FÖLD bolygó felszínét, és a felszín alatti OBJEKTUMOKAT, BUNKEREKET, ÉPÜLETEKET is ... továbbá minden épületet átvilágítanak, ÓCEÁNOK, TENGEREK mélyét ( is ) totálisan megfigyelik, letapogatják!!!

A Malaysia Airlines polgári utasszállító gép 2014. 07. 17. napján történt megsemmisítéséről már jóval korábban MINDEN VEZETŐ TITKOSSZOLGÁLAT TUDOTT! Így felelősség terheli őket ezért! Felelősségre kell vonni az összes nagyhatalom államvezetőjét BŰNSZERVEZETBEN, BŰNSZÖVETSÉGBEN ELKÖVETETT NÉPIRTÁS, TERRORCSELEKMÉNY miatt!
( ezt majd az ÚR JÉZUS KRISZTUS fogja megtenni, elszámoltatni őket )

TOTÁLIS A TITKOSSZOLGÁLATI KONTROLL, és a TITKOSSZOLGÁLATI NÉPIRTÁS - TERRORIZMUS!!!

Egy ilyen terrorcselekménynek nagyon komoly háttér okai vannak, napjainkban a legfőbb OK - OKOZATI összefüggés egy ilyen terrorcselekményben az, hogy NEMZETEK KÖZÖTT KONFLIKTUSOKAT SZÍTSANAK, és így HÁBORÚT ROBBANTSANAK KI, AMELYBE MINÉL TÖBB ORSZÁGOT, NEMZETET, NÉPET BEVONNAK!
A 3. világháború előkészületei folynak, a HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KIROBBANTÁSÁN FÁRADOZNAK!

Egy ilyen polgári utasszállító gép KATONAI megsemmisítése " ürügyet szolgáltat " arra, hogy több nemzetet bevonjanak a KONFLIKTUSBA, és KATONAI SZEREPVÁLLALÁSRA késztessék ... kényszerítsék!!!

A SZABADKŐMŰVES - ILLUMINÁTUS - SÁTÁNISTÁKNAK nem számít az emberélet, egyedül az számít nekik, hogy a HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KIROBBANJON, és a világháború után az ÚJ VILÁGRENDET ( NEW WORLD ORDER ) be legyen iktatva!

Az emberiség 90 % százaléka el legyen pusztítva a Föld bolygón, és a maradék 5 ....10 % életben hagyott TOTÁLIS RABSZOLGASÁGBAN éljen VERI CHIP - pel a testében!

A Malaysia Airlines polgári utasszállító HOLLANDIA - MALAYSIA közötti járatának 2014. 07. 17. napján történt megsemmisítése KATONAI projekt volt!

MINDEN BIZONYÍTÉK MEGVAN ERRE, A KATONAI MŰHOLD RENDSZEREK MINDEN RÖGZÍTETTEK VIDEÓ FELVÉTELEKEN, MÉG AZT IS AMI A REPÜLŐGÉP BELSEJÉBEN TÖRTÉNT! Minden megvan, minden!!! Az utasszállító gépben történt összes cselekmény, a repülőgép összes MŰSZAKI PARAMÉTERE melyet az egész repülési útvonal alatt produkált.
MINDEN MEGVAN .... a MŰHOLD VIDEÓ FELVÉTELEK felvették, rögzítették, tárolták KITÖRÖLHETETLENÜL azt is, hogy a Malaysia Airlines polgári utasszállító gép környezetében 10-ezer méteres magasságban mi történt, VOLT-E ott másik repülőgép, esetleg KATONAI CSAPÁSMÉRŐ REPÜLŐGÉP .... ha pedig volt, akkor honnan szállt fel az a katonai vadászgép, mikor szállt fel ... ki volt a pilóta, ki - kik adták ki a parancsot a felszállásra, honnan érkezett a parancs, ki - kik voltak a parancs értelmi szerzői .... MINDEN MEGVAN ....

Az egész LÉGTÉR, a bolygó teljes légtere MŰHOLD MEGFIGYELÉS ALATT VAN ... TOTÁLIS LÉGTÉR CELLA MEGFIGYELÉS VAN!!!

Pontos adatok, információk vannak mindenről, és ezeket a MŰHOLD RENDSZEREK TÁROLTÁK, soha semmilyen körülmények között sem lehet ezeket megsemmisíteni !!!

Nevén nevezve a KÖZVETLEN ELKÖVETŐKET ebben a a terrorcselekményben.:

- UKRÁN KATONAI TITKOSSZOLGÁLAT, UKRÁN KORMÁNY
- USA és IZRAEL titkosszolgálatai, kormányai
- Európai Unió kormányainak legfelsőbb szintje
- NATO - ANTANT katonai terrorszervezett FELSŐ VEZETÉSE, VEZÉRKARI TISZTJEI-katona terrorista vezetői
- OROSZ FÖDERÁCIÓ titkosszolgálatai, és teljes vezérkara
- Malaysia állam titkosszolgálatai és katonai vezérkara
- HOLLANDIA katonai titkosszolgálatai , és katonai felső vezérkara!!!

SOHA EL NEM ÉVÜLŐ BŰNTETT VOLT EZ A TERRORCSELEKMÉNY! Emberiség ellenes bűntett, amely semmilyen körülmények között sem évül el!

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/politikai-hirek/3294-malaysia-airlines-20140717katonaititkosszolgalati-terror-


Cionista hiénakórus
Úgy tűnik, oszlik a mesterséges köd, és csitul a szándékosan keltett maláj gép körüli hisztéria.
A Boeing 777-es alig zuhant le, az ukrán és a az amerikai vezetés egymást tiporva igyekeztek az Oroszországot befeketítő hazugságaikat világra röfögni. Saját felelősségüket, mely ehhez a tragédiához is elvezett természetesen tagadják, vagy elhallgatják. Ez egyiküktől se nem szokatlan, se nem idegen. Az egy alomból valók közt ez már csak így megy. Természetesen a britek is csatlakoztak kórushoz. Ahogy minden fősodratú média.
Ennél meglepőbb volt az ausztrál Tony Abbott hasonló sugallatú reakciója. Sőt a megnyilvánulásokból úgy tűnt, még a malájok is hajlanak erre az egyébként alaptalan verzióra.
Pofátlan hazugság hegyek
A folyamatos ködösítés és hazugság áradat célja a háború és a gép katasztrófa minden felelősségének áttolása Új-Oroszországra és az Orosz Föderációra.
fabrikált_lehallgatási_video_elcseszveEhhez nem átallottak nemtelen eszközöket is felhasználni, mint önkényesen összevágott rádióforgalmazásokból kamufelvétel fabrikálása, (ez a „bizonyíték” a rossz dátumozáson bukott meg.) továbbá a NATO megkezdte Új-Oroszország hadüzenet nélküli megszállását is felbuzdulva ezen eseten.
sufnituningDe ennek a lejárató hadműveletnek a része volt, hogy megvádolták Új-Oroszország milicistáit hullarablással, a bizonyítékok és a holttestek eltüntetésével.
A bizonyítékok nélküli rágalmazás más verziójában, először a milíciára próbálták terelni a gyanút, hogy egy föld-levegő rakétát vetett be az utasszállító gép ellen, megfelelő felszerelés hiányában „sufnituning” eszközzel hajtva végre. Ezt a koholmányt végül nem csupán az orosz védelmi tárca, hanem meglepő módon a CNN megkérdezett katonai szakértője is cáfolta. Viszont azt állította, hogy az ukránoknak nem csak van ilyen rendszere, de még személyzete is van hozzá.
A fent említett hiéna kórus ekkor ismét az „akkor az oroszok lőtték le” nótára váltott vissza.
Miközben az ukrán terroristák vezetése, mélyen hallgat erről, hogy ők viszont rendelkeznek nagy magasságban, 10.000méter felett szálló gép kilövésére alkalmas rakéta rendszerrel és a működtetéséhez szükséges irányítószemélyzettel, melyet ráadásul és a műhold felvételek tanúsága szerint katasztrófa közelében működtettek is, valamint azt is elfelejtették a nyilvánossággal közölni, hogy legalább egy ukrán harci gép is a levegőben volt az utasszállító közelében véletlenül.
Az orosz és az amerikai műholdrendszer ezt rögzítette, ahogyan az aktív radarműködést is.
Újabb zavarkeltés is elhangzott az ukrán terrorista vezetés részéről, még pedig, hogy az Új-Oroszország területét védő milicisták, akadályozzák, illetve meggátolják a nemzetközi vizsgáló bizottság munkáját.
fekete_dobozok_2Ehhez képest a Euronews már tegnap este azt közölte, hogy a milícia példásan együtt működik a vizsgálatot végzőkkel, ma hajnalban pedig a következőkről tájékoztattak:
Már a malajziai hatóságoknál vannak a lezuhant utasszállító fekete dobozai. A Donyecki Köztársaság vezetője, Alekszandr Borodaj kedden hajnalban adta át az amúgy piros szerkezeteket a malajziai nyomozóknak, a Hollandia képviselőinek és az EBESZ szakértőinek.
fekete_dobozok_1A delegáció vezetője szerint a dobozok jó állapotban vannak, ha valamelyest meg is rongálódtak. Ránézésre mind a kettő sértetlen. Az eddig Torez mellett veszteglő hűtővagonok eközben elindultak a 298 áldozat holttestével először Donyeck majd Harkiv felé. Miután a legtöbb áldozat holland volt, felmerült, hogy az összes halottat oda viszik majd. Az EBESZ megfigyelői még indulás előtt bejárhatták a szerelvényt. Megrendülten fejezték ki elismerésüket azoknak, akik az utasok földi maradványait az elmúlt napokban egybegyűjtötték.
Korábban a Boeing katasztrófájának helyszínére igyekvő malajziai szakértő-csoport az ukrán légierő által nyitott tűz alá került. Ezt a szakértők autóját kísérő felkelők képviselője közölte. A malajziaiak kénytelenek voltak visszafordulni Doneckbe. Közben a Boeing utasainak holttesteit szállító szerelvény is megérkezett Doneckbe.
Az oroszok léptek elsőnek, bizonyítékokkal
Végül katasztrófa ügyben, az oroszok borítottak először. Tegnap este az orosz Védelmi Minisztérium, egy nyilvános sajtótájékoztatón, méghozzá műhold felvételekkel alátámasztva bemutatták, a rendelkezésükre álló bizonyítékokat.
(SouthFront.hu)
Egyúttal utaltak arra, hogy bár az amerikai fél még nem tárta fel a bizonyítékait, amire hivatkozva vádaskodik, holott az orosz katonai vezetésnek is tudomása van az épp a katasztrófa idején, az inkriminált ukrajnai terület felett tartózkodó amerikai műholdról. Ezért mindjárt kérték is, hogy az USA is bocsássa rendelkezésre a műhold által készítette felvételeket.
Az amerikaiak késlekedése bennünk – eddigi tapasztalataink alapján – egyet jelent a felvételek „fotosopos” machináció gyanúját kelt – mint a megrendezett bostoni maraton merényletnél.
A mai napon Robert Perry ismert amerikai újságíró, elemző közölte azt a hírt, miszerint az amerikai műholdak segítségével készített képek arról tanúskodnak, hogy ukrán katonák lőtték le a maláj utasszállítót. Az újságíró adatai szerint az amerikai hírszerzésnek vannak olyan fényképei, amelyek bebizonyítják, hogy a polgári repülőgép lelövetéséért az ukrán katonákra hárul a felelősség.
malájgép_légitámadás_SZU25De sajnos Perry nem hozta nyilvánosságra sem a fotókat, sem az informátor nevét, aki az amerikai hírszerzésben dolgozik, de megjegyzi, hogy ez egy megbízható forrás, mert korábban is kapott tőle megbízható információt hasonló helyzetben. Emiatt aztán kissé más a leányzó fekvése.
Nos, erre mindenesetre muszáj valami hivatalos amerikai választ adni, illetve bizonyítékokat is közzé tenni. (már ha közben végeznek a fotosopolással – bár reménykedjünk, hogy ezúttal elmarad a a bizonyíték hamisítás, mivel nem csak amerikai műholdas megfigyelés zajlott ugyanott ugyanakkor)
Nos, már meg is érkezett a hivatalos „cáfolat” a Pentagon szerint nem felel meg a valóságnak az a moszkvai állítás, hogy a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító közelében egy ukrán harci gép, feltehetően egy SU-25-ös „csatarepülőgép” repült a katasztrófa idején. Erre pedig jelenleg a Pentagon „bizonyítéka”nem más, mint Porosenko nyilatkozta a CNN-nek miszerint ez a vád nem igaz. (???? hm… akkor biztosan úgy is van.)
Eközben Moszkva is vívja a maga harcát
Vitalij Csurkin Oroszország állandó ENSZ képviselője elmondása szerint Moszkva meg van elégedve az ENSZ BT munkájának eredményével, amely kidolgozta a dokumentumot. A szavazásra július 21-én, közép-európai idő szerint 21 órakor kerül sor.
Tegnap kora délután még nem tűnt problémamentesnek a vizsgálat pártatlan lefolytatása.
„Egyelőre azt látjuk, hogy Kijev, Washington és számos nyugat-európai főváros a független, átlátható vizsgálat befejezése előtt akarja megnevezni a tragédia elkövetőit. Az eset politizálása megengedhetetlen” – vélte Putyin – „Egyértelműen mondhatjuk, hogy ha június 28-án nem újultak volna fel a harcok Kelet-Ukrajnában, nem történt volna ez a tragédia, az biztos. Oroszország a maga részéről mindent megtesz, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus a mai katonai fázisából átmenjen a tárgyalások fázisára, kizárólag békés és diplomáciai úton.”
Ma a katasztrófa helyszínén az EBESZ és malajziai szakértők dolgoznak. De ez nem elég – vélte Vlagyimir Putyin. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy teljes értékű ICAO-csoport, nemzetközi bizottság dolgozzon a helyszínen. Nyílt és átlátható kivizsgálást kell lefolytatni.
Azonban még mindig nem állíthatunk biztosan semmit, hiszen sok bizonyított, illetve nem bizonyított állításról tudunk, de amíg a vizsgálat nem zárul le, semmi sem végleges.
malájgép_föld_levegő_rakéta_támadásMegoldásra váró talányok
Eltekintve az oroszok (Új-Oroszország és az Orosz Föderáció) befeketítésére tett és megbukott állításon, van még néhány bizonyításra és tisztázásra váró állítás illetve tény, például, hogy volt-e a halottak között olyan, aki már jóval a lezuhanás előtt vesztette életét, – erre a még nem bizonyított lehetőségre a katasztrófa helyszínén, a sérültek, és a szétszóródott bizonyítékok felkutatását végzők beszámolói utalnak. A gyanús, korábbi elhalálozás időpontját orvos szakértői vizsgálat pontosan meg tudja majd határozni. Ám, ha bebizonyosodik a gyanú, akkor viszont erre a válasz elég nehéz lesz majd kideríteni.
malájgép_érvénytelen_utlevelekVideó felvétel bizonyítja viszont azt, hogy érvénytelen, kilyukasztott útleveleket találtak, illetve ruhátlan áldozatokat.
Radar, és műhold felvételek bizonyítják, hogy a gép jelentősen eltért a légifolyosó útvonalától, amire később láthatóan sikertelenül megpróbált visszatérni, valamint, bizonyíték van arra is, hogy a gép minden látható ok nélkül csökkentette e sebességét is, Vajon az ok a legénység navigációs hibája, vagy a légiforgalmi irányítás parancsa volt nem tudni, de feltehetőleg e két utóbbi talányra a fekete dobozok által rögzített kommunikáció majd választ ad.
malájgép_meztelen_utasaMivel a milícia nem folytat repülő tevékenységet, ez nem indokolja ennek a rendszernek az adott térségben való elhelyezését. Vagyis nem tudni, mit kerestek ott a Buk-M1 radarvezérlésű rakétarendszerek, de remélhetőleg az indokolatlannak tűnő Donyecki elhelyezésükre helyváltoztatásukra és eltűnésükre is választ kapunk majd. Ahogyan arra is, hogy mi indokolta, az ukrán radar állomás 9S18 „Dome-M1”radarok, „Buk” repülőgép rakétarendszerek ” július 17-i maximális intenzitás növelését.
14_i_műholdkép_BUK_rsz    17_i_műholdkép_BUK_rsz
Lelőtték-e egyáltalán, ha igen akkor a földről, egy föld-levegő rakétával, vagy a levegőben egy levegő-levegő rakétával? Ha nem lőtték le, akkor vajon felrobbantották-e? Netán szándékosan térítették rossz irányba és magasságba? Vagy emberi mulasztás történt?
A fekete dobozok, valószínűleg ez utóbbi rejtélyeket tisztázni fogják. A többit viszont…
Várjuk ki a végét, hátha az igazság utat tör magának.

Audie – Szabad Riport
források: Oroszország hangja/Euronews/Orosz Föderáció Védelmi Minisztérium honlapja/


A South Front Hu által közzétett napi jelentést mi is megosztjuk:

Köszönet a South Front Hu folyamatos tájékoztató munkájáért!
Oroszország nem adta át a Buk rakétarendszereket a felkelőknek
Moszkvában a 2014.07.21-i sajtótájékoztatón Andrej Kartopolov altábornagy, a Vezérkar Operatív Irányítási Főosztályának a vezetője kijelentette, hogy Oroszország nem adott át az ukrán felkelőknek semmilyen fegyvert, így a Buk rakéta-rendszereket sem, amiből – az egyik verzió szerint – csütörtökön lelőtték a maláj Boeingot. Kartopolov azt mondta is, hogy az objektív ellenőrzés összes adatát, amit az ukrajnai katasztrófa napján rögzítettek, Oroszország a nemzetközi szakértőknek adja át. Oroszország átadja majd műholdképeket is, amelyek az ukrán légvédelmi eszközök elhelyezéséről készültek az ország dél-keleti részén, köztük az ukrán Buk komplexumok elhelyezéséről is.