2018. május 31., csütörtök

Nem akarnak muszlimokkal és zsidókkal keveredni az európaiak

Egy nyugati-európai országokban végzett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a társadalom jelentős hányada nem látna szívesen egy muszlimot vagy zsidót a családban. A közel-keleti népek elutasítottsága Olaszországban, Ausztriában és Németországban a legerősebb.
A kutatást 15 nyugat-európai országban végezte az amerikai Pew Research Center, és az eredményekből kiderült, hogy azokban az országokban is, melyekben a kormány támogatja a bevándorlást, a társadalom tekintélyes hányada elutasító a közel-keleti közösségek Európában megtelepedésével szemben. A nyugat-európai lakosság vegyes nézeteket táplál azzal kapcsolatban, hogy kombatibilisnek tekinthető-e az iszlám az európai kultúrával, de a nyugat-európai társadalom jelentős hányada azt sem tartaná elfogadhatónak, ha egy zsidó beházasodana a családba.
A kutatás szerint a nyugat-európai országokban a keresztény és ateista emberek 42%-a egyetért azzal az állítással, hogy “az iszlám nem összeegyeztethető az európai értékekkel és kultúrával.” Miközben a nyugati társadalmak relatív többsége elfogadhatónak tartaná, ha gyermeke muszlimmal házasodna, egyharmada továbbra is elutasítja annak lehetőségét, hogy muszlim bevándorló házasodjon be a családba. Olaszországban az elutasítottság mértéke 43%-os, miközben az Egyesült Királyságban a lakosság 36%-a, Ausztriában 34%-a, és Németországban 33%-a utasítja el annak lehetőségét, hogy gyermeke egy muszlimmal házasodjon.
A kutatásból kiderült, hogy a nyugat-európai országokban a multikulturalizmus ideája csak a társadalom megosztottságához vezetett. A válaszadók többsége a muszlim nők idegen kulturális jegyeket viselő ruházatára is valamiféle tiltás bevezetését támogatja, különösen a burka betiltását támogatja a társadalom többsége. A kutatás szerint Olaszországban, Belgiumban, Németországban és Ausztriában a társadalom egyharmada úgy gondolja, hogy be kell tiltani minden olyan női ruha viselését, ami az iszlám sajátjaként ismert.
A nyugat-európai társadalmakban emellett a lakosság ötöde-harmada a zsidókkal kapcsolatban is ugyanígy vélekedik. Átlagot tekintve a megkérdezettek 17%-a mondta azt, hogy nem támogatja, hogy egy zsidó beházasodjon a családba. Ez az arány azonban Németországban kiemelkedően magas, 29 százalék. Olaszországban 25%, az Egyesült Királyságban és Ausztriában a megkérdezettek 23, illetve 21%-a mondta azt, hogy zsidó ne házasodjon be a családba. Olaszországban a megkérdezettek 36%-a egyetértett azzal az állítással, hogy “a zsidók eltúlozzák múltbéli szenvedéseik mértékét.”


http://www.hidfo.ru/2018/05/nem-akarnak-muszlimokkal-es-zsidokkal-keveredni-az-europaiak/

2018. május 30., szerda

Elkezdték felszámolni Párizs legnagyobb migránstelepét

A francia hatóságok szerdán megkezdték Párizs egyik legnagyobb migránstáborának kiürítését, ahol eddig több mint 1700 illegális bevándorló élt életvitelszerűen.
A belügyminisztérium közleménye szerint Gerard Collomb belügyminiszter utasította az Ile-de-France régió elöljáróját és a helyi rendőrség vezetőjét, hogy kezdjék meg a Párizs 19. kerületében működő migránstelep teljes kiürítését.
Az eltávolított migránsokat a Párizs területén működő 20 másik migránstáborban fogják elhelyezni, valamint a befogadóközpontokba, ahol megvárhatják menedékkérelmeik elbírálását.
A múlt hónap folyamán a migránsok elkezdek spontán táborokat létrehozni a város csatornahálózatában, ami komoly aggodalmakat vetett fel a közbiztonsággal és -higiéniával kapcsolatban.
A belügyminisztérium adatai szerint 2015 óta harminc spontán migránstábort kellett felszámolni Párizsban, és ennek során mintegy 28000 bevándorlóval szemben alkalmaztak kényszerintézkedést.

http://www.hidfo.ru/2018/05/elkezdtek-felszamolni-parizs-legnagyobb-migranstelepet/

2018. május 29., kedd

A németek szerint is kiszámíthatatlan az amerikai külpolitika

A német Bundestag alelnöke az orosz Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnökével tartott megbeszélést, melynek során egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államok külpolitikája megbízhatatlanná vált.
Wolfgang Kubicki elmondása szerint Németország emiatt vezető szerepet kell betöltsön Európában, különösen az Európai Unió és Oroszország közti viszony normalizálása terén.
“Teljes mértékben osztozom az önök véleményében az amerikai külpolitika kiszámíthatatlanságával kapcsolatban. Mindez annak szükségességéhez vezet, hogy Németország vezető szerepre törekedjen uniós kérdésekben, különösen Oroszország viszonylatában” – mondta.
A német vezető arról is beszélt; Donald Trump azon döntése, hogy az Egyesült Államok az Európai Unió tiltakozása ellenére felmondja az iráni atomenergia-egyezményt, és újabb szankciókat vezet be Oroszország ellen, új helyzet elé állította az Európai Uniót, amiben az EU nem követheti feltétel nélkül az amerikai szövetségesek álláspontját.
Az alelnök azt is említette, hogy Washington 25, illetve 10 százalékos tarifát vett ki az acél és alumínium behozatalára, ami szintén heves ellenérzéseket váltott ki az európai vezetők körében.
Az Egyesült Államok márciusban léptetett életbe nagy arányú vámköltséget a fém importra, Donald Trump elmondása szerint ez az intézkedés hosszú távon érvényben marad. Az Európai Unió és több távol-keleti ország átmeneti mentességet kapott az újonnan bevezetett vámköltségek alól.

http://www.hidfo.ru/2018/05/a-nemetek-szerint-is-kiszamithatatlan-az-amerikai-kulpolitika/

PÉNZTEREMTÉS -SVÁCBAN !

"Kérlek, emlékezettek rá, miért teremtettünk titeket!" - ezzel a piros nagybetűkkel írt szöveggel látták el a közelgő svájci népszavazás aktivitástái a svájci jegybank berni székházának környékét a napokban. Az alpesi ország a június 10-ei, banki pénzteremtésről szóló népszavazásra készül.

Az említett akciót éppen a svájci jegybank (SNB) éves közgyűlésére időzítették a banki pénzteremtés jogát elvenni szándékozó aktivisták és közgazdászok - írja a Financial Times.

A népszavazás kezdeményezői elvennék a bankok pénzteremtési jogát, és kizárólag a jegybank kezében hagynák meg azt Svájcban. Szerintük Nagy-Britanniában a pénzmennyiség 97%-át, Svájcban a 90%-át a kereskedelmi bankok teremtik, és nem a jegybank. Az FT-nek egy bankár is elismerte: csak a népszavazással kapcsolatos viták ébresztették rá, hogy ők valóban pénzt teremtenek.

A "Vollgeld" nevet viselő kezdeményezés hívei érvként hozzák fel, hogy az új rendszerben nem tennék kockára a betétesek pénzét a bankok a nyakló nélküli hitelezéssel, emellett helyreállna egy 1891-es népszavazás akarata, mely szerint svájci frank nyújtására a jegybanknak van monopóliuma.

Az elképzelés nem nyert többségi tetszést a svájci parlamentben (a jelentős pártok elutasították), de mind a pénzteremtés mikéntjét régóta feszegető jobboldali libertariánusok, mind a magánbankok régi kritikusaiként fellépő baloldaliak közül sokan szimpatizálnak vele Svájcban. A bankvezetők között kevesen szurkolnak a népszavazásnak, az elméleti közgazdászok egy része viszont egyetért vele.

Thomas Jordan jegybankelnök szerint "veszélyes kísérlet" lenne a Vollgeld bevezetése Svájcban, tönkretenné a működő bankmodellt és káros lenne a gazdaságnak is. Hangs Gersbach, az ETH Zurich közgazdászprofesszora szerint nem abszurd a pénzügyi rendszer reformjáról gondolkodni, de ezen belül a Vollgeld a legradikálisabb opciót jelentené. A népszavazás ráadásul olyan időszakban jön, amikor a bitcoin nyomán felerősödtek a digitális jegybankpénzről szóló viták.

Sergio Ermotti, a UBS vezérigazgatója úgy véli, a svájciak nem lesznek öngyilkosok, hogy többségi támogatást adjanak a Vollgeldnek. A felmérések szerint valószínűleg igaza lesz: a szavazók 35%-a támogatja csak a kezdeményezést, 49% elveti, 16%-os a bizonytalanok tábora.

https://www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/sorsdonto-szavazas-keszulodik-megfosztanak-csodafegyveruktol-a-bankokat.5.286998.html

2018. május 28., hétfő

Amerikabérenc Lengyelország készen áll fizetni is az amerikai katonai jelenlétért

A lengyel kormány készen áll 1,5-2 milliárd dollárt fizetni azért, hogy az ország területén állandó jelleggel amerikai katonai bázis működjön. A védelmi minisztérium javaslata szerint évtizedeken át amerikai fegyveres erő állomásozhat Lengyelországban.
Az Onet lengyel hírportál által megszerzett dokumentum szerint a védelmi minisztérium készen áll 1,5-2 milliárd dollárt fizetni azért, hogy állandó amerikai katonai bázis működjön Lengyelországban, ami megfogalmazásuk szerint “világos üzenetet” közvetít Oroszország felé.
A dokumentumban az áll, hogy a lengyel fél nem csak fizetne az idegen fegyveresek Lengyelországban állomásozásáért, de a hazai fegyveres erők kapacitását is felhasználná arra, hogy lehetővé tegye az amerikai csapatmozgások gyorsabbá tételét. Kiderült: a lengyel védelmi minisztérium nem csak átmeneti jelleggel hívna idegen haderőt az országba, hanem teljesen nyíltan arra készül, hogy az amerikai fegyveresek évtizedeken át Lengyelországban állomásozhassanak.
“Az Egyesült Államok és Lengyelország együtt képes lehet még szorosabbra fonni a köteléket, ami garantálja a biztonságot és szabadságot a következő generációk számára” – írták.
A dokumentum egyben egy vállalás is, amivel Lengyelország egyértelművé teszi, hogy készen áll osztozni az amerikai bázis működtetésének anyagi terhein. Tehát nem elég, hogy az USA újabb hídfőálláshoz jut Kelet-Európában, de ennek költségeit a helyi vazallus-kormánnyal fizettetné meg, ami több évtizedre legitimálja az idegen katonai jelenlétet.

A dokumentum kifejezetten úgy fogalmaz, hogy a lengyel kormány készen áll “költséghatékonyabbá tenni” az amerikai haderő Lengyelországban állomásozását.
Azt írták: az állandó amerikai katonai jelenlét azt a világos üzenetet fogalmazza meg Oroszország számára, hogy az USA “készen áll megvédeni európai szövetségeseit.”
Az Onet által kiszivárogtatott dokumentum hitelességét a nap folyamán a védelmi minisztérium hivatalosan is megerősítette.

http://www.hidfo.ru/2018/05/lengyelorszag-keszen-all-fizetni-is-az-amerikai-katonai-jelenletert/



Varsó politikája konfliktushoz vezethet Kelet-Európában

Varsó politikája konfrontációhoz vezet az orosz-lengyel határon – mondta Jurij Svitkin, az Állami Duma Védelmi Bizottságának alelnöke, a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.
Korábban a Politico magazin a lengyel védelmi minisztérium dokumentumára hivatkozva számolt be arról, hogy Varsó készen áll két milliárd dollárt fizetni az USA állandó katonai bázisának Lengyelország területén létrehozásáért.
A hatóságok azzal magyarázták ezt a lépést, hogy sürgető igény mutatkozik egy amerikai katonai divízió Lengyelország területén való állandó működtetésére. A publicisztika azt állítja, Lengyelország készen áll “osztozni a védelmi kiadások terhein” és a Fehér Ház számára kifizetődőbb döntést hozni.
“Meglátásom szerint ez a politika nem összeegyeztethető Lengyelország lakosainak véleményével. Emellett nyilvánvaló, hogy az ország vezetésének politikája paramilitáris jelleget hordoz. Intő jel, hogy nem kértek, hanem készen állnak két milliárd dollárt elkülöníteni annak érdekében, hogy az USA katonai bázist létesítsen” – mondta.
Elmondása szerint az ehhez hasonló intézkedések fenyegetést jelentenek a stabilitásra a térségben.
A politikus hangsúlyozta; Oroszország készen áll intézkedéseket elfogadni saját katonai lehetőségeinek bővítése terén. A helyettes szerint ehhez pusztán az amerikai katonai bázis Lengyelország területén való megjelenésének lehetősége is elegendő.

http://www.hidfo.ru/2018/05/varso-politikaja-konfliktushoz-vezethet-kelet-europaban/

2018. május 27., vasárnap

Erdogan a dollár elhagyására szólította fel a lakosságot

Recep Tayyip Erdogan török államfő egy beszédében felszólította a török lakosságot, hogy dollárban és euróban tartott pénzüket haladéktalanul váltsák át a nemzeti valutára. Elmondása szerint a nyugati országok szándékosan nyomás alá helyezték a török fizetőeszközt a választások előtt.
Euró- és dollártartalék török lírára átváltására szólította fel a lakosságot Recep Tayyip Erdogan török államfő, Erzurumban tartott beszéde során. A török vezető azt mondta, a nyugati országok szándékosan gyengítik a török fizetőeszközt a választások előtt, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak a kormányra, ezt a nyomásgyakorlást pedig a lakosság közreműködésével lehet elhárítani.
A török vezető szerint, ha az emberek átváltják euró- és dollár megtakarításaikat a nemzeti valutára, ezzel “egyszer és mindenkorra véget vethetnek” a nyugati országok Törökországot meggyengíteni szándékozó törekvésének.
Erdogan korábban az IMF-et is felszólította arra, hogy dollár helyett fizikai aranyban számítsa a hitelek értékét, hogy ezzel “mentesítse az országokat az USA pénzügyi nyomásgyakorlásának terhe alól.”
Törökországban június 24-én tartanak előrehozott parlamenti választást és elnökválasztást. Az előrehozott választás meghirdetését követően a török fizetőeszköz 20%-ot veszített értékéből a dollárhoz képest.

http://www.hidfo.ru/2018/05/erdogan-a-dollar-elhagyasara-szolitotta-fel-a-lakossagot/

2018. május 26., szombat

Megpróbálják hazaküldeni a migránsokat a svéd kereszténydemokraták

A svéd kereszténydemokraták vezetője, Ebba Busch Thor azt javasolta, az állam fizessen 160000 koronát azoknak a migránsoknak, akik hajlandóak önként elhagyni Svédországot. A politikus szerint ennél sokkal nagyobb költséget jelentene, ha az országban maradnak és el kell tartani őket.
A svéd kereszténydemokraták, akik támogatottsága friss közvélemény-kutatások szerint már a négyszázalékos küszöböt sem éri el, előálltak néhány új kezdeményezéssel a bevándorláspolitika terén, hogy megpróbálják visszaszerezni az elveszett szavazatokat – írja a Samtiden svéd napilap. A párt folyamatosan romló támogatottsága miatt már saját, évtizedeken át képviselt álláspontjának is ellentmond, miszerint a tömeges bevándorlásnak pozitív hatásai vannak, és a svéd társadalom nem tud túlélni a folyamatos bevándorlás nélkül.
A párt mai hivatalos állsápontja szerint Svédországban “árnyéktársadalmak” jöhetnek létre, ha nem sikerül eltávolítani az országból – vagy rábírni az önként távozásra – azokat a migránsokat, akiknek menedékkérelmeit elutasították.
A kezdeményezés szerint egy átlagos migránscsalád 160000 koronával gazdagodhat ilyen módon, egyedülálló személyeknek azonban 60000 koronát is kifizetnének.
Bár ezeknek a személyeknek nem áll jogában az országban tartózkodni, a kereszténydemokraták azzal indokolták az intézkedés szükségességét, hogy amennyiben az elutasított menedékkérelemmel Svédországban maradnak, az eltartásuk, segélyezésük ennél sokkal többe kerülne az adófizetőknek.
A bevándorlásügyi hivatal adatai szerint 20000 és 50000 közé tehető azon külföldiek száma, akik érvényes tartózkodási engedély nélkül élnek Svédországban. Ebba Busch Thor szerint ez a szám százezerre emelkedhet néhány éven belül.
A kereszténydemokraták emellett meghirdették a “zéró tolerancia” elvét a külvárosi bűnözéssel szemben, valamint kezdeményezik, hogy az illegális bevándorlók semmilyen állami segélyt ne kaphassanak.
A svéd Kereszténydemokrata Pártot 1964-ben alapították, de 1985-ig nem jutottak be a parlamentbe. A párt legjobb eredményét 1998-ban érte el, amikor a szavazatok 11,8%-át sikerült megszerezniük. A 2014-es választásokon 4,8%-os eredménnyel végeztek, alig lépték át a négyszázalékos bejutási küszöböt.

http://www.hidfo.ru/2018/05/megprobaljak-hazakuldeni-a-migransokat-a-sved-keresztenydemokratak/

2018. május 25., péntek

A Trump-Kim Dzsongun találkozó az iráni helyzet miatt hiúsult meg

A két Kórea vezetöi már szinte ölelgették egymást, mindenki a szingapúri amerikai-észak-kóreai csúcstalálkozóra készült, aztán amikor Trump felmondta az iráni atomalkut, hirtelen minden megromlott. Ez nem volt véletlen egybeesés, Irán ugyanis az atomalku felmondása és az iráni eröket Szíriában ért izraeli "kifüstölös" hadmüvelet után atomcsapásra készülödött Izrael ellen, melyre korábban észak-kóreától kapta az atomfegyvereket. Mivel az izraeli válaszcsapás nemcsak Iránt sújtotta volna, hanem a felfegyverzö országot is, Észak-Kórea hirtelen megingott, tudatosította, hogy a jövöben mégis szüksége lehet az atomfegyvereire potenciális izraeli (atom)támadások kivédése érdekében, s elkezdett akadályokat görgetni a készülö észak-kóreai-amerikai kiegyezés útjába.
Már az idén januárban kínai felségvizeken "balesetet szenvedett" iráni olajtankert is valójában izraeli tengeralattjáró süllyesztette el, mert a köolajon kívül észak-kóreai fegyvereket is készült volna Iránba szállítani.

Az Al-Arabiya News januári elemzése elég közel állt az igazsághoz a tankhajó "balesete" felöl:
Az Arabiya az iráni Tabnak hírügynökségre hivatkozik, amely szerint olyan hírek terjengnek az iráni parlament folyosóin, hogy a hajó nem Dél-Kóreába hanem valójában az észak-kóreai felségvizek felé vette volna az útirányt, s nem a kínai CF Crystal nevü hajóval ütközött, hanem "amerikai légitámadás" érte.

A kínai hajó a hivatalos jelentések szerint meg se sérült, míg az iráni tanker több száz méteres füstoszlopot okádva porig égett, miután "hirtelen kigyulladt", s az iráni legénység is mind odaveszett.

Jó rendben, de hogyan maradhatott ilyen helyzetben az állítólagos kínai hajó sértetlen, s a személyzetéböl se kapott senki se még csak füstmérgezést se, amikor a másik hajó olyan hirtelen felrobbant, hogy a személyzetéböl senkit se tudtak kimenteni? S hogyhogy a kínai hírügynökségek nem publikáltak egyetlen fényképet se a kínai hajóról? Vagy hogy érhette az iráni tankert "amerikai légitámadás" kínai felségvizeken? Hol volt a kínai légvédelem? S ha egyszer ilyen súlyos incidens történt, miért hallgatott róla mind a kínai mind az iráni legfelsöbb vezetés, s miért próbálták az egészet inkább dezinformációk kibocsátásával eltussolni?
Azért mert az iráni tankerhajó a "zavarosban halászott", észak-kóreai (atom)fegyvereket szállított volna Iránba. S valójában nem ütközött semmiféle kínai hajóval, de még csak nem is "amerikai harci repülö" süllyesztette el, hanem egy a kínai felségvizekre belopakodó izraeli tengeralattjáró ...

S most áttérve a jelenlegi helyzetre: amikor Trump májusban felmondta az iráni atomalkut, majd pedig Izrael lényegében kifüstölte Szíriából az ott állomásozó iráni eröket, az iráni vezetés egy részének "felforrott az agyvize", s titokban atomtámadás kivitelezésére kezdtek el készülni Tel Aviv és Haifa ellen. Söt, nem is annyira titokban:

2018.5.11:
Iráni vallási vezetö izraeli nagyvárosok megsemmisítésével fenyegetözik
(Iran Cleric Threatens Destruction of Israeli Cities)
A nyilvános kijelentéseket Khatami ajatollah tette - aki Khamenei ajatollah, Irán legfelsöbb vallási vezetöjének közvetlen környezetéhez tartozik, - s azokat komolyan is gondolták! Amikor az iráni forradalmi gárda tudomást szerzett a készülö atomtámadásról, annak bizonyos kevésbé forrófejü vezetöi hárman külföldre szöktek, és állítólag átadták az izraelieknek a készülö támadás pontos terveit és az iráni-észak kóreai nukleáris katonai együttmüködés bizonyos titkait is. Miután az észak-kóreaiak ezt megtudták, meginogtak, s elkezdtek akadályokat görgetni a készülö Trump-Kim Dzsongun csúcstalálkozó útjába:

2018.5.15:
NEM NYUGSZIK KIM DZSONGUN: A TRUMPPAL VALÓ TALÁLKOZÓ LEMONDÁSÁVAL FENYEGETOZIK
Phenjan Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozójának lemondásával fenyegetett a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban. A hírügynökség jelentése szerint a gyakorlat miatt Észak-Korea le is mondott egy szerdára tervezett magas rangú találkozót déli szomszédjával

Trump erre azzal reagált, hogy a napokban ö maga mondta le a csúcstalálkozót izraeli nyomásra
2018.5.24
Trump lemondta a csúcstalálkozóját Kim Dzsongunnal

Erre viszont Észak-Kórea hirtelen, megalázkodva "visszaingott", s újból tárgyalni akar,  még valamilyen atombunkereket is felrobbantott a napokban.
2018.5.25:
Észak-Korea bármikor kész tárgyalni

Vajon mitöl ijedhettek meg ennyire, hogy taktikát váltva hirtelen Trump szoknyája mögé próbálnak bújni? A partjaiknál leselkedö, atomrakétákat bármikor kilöni képes izraeli tengeralattjáróktól?
2018.5.23
A világ lélegzetelállítva figyel, amint Izrael rakétatámadásokra készül Észak-Kórea ellen
(World Holds Breath As Israel Prepares To Launch Massive Missile Strikes On North Korea)

A Facebook megkülönböztető jelzéssel látná el a politikai hirdetéseket

Rob Leathern, a Facebook termékmenedzsment igazgatójának sajtóközleménye szerint csütörtöktől kezdődően más megítélés alá esnek az amerikai választásokkal kapcsolatba hozható politikai hirdetések; az újonnan indított kampányokban már jól láthatóan fel lesz tüntetve a forrás.
“Mától kezdődően minden, a választásokkal kapcsolatba hozható hirdetést a Facebook és Instagram felületein jól láthatóan fel kell címkézni, a hirdetés tetején fel kell tüntetni a megrendelő kilétét”mondta.
A sajtóközlemény szerint a 2018 májjus 7. után rendelt hirdetések szintén bekerülnek az új archívumba, és hét éven át tárolásra kerülnek.
E hó elején a parlament hírszerzési bizottsága nyilvánosságra hozott egy jelentést, miszerint több mint 3500 hirdetést rendelt egy Szentpétervár központtal működő ügynökség, hogy ezzel beavatkozzon az amerikai elnökválasztásba.
Márciusban az Egyesült Államok szankciókat léptetett életbe a kérdéses céggel szemben, majd vizsgálni kezdte ennek kapcsán a 2016 novemberi elnökválasztást érintő állítólagos orosz beavatkozási kísérleteket.

http://www.hidfo.ru/2018/05/a-facebook-megkulonbozteto-jelzessel-latna-el-a-politikai-hirdeteseket/

Nem szeretem a sütiket, sőt de a legtöbb helyre nem engednek be, ha nem fogadom a lassítókat

A Tízszarvú Fenevad törvényei előírják, hogy a blogodon tájékoztasd az Európai Unióból érkező látogatókat arról, hogy milyen cookie-kat használsz, és milyen adatokat gyűjtesz. A jogszabályok sok esetben azt is előírják, hogy a beleegyezésüket kérd.
Segítségképpen elhelyeztünk egy értesítést a blogodon arról, hogy a Google miként használ egyes Blogger- és Google-cookie-kat (például Google Analytics- és AdSense-cookie-kat), illetve milyen adatokat gyűjt.
Te tartozol felelősséggel azért, hogy ez az értesítés valóban működjön és megjelenjen a blogodon. Ha más cookie-kat (például harmadik fél által fejlesztett funkciókat) is használsz, előfordulhat, hogy ez az értesítést nem megfelelő számodra, hiszen lehet, hogy további adatokat is begyűjtesz a felhasználóktól.

2018. május 23., szerda

Míg a Nestlé felvirágzik – Algéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Etiópia, Nigéria kiszárad

 

Kelet-Afrikában tavaly volt a legnagyobb szárazság évtizedek óta. A segélyszervezetek és az ENSZ arra figyelmeztetnek, hogy több millió emberi élet került veszélybe. Németország további 100 millió eurót állít rendelkezésre az éhség leküzdésére - nyilatkozta etiópiai útja előtt Gerd Müller fejlesztési miniszter. Ezzel egyidejűleg a svájci élelmiszerkonszern Nestlé az etiópiai Szulutában óránként 50.000 liter vizet szivattyúz ki a talajból. Ez több mint a fele annak, ami a helyi kormány rendelkezésére áll a népesség számára. A vizet műanyagpalackokba töltik és drágán eladják. Nigéria észak-keleti részén több százezer gyereket szomjhalál fenyeget. Ott is lecsapolja a Nestlé a vizet. Ugyanez történik Algériában, Dél-Afrikában és így tovább. Az ivóvízzel történő üzérkedés annyira jól működik Afrikában, hogy a konszern kiterjeszti tevékenységét és Etiópiában is további gyárakat tervez. Amíg a nyugat inkább nagy összegű fejlesztési támogatásokat ad ahelyett, hogy a probléma gyökerét kezelné, addig a Nestlé tovább fogja növelni a nyereségét az érintett emberek élete árán és a nyugati adófizetők kárára.

von rh.

2018. május 22., kedd

Biztos: a Fenevad nem tűri a különutas politikát

Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos figyelmeztette az uniós tagállamokat, hogy ne merjenek eltérni a Brüsszel által megszabott politikától.
Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos figyelmeztette a Cseh Köztársaságot, hogy ne merjen szolidaritást vállani Lengyelországgal és Magyarországgal a liberális demokrácia elveivel szembeni lázadás terén.
A “Kihívások Európa számára” c. konferencián Jourová emellett azt is felrótta Csehországnak, hogy nem elég aktív az európai problémák megoldására tett javaslatok terén, ehelyett csak kritizálja az Európai Unió politikáját. Elmondása szerint, ha a prágai kormány ezt tovább folytatja, Csehország “komoly problémákkal nézhet szembe” a közeljövőben.
Az uniós biztos szerint minél nagyobb nyomás nehezedik az Európai Unióra az ellenálló tagállamok részéről, annál valószínűbb, hogy az EU megpróbál majd megszabadulni a kerékkötőktől, vagyis azoktól az országoktól, melyek gyakran blokkolják az uniós döntéshozatalt. A Ria Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint ez alatt elsősorban Lengyelországot és Magyarországot lehet érteni.
Jourová mindezek mellett azt mondta, hogy az Európai Unió számára ma létfontosságú az egység megléte, mert az EU-nak belső szilárdságra van szüksége ahhoz, hogy le tudja küzdeni a felmerülő külső problémákat.

http://www.hidfo.ru/2018/05/biztos-az-eu-nem-turi-a-kulonutas-politikat/

2018. május 21., hétfő

Németország deportációs táborokat épít a migránsoknak

A német belügyminisztérium tervei szerint országszerte tömeges fogvatartó-központokat fognak építeni, hogy felgyorsítsák a migránsok deportálását Németországból.
Horst Seehofer belügyminiszter azzal indokolja a fogvatartó-központok létesítését, hogy az utóbbi időben nehézkessé vált a védelmezett státusz nélküli személyek deportálása, miután már szétszéledtek az országban és beépültek a városok helyi közösségeibe.
Egy ilyen központ már létezik Bajorországban, ami vélhetően az újabb táborok prototípusa lesz, ám ez a tábor kifejezetten arról híres, hogy rendszeresek az összecsapások a migránsok és a rendfenntartó erők közt, miközben a helyiek számára is állandó feszültséget okoz a migránsok jelenléte.
A Manching területén működő táborban jelenleg 1100 migráns él.
Németország eddigi bevándorláspolitikája azon alapult, hogy az országba korlátlan számban érkező migránsokat elosztották az ország teljes területén működő nyílt táborokban, ahonnan az elutasított menedékkérelmű migránsok rendszerint eltűntek, hogy illegálisan Németország vagy más uniós tagállam területén maradjanak.

http://www.hidfo.ru/2018/05/nemetorszag-deportacios-taborokat-epit-a-migransoknak/

2018. május 20., vasárnap

Az alkotmánybíróság vizsgálja Merkel migrációs terveit

Az Alternatíva Németországnak párt panaszt nyújtott be a kancellárral szemben az alkotmánybíróságon – írja a Die Zeit német lap. A párt ügyvédje szerint Merkel autoriter módon járt el és kizárta az országgyűlést a döntéshozatalból.
Az AfD közleménye szerint Angela Merkel önhatalmúlag, a képviseleti szervek megkerülésével engedélyezte a tömeges bevándorlást, és figyelmen kívül hagyta az országgyűlés azon jogát, hogy részt vegyen a döntéshozatali folyamatban.
A párt most arra vár, hogy az alkotmánybíróság megvizsgálja, összeegyeztethető-e a német alkotmánnyal Angela Merkel 2015-ös döntése, mellyel nyitva tartotta a határokat az Ausztria irányából érkező menekültek előtt.
A párt ügyvédje, Stefan Brandner szerint ez a kezdeményezés világviszonylatban mérföldkőt jelenthet a demokrácia helyreállítása szempontjából, emellett Angela Merkel lemondásához vezethet, ha bebizonyosodik, hogy a kancellár döntése alkotmányellenes volt.

http://www.hidfo.ru/2018/05/az-alkotmanybirosag-vizsgalja-merkel-migracios-terveit/

2018. május 19., szombat

Trump homokos, AIDS-es és meg próbálta mérgeztetni a válni akaró feleségét?

The Guardian napilap, 2018. május 19.

A Fehér Házba szállították szombaton Melania Trumpot. A kezelésének hosszúsága viszont kérdöjeleket vet fel arról, az állapota nem volt-e jóval súlyosabb az elismertnél.
Melánia kórházi kezelése meglepetésként ért mindenkit, mivel korábban nem mutatta semmi jelét annak, hogy beteges lenne.


https://www.theguardian.com/us-news/2018/may/19/melania-trump-white-house-hospital-kidney-operation

Melania Trump returned to the White House on Saturday from a week-long hospitalization after treatment for a kidney condition, a lengthy stay that raised questions about whether the first lady’s condition may have been more complicated than initially revealed.¨
...
Word of the hospitalization came as a surprise because there was no indication in numerous public appearances in recent weeks that Trump had been ailing.




"Melánia ismét merev és búskomor volt, a francia elnökkel való találkozón se fogta meg a férje kezét"

Már a Netanjahuval való találkozón se:



Trump gondosan felépített "macsós", nöcsábász és családapás imidzse csak porhintés. A helyzet az, hogy az öregfaszi egyszerüen homokos.
Mint ahogy Roy Cohn, az egykori hírhedt cionista-zsidó gengszter, Trump egykori üzleti partnere és "pályára állítója" is homokos volt, és 1986-ban AIDS-ben halt meg.

When Cohn brought on G. David Schine as chief consultant to the McCarthy staff, speculation arose that Schine and Cohn had a sexual relationship. Speculation about Cohn's sexuality intensified following his death from AIDS in 1986

A helyzet jelen napjainkban Trump körül is megbonyolódott, ugyanis úgy hírlik, öreg korára maga a Don is AIDS-es lett.
2017. febr. 3-án reggel Trump korábbi személyi orvosa, Dr. Harold Bornstein, a rendelöjében váratlan látogatókat kapott a Fehér Házból, akik eröszakkal elkobozták Trump egészségügyi dokumentációját, és azt is meg próbálták tiltani neki, hogy beszélhessen róla, korábban ö volt Trump személyi orvosa:

Fehér házi AIDS-es szóbeszéd: Trump korábbi orvosa szerint az elnök ügyvédje és a testörei "megrohamozták" a rendelöjét, és elvitték az elnök egészségügyi dokumentációját
(White House AIDS Rumors: Trump doc says Trump bodyguard, lawyer ‘raided’ his office, took medical files)
Trump egy félrevezetés, kicsit homokos és egy kicsit cionista zsidó is
(Donald Trump is a Hoax, Only a Bit Gay and Jewish as Well)

A napokban járta be a világsajtót a következö (ál)hír, melynek valódi célja az volt, hogy palástolni próbálják vele Trump valódi állapotát és helyzetét:

2018.5.18.
Trump kétszer is megkérdezte Bill Gatest, hogy mi a különbség a HPV és a HIV között

A Microsoft-alapító Bill Gates saját alapítványának gyűlésén mesélt arról, hogy Donald Trump nem volt tisztában a HPV és a HIV vírusok közti különbséggel, neki kellett felvilágosítást adnia a témával kapcsolatban az elnöknek.

Ezzel valójában azt próbálták palástolni a nyilvánosság elöl, hogy Trump HIV fertözött.


Bill Gates még azt is elmondta, hogy Trump feltünöen sokat beszélt Gates lányának, Jennifernek a kinézetéröl, akivel korábban egy floridai lovasbemutatón találkozott. Ez egyáltalán nem tetszett Gates feleségének se.
Ezzel a hamis, fiatal nökre vadászó, nöcsábász imidzsével pedig azt próbálják palástolni, hogy Trump valójában homokos.
Bill Gates éppúgy magasrangú illuminátus mint Trump, és a két család közt nincs semmiféle ellentét. Épp ellenkezöleg: Gates ezekkel a kijelentéseivel nagy szívességet próbált tenni Trumpnak.

Trump nemrég szemmel láthatóan flörtölgetett a szintén homokos francia elnökkel, akit a Fehér Házban kézenfogva vezetgetett. Macron állítólag szereti is Trumpot.


Az egész beillene egy jó komédiának is, hacsaknem a helyzet idöközben nem torkollott volna súlyos krízisbe a feleségével. Az újságíróknak is már feltünt:
Melánia ismét merev és búskomor volt, a francia elnökkel való találkozón se fogta meg a férje kezét
(Melania looks stiff in severe white hat as she refuses Trump’s hand — again)


A CNN furcsállja:

2018.5.17.
Miért van Melania Trump még mindig kórházban?
(Why is Melania Trump still in the hospital?)

https://edition.cnn.com/2018/05/17/health/melania-trump-hospital-stay-day-4/index.html

(május 17.-én) már negyedik napja volt Melania Trump kórházban. A kórház viszont semmilyen információt nem adott ki az állapotáról, a Fehér Ház pedig csak annyit közölt, hogy "vese-embolizáción" esett át. A CNN ezt furcsállja, mivel ez az ún. egynapos mütétek közé sorolható beavatkozás.

First lady Melania Trump has been in the hospital for four days, with no word on exactly when she will be released.
...
Walter Reed National Military Medical Center in Bethesda, Maryland, would not give any details about why the first lady was there, but a White House statement said she underwent an embolization procedure on Monday morning to treat a benign kidney condition.
...
This procedure is mostly done as an outpatient, meaning the patient is discharged the same day.

S amely krízis a napokban súlyos tragédiává fajult. Trump a napokban, mintegy figyelmeztetésként, megmérgeztette a töle elválni akaró feleségét.
2018.5.14:
Müteni kellett a veséjét, kórházban ápolják Melania Trumpot

Valójában mérgezés okozta veseelégtelenség miatt vitték súlyos állapotban kórházba.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=235:2018-05-19-09-24-11&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58

2018. május 16., szerda

A Tízszarvú Fenevad kiiktatná a dollárt az Iránnal folytatott kereskedelemből

Az Atlanti Tanács szerint a dollár megkerülésével lehetne áthidalni az amerikai szankciók által okozott problémákat.
Az Atlanti Tanács francia tagja szerint az EU vezetői fontolóra veszik, milyen válaszintézkedéseket lehet hozni az Amerikai Egyesült Államok ellen, amiért felmondja az iráni atomprogram kapcsán kötött egyezményt.
“Számos lehetőség létezik, és ezek két kategóriába sorolhatóak. Az első kategória egyszerűen azzal kapcsolatos: hogyan védjük meg a saját érdekeinket? Hogyan biztosítjuk, hogy az európai vállalatok tovább működhessenek Iránban? Hogyan védjük meg őket a(z amerikai) szankcióktól?”mondta Delphine O, az Atlanti Tanács francia tagja, hozzátéve, hogy a második kategóriába olyan intézkedések sorolhatóak, mellyel az EU az Egyesült Államokkal szemben tesz bizonyos válaszlépéseket, amiért a szankciók az európai cégeket sújtják.
A politikus elmondása szerint az EU elsősorban az első kategóriára kell szorítkozzon, és az USA elleni szankciók lehetőségével akkor kell érdemben foglalkozni, ha az amerikai érdekérvényesítés kézzel fogható veszteségeket okoz az európai vállalatoknak. A Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta; Irán azon elgondolása, hogy az Európai Unióval folytatott üzleteket dollár helyett euróban kell folytatni, megfelelő válasz lehet az új kihívásokra.
“Fontolóra veszünk minden olyan mechanizmust, ami lehetővé teszi számunkra, hogy dollár helyett euróban kereskedjünk, annak érdekében, hogy az amerikai szankciók ne legyenek ránk hatással” – mondta.
Hétfőn Irán berlini nagykövete, Ali Majedi azt mondta, az iráni fél létrehoz egy bankot annak érdekében, hogy az EU-val folytatott tranzakciók dollár helyett euróban történjenek. Ez a bank Németországban fog működni, és lehetővé teszi, hogy az Európai Unió a dollár kiiktatásával tovább kereskedhessen az USA által szankcionált országokkal, például Iránnal és Oroszországgal.

http://www.hidfo.ru/2018/05/az-eu-kiiktatna-a-dollart-az-irannal-folytatott-kereskedelembol/



nyíltan szembemegy az amerikai szankciókkal

Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön egyértelműen kijelentette; az EU meg fogja tiltani az európai cégek számára, hogy betartsák az Egyesült Államok Irán ellen hozott szankcióit.
A Deutsche Welle beszámolója szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy javasolja egy olyan uniós szabályozás bevezetését, ami megtiltja, hogy az európai cégek betartsák az Amerikai Egyesült Államok által Iránra kivetett szankciókat.
Juncker az EU külügyminisztereinek csütörtöki találkozóján azt mondta, “Európai Bizottságként felelősségünk az európai vállalatok megvédése. Cselekednünk kell, és emiatt életbe léptetjük az 1996-os ‘blocking statute’ törvényt.”
Elmondása szerint a törvény már péntek reggel érvénybe lép, emellett döntés született arról, hogy az Európai Befektetési Bank megpróbálja előmozdítani az európai cégek iráni befektetéseit, és az Európai Bizottság az amerikai szankciók ellenére is célzottan támogatni fogja az Iránnal folytatott együttműködést.
Az 1996-os ‘blocking statute’ törvényt eredetileg a Kuba elleni kereskedelmi embargó, és az iránnal, Líbiával szembeni szankciókkal kapcsolatban dolgozták ki, de soha nem lépett életbe, mert az EU a konfliktusok politikai rendezését támogatta a gazdasági nyomásgyakorlással szemben. A törvény célja, hogy az EU területén kívül megvédje az európai cégeket a harmadik ország által hozott gazdasági szankciók hatásaitól.

http://www.hidfo.ru/2018/05/az-europai-unio-nyiltan-szembemegy-az-amerikai-szankciokkal/

2018. május 15., kedd

Megszűnik az Index.hu?

Az Index.hu egy kérdőívben arról kérdezi olvasóit; hiányozna-e nekik a liberális lap, ha nem lenne, illetve, hogy finanszírozási problémák esetén hajlandóak lennének-e fizetni az online lap továbbműködtetését.
A közösségi finanszírozás lehetőségeivel foglalkozik az Index.hu szerkesztősége, miután a lap tulajdonosa több más médiaeszközétől is megvonta a működési forrásokat – derült ki egy a liberális hírportálon megjelent kérdőívből. Az Index.hu többek közt arról kérdezi olvasóit, hogy hajlandóak lennének-e támogatni a lap továbbműködését, ha erre szükség lenne, illetve, hogy hiányozna-e nekik a liberális újság, ha hirtelen leállna, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet.

A kérdőívben szereplő kérdések többek közt megpróbálják felmérni, tisztában vannak-e azzal az olvasók, hogy milyen tulajdonosi érdekek mozgatják az Index.hu-t, illetve, hogy propagandalapként milyen politikai nézeteket képvisel. Ezt követően kerülnek elő azok a kérdések, melyek felvetik a lap – anyagi okokból – megszüntetésének lehetőségét:
  • Hiányozna önnek az Index, ha nem lenne?
  • Ha az Index kérné önt, hajlandó lenne anyagilag támogatni a lapot?
  • Ha az Index kérné önt, havonta mennyi pénzzel támogatná rendszeresen az újságot?
Az anyagi okokból megszűnés lehetőségére utalhat az is, hogy arról kérdezik az olvasókat, “ki a kedvenc indexes újságírójuk”; értelemszerűen, amelyik sajtóalkalmazott a legnépszerűbbnek bizonyul, ő minden bizonnyal nem lesz a létszámleépítés áldozata, amikor a tulajdonos bejelenti a működési források csökkentését.
  • Ki a kedvenc indexes újságírója?
A kérdőív során a működési forrásokra hivatkozás mellett számos olyan – tartalomra, és megjelenésre egyaránt vonatkozó – kérdés is megjelenik, ami arra utal, hogy az Index.hu a közeljövőben egy nagy átalakításon eshet át az olvasói igényeknek megfelelően. Vélhetően ennek során válnak meg számos, kevésbé ismert újságírótól, mielőtt a tulajdonos nem-fenntarthatónak minősíti, majd a Népszabadság és Magyar Nemzet sorsára juttatja a szélsőségesen liberális és EU-párti lapot.



http://www.hidfo.ru/2018/05/megszunik-az-index-hu/

Havonta egy terrortámadás történt volna az Egyesült Királyságban

Az MI5 hírszerző szolgálat vezetője egy berlini biztonsági konferencián azt mondta, hogy a brit hatóságok tizenkét terrortámadást akadályoztak meg az elmúlt 12 hónap folyamán.
Az elmúlt 12 hónap folyamán tizenkét terrortámadást akadályoztak meg az Egyesült Királyságban, de az iszlám terrorizmus elleni harc további nemzetközi figyelmet igényel – mondta Andrew Parker, az MI5 brit hírszerző szolgálat vezetője egy berlini biztonsági konferencián.
“Csak az Egyesült Királyságban a márciusi Westminster eset óta 12 iszlamista terrortámadást akadályoztunk meg. Tizenkét olyan alkalom, ahol jó okunk volt feltételezni, hogy országunkban terrortámadás történne.”
Parker elmondása szerint folyamatos nemzetközi figyelem szükséges a Daes terrorista csoport megsemmisítéséhez, és a terrorszervezet egyelőre számos támadásért tudja vállalni a felelősséget Európában és más térségekben, annak ellenére, hogy a Közel-Keleten jelentős veszteséget szenvedett el.
2017 folyamán az Egyesült Királyságban öt terrortámadás történt. Márciusban a londoni Westminster Bridgenél gépjárművel hajtottak a járókelők közé. Májusban robbantásos merénylet törétnt a Manchester Arenanál egy koncerten. Júniusban két másik támadás történt Londonban, az elkövető mindkét esetben gépjárművel hajtott az emberek közé, szeptemberben pedig egy bomba robbant a londoni metróban.

http://www.hidfo.ru/2018/05/havonta-egy-terrortamadas-tortent-volna-az-egyesult-kiralysagban/

2018. május 14., hétfő

Beültetett RFID-chipek: A sajtó támadásba kezdett

„Jönnek a bechipezett emberek!”- ez a cím jelent meg 2018. május 14-én a svájci BLICK kezdőoldalán. A bulvár-újság első három oldala leginkább egy RFID-chip beültetést népszerűsítő reklámkampányhoz hasonlított: „Egy kis chipet az emberbe és ez egy nagy előrelépés az emberiségnek”, “Aki fél, hogy visszaélnek az adataival, az a Facebooktól és az Amazon Alexa hangvezérelt asszisztensétől óvakodjon, ne ezektől a chipektől. “ Állítólagos szakértők szerint: „ A beültetett mikrochipek nemhogy kevesebb, hanem lényegesen nagyobb digitális biztonságot nyújtanak számunkra.” Ilyen érzés cyborggá válni” mondta valaki a RedBull egy reklámkampányában. “Ha beültetsz egy biochipet, több leszel, mint csak egy ember. Megmutatjuk neked, hogy ez hogy működik.” „Az egyetlen lehetőség, hogy emberként lépést tarthassunk a gépekkel, az az, hogy beépítsük őket magunkba:”. A fősodratú média riporterei élő adásban a nagy nyilvánosság előtt ültettették be a chipet, így például Tim Kuchenbecker az ARD híradójában. Kuchenbecker egy a kiállítók megbízásából dolgozó médiaügynökség képviseletében vesz részt a CeBit-en. A sajtótudósító sok előnyét látja annak, ha valaki bechipezteti magát. „Meggyőződésem, hogy ez a jövő.“ A yuoFM egy fiatal riporternője: „Itt van bent egy picike NFC-chip. Körülbelül akkora, mit egy rizsszem. Remélhetőleg ki tudok majd vele ajtókat nyitni, adatokat küldeni okostelefonokra…A chipet ide ültetik be a kezembe. Ó, halleluja, annyira örülök neki!” A FAZ-szerkesztő Jonas Jansen: „Egyáltalán nem fáj, körülbelül olyan, mint egy vérvétel, egy kis szúrás…És aztán mindenféle adatot rá lehet tölteni.“ Aki néhány évvel ezelőtt azt prognosztizálta, hogy a közeljövőben chipet akarnak a bőrünk alá szúrni, azt megbélyegezték, hogy összeesküvés-elméletet képvisel. Most ott tartunk, hogy a sajtó céltudatosan és szervezetten reklámozza az RFID-chip beültetést. Az ilyen reklámkampányok genocídiumhoz vezetnek, ami nemzeti, faji vagy vallási csoportok elleni népirtást jelent. És ezt a népnek meg kell állítania. De hogyan? ! Ez a fajta népirtás szinte észrevétlenül halad előre napjainkban a készpénz megszüntetésével. Ha Ön minden készpénz nélküli fizetést vehemensen elutasítana. akkor egy kis idő múlva bekorlátozná, majd ellehetetlenítené a megélhetését. Az Ön munkaadója is csak a bankszámlájára utalja a havi fizetését. A főbérlő a havi lakbért bank átutaláson keresztül kéri. Üzleti utazását is csak készpénzmentesen tudja interneten lekötni. Készpénzzel akarja kifizetni az új autóját? Franciaországban az 1000 eurós készpénzlimittel csak egy guruló roncsot tud venni. A személyes szabadságunk bekorlátozása alattomosan és állítólag a mi javunkra halad előre. Készpénz nélküli fizetőeszközök nélkül rövidesen már Ön sem tud létezni. Ugyanezt az elvet fogjuk megtapasztalni az RFID-chipek beültetésénél is: Az első beültetett chip generáció a kulcsot fogja helyettesíteni és lehetővé teszi a háztartási gépek egymással való összehangolását. A következő generáció a pénztárcát, hitelkártyát, tb-kártyát, stb. fogja helyettesíteni és átlátható polgárrá teszi Önt. Legkésőbb a harmadik generációs chippel bárhol a világon be fogják tudni Önt azonosítani és kontrollálni. Aki vallási, etikai vagy egyéb más okból nem akar chipet beültetni, előbb vagy utóbb ki lesz zárva a társadalomból és nem vehet részt a közéletben. Bárki nevezze is ezt összesküvéselméletnek, ha nem állítjuk meg, akkor tényleges összeesküvés lesz belőle! Állítsuk meg az RFID-t, mert népirtáshoz vezet! Tanulmányozza ebben az összefüggésben tényfeltáró Kla-TV adásainkat az alábbi linkek segítségével és tiltakozzon ennek az embergyűlölő technológiának az bármiféle előretörése ellen: www.kla.tv/338 // RFID - was geht? www.kla.tv/10679 // Chip-Implantatentwicklung birgt gewaltiges Missbrauchspotential in sich www.kla.tv/1804 // Stop RFID

von es.

A brit rendőrség szerint fölöslegesen van mindenhol arcfelismerő kamera

A londoni rendőrség adatai szerint az esetek 98%-ában hamis riasztást adnak azok az arcfelismerő rendszerek, melyeket a bűnüldözés hatékonyabbá tétele érdekében működtetnek a fővárosban.
Brit lapok azt írták, a Metropolitan Police arcfelismerő rendszerei 104 riasztást adtak, mely szerint körözött személyt észleltek a kamerák, de ebből mindössze két személyt tudott ténylegesen azonosítani a rendszer. Ezzel az arcfelismerő kamerák hatékonysága meglepően alacsony: mindössze 2 százalékos.
Dél-Wales területén ugyanez a rendszer több mint 2400 hamis riasztást generált június óta, de ebből mindössze 234 eset volt pozitív észlelésként visszaigazolva, ami kevesebb mint 10%-os hatékonyságot jelent.
A rendőrség szerint a hamis riasztásokat sem tartják rendszerhibának, ehelyett minden egyes esetet ellenőriznek abban a pillanatban, ahogy az észlelés megtörténik.
Mindkét rendőrhivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszer még kezdeti tesztelés fázisában van. A Metropolitan Police közleménye szerint egyelőre nem történt letartóztatás ilyen technológia segítségével, és a hamis riasztások során készült képeket 30 nap után megsemmisítik. Dél-Wales rendőrhivatala pedig közölte; a hamis riasztások mértékét nem tartják túl magasnak, ha az arcfelismerő kamerák hálózata végül képes lesz rendeltetésszerűen ellátni feladatát.

http://www.hidfo.ru/2018/05/a-brit-rendorseg-szerint-foloslegesen-van-mindenhol-arcfelismero-kamera/

2018. május 13., vasárnap

Orosz katonák működtethetik a légvédelmet egy NATO-tagállamban

Német sajtóhírek szerint a NATO attól tart, hogy a Törökország által megvásárolt Sz-400 rakétakomplexumokat orosz katonák fogják működtetni és karbantartani, és Moszkva érzékeny információkhoz juthat hozzá az amerikai légierő térségi tevékenységével kapcsolatban.
A NATO attól tart, hogy Moszkva megfigyelheti a NATO-tagállamok légterét, miután az Sz-400 rakétakomplexumok orosz segítséggel fognak működni Törökországban – írja a Der Spiegel német lap.
A lap szerint az Sz-400 Törökország általi megvásárlásával Oroszország érzékeny információkhoz juthat hozzá az amerikai légierő térségi tevékenységével és legújabb katonai fejlesztéseivel kapcsolatban. Ezek az aggodalmak fokozottan érintik az F-35 gyártmányt, melyből a török légierő több mint száz gépet vásárol.
Hetekkel ezelőtt az amerikai fél szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Törökország nem hajlandó elállni az Sz-400 megvételétől – ebben az esetben Washington visszavonná az F-35 vásárlására vonatkozó ajánlatot.

Az Egyesült Államok korábban arról próbálta meggyőzni Törökországot, hogy az amerikai gyártású Patriot rakétakomplexumot vásárolja meg. A Patriot azonban számos alkalommal kudarcot vallott, ezekről az esetekről a német Local napilap és a New York Times egyaránt beszámolt.

http://www.hidfo.ru/2018/05/orosz-katonak-mukodtethetik-a-legvedelmet-egy-nato-tagallamban/

Bill Gates még mindig fél egy apokaliptikus járványtól

dd-15
Egy időben a járványok témaköre, mint az idők jeleinek egyik ismertebb formája, viszonylag gyakori téma volt errefelé. Talán véletlen egybeesés, de mostanában nemcsak kevésbé foglalkoztatott a kérdés, de a hírekben is ritkábban lehetett ilyesmiről hallani. Egészen mostanáig. Néhány napja, nem más, mint maga Bill Gates tartott előadást a témában, én pedig úgy gondoltam, hogy ideje ismét foglalkozni a kérdéssel. Persze nem azért, hogy eggyel több tételt adhassunk a félnivalók listájához, hanem épp ellenkezőleg. Minél félelmetesebbnek tűnik a világ, annál fontosabb látni, hogy ezeket a félelmeket sokszor mi magunk gyártjuk, és ez akkor is igaz, ha a járványok veszélye nem kitaláció.
Nem kitaláció, azonban sokszor nem úgy vagy nem olyan formában érkezik, mint ahogy gondolnánk és a kiváltó ok sem a véletlen vagy az átok súlya alatt sóhajtozó természet, hanem az ember.
Tehát Bill Gates aggódik. Nagyon. Úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok és a világ úgy általában, nincs felkészülve a szerinte biztosan érkező világméretű, a 100 évvel ezelőttinél is több áldozatot követelő járványra.
Gates szerint ezt a bizonyos járványt, az 1918-ashoz hasonlóan, szintén az influenza vírus okozza majd. A Massachusetts-it Orvosi Társaság előtt tartott előadásában, a járványok terjedésének modellezésére szakosodott Washington-i intézet adatai alapján kifejtette, hogy amennyiben a járvány ma indulna el, hat hónap alatt 33 millió áldozatot követelne.
A folyamatosan mutálódó vírusokkal szemben igencsak alacsony hatásfokkal működő oltások mellett Gates a vírusok kezelésére használható gyógyszerek és antitest terápiák kutatására helyezné a hangsúlyt.
Érdekes módon nem Bill Gates látja a legsötétebbnek a helyzetet. Dr. Jonathan Quick, a Globális Egészségügyi Tanács elnöke a nagy influenzajárvány modernkori megismétlődése esetén 300 millió áldozatra számít. Dr. Quick úgy gondolja, hogy a járvány miatt hiány keletkezne a gyógyszerellátásban, az erőforrások (áram és az energia úgy általában) nem bírnák a terhelést és végül a globális gazdaság is összeomlana.
„Az [influenza vírus] a legördögibb, legnehezebben kontrolálható és a leggyorsabban terjedő vírus a világon,” nyilatkozta.
Gates úgy gondolja, hogy miközben az élet egyre jobbá válik a többség számára, a világ nincs felkészülve a járványokra. Szerinte úgy kellene készülni rájuk, mint egy háborúra.
„A következő világméretű járvány egy számítógépről is elindulhat egy terrorista keze által, aki a géntechnológia segítségével például ránk szabadíthat egy szintetikus himlővírust vagy az influenza halálos változatát.”
Egy riporter kérdésére válaszolva elmondta, hogy szerinte
„egy atomháború kirobbanásának esélye az én életem során elég alacsony. Úgy gondolom, hogy egy komoly Ebola járvány eshetősége ezzel szemben jóval 50% felett van.” (WashingtonPost)
Miközben Jézus is beszélt a járványok előfordulásának növekedésérőlMáté 24. vagy Lukács 21. fejezetében, és az Ő esetében nem beszélhetünk találgatásról vagy eshetőségről, a követendő hozzáállást Bill Gates-től nagyon eltérő módon mutatta meg számunkra. Ha egy tökéletes, veszélyektől és konfliktusoktól mentes világban élnénk, felesleges lenne aggodalmaink leküzdéséről vagy az odafentről való békéről beszélni. Vajon Ádám és Éva képes lett volna megfogalmazni, hogy mit jelent a béke? Ahogy a sötétség a világosságban fénylik, a béke is úgy nyer értelmet, ha azt a konfliktusok közepette tapasztaljuk meg. A mai világban talán nincs is ennél fontosabb gyakorlati tanulnivalónk, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy az aggodalom ma több embert öl meg a járványoknál és Jézus erre is figyelmeztetett:
„Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.”Lukács 21:26
A lényeg tehát, hogy akár a halálos betegségek, akár mások félelmei miatt aggódunk, létezik egy olyan béke, ami mindezt képes felülírni. Ez pedig „Isten békessége, ami minden értelmet meghalad”Filippi 4:7 és nem a körülményeink határozzák meg.

http://idokjelei.hu/2018/05/bill-gates-meg-mindig-fel-egy-apokaliptikus-jarvanytol/

2018. május 11., péntek

Betiltanák a külföldről fizetett politikai hirdetéseket

Az amerikai szenátus nemzetbiztonsági bizottsága csütörtökön közölte, hogy külföldi érdekeltségek több mint 3500 Facebook-hirdetéssel beavatkoztak a 2016-os elnökválasztásba. A szenátorok betiltanák a külföldről fizetett politikai hirdetéseket.
Amy Klobuchar szenátor közleményében az áll; az amerikai kongresszus el kell fogadjon egy jogszabályt, ami biztosítja, hogy külföldi érdekeltségek ne tudjanak politikai hirdetéseket vásárolni, s ezáltal befolyásolni a választások eredményét.
A sajtóközlemény szerint a 2016-os elnökválasztási kampány online hirdetéseinek tartalma, illetve a hirdetések megrendelőinek személyi kiléte ismeretlen volt, mert “idejétmúlt törvények nem tudták tartani a lépést a technológiai fejlődéssel.”
Klobuchar szerint a Honest Ads Act célja az lenne, hogy megakadályozza a külföldi érdekeltségeket a választások befolyásolásában, azáltal, hogy az online politikai hirdetéseket ugyanolyan mértékben átláthatóvá tenné, mint a TV, rádió és nyomtatott sajtó által megjelenített tartalmakat.
A sajtóközleményben az áll, hogy a kongresszusnak biztosítania kell a nagyobb digitális felületek (mint Facebook, Twitter és Google) szigorúbb szabályozását, hogy megakadályozzák, hogy idegen országok azt eszközként tudják használni a hazai politika befolyásolására.

http://www.hidfo.ru/2018/05/betiltanak-a-kulfoldrol-fizetett-politikai-hirdeteseket/

2018. május 10., csütörtök

Kollektív bűncselekmény a devizahitelezés

– Az ingatlanok elárverezését azonnal le kellene állítani, az adósokat kártalanítani – Dr. Drábik János a devizahitelezésről:

“A választások eredményeként, ha én kerültem volna hatalomra és én lennék döntési helyzetben, természetesen ezt az egész devizahiteles ügyet újra tárgyalnám. És úgy, ahogy van, ennek a devizahiteles kollektív bankcsalásnak az összes következményét áthárítanám a bankokra.

Ez a bankoknak egy kollektív bűncselekménye volt, kollektívan eszelték ki, kollektívan hajtották végre, kollektívan rakták zsebre a hasznát.

Azonnal le kellene állítani, sőt, nem csak, hogy le kellene állítani, a jelenleg elárverezés alatt álló ingatlanokat, hanem bizony a rászedett kölcsönfelvevőket, akik most ugye fizetésképtelen adósok, – azokat a bankoknak kártalanítani kellene. És erre én új törvényeket hoznék. Kétharmadot erre kellene használni.

A banki csalókat meg kell büntetni visszamenőleg.”

Bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt.
Viva Natura TV 2018. május 10. (A kormányt vezénylő láthatatlan “háttérkarmester” – Dr. Drábik János, Jakab István (04.45 – 06.12)

Izraeli miniszter: Irán szinte összes szíriai katonai létesítményét felszámoltuk

http://www.atv.hu/kulfold/20180510-izraeli-kulugyminiszter-iran-szinte-osszes
2018.május 8: Hacsaknem az oroszok nem csendesítik le a helyzetet, az irániak állítólag ki lesznek füstölve Szíriából. Vagy az amerikai-angol-francia erök által, vagy pedig maguk az izraeliek mennek elébe a dolgoknak, s nem várják meg, míg az irániak megtámadják Izraelt. A helyzet rossz.
Izrael máris lövi Szíriát
https://index.hu/kulfold/2018/05/08/izrael_maris_lovi_sziriat/
Izraelben készenléti állapotot rendeltek el, megnyitották az óvóhelyeket
https://444.hu/2018/05/08/izraelben-keszenleti-allapotot-rendeltek-el.meghnyitottak-az-ovohelyeket
Bekövetkezett: Trump felmondja az iráni atomalkut
https://444.hu/2018/05/08/bekovetkezett-trump-felmondja-az-irani atomalkut-



Merkel:
Európának már nincs szüksége amerikai katonai jelenlétre

Angela Merkel német kancellár szerint az Egyesült Államok már nem védelmezi Európát, emiatt az Európai Unió saját kezében kell vegye sorsának alakítását. Az Európai Bizottság elnöke szintén ezen véleményének adott hangot.
Miután az európai országok nem tudták megakadályozni, hogy az Egyesült Államok felmondjon egy fontos nemzetközi szerződést – ezzel súlyosan sértve az európai érdekeket -, Angela Merkel német kancellár arról beszélt, hogy az amerikaiak már nem védelmezik az európai érdeket, ezért Európa saját kezébe kell vegye sorsának formálását.
“Már nem támaszkodhatunk arra, hogy az Egyesült Államok egyszerűen megvéd minket. Ehelyett Európa saját kézbe kell vegye saját sorsának formálását. Ez a jövő feladata” – mondta.
Merkel kijelentését megelőzően az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is olyan kijelentéseket tett, miszerint az Egyesült Államok hosszú távon elveszíti globális befolyását. Juncker elmondása szerint Európa kellene átvegye azt a vezető szerepet a világpolitikában, amit eddig az Egyesült Államok töltött be.
Donad Trump amerikai elnök kedden jelentette be, hogy az USA felmondja azt az egyezményt, amit a világhatalmak sokéves tárgyalássorozat után kötöttek az iráni atomprogram ellenőrzés alá vonásáról. Korábban számos európai ország vezetője közölte egyértelműen, hogy az iráni atomprogram-egyezmény fenntartása európai érdek.

http://www.hidfo.ru/2018/05/merkel-europanak-mar-nincs-szuksege-amerikai-katonai-jelenletre/

2018. május 9., szerda

Tanulmány: Az USA megelőző atomcsapásra készül

 

A három amerikai biztonságkutató Postol, Kristensen és McKinzie azt írják a tanulmányukban, hogy az amerikai atomfegyverkészlet esetében nem csak arról van szó, hogy a nukleáris robbanófejek megbízhatóságát és biztonságosságát javítsák. Postol a tudomány, technológia és a nemzeti biztonságpolitika professzora a Massachusetts Institute of Technology-nál. Kristensen a Nuclear Information Project-et vezeti az Amerikai Tudósok Szövetségében és Mckinzie a Natural Resources Defense Council (NRDC) nukleáris programját vezeti. Idézet: „Valójában arról van szó, hogy a forradalmian új technológiák bevezetésével jelentős mértékben javítsanak az USA ballisztikus rakétáinak célpont-beazonosításán és találati pontosságán. Ezekkel a meglepő újításokkal közel megháromszorozták a jelenlegi amerikai atomfegyverek pusztító erejét: Csak akkor tesz egy atomhatalom ilyen előkészületeket, ha atomháborúra és annak megnyerésére készül, azáltal, hogy ellenségeit egy váratlan megelőző atomcsapással leakarja fegyverezni.” És mindezt úgy, hogy közben a nyugati politikusok és a média igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy az oroszok jelentenek fenyegetést.

 

2018. május 8., kedd

Török politikus: szakadás történhet a NATO-ban

Török politikusok szerint a NATO-n belül szakadáshoz vezethetnek azok a szankciók, melyeket az Egyesült Államok hozna Törökország ellen az Sz-400 orosz rakétakomplexum vétele miatt.
Berat Conkar török országgyűlési képviselő a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozott az amerikai szankciókra adott esetleges török válasszal kapcsolatban. Elmondása szerint a kormány mindenféleképpen “releváns választ” fog adni az ellenséges intézkedésekre, ami szakadáshoz vezethet a NATO szervezetében.
A kormánypárti képviselő kifejtette; a Törökország elleni esetleges szankciók alapvetően összeegyeztethetetlenek a NATO tagjai közti szövetséges viszonnyal, emellett negatív irányba befolyásolhatják az Ankara és Washington közti viszonyt, ami jelenleg egyébként is “nehéz időket jár.”
Conkar szerint a Törökország elleni szankciók céljukat tekintve hatástalanok maradnak. Figyelmeztetett: ha a helyzet valóban szankciók bevezetésébe torkollik, az Egyesült Államok semmilyen legitim indokkal nem tudja alátámasztani, miért fordult egy NATO-szövetségese ellen.

“Egy ilyen helyzet eredményeként elkerülhetetlenül feszültség merül fel a NATO-tagállamok közt, a legkülönbözőbb területeken. A Törökország ellen szankciók bevezetése alapjaiban téves és meggondolatlan lépés”
mondta.
A politikus elmondása szerint Törökország “alternatív lehetőségeket” fog fontolóra venni, ha Washington életben lépteti a szankciókat Ankarával szemben.
“Egy olyan extrém lépés, mint a törökellenes szankciók bevezetése az Egyesült Államok számára is jelentős veszteségeket jelenthet. Olyan időket élünk, amikor a nemzetközi szereplők közösen kell szavatolják a térség és a világ biztonságát. Semmilyen felelőtlen lépés nem maradhat válasz nélkül.”
A hét folyamán Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kijelentette; Ankara válaszlépéseket fog hozni, ha az amerikai fél eláll az F-35 vadászbombázó repülőgép Törökországnak értékesítésétől. Elmondása szerint alapvetően nem összeegyeztethető az amerikai fél azon elgondolása, miszerint csak akkor adnak el fegyvert egy NATO-szövetséges országnak, ha az lemond más országokkal kötött üzleteket.
A múlt hónap folyamán Wess Mitchell külügyi államtitkár a külügyi bizottság előtt felszólalva jelentette be; Törökország amerikai szankciókkal kell szembenézzen, ha teljesíti az Sz-400 orosz rakétakomplexum megvásárlásával kapcsolatos üzlet feltételeit. Az amerikai fél ekkor megpróbált feltételeket szabni: az USA csak abban az esetben adná el az F-35-öt Törökországnak, ha a török kormány eláll az Sz-400 megvételétől.

http://www.hidfo.ru/2018/05/torok-politikus-szakadas-tortenhet-a-nato-ban/

Erdogan: a Nyugat a Balkán destabilizálására törekszik


Törökország határozottan ellenáll a Nyugat azon törekvéseinek, mellyel megpróbál válságot és instabilitást gerjeszteni a Balkán-félszigeten – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő.
A balkáni országok tavaly szemmel láthatóan az Európai Unió és Törökország érdekszféráinak ütközőzónájává váltak, miután Emmanuel Macron francia elnök kijelentette; az Európai Uniónak nyitnia kell azon balkáni országok irányába, melyek “osztoznak a demokratikus értékekben”, mert más esetben ezek az országok “olyan autoriter rezsimek befolyása alá juthatnak, mint Törökország vagy Oroszország”. Törökország külügyminisztériuma akkor éles elítélő nyilatkozatott adott ki a francia elnök kijelentése kapcsán.
Erdogan a szerb elnök Aleksandar Vuciccal tartott közös sajtótájékoztatója során azt mondta, a nyugati országok válságok gerjesztésével próbálják hátráltatni a balkáni országok és Törökország közti együttműködést.
“A nyugati országok negatívan ítélik meg a Balkánon folytatott tevékenységünket, kezdeményezéseinket, az általunk tett erőfeszítéseket … Azt látjuk, hogy valaki nem látja szívesen a Szerbiával, Bosznia és Hercegovinával folytatott együttműködésünket. Megpróbálják rossz színben feltüntetni törekvéseinket, mert tartanak az együttműködés kimenetelétől. A török kezdeményezések szembemennek azok elképzeléseivel, akik válságot és instabilitást akarnak gerjeszteni a Balkánon” – mondta.
A közös sajtótájékoztató során Vucic a térség egyik legfőbb hatalmi tényezőjeként beszélt Törökországról, ami jelentős hozzájárulást tett a “béke és stabilitás megőrzése” terén.

http://www.hidfo.ru/2018/05/erdogan-a-nyugat-a-balkan-destabilizalasara-torekszik/