2016. február 9., kedd

Eredménytelenül zárult Angela Merkel törökországi látogatása

Eredménytelenül zárult Angela Merkel Törökországban tett látogatása, melynek során arról próbálta meggyőzni a török vezetőket, hogy tartsák be a bevándorlás kapcsán kötött megállapodás rájuk eső részét. Ankara újabb engedményeket kap, az Európai Unió pedig maga kell megoldja a problémát.
Novemberben az Európai Unió és Törökország közt létrejött egy megállapodás, melynek értelmében az EU 3 milliárd eurót fizet, amit Törökország több millió menekült elszállásolására kell fordítson. A megállapodás lényege – mint arra az osztrák külügyminiszter rámutatott -, hogy az európai vezetők inkább fizetnek egy külső hatalomnak a bevándorlók feltartóztatásáért, mint hogy az Európai Unió határain erőszakkal kelljen feltartóztatni a kontinensre érkező tömegeket.
Angela Merkel Törökországban tett látogatása annak köszönhető, hogy a megállapodás ellenére naponta több ezer bevándorló érkezik a kontinensre, vagyis Törökország nyilvánvalóan nem tartja be a megállapodás rá eső részét. Ahmet Davutoglu török kormányfő és a német kancellár a találkozón egy újabb megállapodást kötött, amely tízpontos akciótervvel rendezné a helyzetet, az Ankarának fizetett 3,35 milliárd eurón felül. A megállapodás egyik lépésének részét képezi, hogy a NATO fogja segíteni Törökországot a török tengeri határok megfigyelésében, ami az Európai Unióba utazó migránsok elsődleges útvonala. A megállapodás emellett újabb, humanitárius természetű együttműködés alapjait fektette le, valamint Ankara ígéretet tett a csempészek elleni hathatósabb fellépésre.
A Politico magazin elemzői szerint azonban Angela Merkel gyakorlatilag üres kézzel érkezett haza Törökországból, mert az Európai Unió nem ura a helyzetnek, és a török kormány erőpozícióból tárgyalhat az európai vezetőkkel. A tényleges rendezés helyett Törökország újabb követelésekkel állt elő, és a német kancellár semmilyen erős tárgyalási tényezőt nem tudott felmutatni annak érdekében, hogy Ankara ténylegesen feltartóztassa az Európába utazó bevándorlókat.
Jelenleg mintegy 2,7 millió menekült tartózkodik Törökország területén, és Angela Merkel nem csak Törökország részéről, de belföldön is nyomás alá került; az ellenzék és a többségi társadalom követeli az évente befogadott migránsok számának maximálását. Az ARD Deutschlandtrend által végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a német lakosság közel 80%-a gondolja úgy, hogy Merkel kormánya elveszítette a kontrollt, és nem tudja irányítás alá vonni a tömeges bevándorlást.
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap eközben rámutat, hogy a NATO törökországi tevékenysége nem feltétlen van összefüggésben a migrációs válsággal – sokkal inkább lehet köze a szíriai helyzet alakulásához. A lap szintén hivatkozik arra, hogy Törökország és Németország az emberkereskedők elleni harc okán törekszik a NATO mozgósítására; a NATO a Frontex és a török parti őrség tevékenységében közreműködés okán fokozná aktivitását Törökországban, amiről Angela Merkel hétfői sajtótájékoztatóján beszámolt. A DWN említi, hogy a német és török rendőrség közösen lépne fel Törökországban az embercsempészek ellen, ennek okán a NATO bevonásának oka továbbra sem egyértelmű.
Az orosz légierő támogatásával a szíriai arab hadsereg látványos előretörést ért el az utóbbi hetek során, több nagyvárost vontak újra ellenőrzés alá, miközben a terroristák visszaszorultak az ország területének nagy részéről. A szíriai terrorellenes művelet alakulása azzal “fenyeget”, hogy a legitim kormány orosz segítséggel stabilizálhatja a helyzetet. Ebben az esetben az Egyesült Államok nem csak azzal kell számoljon, hogy a szíriai kormány amerikai segítség nélkül számolja fel a terrorszervezeteket, de a Daesh által ellenőrzött városok felszabadítása után a NATO-nak sem maradna hivatkozási alapja egy nyílt beavatkozásra, így a törökországi aktivitás fokozódása arra utalhat, hogy a nyugati országok elsietett beavatkozással akarnak reagálni a szíriai kormányerők látványos sikereire.


http://www.hidfo.ru/2016/02/eredmenytelenul-zarult-angela-merkel-torokorszagi-latogatasa/

Közel (?) egy valódi háború a Közel-Keleten!

Kardigan szultán jobbkeze, Ahmet Davutoglu miniszterelnök ma Ankarában igét hirdetett a szultán Igazság és Fejlődés Pártja nevű csordájának parlamenti frakciója ülésén.
dav
“Az I.Világháború során a hős Aleppo védte az ellenségtől Sanliurfaba, Gaziantep és Kahramanmaraş török városokat, most eljött az ideje a történelmi hálának. Most a hős Aleppot kell Törökországnak megvédenie, és ezt Törökország meg is fogja tenni. Törökország minden erejével Aleppo védői mögött áll!”-mekkent csapatára Davutoglu.
Meg hát vélhetően hozta őket agyvérzés közeli állapotba. Meggyőződésünk, hogy a frakciótagok háremeit már csomagolják.
Valamivel Davutoglu alvezír ankarai acsarkodása előtt Damaszkusz északi, Masaka Barza nevű városrészének egyik rendőri ellenőrzőpontjánál robbantott egy öngyilkos merénylő. Mintegy 300 kilónyi TNT erejének felelt meg a robbanás.
10 ember meghalt, és 29-en megsebesültek.
http://www.balrad.com/2016/02/09/kozel-egy-valodi-haboru-a-kozel-keleten/

Peszkov eligazította Bundesmuttit és Kardigant

Dmitrij Peszkov Vlagyimir Putyin szóvivője mai moszkvai sajtótájékoztatóján Germánia Császárnőjének tegnapi ankarai nyilatkozatára reagált, illetve Kardigan török szultán interjújára, amelyet a Bloomberg hírügynökség közölt.

Peszkov leszögezte: nincsenek bizonyítékok, amelyek alátámasztanák Bundesmutti azon kijelentését, hogy civil áldozatokat szednek az orosz légi csapások Szíriában. A nemzetközi jog szempontjából pedig helytelen és abszurd Kardigan kijelentése arról, hogy Oroszország megszállva tartja Szíria egy részét – mondta a szóvivő. Hozzátette, két-három évvel ezelőtt nem lehetett hallani hasonló sajnálkozó nyarvogásokat a terroristák szíriai támadásai idején, amikor ostromgyűrűbe fogták a szíriai hadsereg erőit és a törvényes hatalom képviselőit.
És ha már Bundesmutti álságos megrendülésénél tartunk, említsük már meg, hogy Donbassz civiljeinek a kijevi latorhad általi lemészárlása miatt sem morzsolt egy egyetlen könnyet sem a most egymással versenyt zokogó nyugati kitartói társaság, pedig OTT BIZONYÍTOTTAN civilek ezreit gyilkolták le. De az odesszai vérengzés tényeinek láttán sem nyikkant senki ugyanezen körből! Germánia Császárnője akkor sem hatódott meg, amikor Donbasszból kétmillió civil menekült Oroszországba kijevi kedvenceinek gyilkos hangulata elől. Most harmincezer aleppoi civil menekülésének hírére Ankarába rohant zokogni!
Peszkov ismételten arra szólított mindenkit, hogy „körültekintően és nagyon felelősségteljesen minősítsék” „az amúgy is nagyon törékeny szíriai helyzetet” és a rendezési folyamatot.
Az orosz elnök szóvivője Kardigan vádjaira válaszolva emlékeztetett arra, hogy az orosz erők a törvényes szíriai hatalom kérésére tartózkodnak Szíriában, ezért szóba sem jöhet bármifajta orosz megszállás, amelyről az ankarai maffia feje beszélt interjújában.

http://www.balrad.com/2016/02/09/peszkov-eligazitotta-bundesmuttit-es-kardigant/

Erdogan megzsarolta az Európai Unió vezetőit: 30 milliárd eurót követelt

Egy görög lap nyilvánosságra hozta egy a török államfő és európai vezetők közti, novemberben tartott találkozó jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a török vezető 30 milliárd eurót követelt az Európai Uniótól, ellenkező esetre az összes migráns Európába buszoztatását helyezte kilátásba.
Novemberben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélést a migrációs válság kezeléséről. A találkozóra Antalya területén került sor 2015 november 14-én. Addigra az Európai Unió és Törökország megállapodott arról, hogy Európa 3 milliárd eurót fizet Törökországnak a migrációs válság kezelésére. Az Euro2Day görög napilap által nyilvánosságra hozott dokumentumokból azonban kiderül, hogy Erdogan ennek tízszeresét követelte, és Törökország nem fogja leállítani a migránsáradatot, ameddig ezt az összeget meg nem kapja. Épp ellenkezőleg: Erdogan kijelentése szerint buszjáratokkal Európába hordják az összes bevándorlót, hogy az európai vezetőknek kellő “motivációja” legyen az összeg kifizetésére.
A dokumentum szerint Erdogan nem fogadta el azt az ajánlatot, miszerint Európa a következő két év során 3 milliárd eurót fizet. A török vezető ehelyett évente 3 milliárd eurót követelt, ellenkező esetben semmisnek tekinti a migrációs válság rendezéséről korábban kötött megállapodást, és buszjáratokkal százezresével fogja a migránsokat Európába szállítani. A találkozón Erdogan bejelentette, hogy nem egy halott kisgyermeket fog partra mosni a tenger, hanem Európa vezetői felkészülhetnek tízezer halott gyermek látványára, és az Európát sújtó minden eddiginél nagyobb migrációs hullámokra.
A dokumentumból kiderül, hogy Erdogan a Görögországnak adott segélyhez hasonlította a migrációs válságot, és arra hivatkozva követelt 30 milliárd eurót az európai vezetőktől, hogy az Európai Unió tagállamai Athént is kisegítették a pénzügyi válságból. Az európai vezetők azon válaszára, miszerint a görög válságnak az Európai Unió fennmaradása volt a tétje – ezért fizették be a tagállamok az Athén kisegítéséhez szükséges összeget -, Erdogan azt felelte, hogy a bevándorlásnak pedig a schengeni övezet fennmaradása a tétje, és amennyiben nem kapják meg a kért 30 milliárd eurót, tömegesen fogják Európába buszoztatni a migránsokat, vagyis a schengeni övezet szükségképpen elbukik. A török államfő cinikusan utalást tett arra, hogy az Európai Unió semmit nem tud kezdeni a bevándorlókkal, ha egyszer elérik az EU határait. “Hogyan birkóznak meg a menekültáradattal, ha nem kötjük meg ezt a megállapodást? Meggyilkolják őket?”
A dokumentum alátámasztja, hogy Törökország tisztában van az Európai Unió belső gyengeségeivel, abból adódó kiszolgáltatott helyzetével, és ezt az állapotot zsarolással saját előnyére fordítja. Korábban egy lettországi EP-képviselő nyilatkozott arról, hogy Törökország zsarolja az Európai Uniót, de kijelentését a politikusok többsége és az európai közvélemény nem vette komolyan.


http://www.hidfo.ru/2016/02/erdogan-megzsarolta-az-europai-unio-vezetoit-30-milliard-eurot-kovetelt/

Izrael listázza a külföldről pénzelt civil szervezeteket

Az izraeli parlament kedden megszavazta a kormány törvényjavaslatát, ami arra kötelezné a civil szervezeteket, hogy jelentsék és nyilvánosan tüntessék fel a külföldről kapott anyagi támogatásaikat.
A törvény megszavazásakor 50-en igennel, 43-an nemmel voksoltak. A Times of Israel beszámolója szerint még két szavazás szükséges a törvény keresztülviteléhez, azt követően az országban működő civil szervezeteket arra kötelezik, hogy beszámoljanak a külföldről kapott anyagi támogatásokról – minden olyan nem-kormányzati szervezet, ami támogatásainak több mint 50%-át idegen országból kapja, nyilvánosságra kell hozza az erre vonatkozó pénzügyi részleteket. A lap szerint az új szabályozás főként európai országok által támogatott jobboldali szervezeteket érint.
Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök a múlt hónap folyamán a tervezett új szabályozással kapcsolatban kijelentette, hogy “a civil szervezetek anyagi támogatásainak nyilvánosságra hozása nem anti-demokratikus intézkedés, hanem transzparencia, ami a demokrácia mozgatórugója.” A kormányfő kijelentette, hogy ez az intézkedés nem a civil szervezetek állami zaklatását jelenti, hanem a józan ész azt diktálja, hogy fel kell hívni az állampolgárok figyelmét arra, ha egy civil szervezet nem hazai erőforrásokra alapozva működik, hanem főként külföldről kap anyagi támogatást.


http://www.hidfo.ru/2016/02/izrael-listazza-a-kulfoldrol-penzelt-civil-szervezeteket/

BRUTÁLIS VONATBALESET: SZÁZNÁL TÖBB SÉRÜLTTEL KELL SZÁMOLNI

aib
Nyolcan meghaltak és hozzávetőlegesen 150-en sérültek meg abban a balesetben, ami kedd reggel (helyi idő szerint 7 körül) történt a Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon, Bad Aiblingnál. A szerelvények az egyvágányos vonalon frontálisan ütköztek, több kocsi is kisiklott és felborult.
A hatóságok tájékoztatása szerint semmi jel nem utal arra, hogy terrorcselekmény történt volna.

(bors)

Aláírták a Csendes-óceáni Partnerséget – A nemzeti szuverenitás végének kezdete

TPP-signing
A 12 résztvevő állam múlthét csütörtökön Új-Zélandon végül aláírta a történelem eddigi legnagyobb kereskedelmi megállapodásának számító Csendes-óceáni Partnerséget (TPP), ami lényegében az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) és az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) globális verziója.
Az aláírást megelőző tárgyalások hét éven át és teljesen titokban folytak. Az aláíró nemzetek a világgazdaság 40 százalékát képviselik.
A korábbi NAFTA és GATT is katasztrofális hatással voltak az USA gazdaságára és versenyképességére, amit a TPP várhatóan tovább ront majd.
A TPP tulajdonképpen egy különleges jogokkal felruházott, különleges előnyöket élvező szervezetként fog működni. Az egyik ilyen előny a felelősségre vonástól való mentesség, hiszen a kormányok és cégek közötti vitás ügyekben erre a célra létrehozott magánbíróságok, nem pedig az adott ország bírósága dönt majd.
Ez akár jó is lehetne, ha mondjuk egy korrupt országot vagy kormányt bárki felelősségre vonhatna, csakhogy ez a jog kizárólag a multinacionális vállalatokat illeti, a kisvállalatokat nem.
Kimondhatjuk, hogy a TPP a megavállalatok globális kormánya lesz.
A február 4-i aláírást követően a résztvevő országoknak még ratifikálni kell a Partnerséget és csak azután léphet hatályba. Ehhez minimum hat aláíró ratifikálása szükséges, illetve, hogy azok nemzeti összterméke az összes aláíró nemzeti össztermékének minimum 85 százalékát képviselje, vagyis az Egyesült Államok és Japán jóváhagyása nélkül a hatályba lépés technikailag nem valósulhat meg.
Az aláírást megelőzően Gary Hufbauer, a Peterson Nemzetközi Gazdasági Intézet munkatársa azt nyilatkozta, hogy a „TPP csak a Chiléhez, Peruhoz és Vietnámhoz hasonló országok számára előnyös. Jól néz ki egy elnök rezüméjén.”
Hufbauer szerint a nagyobb gazdaságok, Ausztrália, Kanada, Japán és Mexikó megvárják majd, hogy Barack Obama képes lesz-e júliusig ratifikáltatni az egyezményt az amerikai kongresszussal és csak azután lépnek majd.

A TPP sötét oldala

Ellenzői szerint a megállapodás a nemzeti szuverenitás elleni támadásnak tekinthető. Robert Kennedy Jr. szerint a kormányok ellen megacégek által kezdeményezett perek, mint amilyet például a TransCanada indított az USA ellen, amiért az nem hagyta jóvá a Keystone XL vezetékhálózat kiépítését, jelentősen megszaporodhatnak majd a TPP hatálybalépésével.
A TPP ugyanis rendkívüli mértékben kiszélesíti a transznacionális entitások jogait, tulajdonképpen a honpolgárokkal helyezve egy szintre azokat. Például lehetővé teszi egy külföldi beruházásokat végző cég számára, hogy egyenlő elbánást követeljen a külföldi államtól és feljogosítja, hogy akár beperelje az országot a projekt leállításáért.
„Ahelyett, hogy az amerikai nép határozná meg az országot irányító szabályokat, egy külföldi cég fogja megmondani, hogy hogyan nézzen ki az amerikai szuverenitás,” mondta Kennedy.
Az persze más kérdés, hogy mennyi maradt meg mára ebből a szuverenitásból, illetve, hogy valójában mekkora beleszólása van az állampolgároknak az államügyekbe, valamint, hogy a demokráciának nevezett színjáték honnan ered és valóban a nép érdekeit szolgálja-e, de ez egy külön posztot érdemelne. (És tényleg: ebből a külön posztból mindez ki is derül.)

A GMO-k globalizálása

A Csendes-óceáni Partnerséggel szembeni ellenállás egyik komoly kiváltója a génmódosított organizmusokkal (GMO) köthető össze, ugyanis a TPP jelentős mértékben megnövelné a Monsanto, Sygenta és hasonló vegyipari óriásik amúgy is komoly hatalmát, éppen ezért számos latin-amerikai fővárosban tartottak tüntetést az aláírás ellen.
A TPP eddig megismert rendelkezései szerint a Monsanto-féle GMO magokat és gyomirtókat gyártó cégek felülírhatják az egyes nemzetek által a termékeik ellen bevezetett tilalmakat. A hatályos uniós szabályok szerint Magyarország például csak moratórium bevezetésével tudja biztosítani GMO-mentességét, amihez időről időre meg kell küzdenie a tagállamok támogató szavazataiért. Bár hazánk nem aláírója a TPP-nek, a hasonló feltételekkel tárgyalt Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP) viszont az EU tagság révén igen.
ttip-no
A két egyezmény (TTIP és TPP) valódi gazdasági birodalmat hozna létre, amely közvetlen határain túl is képes lenne kikényszeríteni az egyezmények alkalmazását.
Az aláíró országok kötelesek jogszabályaikat és közigazgatási eljárásaikat összehangolni az egyezményben foglaltakkal. Amennyiben ezt nem teszik meg, az érintett országok jogilag felelősségre vonhatók e célból létrehozott döntőbíróságok előtt, amelyek kereskedelmi szankciót szabhatnak ki a kormányok ellen, bár az első tervezetek óta néhány fékező erejű rendelkezés is bekerült a szövegbe, amelyek némi védelmet nyújtanak az egyes országoknak a cégek támadásaival szemben, amennyiben azok a közegészséget veszélyeztetik. Ha ez túlzásnak és hihetetlennek hangzik, érdemes észrevenni, hogy több más már létező kereskedelmi szerződés filozófiájába illeszkedik – a szabadkereskedelem vagy a kereskedelembővítés szépen hangzó mottói alatt.
Forrás: trunews.com
http://idokjelei.hu/2016/02/alairtak-a-csendes-oceani-partnerseget-a-nemzeti-szuverenitas-vegenek-kezdete/

Többen jönnek, mint amikor nem volt kerítés

Csongrád megye – Januárban 770-en mászták meg a határt védő kerítést a rendőrség adatai szerint. Három éve ilyenkor egy hónap alatt mindössze 600 határsértőt fogtak el, pedig kerítés sem volt. A Jobbik határőrséget szeretne, miközben azt tapasztaltuk, hogy a szerb oldalon újraindult az embercsempészet.
hőr
„Naponta átlagosan 10-20 főt, 24 órában, a hét minden napján fogunk el határsértőket. Egy távolinak tűnő konfliktus félévvel később „jelentkezik” a magyar határnál: az észak-afrikai tavaszt követően egy hónap alatt 600 határsértőt fogtunk a 62 kilométeres szakaszon. Nemzetközi szinten a legnagyobb nyomás ezen a határszakaszon van” – ezt nyilatkozta lapunknak szinte napra pontosan három éve Éberhardt Gábor, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség akkor vezetője.
A migrációs hullám tavaly nyáron érte el eddig ismert csúcsát, 2015. szeptember közepén bevezették a fizikai és élőerős határvédelmet. Ennek ellenére az elmúlt egy hónapban több migráns érkezett a kerítésen át Magyarországra, mint három éve januárban, a rendőrség adatai szerint most 770-en jöttek.
mig
Hogy miért választják Magyarországot a menekültek, nem tudni. Az elmúlt pár napban többször jártunk a határ szerb oldalán, migránsokkal csak egyszer találkoztunk. A vasúti síneken Hajdújárásnál Röszke felé sétáló háromfős csapat épp gombakonzervet evett, egy helybeli, magyarul beszélő férfi látta el őket vízzel. Az angolul alig beszélő pakisztáni társaság pontosan tudta, hogy Magyarországot kerítés védi, mégis úgy gondolták, nálunk jobb, mint Szerbiában.
Az ásotthalmi hőkamera vajdasági oldalán méhészkedő Galac József úgy vélte, jó döntés volt Magyarországtól, hogy kiépítette a határzárat. A férfi emlékszik arra, amikor 2015 januárjában először a koszovóiak, majd nyáron a közel-keletiek vándoroltak méhei mellett Nyugat felé. Miközben a méhésszel beszélgettük, egy autós állt mellénk. A házaspár férfi tagja magyarul arról érdeklődött, hogy dolgozunk-e. Rövid beszélgetés után kiderült, azt hitte, embercsempészek vagyunk. Készségesen elmesélte, hogy a legegyszerűbb a kerítés nélküli, mindössze GYODA-val védett csatornánál átküldeni a migránsokat, mert ha nekilátunk kerítést vágni, könnyen lebukhatunk.
A szerbiai embercsempészet újjáéledését jól mutatja, hogy a horgosi Holt-Tiszánál 3-5 fős csoportokat küldenek a határ felé. A menekülteket a Tiszához közel, szinte mindig a drótakadálynál fogják el a rendőrök. A katonákkal járőröző egyenruhásoknak nincs könnyű dolguk, az embercsempészek által használt utak sárosak, járművel szinte megközelíthetetlenek.
(delmagyar)

Szaud-Arábia a jelek szerint komolyan vette minapi ígéretét, miszerint kész katonai erővel betörni Szíria területére.

A szír-iraki határ felé tegnap már több száz királyságbéli páncélos és csapatszállító vonulgatott.
A szír kormányerők ma reggelre ostrom alá vették az Aleppo városán kívül még megmaradt utolsó martalócerősségnek számító Tall Rifaat terroristafészkeit. Az itt tanyázó “Dzshebhat Al-Shamiya” latorbanda ezzel teljesen el lett vágva a szír-török határmenti Azaz várostól, ami biztos hátteret jelentett nekik.
Ar-Rashid, Al-Lermon és Beni Zeid banditái már nem érték meg a mai napfelkeltét eddigi biztonságos fészkeikben.
Latakia tartományban is nagyban űzi a latorirtást a szír kormányhadsereg. Beit Bustan-Ayce, Al-Wadi Al-Rveysat és Al Khor életben maradt martalócai Allah éjszakai ege alatt bolyongtak már mára virradóan. Valami biztonságos fedél után kutatva. De ha Karmanli Karfuz felé vették az irányt, bizony lyukra futottak. Ottani kollégáik talpa alá is befűtött a kormányhadsereg.
Homsz-provinciában Muharram város “Dzsabhat en-Nuszra” pribékjei bánhatják, hogy nem kötötték fel a nyúlcipőt, még mielőtt odaértek a kormánykatonák. De Tulul es Szud, Tulul el Makta, és Dzsebel Rmili hegyvidéki pribékjeire is rossz idők köszöntöttek.
A Daraa-katlanba beszorult, és egyre kisebb térségbe nyomott terroristák léte sem irigylésre méltó.
lator
A Deir ez-Zor tartománybéli Bgeliya óvárosában a kormányhadserek rakétatüzérséggel levadászta az ottani ISIS menedzsmentet.