Dmitrij Peszkov Vlagyimir Putyin szóvivője mai moszkvai sajtótájékoztatóján Germánia Császárnőjének tegnapi ankarai nyilatkozatára reagált, illetve Kardigan török szultán interjújára, amelyet a Bloomberg hírügynökség közölt.

Peszkov leszögezte: nincsenek bizonyítékok, amelyek alátámasztanák Bundesmutti azon kijelentését, hogy civil áldozatokat szednek az orosz légi csapások Szíriában. A nemzetközi jog szempontjából pedig helytelen és abszurd Kardigan kijelentése arról, hogy Oroszország megszállva tartja Szíria egy részét – mondta a szóvivő. Hozzátette, két-három évvel ezelőtt nem lehetett hallani hasonló sajnálkozó nyarvogásokat a terroristák szíriai támadásai idején, amikor ostromgyűrűbe fogták a szíriai hadsereg erőit és a törvényes hatalom képviselőit.
És ha már Bundesmutti álságos megrendülésénél tartunk, említsük már meg, hogy Donbassz civiljeinek a kijevi latorhad általi lemészárlása miatt sem morzsolt egy egyetlen könnyet sem a most egymással versenyt zokogó nyugati kitartói társaság, pedig OTT BIZONYÍTOTTAN civilek ezreit gyilkolták le. De az odesszai vérengzés tényeinek láttán sem nyikkant senki ugyanezen körből! Germánia Császárnője akkor sem hatódott meg, amikor Donbasszból kétmillió civil menekült Oroszországba kijevi kedvenceinek gyilkos hangulata elől. Most harmincezer aleppoi civil menekülésének hírére Ankarába rohant zokogni!
Peszkov ismételten arra szólított mindenkit, hogy „körültekintően és nagyon felelősségteljesen minősítsék” „az amúgy is nagyon törékeny szíriai helyzetet” és a rendezési folyamatot.
Az orosz elnök szóvivője Kardigan vádjaira válaszolva emlékeztetett arra, hogy az orosz erők a törvényes szíriai hatalom kérésére tartózkodnak Szíriában, ezért szóba sem jöhet bármifajta orosz megszállás, amelyről az ankarai maffia feje beszélt interjújában.

http://www.balrad.com/2016/02/09/peszkov-eligazitotta-bundesmuttit-es-kardigant/