2017. augusztus 9., szerda

Állami védelem a pedofil bűnözők számára?

 

Az amerikai szerzőnő Cathy O’Brian leírja Transformation of America című könyvében, hogy őt és az akkor még kiskorú lányát, milyen abnormális módon bántalmazták szexuálisan az amerikai elit politikusok (Ford, Reagan, Bush, Cheney, Clintonék). Azt remélte, hogy a könyvében nyilvánosságra hozott részletek által elindít egy büntetőjogi eljárást a kínzói ellen - de hiába. A számos bizonyíték ellenére a bírósági eljárásokat „nemzetbiztonsági okokból” leállították. Úgy tűnik, hogy a pedofil bűnözés nyomai Európában is a legfelsőbb politika és államügyészi körökhöz és a királyi házakhoz vezetnek. A 2005-ös „Sachsensumpf” nevű német pedofil botrány esetében, az akkori szász belügyminiszter de Maizière meghiúsította majd leállította az erre irányuló vizsgálatokat. Thomas de Maizière -t feljelentették hivatalból elkövetett bűnpártolás miatt, mivel eltűntek név szerint ismert magas rangú igazságügyi tisztviselők és politikusok nyomozati aktái. A Maizière elleni feljelentésnek nem lett semmilyen jogi következménye. Épp ellenkezőleg: felterjesztették német belügyminiszternek. Úgy tűnik, hogy nálunk Európában is fontosabbnak tartják, az úgynevezett „nemzetbiztonság” szempontjából, hogy a magas rangú és nemzetközileg megszervezett pedofíliát védelmezzék – a gyermekeink helyett.

 

von ulh.

Quellen/Links: www.wahrheitssuche.org/cathy.html


(min 46:14 bis min 50:37) Kent, Michael - Depesche 02bis04 - Kindersex und die hohe Politik (2013, 32 S. Text)

 

Little Pebble levele Donald Trump elnöknek 2017 augusztus 9.

LETTER FROM WILLIAM COSTELLIA TO PRESIDENT TRUMP – 9 AUGUST 2017.



Tisztelt Elnök Úr!
A Legmagasságosabb Isten Áldása legyen önnel!
Megértem az ön és a világ aggodalmát az Észak Koreai fenyegetéssel kapcsolatban. Amit az előző levelemben is megismételtem, sem Amerikának, sem más nemzeteknek se kellene megszabnia, előírn
ia más nemzetnek azt hogy mit kell tennie a saját népével. Amerika nyomást helyez erre a nemzetre ( Észak Korea). Az Amerikai Egyesült Államok és az ENSZ által ebbe az irányba helyezett szankciók csak egy lehetséges háborút fognak szülni. Minden szankciót vissza kellene vonni azért, hogy ez a nemzet megmaradjon,még akkor is ha ezek a nemzetek nukleáris fegyvereket építenek. Minden nemzet egy független állam. Kilenc ország van amelyek nukleáris fegyverekkel rendelkeznek ezek, Amerika, Oroszország, Nagy Britannia, Franciaország, India, Kína, Izrael, Pakisztán,és Észak Korea, 15 ezer robbanófejjel! Milyen joga van bármely nemzetnek szankciókat helyeznie egy másik nemzetre, ha ők azt kívánják, hogy növekedjenek az értékpapírok? Távolítsd el a szankciókat Észak Korea, Irán és Oroszország ellen,mert ez csak az ellenkezőjét fogja szülni, a III. világháború kitörésének veszélyét. Ha ön hisz abban, hogy az olyan nemzetek, mint Észak Korea fenyegetést jelentenek a világ békére, akkor a világ országainak egy magán jellegű találkozót kellene összehívniuk és felvázolniuk egy tervet,a nukleáris bázisok leszerelésére.A szankciók eltávolításával,több esély lenne a diplomáciára, s ezzel megmaradnának a jó kapcsolatok. Elnök Úr! Ne higgye azt, hogy az ENSZ egyhangú szavazása arról, hogy még több szankciókat helyezzünk Észak Koreára ez győzelem önnek! El tudja e ön igazán képzelni azt, hogy Kína és Oroszország, az USA segítségére fog sietni, amikor az Észak Koreával kitör a háború? Evvel a szavazással az ENSZ alapvetően sarokba szorítja Észak Koreát, de Japánt, Dél Koreát, és Amerikát veszélybe sodorja. Amerikának nem az a szerepe, hogy a világ csendőre legyen. Oroszország és Kína nem fog segíteni Amerikának, ebben a konfliktusban. Ha ez a konfliktus az elkövetkezendő hónapokban elkezdődik, ön biztos lehet benne, hogy Izrael és Irán is konfliktusba fog keveredni, és más Közel Keleti országok úgyszintén. Aztán Amerika Észak Korea hadseregével is szembe fog szállni, amely túl gyenge, és az ön országának olaja sebezhetővé fog válni. Amerika képes lesz e megvédeni Izraelt, vagy Japánt, Ausztráliát és Dél Koreát ha kitör a háború Észak Koreával? Kérem önt, hogy vonja ki csapatait Afganisztánból, és segítse a Közel Keleten élő emberek problémájának megoldásában.Folytatni fogjuk az imát önért és az Amerikai népéért.Isten Áldja önt. Little Pebble.

http://littlepebble.org/2017/08/09/william-costellia-letter-to-president-trump-9-august-2017/

Törökország falat épít az iráni határra

Védelmi kerítés és fal a török-szíriai határon
Törökország megkezdte egy fal építését az iráni határ mentén, hogy ellehetetlenítse az embercsempészetet és elejét vegye a terrorista csoportok beszivárgásának – áll a Dogan hírügynökség beszámolójában.
A 2 méter széles, 3 méter magas fal ahhoz hasonló lesz, mint amit a szíriai határon is építettek: tömény betonblokkokból fog állni.
A beszámoló szerint az intézkedés célja, hogy ellehetetlenítsék az embercsempészetet, és megakadályozzák a kurd milicisták beszivárgását. A török kormány állítja, hogy a terrorszervezetként nyilvántartott PKK katonai bázisokat működtet a határ iráni oldalán.
A török kormány júniusban közölte, hogy a 828 kilométeres török-szíriai határon már 700 kilométeres szakaszon megépült a fal, amit integrált védelmi rendszerrel láttak el.
Májusban az iráni külügyminisztérium szóvivője, Bahrám Kászimi  támogatásáról biztosította az új biztonsági intézkedéseket. “Üdvözlünk minden olyan intézkedést, ami fokozza a biztonságot és stabilitást a határ mentén. A határok biztonsága Irán és Törökország számára egyaránt fontos” – mondta.
A török kormány milicistákkal kapcsolatos aggodalmai mellett Irán a kábítószerkereskedelem ismert forrása is, az innen érkező szállítmányok Törökországon át jutnak el Európába.

http://www.hidfo.ru/2017/08/torokorszag-falat-epit-az-irani-hatarra/

A NATO ráparancsolt Törökországra, hogy engedje be a németeket

A német külügyminisztérium köszönetet mondott az észak-atlanti szövetségnek, amiért gondoskodott arról, hogy német tisztviselők újra ellátogathassanak egy törökországi katonai létesítménybe.
Törökország kedden engedélyezte, hogy német tisztviselők ellátogassanak a Konya tartományban működő NATO-bázisra. A látogatást több mint egy hónapos “elhalasztás” után szeptember 8-ra tűzték ki. A német külügyminisztérium szóvivője a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta;
“Egyértelművé tettük a NATO és Törökország számára, hogy a létesítmény látogatásának joga nagyon fontos számunkra. Hálásak vagyunk a NATO-nak, amiért megszervezte a látogatást.”
Július közepén Törökország megtiltotta, hogy a Bundestag védelmi bizottságának tagjai ellátogassanak a Konya területén működő NATO-bázisba, ahol német katonák állomásoznak. Steffen Seibert kormányszóvivő később azt mondta, a látogatást “nem lemondták, csak elhalasztották”.
Július végén Wolfgang Hellmich, a parlament védelmi bizottságának elnöke a Die Welt német lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy amennyiben ezt a problémát Németország nem tudja rendezni, a NATO elé viszik az ügyet.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár maga is felajánlotta, hogy megszervezi a látogatást. Így szövetségi közvetítéssel (nyomásgyakorlással) végül sikerült elérni, hogy egyik NATO-tagállam beengedje a másik NATO-tagállam tisztviselőit egy a területén működő NATO-létesítménybe.

http://www.hidfo.ru/2017/08/a-nato-raparancsolt-torokorszagra-hogy-engedje-be-a-nemeteket/