Technikai hibák miatt kényszerleszállást kellett végrehajtson egy amerikai helikopter Japánban – derült ki a Japan Today beszámolójából. A lap szerint rendszeresen hullik az égből az amerikai csúcstechnika, a helyiek besokalltak.
Kényszerleszállást kellett végrehajtson szombaton az amerikai tengerészgyalogság egy UH-1 szállító-helikoptere Okinava szigetén. A helyi hatóságok elmondása szerint egyelőre ismeretlen technikai hiba történt, emiatt kaptak utasítást a kényszerleszállás megkezdésére.

Az incidens során sikerült megmenteni a személyzet életét, és ezúttal a helikopter sem semmisült meg.

Nem ez az első alkalom, hogy az amerikai hadsereg helikopterei meghibásodnak és kényszerleszállást kell végrehajtsanak. A Kyodo hírügynökség szerint rendszeresen esnek le az amerikai gépek, és ez az újabb eset is csak hozzájárul ahhoz, hogy a helyiek többsége az amerikai haderő kivonását, a bázisok költöztetését akarja.
A beszámoló szerint a meghibásodott helikopter alig száz méterrel egy lakóház mellett ért földet.


A hírügynökség beszámolója visszaidézi, hogy a múlt hónap folyamán Ginova városában zuhant le egy amerikai helikopter, melynek eredményeként tömeges tüntetések kezdődtek az amerikai katonai jelenlét ellen. A heves tiltakozást az váltotta ki, hogy a helikopter ablaka egy iskola udvarába zuhant – akkor több mint 50-en tartózkodtak a helyszínen, gyermekek is meghalhattak volna.
Taro Kono külügyminiszter a sorozatos balesetek miatt azt mondta, “szorgalmazni fogja, hogy az amerikai fél lehetőleg akadályozza meg az ehhez hasonló incidenseket.”

http://www.hidfo.ru/2018/01/amerikai-helikopter-kenyszerleszallast-kellett-vegrehajtson-japanban/