Így akarják az emberiség selejtjei az atlanti médián keresztül
Putyin által vezényelve a független nemzetállamok "nyalókájára" épülő új
világrendet az emberiség torkán lenyomni. Erről jut eszembe egy nagyon régi magyar szójárás: "
látlak cigány gyere elő"!
A világban folyó események őrült gyorsasággal haladnak az armageddon
felé anélkül, hogy a tömegek észrevennénk. A világsajtóban tallózva a
következőket gyűjtöttem össze, amit szeretnék veletek megosztani.
Kezdjük az elején,
Putyin
népszerűsítésével. Ahhoz, hogy valakit befuttassunk, szükségünk van egy
felmérésre. Ez így volt a múltban és így működik a jelenben is. Hogy
valaki mennyire közkedvelt, az alábbiakban olvasható: "
Soha nem volt annyira közkedvelt Vladimir Putyin mint 2014. augusztusában. A zsidó CNN- Korrespondentin, Elise Labott, nem tudta meghazudtolni "az augusztusi közvélemény kutatás eredményét. "Putyin még a grúziai katonai győzelme után sem volt annyira közkedvelt mint ma." (
edition.cnn.com, August 7, 2014)
Nyugatot legjobban az nyugtalanítja, hogy
Krím Oroszországgal való újraegyesülése után, az
Orosz-Föderáció további területi követeléseket fog bejelenteni. 2014 augusztusában a
NATO
figyelmeztető felhívást adott közre, hogy Oroszország a humanitárius
misszió néven álcázott, a már lerombolt és kivéreztetett emberek
megsegítését szolgáló szállítmánnyal, katonai alakulatokat küld
Kelet-Ukrajnába.
A
NATO-szóvivője,
Oana Lungecu a következőket mondotta a
Reuters felé. Az e-mail szövege: "
nem kell, hogy tippeljünk, vajon mit akar Oroszország, elég amit látunk, és ez nagyon nyugtalanít bennünket".
Wesley Clark, (
Clark zsidó származású, apja, Benjamin Jacob Kanne, A "Kanne" név a zsidó Kohen vonalból származtatik), a
NATO volt katonai főparancsnoka, aki a szerbek elleni háborús agressziót vezette, úgy gondolja, hogy
Putyin még nem döntött véglegesen, melyik utat válassza az ukrajnai konfliktus megoldásában, de a szemét
Kelet-Ukrajnára vetette.
Clark: "
Putyin, megnöveli a kapacitását egy katonai intervencióra és Kelet-Ukrajnát Oroszország részévé akarja tenni."
Ami az elmúlt időkben egyre jobban elterjedt vélemény,
Putyin minden további nélkül elfoglalhatná
Ukrajnát, hogy megvédje saját országát. Az orosz filozófia professzor,
Alexander Dugin, akit
Putyin előgondolkodójának is tartanak, az
EU-t egy dekadens, elfajzott, perverz etnocentrikus (népközpontú) ellenségnek tartja.
Dugin szó szerint: "
ha mi, Kelet-Ukrajnát elveszítjük, akkor Kijev megfogja támadni a Krím félszigetet, és belevisznek bennünket egy háborúba" (
Spiegel, 2014, 29 szám 123 0ldal)
Amerikában, nem más, mint az igen ismert zsidó származású
Stephen Cohen Professzor, oroszokat elemző, az amerikai
Princeton Egyetemen tartott előadásában a következőket mondotta:
"
az
igaz, hogy Putyin egy intervenciót latolgat, de ez nem jelenti azt,
hogy minden tőle indul ki ami a válságot illeti. A tanácsadói
egyértelműen a tudtára adják, hogy ebben a válságban nem csupán Ukrajna a
tét, hanem ez harc az orosz területekért, harc Oroszországért. Az
ukrajnai hadsereg által megtámadott Kelet-Ukrajna, Oroszország határán
található. A tanácsadói azt mondják, ha hagyja ezen városokat elesni,
vagy elveszti őket, a harcok holnap Oroszországban folytatódnak." (
edition.cnn.com, 2014. August 7.)
Alaxander Nekrassov, volt
Kreml tanácsadó a
CNN felé a következőképpen fogalmazott: "
mikor
Ukrajnába az anarchia és a káosz felütötte a fejét, a különböző
radikálisok az ostromokról és vérontásokról gondoskodtak (mint nálunk
1919-be a vörös gárdisták, olvasd! Tormay Cecile, Bujdosó Könyv). Putyin
döntő tervezetét az jellemzi, hogy minden hatalmában levő lehetőséget
megragadva, megakadályozza egy második Irak kialakulását Ukrajna
területén, és az, hogy egy lehetséges polgárháború kitörését elkerülje
valamint, hogy az Oroszország felé kiterjedő erőszakot megállítsa.“ (
edition.cnn.com, 2014 március 5)
Nagyon sok megfigyelő úgy jellemzi
Putyint, hogy tétovázó, vagyis fél. Fél attól, ha
Kelet-Ukrajnát visszacsatolná
Oroszországhoz még nagyobb konfliktussal találná szembe magát.
Paul Craig Roberts amerikai újságíró, a
Ria-Novosti-ban leközölt cikkében a következők szerint vázolja a helyzetet: "
nagy mennyiségű" bizonyíték halmozódott fel, amely bizonyítja, hogy Európa az amerikai függősége végett háborút indítványozott Oroszországgal szemben. Egy háborút, mely valószínűleg, az utolsó lesz az emberiség történelmében. A Washingtonnak
adott, megalázott és idegességre, valamint gyengeségre utaló orosz
válaszokat a nyugat megtévesztően értékelte. Úgy értelmezte, hogy Oroszország gyenge és félelemben él, mely félelemre Washington kellően okot is adott. (
en.ria.ru, 2014.08.06)
Mindazt amit
Putyin éveken keresztül igyekezett elérni, egy felelős
EU-vezetésnek feltétlenül támogatnia kellet volna, azt, hogy
Ukrajna ne lépjen be,
Oroszország ellen, az usraeli katonai tömbbe, a
NATO -ba.
Ukrajna, minden korlátozások nélkül kereskedelmet folytathatott volna az
EU-val, anélkül, hogy bármelyiknek tagja lenne, de nem ez volt a célja a washingtoni zsidó hatalmi központnak. Az
Oroszország elleni háborút már évekkel ezelőtt eltervezték. Nem kisebb személy mint a volt
NATO- főtitkár és főtitkára a
Nyugat-Európai Uniónak (WEU), Xavier Solana (legutoljára az
EU-külügyminiszterének nevezték),
Oroszország elleni titkos célmeghatározó tervet már 2000 ben kinyilvánította. "
Solana
nyilatkozatának ezen összefüggésében nem csak potenciális megterhelő
figyelmet keltett a transzatlanti kapcsolatokban szövetségesei körében,
sőt nyilatkozatában utalt egy nagyfokú Oroszországi válság
kirobbantására is, és nem utolsó sorban egy lehetséges kínai provokációt
is kilátásba helyezve." (
FAZ, 2000.05.03 9. oldal)
Mikor az
EU, a zsidó lobbi megbízásából 2014 februárjában egyértelműen az oroszok tudtára adta, hogy
Ukrajna EU-tag lesz és egyben a
NATO kötelékébe is felvételre kerül, ezt megfejelték azzal, hogy a demokratikusan megválasztott ukrajnai elnököt
Viktor Janukovicsot erőszakkal megbuktatták. Ezt a politikai helyzetet konfliktus nélkül kiegyensúlyozni, a problémát megoldani,
Putyin részéről igen nehéznek bizonyult.
Krím békés és legitim visszacsatolása az
Orosz Birodalomhoz. Ezzel
Oroszország
egy örömteli katonai kihívást szolgáltatott a nyugatnak, melyre már
régóta várakoztak. A kilátástalanságból született kelet-ukrajnai
népszavazás nem a legjobbkor jött Putyinnak. Ezen terület leválási
szándéka ebben az időben csak terhet jelentett
Oroszország számára. A
kelet-ukrajnai népszavazás után a nyugat háborús politikája egyértelművé vált. Az
Ukrajna szinte majd minden politikai vezetője, beleértve az oligarcha
Gouverneureit,
mind zsidók. Egy percig sem tétováztak, hogy saját hadseregeit, a saját
polgárai ellen, Kelet-Ukrajna területére, tömeggyilkosságra vezényelje.
A felelősséget természetesen
Putyinra hárították (mint
a történelemben már oly sokszor kijátszották ezt az ütőkártyát), akinek
katonái természetesen nem voltak jelen. Az úgynevezett szeparatisták
legalizált, a már korábban lezajlott választások révén, nem kezdtek el
lövöldözni. A fegyverrel való katonai brutalitás a kijevi kormány
parancsára kezdődött, amikor saját polgárait kezdte lövetni.
Putyin, aki minden képen egy nagyobb katonai konfliktust akart kikerülni és így a politikai taktikára épít, mert
Ukrajna
napról-napra egyre ingadozóvá válik, és talán egy elfogadható békés
megoldással is kerülhet konfliktusból. Ennek lehetősége nem lehetetlen, a
szegénység egyre jobban terjed, a zsidó kijevi kormány egyre nagyobb
megszorításokat alkalmaz, hogy kiszolgálhassa a
Wall-Street-nek és a
FED-nek. Ennek nyomására
Ukrajna Európa felöli területén is egyre nagyobb az elégedetlenség.
Putyin politikai döntéseit igen csak terheli a kelet-ukrajnai vagyis ma már
Novorosszija-i, Új-Oroszország-i katonai harcok, ha továbbra is megengedi, hogy orosz származású embereket tömegével öljenek a
kijevi hebräerek, mint ahogy teszik ezt az izraeliták a
Gáza-i övezetben is, ahol a palesztinokat irtják, a cselekedetre való nyomás a hátországi orosz lakosság részéről egyre nagyobbodik.
Putyin helyzete emlékeztet a birodalmi kormányzó
Adolf Hitler
1939-es esetére. A német békekormányzónak sikerült 1939 ig az árulók
köztársasága által a lenyúzott, meggyötört népből egy életre való
nemzetett formálnia, azáltal, hogy munkát és kenyeret adott. "ne
képzeljétek el Hitlert - úgy, ahogy az iskolába tanultátok - egy
esztelen embernek és ne higgyetek annak a téves tanításnak, hogy
morálisan egy romlott személy volt.
Hitler nagyon sokat tett Németországért:
egyesítette a német ajkúakat, megtörte a kommunista uralmat, sportos
tréninget vezetett be az ifjúságnak, létrehozott egy spártánikus
államot, felélesztette a hazafiasságot, korlátozta a parlamentáris
kormányzatot, mely nem passzol a német karakterhez, védelmet és jogot
biztosított a személyi vagyonhoz" (
Weltwoche, Svájc, idézet Time-Magazin, 2001/35)
A
társadalmi jövedelem, a történelemben példátlanul, a gazdasági
felépítésbe, az új Németországba került befektetésre, ez természetesen
az országvédelmi költségeinek terhére. A Werhmacht, annak idején
semmikép nem tudott volna egy nagyobb haderőnek ellenállni, még a
lengyelországi hadviselés esetében sem, ha ez két hétnél tovább tartott
volna. "
1939-be Hitler képes volt katonailag
és gazdaságilag egy villámháborúra Lengyelország ellen, de nem többre …
1939 szeptemberéig nem volt hadipari gazdasága, a háborús
előkészületeket még elképzelni sem volt képes" (
Werner Maser, Der Wortbuch – Hitler, Stalin und der Zweite Weltkrieg, Olzog Verlag, München 1994 129 oldal)
"
Adolf
Hitlernek a nemzetfelépítéshez valóban békére volt szüksége, mint ahogy
Vladimir Putyin-nak is szüksége van rá. Annak idején a háborút szítók
közössége, a nyilvános politikai háttérben meghúzódva megakadályozta a
hosszútávú béke lehetőségét, mint ahogy ma is teszik, hogy egy háborút
tudjanak kirobbantani Oroszország ellen." (
Generalmajor Otto Ernst Remer: „Kriegshetze gegen Deutschland)
Putyin nagyon jól tudja, még akkor is, ha cselekedetben nem fárad, hogy a szubintelligens (értelem alatti) jelszó, olyan, mint "
fasiszták harca"
mert a lobbi-hazugság által agymosott népe előtt és a még jobban
lebutított maradék fejekben, a világ előtt igazságosnak kell maradnia. A
valóságban a "fasiszta“-jelzö" alatt egy valós tudás áll, harc a
világhatalom birtoklásáért, ezt nagyon jól tudja a lobbi média hatalma,
melyet nyilvánosan nem mer kinyilvánítani.
Az orosz ifjúsági képzőintézetekben természetesen ez másképp nyilvánul meg. Az "
Egységes Oroszország" nevű párt, gondoskodik utódokról. Az orosz kormány már évtizedek óta neveli ifjúságát a
Szent-tó partján lévő intézetében. A képzés tematikájába olyanok is szerepelnek: "
Oroszország újból szabad lesz, és a hidegháború veresége által elveszített területeit újra egyesíti."
A cionista világuralom szintén az oktatási tárgyak között szerepel. A
lobbi médiák, mint mindig, a helyzetfelismerő oktatásokat igyekeznek
lázító elemként beállítani és egyszerűen diszkriminálni. Egy
Babak nevű hallgató a "
Die Welt" megkérdezésére a következőket válaszolta: "
ha nálunk váratlanul olyan helyzet alakulna ki mint Ukrajnában, kénytelenek leszünk országunkat megvédeni, nem Kína ellen. Az agresszorok az USA -ból és ezen bábjaitól, az EU -ból és Ukrajnából érkeznek." (
Welt.de, 2014.08.11)
Egyenlőre
Putyin igyekszik a kijevi kormány által a dombasi lakosság körében okozott szenvedéseket az
NVK-n (
Nemzetközi Vöröskereszt) keresztül humanitárius segítséggel csökkenteni. Ennek ellenére azok, akik a "
demokrácia"
nevében a saját lakosaikat öletik, háborút keltőként kezelik. A
nemzetgyilkosságokat végrehajtó nyugat, a hazugságokban gazdag oldalát
kellően fitogtatja. Ha jól belegondolunk,
Putyin a
segélykonvojt akár katonai kísérettel is átvihetné a már a gázai
övezethez hasonló nyomorban lévő lakossághoz, melyet tevékenységet a
kijevi kormány Washington megbízásából igyekszik megakadályozni.
Látszatra úgy néz ki, hogy
Putyin húzóckodik a
Donyeckben
élő embereinek a katonai segítség nyújtásától, de ennek természetesen
meg van a maga oka. A Krím visszacsatolása azért volt közkedvelt, mert
fájdalommentesen, vérontás nélkül megtörtént, ami viszont a donyecki
helyzetről nem mondható el. Ott nap mint nap ölik egymást a
függetlenségükért harcolók és a kijevi kormánycsapatok, melyeknek
veszteségei nem kimutathatóak. Ebből a háttérből próbál
Putyin, mint békekövet, képességeit kinyilvánítani, és egyben bizonyítani, hogy nem táplál inváziós gondolatokat.
Az új ukrajnai köztársasági elnök, a
krypto-zsidó Petro Prorosenko igyekszik a lobbi megbízói által, különösen
Viktoria Nudelman (alias
Nuland) és a ukrajnai politikát uraló főrabi,
Yaakov Bleich, által katonailag
Oroszország és a
kelet-ukrajnai orosz származású lakosai ellen, helyzetbe hoznia magát. "
az ukrajnai köztársasági elnök, Porosenko
parancsba utasította a hadsereget, hogy fel kell számolni a
kelet-ukrajnai szeparatistákat, és az erő oldaláról egyességet elérni." (
bbc.com, 25 June 2014)
Ha ebből a szemszögből nézzük, Putyin akár az Ukrajna egy részének a
gazdasági destabilizálása mellet is dönthet, és még célhoz is vezet, ha
az úgynevezett szeparatistákat nem sikerül Kijevnek felszámolnia. Na
nézzük, hogyan is nézhetne ki az orosz politika? A moszkvai politikai
életben két nézet áll egymással szemben. Az egyik oldalon megtalálható a
nacionalisták és a konzervatív szemléletűek (sokan jönnek a honvédelmi
és a biztonsági komplexből), akik a nyugatot ellenségnek tartják és az
orosz ellenes szankciókat úgy kezelik, hogy ez lehetőséget ad a
nyugattól való leválásra. A másik oldalon találjuk az úgynevezett
liberalistákat, "reformisták", a dekadensek, akik azzal érvelnek, ha
Oroszország a nyugattal szakít, ez hosszútávon egy gazdasági
katasztrófában végződik.
Mely oldalon áll
Putyin? A szíve szerint nemzetiszocialista, ezért úgy gondolom, hogy a nyugatellenes oldalon foglal helyet, a pragmatizmusa viszont "
reformokat"
von maga után. Talán arra gondol, hogy a két oldal közötti
egyenetlenkedés előnyére válik. A veszély igen kicsi, hogy a dekadens
liberalisták oldalára álljon. Az eddigiekből ítélve úgy értékelhető,
hogy Ö egy egységes a nemzeti az örökkévaló emberi értékekre épülő
Európát szeretne létrehozni.
Alexander Dugin, orosz filozófus, aki
Putyint nem épp ideálisan értékeli, de a vezérben való hiányosságok ellenére támogatja. A
Spiegel hetilap megkérezésére, hogy mi a véleménye
Európáról és Németországról röviden a következőkben foglalta össze: "
Önöknél
Németországban van homoszexuálisok felvonulása „parádé“ - okay, akkor
vonuljatok. Az, hogy nálunk nincs, úgy értékelitek, hogy ez a emberi
jogok megsértése. Erre mondjuk mi, hogy takarodjatok … a ! A mai német
kultúra a német nép ellensége.“ (
Spiegel, Nr. 2014/29, 122 oldal)
Putyin elképzelése egy a független nemzetekre épülő új világrend. Ha figyelemmel kísérjük
Putyint
kapcsolatok teremtését észre vehetjük, hogy igen jó kapcsolatokat
táplál az európiai nemzeti és nemzetiszocialista pártokkal,
mozgalmakkal. Ez év októberében kerül megrendezésre Szent Péterváron az
európai nemzeti pártok kongresszusa amelyre a görög "Arany Hajnal"
szintén meghívott. "
A bolgár "Ataka", a francia "National Front“, a magyar "
Jobbik" ezt természetesen közli az atlanti sajtó is "
… 2014 októberében lehetőség nyílik az európai radikális pártoknak tanácsokat és támogatást szerezni a Kreml vezetésétől: "Rodina-Párt" (A Haza Pártja) meghívta az európai jobboldali radikális pártokat a Szent Péterváron tartandó Orosz Nemzeti Fórumra." (
Süddeutsche Zeitung, 2014.04.17. 7.oldal)
Már több min 20 éve észlelhető volt, hogy Kelet-Európa jövője a nemzetpolitikára fog átépülni, mely logikusan következtetve kihatással lesz a dekadens Európára. Ez egy eléggé elfogadott meglátás volt és még is érdekes módon a zsidó Henrry Kissingernek tulajdonitja az atlanti sajtó, nem érdekes? Egy volt a nyugati politikusok körében, aki ezt felismerte, a volt zsidó-amerikai külügyminiszter,
Henry Kissinger: "
megvagyok
róla győződve, hogy a nemzetállam egy új renaissancet fog megélni. Ez
érvényes nem csak Kelet-Európára, de egy bizonyos mértékbe nyugatra is.“ (
Welt am Sonntag, 13.11.1994.11.13. 25. old.)
Az amerikai befolyásoló, a zsidó
Robert Kagan, férje
Viktoria Nudelman-nak (alias
Nuland), aki az amerikai külügyminisztérium megbízásából nem hivatalosan a kijevi háborús erőlködéseket irányítja
Oroszország ellen, nem látja már oly magabiztosan az örökké való megmaradását a zsidó világrendszernek mint tíz évvel ezelőtt.
Kagan a következőket írja a
Spiegel-Essay-ban: "
70
évvel ezelőtt, a második vh. romjain egy új világrend jött létre. A
központ: az USA. Ma már ez a világrend bomladozóba van… az egyre
előrenyomuló nacionalista feszültségek, a kelet-ázsiai nagyhatalmak
között, avagy a világban egyre előrébb nyomuló autokrácia és a
demokrácia hanyatlása következtében. Lemérhetőek, hogy valami változás
következik, és ez oly gyors, amit nehezen tudtunk elképzelni. Láthatólag
egy új Világrend jön létre.“ (
Spiegel, Nr. 2014/26, 128. oldal)
Igen, és ez az új világrend egy nacionalista világrend lesz. A
jelenlegi válságokban egy ami közös, harc a nemzeti függetlenségért, a
világ zsidó lobbik rabszolgatartó rendjéből való kiválásért. Ha az
EU tagállamai nyilvánosan is az
EU- liberalista demokráciájától búcsút vesznek, és
Oroszországot követhető jelképnek tekintik, akkor elmondhatjuk, hogy
Kagan
felismerte a jövőbe mutató utat. De gondolom azt is felismerte hogy az
eddigiekben nem voltak ártatlanok, az amerikai nép ugyan úgy számon
fogja őket kérni a munkásságukért. "
A magyar miniszterelnök
Orbán Viktor a nyugat liberalista demokráciát az orszában befejezetnek
nyilvánitotta. Példaképként Oroszországot és Kinát fogja követni.“ (
ZEIT.de, 2014. juli 30.)
Ez
Viktortól egy érdekes megnyilvánulás, tudomásom szerint a mi napig
utálja az oroszokat, vajon mi okozta nála ezt a nagy pálfordulást, az
előre való menekülést, talán olvassa az oldalunkat vagy ismeri, hogy
hogyan vadásznak az oroszlánok?
Putyin stratégiája az, hogy a volt
szovjet köztársaságok vezetői ugyanazokból választódnak ki, akik
közelebb állnak Moszkvához, mint nyugathoz, hogy esetlegesen egy
komolyabb esetben számíthasson rájuk. Ha nem sikerül elég gyorsan ezt
megvalósítania akkor mindent megtesznek, hogy ezen országok gazdaságilag
és katonailag gyengék maradjanak. Látszolag meghagyom függetlenségedet
de nem árt ha Moszkva párti vagy. Európa destabilizálása ugyanúgy folyamatban van Putyin nélkül is. Az USrael által követelt szankciók Oroszország ellen, voltaképpen nem Oroszországot gyengítik, hanem az EU tagállamokat és magát az NSZK-t. Az amerikai izraeli-lobbi nagyon jól tudja, hogy Európát de ugyanúgy a terrorista államot Izraelt, a világuralmi politikájában nem tudja fenntartani. Ezért minden megtesznek, hogy Oroszországnak nehogy egy gazdaságilag jól működő Németország kerüljön a kezébe, mely erősítené az oroszok a világban elfoglalt helyzetének a pozícióját.
Itt szeretném megemlíteni a német szövetségi kormányzó asszonyt, a
lobbi teljes körű szolgalelkűségének megnyilvánulását. Még az EU
döntése előtt az alázatos szolgaságát bizonyítva, a tengeren túli zsidó
uralkodóknak udvarolva, szankciókat vezetett be az oroszok ellen. Ezen
halálra nevetik magukat az amerikai zsidó nagyvállalkozók. Például az Exxon-Mobil
olajfúrásokat folytat az északi sarkon az oroszokkal. A legrosszabb
ebben az hogy az amerikaiak a kezdet kezdetén, a szankciók parancsba
adásakor kijelentették, hogy a stratégiailag fontos gazdasági
vállalkozások nem fognak a szankciókban részt vállalni, holott pontosan
az amerikai utasítás szerint, ezeknek a vállalkozásoknak kellene a
szankciókban részt venniük. "a
szankciók ellenére: az
US-Multi elkezdi az olajfúrásait Oroszországban… már korábban ismert
volt, hogy a már meglévő közös projektek nem esnek a szankciók alá.
Mindamellett a szankciók értelmében az orosz állami olajvállalkozásnak, a
Rosnef -nek megtiltották az US – tőkéhez való hozzájutást, valamint a
technológiai eszközök szállítását amelyek kimondottan az olajfúráshoz
szükségesek az északi sarkon. Ez a tilalom valójában ebben az esetben
nem érvényes, mert ez a technika az Exxon-tól jön.“(
tagesschau.de, 2014.08.09.)
A franciák szintén búcsút intettek a szankcióknak, csúcs technikai
hadi-termékeket szállítanak az oroszoknak szintén olvasható az atlanti
sajtóba: "
Annak ellenére, hogy az ukrajnai válság tovább
fajult, a francia kormány továbbra is tartja magát a csúcstechnológiával
ellátott helikoptert szállító anyahajó leszállításához az oroszoknak.
Az USA és Nagy Britannia kritizálta a fegyverüzletet.“ (
Welt.de, 22.07.2014.07.22.)
Az
NSZK, vazallus politikusai a megbízóik érdekében az
Oroszország elleni szankciók fenntartásával, szinte megsemmisítik a német gazdaságot, és nem beszélve arról, hogy
Kijev
a zsarolási követelésével még ezt halmozza is. Az ott tomboló zsidó
kormány szintén szankcionálja az oroszokat, ami végül is az
NSZK ellen irányul.
Kijev a gázvezetékek használatáért nem belátható költségeket számol fel az
NSZK felé, hogyan lehetséges ez, mikor nem csak az
Ukrajnán áthaladó csőrendszeren keresztül kerül NSZK ellátásra, bárki megtekintheti a gázvezetékek hálózatát a világhálón. . "
Ukrajna
miniszterelnöke Arseni Jacenjuk legújabb kijelentése szerint, az orosz
gáz szállítmányozást leállíthatná, amit a szakértök is úgy értékelnek,
hogy ez valójában egy zsarolás. Kijevnek tudomásában van, hogy a
vezetéket nem terelheti el, ezért választja ezt a trükköt, mondotta Igor
Moroszov, az orosz külügyi föderáció tanácsának tagja, Moszvában.“ (
german.ruvr.ru, 2014.08.08.)
Oroszországnak nincs szüksége hogy válasz szankcióként lezárja a gázszállítást, ezt megteszi nyugat "
barátja",
Kijev, aki miatt még háborúba is keveredtek
Moszkvával. Mint korábban az útonállók, akik az áthaladásért vámot szedtek, ugyanezt teszi
Jacenjuk, aki milliárdokat számol fel a gáz
Ukrajnán
való átmeneteléért. Feltehetjük a kérdést, hogy mért is vannak
barátaink? Ennél fogva a közeledő tél hideg és drága lesz, aminek az
árát az
EU és az
NSZK állja, így igen
csak sok-sok milliárd folyik az ukrajnai oligarchák pénzes ládájába.
Mint ahogy ismert 2014 augusztus 23-ra, a szövetségi kormányzó asszony
megvolt hívva
Kijevbe, inkább mondjuk, "
oda parancsolták". "
a kormányzó asszony konkrét lehetőségeket helyezett kilátásba, hogy milyen formába tudja az NSZK Ukrajnát támogatni" - mondotta a kormány szóvivője
Steffen Sebert 2014. augusztus 19-én.
Ha a zsidó-ukrán kormány az EU "kormányzó asszonyát" Kijevbe meghívja, a követelt összeg már rég ismert. Ez kivehető abból, hogy az NSZK
pénzügyminisztere már korábban bejelentette az ukrajnai milliárdos
követeléseket, amit természetesen a német kormány teljesíteni fog.
"igen fontos, hogy az EU Ukrajnát pénzügyileg is támogassa, hogy ez
nekünk gazdaságilag és pénzügyileg megterhelést okoz, az másodrendű.“
(die Zeit 2014 március 24.)
Ezenkívül lehetősége volt a
Kormányzó Asszonynak Porosenko számára tanácsokat adni, hogy hogyan lehet a malajziai személyszállító
MH17-es lelövésének hazugságát továbbra is a "
szeparatistákra"
fenntartani anélkül, hogy a ukrajnai katonai vezetést ezzel terhelnék. A
nyilvánosságra hozott cockpit szövege mindeddig nem teljes, az
MH 17 lelövése továbbra is a homályba marad a nyilvánosság előtt. Ez olvasható a (
spiegel.de 2014.08.12-i rovatában): "
A Holland biztonsági tanács, az OVV, továbbra is zárolta a fekete doboz részleteiben történt kiértékelését"
Hogy
végül is az amerikai, a világot uraló zsidó lobbi a hatalmi erejének
demonstrációjával mit akar számunkra bemutatni? Az usraeli világhatalom
bukását már nem zavarja, mert elmondhatjuk, hogy ez egy lezárt dolog az
emberiség történelemében. Még egyszer, a futtatott zsidó, az
új-konzervatívok tanácsadóját, Robert Kagan-t megszólaltatva, mely igen csak figyelemfelkeltő kell hogy legyen: "
2008
-ban mikor kezdetét vette a pénzügyi válság egy paradigma változás jöt
létre. Ez nem a történelem végét, hanem Amerika végét, a nyugat végét
jelentette. A diadalizmusa kénytelen helyet adnia a hanyatlási
doktrínák, tanának … a korábbi időkben, mikor az USA hatalmát
felhasználta a világot a számára elfogadott irányba terelni, ma ez már
nem lehetséges mert az USA nem rendelkezik elég hatalommal. Magas rangú
amerikai kormányképviselők véleménye az, hogy a sziriai-konfliktus
esetében messzemenőkig kötött volt a keze. A mai amerikai generáció
tanulsága az iraki és az afganisztáni eseményekből: hogy Amerikának nem
hogy hatalma nincs, de nincs megérthetősége, és nincs alkalmassága a
világ problémainak megoldására." (
Der Spiegel, Nr. 2014/26, 131. oldal)
Tetőzzük a dolgokat, a zsidó napilap a bécsi "
Die Presse" a 2014.08.12.számában keserű szájjal arról vádaskodik, hogy
Oroszország és Kína a dollár-hegemónia végét készítik elő. "
Analízis:
vége a dollár-hegemóniának … Kína és Oroszország egy elszámolási
szerződést kötött, melyben a mindenkor ország fizető eszköze az
elszámolási alap (Renminbi/Yuan és a Rubel) mindemellett emelik az
egymás közötti kereskedelem mennyiségét. A cél a sino-orosz terv, egy új
világrend felállítása, ahol már az USA nem egyeduralkodó … a 2008 as
pénzügyi válság óta az úgynevezett dollár elszámolásról való áttérés,
melynek terjedése egyre számottevőbb. Washington ezt természetesen
igyekszik lassítani, de a továbbterjedését nem képes megállítani.“
Ha azt nézzük, hogy az orosz harcosok Kelet-Ukrajnában napjába legalább egy harci repülőt lelőnek, az ukrán harcosok tömegével dezertálnak a "szeparatistákhoz", akkor mindenki számára érthetővé válik, hogy USrael
halotti harangját húzzák. Elkeseredett, megerőltetett hazugsággal
próbálkozik a hatalmi zsidóság, hogy az amerikai haderőt mégis egy
harmadik világháborúba, Oroszország és Kina ellen belevigye, ami valószínűleg sikertelen. Nem szabad, hogy
Putyin hibát kövessen el azzal hogy taktikázik, mondotta intim ismerője az amerikai lobbi-rendszernek.
Paul Craig Roberts nyomatékosan hívja fel
Putyin figyelmét az ütőkártyáinak kijátszására, idézet a
Ria Novostiban megjelent írásából:
"
Megdöbbentő,
hogy Oroszország - a szankciók ellenére - önvédelmi helyzete
megringathatatlan, mert Oroszország nem Washington, és nem az impotens
EU. Kezében tart minden kijátszható ütőkártyát. Putyinnak lehetőségében
áll az európai gazdaságot bedönteni, ha pl. elzárja a gázcsapot.
Putyinnak nem kell a gázcsapot sokáig zárva tartania ahhoz, hogy az EU a
gyámjának, Washingtonnak good-bye-t mondjon, és Oroszországgal
egyezkedjen. Minél tovább várakozik Moszkva, annál több ideje van az
EU-nak a legélesebb fegyverrel felszerelkeznie. Az energia fegyverrel
Oroszország konfliktus nélkül, békésen megoldhatná a helyzetet, melyet
Washington hangszerelt. A washingtoni agresszív politika Putyin ellen,
nem fog abbamaradni, míg Putyin meg nem érti hogy az ütőkártyákat a
kezében tartja. Csak ki kellene hogy játssza." (
en.ria.ru, 06/08/2014)
Hogy ennyire naiv legyen valaki, még akkor is ha az amerikai lobbi
intim ismerőjének tartják. Nehogy már ne vegyük észre, hogy mindenáron
bele akarnak hajtani minket egy világháborúba.
De ne legyenek gondjai, a gázcsapot majd elzárja az EU és az Ön országa által nagyban istápolt barátja, Ukrajna.
Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az emberiség nagy ellensége nem tétlen.
/
Aramis/