2014. október 31., péntek

Háború Magyarországért

Talán kevesen értik meg, hogy az elmúlt napok eseményei, az internetadó ügye és az amerikai kitiltások révén kialakult diplomáciai és belpolitikai feszültség csupán egy parányi szeletét jelentik egy sokkal nagyobb geopolitikai játszmának, amelyben Magyarország ütközőállamként szerepel a nagyhatalmak térképén.
Az ország helyzete sokban hasonlít a II. világháborút megelőző időszakhoz. Ismét két meghatározó erőközpont közé szorultunk be. A körülményeket és ezzel a lehetőségeket, az ország irányítását, terelését kívülről próbálják befolyásolni, alakítani. Már a hadszíntéren állunk, még ha (egyelőre) nem is egy örvénylő véres konfliktusban fuldoklunk, mint Ukrajna.
Az átlagember számára nem egyértelmű a konfliktus kezdete vagy oka, a végkimenetele pedig megjósolhatatlan, de a jelek sokasodnak, melyek igazolják, hogy az ország helyzete egyre kényesebb. A háborús felek már Magyarországon „harcolnak”. Nem fegyverekkel, hanem manipulációval, rejtett beavatkozással, éles diplomáciai retorikával. Ennek egyik felismerhető jele volt az amerikai kitiltási botrány, majd a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjének, André Goodfriend-nek az „aktiválása”. Goodfriend már odáig merészkedett, hogy az amerikai nyomásgyakorlás retorikai fordulataival élve – figyelmen kívül hagyva Magyarország szuverenitását - keményen bírálta a magyar-orosz kapcsolatokat. A helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy az amerikai ügyvivő kijelentéseit Oroszország sem hagyta szó nélkül. Az orosz külügy szóvivője, Maria Szaharova André Goodfriend szavaira reagálva, de az Egyesült Államoknak üzenve, elfogadhatatlannak minősítette, hogy egy állam hivatalos képviselője nyilvánosan kritizálja azt az országot, ahová akkreditálták. A nyílt üzengetés a két nagyhatalom között nyilvánvalóvá teszik, hogy Ukrajna mellett Magyarország is célpontban van.
Az új hidegháború kellős közepén a belpolitikai instabilitás is veszélyezteti Magyarország helyzetét és függetlenségét. Az Orbán-kormány erősen centralizáló politikát folytat saját klientúrájának kiépítése céljából, miközben átgázol a magyar embereken, ezáltal pedig olyan helyzeteket teremtve, mint pl. az internetadó elleni több ezres demonstrációk, melyek kiváló táptalajául szolgálhatnak az idegen befolyásszerzés manipulációinak. Az Orbán-kormány hatalmi törekvései így visszafele sülnek el és a centralizáció az ország immunrendszerének meggyengítését okozza, melyet azonnal kiaknázhatnak a külföldi titkosszolgálatok.
Az internetadó elleni több ezres demonstrációk bebizonyították, hogy repedezik az Orbán-rendszer, ugyanakkor felsejlett a külföldi beavatkozás réme is. Az emberek jogos felháborodását kihasználó szervezők háttere kérdéses. Nem ismertek a motivációik és az sem, hogy milyen anyagi forrásból finanszírozzák tüntetéseiket, melyeken rendre megjelennek szélsőliberális és szélsőbaloldali csoportosulások, továbbá euroatlantista provokációk kísérik. Az elmúlt években szétaprózódott politikai baloldal bár tagadja, hogy köze lenne a szervezőkhöz, mégis hozzájuk köthető személyek a főhangadók, akiket nyílt uszításra buzdítanak, Brüsszelben pedig szintén a Magyarország elleni újabb háborús frontok megnyitásához asszisztálnak. Árulkodó lehet az is, hogy a szervezők első demonstrációján megjelent André Goodfriend is. Az amerikai titkosszolgálatok részvétele az események irányításában nem bizonyítható, de nem is elvetendő gondolat. Az bizonyos, hogy Magyarország a célkeresztjükbe került, az is, hogy Ukrajnában a vérontásig fokozták a konfliktust, tehát a gátlástalan akciók lebonyolítása nem hiányzik a fegyvertárukból.
Magyarország veszélyben van. Egyrészt, mert egy geopolitikai hidegháború sakktáblájára került, másrészt, mert olyan kormánya van, melyet önös politikai célok vezérelnek, harmadrészt pedig, mert a szétesett baloldal új köntösbe bújva euroatlantista háttérrel és segítséggel váltaná az Orbán-rendszert, felszámolva és kiszolgáltatottá téve az országot.
alfahir.hu

Nagy-Magyarország és a romániai választások

Az erdélyi szavazók voksolási attitűdje merőben eltér az óromániaitól

Érdekes anyagra bukkantunk nemrég. A következő Lengyelországot ábrázoló térkép azt mutatja meg nekünk, hogy az ország különböző régióiban élő állampolgárok a 2007-es parlamenti választások során melyik pártra voksoltak. Ez eddig akár még unalmasnak is tűnhet, ha nem veszünk észre valami érdekeset:


Az már első ránézésre is egyértelműnek tűnik, hogy az ország nyugati felében a PO, azaz a Polgári Platform nevű liberál-konzervatív párt jóval nagyobb támogatottságot élvez, mint keleten, ahol a PIS, a Jog és Igazságosság – szintén konzervatív – párt kapta a legtöbb voksot. És ez miért érdekes? Azért, mert a narancssárga – PO-szimpatizánsok lakta – lengyel terület 1918 előtt a Német Birodalom része volt.


(Bár az is megérne egy misét, hogyha berajzolnánk az említett időszakban az Osztrák–Magyar Monarchiához és az Orosz Birodalomhoz tartozó mai lengyel területeket is – ugyanis Lengyelország mint független állam közel százötven évig nem létezett –, akkor milyen összefüggésekre bukkanhatnánk.)


Lássuk, mi a helyzet Nagy-Magyarországgal és Romániával, avagy egyszerűbben fogalmazva: az erdélyi és az óromániai lakosság voksolási attitűdjei között tapasztalható-e különbség? Ha megnézzük a következő ábrákat, rájövünk, hogy nem is kevés:

90-es évek:





Egyesek azt mondhatnák erre: igen, igen, mindez az erdélyi magyarság számottevő jelenléte miatt van, de ha kicsit alaposabban utánaszámolunk a dolgoknak, rájövünk: itt nem a 20% körüli magyar lakosság „színezte" át valahányszor ennyire a térképet, hanem az Erdélyben élő más nemzetiségek – és itt főképp az erdélyi populáció 70%-át kitevő románságon van a hangsúly – is merőben más „szavazókultúrával" rendelkeznek, mint Regátban.

A térképeket elnézve és az elmúlt 25 évnyi eredményeket figyelembe véve kijelenthetjük: Óromániában a posztkommunista PSD számít a legnépszerűbb pártnak, Erdélyben pedig az emberek főképpen a jobboldalra szavaznak – azért ez egyszer majdnem átcsapott a ló túloldalára, ugyanis ha Erdélyen múlt volna, 2000-ben a magyarellenességéről elhíresült Corneliu Vadim Tudor lett volna Románia államelnöke. Lássuk a 2000-es éveket:




2000-es évek:



forrás: Balla S.

Donbassz ma

A donyecki repülőtéren egész délelőtt kézifegyverekkel folyt a harc.
Новороссия новости сегодня
Peszki környéki fészkeikből pedig a latortüzérség Donyeck lakótelepeit bombázta. “Kijev” “Kujbisev” és “Petrovszkij” kerületek kerültek ma napirendre. Három polgári személy meghalt a ma délelőtti – várost ért terrortámadásban.
Kramatorszkban mára virradóan helyi “partizánok” csaptak le Nyalókakirály zsoldoshordájának üzemanyagkészletére.


Novoszvetlovka erdeiben egész nap bújócskáztak a latrok és a milicisták. De a milicisták mind helybéliek. Előnny tehát náluk volt. Ki is használták.
Frunzénál a népköztársaságiak igyekeztek a banditák kedvében járni. Felajánlották a valcmanistáknak, hogy elvonulhatnak békében a 31. és a 27. számú blokkposztról, ha maguktól mennek el. (Persze felszerelés nélkül)
A brigantiparancsnokok visszautasították az igazán nagylelkűnek mondható ajánlatot. Ettől a milicisták nem kerültek jókedvre. De hogy meglegyen a latrok öröme, “Sztalin – orgonákon” eljátszották Valcman zsoldosainak az “Örömódát”!
A jelek szerint ez az előadás hatott a latorlelkek többségére. Sietve távoztak a földi porhüvelyekből.
Mariupolnál viszont kitehetik a latormentes táblát a népköztársaságiak, hiszen a banditákat bekergették a városba. Most jön majd a neheze! Kifüstölni őket onnan.
http://balrad.wordpress.com/2014/10/31/donbassz-ma-5/

Segítség Donbassznak

Donbasszba ma reggel megérkezett a “Fehér Konvoj IV”. Újabb háromszázötven teherautónyi segélyszállítmány lépte át ma reggel az orosz – donbasszi határt.
hum1
Mindez történt pedig Nyalókakirály és és udvartartásának határozott tiltása ellenér. Valcmanék már napok óta a segélykonvoj belépésének meggátolásával fenyegetőztek. A szállítmány feladója – Oroszország – közölte: ha a kijeviek nem hajlandóak megnézni a cuccokat, megnézheti azt az EBESZ! Semmi titkolni való nincs a rakományban, úgyhogy küldik! Küldték, és az rendesen meg is érkezett.
human
Időközben pedig javában rakodják már Noginszkban a “Fehér Konvoj V.” portékáit, és az is napokon belül útnak fog indulni Donbasszba, a nélkülözők megsegítésére.
hum
Hiába nyafognak Washingtonban, Brüsszelben és Kijevben, Oroszország segélyszállítmányai minden acsarkodás dacára célba érnek.
Az Orosz Kommunista Párt segélyszállítmányai ezzel párhuzamosan folyamatosan érkeznek Donbasszba. Minden napra jut legalább egy kamion, de megesett már az is, hogy négy érkezett egyetlen napon.

http://balrad.wordpress.com/2014/10/31/segitseg-donbassznak/

Figyelmeztetés Prágából: mi is csehül járhatunk

Figyelmeztetés Prágából: mi is csehül járhatunk
Europress/AFP
Korrupciós botrányra hivatkozva, gyakorlatilag puccsal buktatták meg a cseh kormányt, méghozzá amerikai megrendelésre, mert Prága megpróbálta megakadályozni Washington befolyásszerzését az országban, többek között azzal, hogy nem engedte verseny nélkül nyerni a silány amerikai pályázatot egy atomerőmű-bővítési tenderen – emlékezett vissza a tavalyi történésekre Petr Necas akkori kormányfő szóvivője lapunknak adott interjújában. Petr Hájek rámutatott: nyilvánvaló a párhuzam az akkor cseh, és magyar történések között, hiszen Budapesten is van amerikai nagykövetség, az utcai tiltakozások élén egy amerikai diplomata áll. Az egykori cseh bennfentes ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ha Magyarország sikeresen szembeszáll Washingtonnal, azzal elhozhatja a reményt egész Közép-Európának is.
A hivatalos média úgy mutatta be kormányunk bukását, mint a miniszterelnök és a hivatalát vezető asszony, Jana Nagyová viszonyának következményét – idézte fel az eseményeket Petr Hájek, aki felvetésünkre, hogy Magyarországon az emberek keveset tudnak Necas távozásáról, úgy reagált: a cseh közvélemény is alig értesült arról, mi is történt valójában. – Az említett asszony állítólag katonai titkosszolgálatunkkal figyeltette meg a kormányfő akkori feleségét. Azt akarták velünk elhitetni, hogy rendőrök százai ezért törtek be a kormány és a védelmi minisztérium hivatalaiba, ezért tartóztattak le korábbi képviselőket, s tették rá a kezüket bankoknál elhelyezett privát széfekre – idézte fel a volt szóvivő. Ám a vizsgálatok – Hájek szerint aligha meglepően – máig nem hoztak eredményt. – A vádak úgy olvadnak el a rendőrség kezében, mint az áprilisi hó, ám a fő célt sikerült elérni, új kormányunk van – emelte ki. Rámutatott: az általa vezetett Ellenáram (ProtiProud) internetes magazinban előre jelezték az eseményeket, s a cseh médiában egyedüliként tájékoztattak a puccs valódi okairól. Bevezetésként utalt egy latin-amerikai elnök szavaira, miszerint a földön csak az Egyesült Államokban nincs puccsveszély, mivel ott nincs amerikai nagykövetség.

Cseh protektorátus

Ezt követően belevágott egy hajmeresztő történetbe: a prágai legfőbb ügyész az amerikai követségen tett szert másodlagos – vagy elsődleges – állásra, csakúgy, mint legfőbb szövetségese, a különleges rendőrség korrupcióellenes különítményének főnöke. Az amerikai követségen készítették elő, és döntöttek a puccsról. A legfőbb ok, hogy végső fázisába jutott a temelíni nukleáris erőmű két blokkal történő bővítésének ügye. Az előző év őszén a Necas-kormány dönteni készült arról, ki nyerje a tendert: a versenyben részt vevő cseh–orosz konzorcium, vagy egy amerikai cég. – Ez látszólagos verseny volt, az amerikaiak ajánlata ugyanis használhatatlan volt. Ám senki sem kételkedett, hogy ők fognak nyerni, politikai okokból. Nemcsak dollármilliós nászajándékról volt szó, de egy olyan ügyről, amely biztosította volna az amerikai jelenlétet cseh földön – jegyezte meg.
Az Egyesült Államok ugyanis nyilvánvalóvá tette, biztosítja számukra a „testvéri katonai segélyt”, ha lesz befektetés. Vagyis, ami nem történt meg évekkel azelőtt, amikor az amerikaiak egy Oroszországot célzó radarállomást akartak építeni Csehországban, bepótolhatták volna Temelínnel. – Amikor bezárult az egyik ajtó, kinyílt egy másik, vagy ahogy csehül mondjuk, dobd ki őket az ablakon, bejönnek az ajtón. Bejöttek, de nem nyitották ki – mondta Hájek. Beszámolója szerint Necas rájött, az amerikai ajánlat annyira rossz, hogy az már szinte veszélyes. Csak azt felejtette el, hogy ő nem egy szuverén ország kormányfője, hanem csak egy protektorátus kormányzója, amit Brüsszel és Washington irányít. Moszkvai látogatásán tájékoztatta Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt és Vlagyimir Putyin elnököt, hogy tisztességes verseny lesz Temelín kérdésében. Ezeknek a szavaknak a kimondásával nemcsak kormánya, hanem saját politikai karrierje sorsát is megpecsételte – vélte a volt szóvivő.

Másféle lojalitás

– Az általunk megszerzett információk szerint ugyanaznap az amerikai titkosszolgálat oroszországi részlege tudomást szerzett a sorsdöntő beszélgetésről – folytatta Hájek. Néhány nappal azután, hogy Necas hazatért Moszkvából, kezdetét vette a „Prága hadművelet”. A cél egyértelmű volt: meg kellett akadályozni, hogy a kormány dönthessen Temelínről, ahogy szándékozott, néhány héten belül. A rendelkezésre álló rövid idő miatt nagyon kellett sietni az akcióval. – Bár mint később megtudtuk, a kormányfő hivatalát már jó ideje lehallgatták, anélkül hogy arról neki akár a legcsekélyebb fogalma lett volna. A mi titkosszolgálatunk, amely formálisan a miniszterelnök alá tartozik, semmit nem mondott neki erről, lojalitásuk láthatóan máshova kötötte őket. Az ügylet sikeresnek bizonyult, a kormány megbukott, a tendert törölték. Nincs kétség afelől, hogy ki nyeri meg, ha egyszer újra elindítják. Kivéve, ha az akkori miniszterelnök is kész lesz a politikai öngyilkosságra – tette hozzá.

Magyarország lehet a reménysugár

Ami a tanulságokat illeti, azok Hájek szerint nyilvánvalók Magyarország számára is, ahol meglátása szerint hasonló a helyzet. Nemcsak azért, mert a kormány döntött arról, hogy a nukleáris erőművet az oroszokkal együttműködve bővítik, hanem azért is, mert magabiztos függetlenségről tett tanúbizonyságot. Úgy tűnik, azt gondolják, Magyarország nem Brüsszel protektorátusa. – De ha nem is az, Budapesten is van amerikai nagykövetség, az utcai tiltakozások élén egy amerikai diplomata áll – figyelmeztet a cseh bennfentes, kifejezve reményét, hogy ha sikerrel szembe lehetne szállni a nyomásgyakorlással, az reménysugár lenne más országoknak is, legalábbis a közép-európai térségben.


MNO

Nyugatos életformával riogatnak Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország régen volt ekkora nagy bajban és 35 éve nem volt nemzetközileg ennyire elszigetelve, mint most. Gyurcsány Ferenc a parlamentben nyugati diplomatáknak "adott tájékoztatást a magyarországi helyzetről", melynek során kifejtette, hogy "a folyamat a demokratikus alapértékek megkérdőjelezésével kezdődött, ez elmúlt hetekben pedig már befolyásos, nagy tekintélynek örvendő országok tartották korruptnak a kormányt és köreit".
A radikális atlantista politikus szerint "az utóbbi napok civil tüntetéseiből az látszik, nem egyszerűen az internetadó ellen tiltakoznak tízezrek, hanem azért is, mert veszélyben érzik a nyugatos életformát."
Hídfő.net | Gyurcsány Ferenc
A DK csütörtökön Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől kért segítséget a kormány eltávolítására. A DK EP-képviselői előirányozták, hogy az Európai Bizottság korlátozza a magyar kormány jogát arra vonatkozóan, hogy az uniós pénzeket eloszthassa. A DK szerint a nyugati kormányok szankciókat kellene hozzanak általuk megnevezett kormányközeli személyekkel szemben, hogy azok ne férhessenek hozzá uniós forrásokhoz. A felszabaduló források természetesen így a radikális atlantista ellenzékhez jutnának, ilyen módon akarják megkerülni azt, hogy a kormány lépésenként felszámolja Washington szolgáinak külföldi pénzcsapjait.
A DK tájékoztatása szerint 17 ország diplomatái vettek részt a találkozón; az EU több tagállama mellett Kanada, és (ki hitte volna?) az Egyesült Államok is képviseltette magát. A Demokratikus Koalíció azzal riogatja a magyar népet, hogy amerikai és brüsszeli támogatással ránk kényszerítenék azt a nyugatos életformát, ami az elmúlt 25 évben tönkretette az országot.


http://www.hidfo.net/2014/10/31/nyugatos-eletformaval-riogatnak-gyurcsanyek

Itt egy kis össszefoglaló a kormányzati oldal MOSTANI (nem számolom ide a 2011-i évi 3000 milliard Ft értekű nyugdijlenyulásukat) cselekménye.

– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
– cégautóadó emelése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
– ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
– illetékemelések
– a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
– az ebek és lovak kötelező chipezése
– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– szeszesital jövedékiadó-emelése
– dohányáruk jövedékiadó-emelése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
– üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése
– áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
– a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális öntemetés bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése
– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó”
– tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó- gyorsvonati pótjegy
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat
– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése"
Nagy Lajos

Egészségtár: Tejtermékek házilag

A ház(táj)i tej



A tej „élet, erő, egészség”, de mondhatnám inkább: „túlélés”, sőt: egy legyengült éhező szervezet számára életmentés. A tejet becsüljük meg! Éppen ezért SOHA ne vegyünk tej-imitációt! Bármilyen olcsó, akkor se!

A tej imitáció nem értékesebb a csapvíznél, igyák meg, akik importálják és forgalmazzák.

A „reggeli ital” és más növényi hidrogénezett olajokból visszahígított szörnyűségekben nincs élet. Márpedig a magyar ember a tejet nem nyersen, hanem leginkább savanyítva szereti. Így a leggyengébb gyomrot se készíti ki. Az UHT tej-imitációk nem savanyodnak aludttejjé, hanem megkeserednek. Nincs bennük élet, ezek csak vegyipari termékek. Már a kutya is fintorog tőle….

Miért olcsó és miért „túlélős” alapanyag az igazi tej?

Hát azért, mert nagyon egészséges és sok minden lesz belőle, amik szintúgy egészségesek a maguk nemében! Hagyjuk tehát megaludni. A jó házi tej alacsony baktériumszámú és ezért kb egy hét alatt alszik meg a fejéstől számítva. Az erjesztő baktériumokat a környezetből veszi fel, tehát nem mindegy a tárolása. Nem túl meleg, de nem is hűvös, kiegyenlített hőmérsékletű helyen altassuk. Akkor  jó, ha a tetején képződött tejfel alapanyag felszínén kis dombocskák láthatók a tejsavóból felszabaduló széndioxid miatt. Tehát: amikor már határozottan elválik az opálosan víztiszta savótól a fehérje része, szinte „megáll” a kanálon…
Tejföl
Egy jó liternyi igazi tej, ha megalszik, akkor kb.: 1.5 dl hibátlan tejfölt ajándékoz nekünk, "ingyen". Más dolgunk nincs, mint szépen lekanalazni a láboska tetejéről, majd pedig simára egy villa segítségével elkeverni. hűvös helyen még két hétig is eláll.
Vaj

Körülbelül 5-6 liter aludttej esetén már érdemes a vajköpüléssel is megpróbálkozni. Itt az eljárás célja az, hogy nyers tej tejszínjéből a vizet kicsapassuk. Erre valaha igen egyszerű köpülő edények voltak, házilag is érdemes egyet összeeszkábálni vagy konyhai robotgéppel könnyíthetünk dolgunkon. A behűtött tejszínből maximális fokozaton pörgetve 20 perc alatt vaj lesz. A lé pedig az "író", szintén jó még, öntsük az aludttejhez. Vannak, akik a tejszínt a behűtés előtt felforralják, mert így az ebből készült vaj sokkal később avasodik. Azonban "köpülni" csak hidegen szabad, de ezt úgy is mindenki kitalálhatja, aki már látott olvadt vajat...
Ami maradt, abból lesz a túró.
A túrót elkészíteni igazán egyszerű: óvatosan 40 fokig melegítjük az aludttejet, majd pedig egy szitán kereszül elválasztjuk a hófehér részét az áttetsző savójától. Ha keményebb túrót szeretnénk, akkor hagyjuk a szitából lecsepegni a maradék savót egy éjszakán át. A savó is élet-erő-egészség, behűtve kitűnő üdítő. Jó, jó, ez nem kumisz, de attól még finom. "Aktív élő flóra" tartalma pedig vetekszik a legdrágább multis ipari csodajoghurtéval. Mert mi is az a "bifidus essensis" ?! Probiotikum, annyiz biztos. Így nevezik azokat az élő mikroorganizmusokat, amelyek a szervezetébe jutva jótékony hatásokat fejtenek ki. Ide tartoznak a baktériumok közül elsősorban a Lactobacillus és a Bifidobacterium nemzetségek. Ezek a baktériumok, élesztőgombák képesek a betegséget okozó más baktériumok elszaporodását, méreganyag-termelését megakadályozni, az immunrendszert serkenteni.

És a sajt?
Az más lapra tartozik, oltó nélkül csak imitációkra futja. Meg lehet próbálkozni szódabikarbónás tejfehérje (azaz: túró) kicsapatással valami halvány utánzatát elkészíteni a sajtnak, de ma már nem tartom jó megoldásnak. Esetleg megpróbálhatunk saját magunk kitenyészteni valamilyen sajtoltó enzimet mondjuk egy érésben lévő sajtból kiindulva. A sajt már csak azért is nem "túlélős" megoldás, mert kb. 1-1.4kg sajthoz legalább 10 liter tej kell, ami már jelentős tétel.
A sajtkészítésről egy külön cikkben értekezünk...


Tóth János összeállítása - Hernád Völgye H.H.K. ajánlásával

Ha én miniszterelnök lennék, huszonnégy órát adnék, hogy eltakarodhasson – olvasói levél M. André Goodfriend megbízott amerikai ügyvivőnek

André Goodfriend, megbízott Ügyvivő úrnak
Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége
Szabadság tér 12.                                                               (fordítás angolból)
1052  BUDAPEST 2014. október 29.

Goodfriend Úr!
goodfriend
A helytartó: M. André Goodfriend
Először is engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a magyar nemzet szolgálatában tett lépéséért, amellyel lerántotta a leplet kormányának legbensőségesebb kívánságáról és legtitkosabb machinációiról.  Vagyis az Amerikai Egyesült Államok kormányáról. Múlt vasárnapig vagy majdnem addig különösen baráti érzésekkel viseltettünk az Ön országa iránt, igyekezve hinni abban, hogy állításai szerint a szabadság, az igazság, a tolerancia, az emberi jogok és így tovább, igaz védelmezője. Hinni akartuk, hogy az Egyesült Államok, bár önmaga által kinevezett „Világ Csendőre” azért kiáll, és megvédi azokat a magas eszméket, amelyeket idézni mertem, s amelyekkel felruházni mertem országát.
(Tartózkodom felsorolni azokat a korábbi csalódásokat ezen a téren, amelyeket Magyarországra akkreditált elődjei követtek el legalább is 1989 óta, kezdve Mark Palmer úrral, a liberális eszmeárúk felejthetetlen szatócsával. De követői sem voltak sokkal jobbak nála.)
Ámbár mi magyarok azzal elfoglalva, hogy egy demokratikus államot hozzunk létre, ahol mindenkinek jogai védettek – a világ kommunizmus összeomlott kísérlete helyett, reméltük, hogy a világ csendőre az elmúlt huszonöt évben harcolva Kuvaitban, Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, a Közel-keleten, Észak-Afrikában – elismeri erőfeszítéseinket. S a politika-csinálók, az USA kormánya ügyet sem vetett rá.
Az USA inkább úgy döntött, az időközben bukott kommunista rend maradékainak oldalára áll, akik most magukra öltötték a liberalizmus kívánatos gúnyáját, bár csak egyre képesek: kiszolgálni az urat, a parancsolót, aki megmondja mi a teendő – s ugyanakkor kézzel fogható, materiális javakkal bőségesen kompenzálja őket.
2013 augusztusa óta, mióta Ön fölbukkant Budapesten csak bámultunk az új ügyvivő „új diplomáciai stílusán”, mellyel nap, mint nap beavatkozik a vendéglátó állam belső, napi ügyeibe. Az a tény, hogy elődje, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, a kaliforniai ingatlanügynök nem volt igazán diplomata, megkönnyítette önfejű hóbortjainak elviselését. Ennyi elég.
Azonban Ön, egy vérbeli diplomataként képviseli a világ leghatalmasabb államát egy igen kissé hatalmas, Közép-kelet Európai országban. S ez a nemzet nem felejtette el azokat a barátságos kijelentéseket, amelyek amerikai politikusok száját hagyták el valaha is 1956 októbere óta, s elvárta, hogy legalább az ország demokratikus választásainak eredményét a nemzet akarataként fogadják el, s nem ennek a világ-hatalomnak (képzelt vagy valós) érdekei megsértéseként fogják föl. Mi sorban ötször döntöttünk a kormányunk teljes támogatása mellett, mert úgy hisszük, ez a kormány az ország javára fog dolgozni.
Tizenöt hónapja, hogy Ön elfoglalta álláshelyét a budapesti Szabadság téren. Mi pedig döbbenten azon gondolkozunk, Önt az USA kormánya ehhez a kormányhoz akkreditálta vagy inkább a szétaprózott, egyre növekvően intoleráns liberál-kommunista vagy anarchista ellenzékhez. Az Ön múlt vasárnapi fellépése ellenére, amely szerint élvezte a „veszett computer-imádók cirkuszát” még mindig remélünk egy diplomatikus lépés megléptét.
Megtehetné például, azokkal az információkkal, amelyek alátámasztják a megalapozatlan vádakat a kormánykörökben fellelhető korrupciós ügyekben. Az ilyen típusú alaptalan vádaskodás nem más, mint zaklatás, gyötrés. Ez NEM öröm számunkra, mert az Ön országának a világban elfoglalt helye következtében egy ilyen állítás mélyen sértő egy kisebb nemzet számára, különösen, amikor 1956-os harcainkra emlékszünk, s esélyünk sincs a védekezésre. Nagy Testvér! Ne hidd, hogy mindig Neked van igazad!

Ha én miniszterelnök lennék ebben az országban, huszonnégy órát adnék, hogy eltakarodhasson, mert Ön nem kívánatos! S ha hozzátehetem, az Önt leváltandó sem lenne az mindaddig, amíg országa vagy kormánya nem tanulja meg, hogyan kell felnőnie az általa prédikált magas eszményekhez.
Mindaddig pedig naponta fog emlékeztetni bennünket az 1945 és 1989 között elszenvedett elnyomásra, a Szovjetunió uralmára. Az Ön uniója egyre inkább válik hasonlóvá ahhoz a másikhoz. És ilyen barátokkal kinek kell ellenség?
Az USA elárulta barátságunkat, elárult bennünket.
Isten Önnel!
v.Hajdú Szabolcs
(1956 egyik túlélő rebellise)



XX14 – 179.EN.
Mr. M. André Goodfriend  Chargé d’Affaires
Embassy of the UNITED STATES OF AMERICA
Szabadság tér 12
1052  BUDAPEST 29. October 2014.
Page 1 of 2.

Mr. Goodfriend,

First of all I would like to congratulate you for services rendered to the Hungarian Nation by unveiling the innermost wishes and secret machinations of your government. That is the government of the United States of America. Until last Sunday or nearly until then we had particularly warm feelings towards your country wanting to believe in her allegation of being the defender of freedom, justice, tolerance, human rights and so on. We wanted to believe that the United States was “the policeman of the world” –  ‘though self-appointed – because she wanted to stand up for and defend all those high ideals I dared to quote, and dared to credit your country.
(I will refrain from listing previous disappointments in this subject inflicted by your predecessors accredited to Hungary since 1989, starting with Mark Palmer, the unforgettable vendor of libertarian “goods”. His followers were really not much better.)
However we, Hungarians going about the business of establishing a democratic country with guaranteed rights for all – in place of the collapsed experiment of world communism – were hoping and expecting that “The World’s Policeman” fighting in Kuwait, in Iraq, in Afghanistan, in Pakistan, in the Near-East, in Northern Africa during the last twenty five years will recognise our efforts. Alas, the policymakers, the government of the USA did not take any notice of it.
This USA rather more decided to side with the remnants of the defunct communist system now dressed in the desirable attire of liberalism, although they were capable of only one thing: to serve a ruler, an overlord telling them what to do – and who thereby amply compensated them with tangible, worldly goods.

Ever since you appeared in Budapest, in August 2013, we were amazed at the “new diplomatic style” of a Chargé d’Affairs meddling in the daily politics of the hosting nation. The fact that your predecessor, the Californian realtor, Mrs. Eleni Tsakopoulos Kounalakis was not a real diplomat, made it easier to put up with her capriciousness. Let it be there. However, with you appearing on stage, a full-fledged diplomat came to represent the most powerful nation on Earth in a less-than-powerful, Central-east European country. This nation was remembering all those friendly utterances that had left the mouths of American politicians ever since October 1956 , and expected at least the acceptance of the democratic elections in this country as the will of the nation, not an affront to the (real or imagined) interests of this world power. We have voted full support to this government for five times in a row, because we think it is acting for the improvement of our country.
Fifteen months have passed since you took up office in Szabadság square, in Budapest and we may watch in amazement whether you are appointed as representative of the USA to this government or to the dismembered, increasingly intolerant looser, to the liberal-communist or anarchist opposition. Despite your performance last Sunday when you were enjoying the “circus of the lost computer-freaks” bombarding the headquarters of the Fidesz, we still expect some sign of a real diplomatic step.
You could start with the information underlying the undocumented allegations of corruption in government circles. An unfounded allegation of this type is nothing else but harassment. It does NOT please us, because due to the position of your country in the world such a lie is deeply injurious to a small nation especially in the days we remember our struggle in 1956 and we are having denied even the smallest chance to defend ourselves. Big Brother! Do not think that you are always right!
If I were the prime minister of this country, I would give you twenty four hours to clear out, because you are unwanted. And, if I may add, a replacement is not desirable either until your country or her government learns to live up to the preached high ideals.
Until then we shall be reminded daily of the oppression between 1945 and 1989, of the reign of the Soviet Union. Your Union is more and more reminiscent of that other one! With friends like these, who needs enemies?
The USA betrayed not only our friendship, she betrayed us.
Wishing you fare well

S.A. vitéz Hajdú
(a surviving rebel of 1956.)

US Ambassadors to Hungary – Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetei Magyarországon:

Eleni Tsakopoulos Kounalakis                2010 – 2013

April H. Foley                                           2006 – 2009

George Herbert Walker III.                     2003 – 2006

Nancy Goodman Brinker                        2001 – 2003

Peter F. Tufo                                            1997 – 2001

Donald M. Blinken                                  1994 – 1997

Charles Thomas                                       1990 – 1994

RMH Mark Palmer                                  1986 – 1990


Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Friss hír!
Nemzetközi kapcsolatokat elemző barátunktól kaptuk az információt,
aki a kezdetektől fogva követi a szíriai válságot! Egy origós (!!!) cikkben bukkant rá a megdöbbentő kulcsfontosságú tényre:
André Goodfriend az amerikai főkonzul volt Damaszkuszban és nagyrészt ő felel a szíriai-amerikai kapcsolatok javításáért 2009 után.
2012-ben az Egyesült Államok Külügyminisztériuma a Mary A. Ryan-díjat adományozta neki a "szíriai válság során folytatott kiemelkedő külszolgálati tevékenységéért"!
Köszönjük szépen Amerika az új budapesti főkonzult!
Kizárt dolognak tartom, hogy egy Damaszkuszban tevékenykedő főkonzul nem tud, vagy nem vesz részt a Szíria és kormánya ellen előkészített puccsban. Abban a puccsban, ami négy éve tar és olyan háborúba és pusztulásba döntötte Szíria békés országát, amiben több, mint 250 ezer ember vesztette életét csak a hivatalos adatok szerint. Becslések szerint nyolcmillióan menekültek el az országból és az ISIL terrorhulláma is ebből a felforgató tevékenységből bontakozott ki többnyire amerikai pénzből és támogatásból.
(Tekintettel arra, hogy a hír teljesen megbízható! Kérek mindenkit, hogy aki nem restelli, ossza meg másokkal is, mert erről nem sok helyen fognak olvasni!)

Siroi Isi nyomán

Így terelik el a figyelmet a lényegről - Vona és a CIA felforgatás

A HírTV roppant kínosnak találta, hogy a Jobbik elnöke akár 14 percen át is beszélhetett volna arról, hogy az amerikai titkosszolgálat felelős a Budapesten zajló kormányellenes hangulatkeltésért. Emiatt mindent megpróbálnak bevetni annak érdekében, hogy a számukra kínos téma helyett minden egyébbel elmenjen az idő.
A lényeges téma helyett annak tagadására (1.) kellett fecsérelni az időt, hogy a Jobbik összefogna az MSZP-vel - ezt a témát amiatt volt fontos elővenni, mert a fővonalú média nagyon azt a látszatot akarja kelteni, hogy a jobboldal részt vesz a kormányellenes megmozdulásokban. Miután egyértelműsítve lett, hogy a jobboldal nem kíván részt venni a CIA felforgató akciójában, jegelve lett a téma, azzal az ígérettel, hogy műsor végén majd szó lesz róla. (2. elterelés)
Majd néhány perc helyi téma következett, - az országos médiában ez az érdektelenség (3.) előcsalogatása a nézőből. Az érdektelenség keltése után az elmaradhatatlan hitleres fotó (náci-kártya) és Kovács Béla téma (ügynök-kártya) (4. hiteltelenítés) arra az esetre, hogy ha a Jobbik elnökének mégis maradna ideje adás végéig amerikai felforgatásról nyilatkozni, az a nácizás és ügynöközés után a nézők szemében teljesen hiteltelen legyen. Maradt ideje nyilatkozni? Dehogy maradt. (5.)

Sajnos a Jobbik elnöke nem tudta megfelelően kezelni a helyzetet. Pedig robbanásszerű belpolitikai nyereség lehetett volna, ha makacsul csak az amerikaiak érintettségéről hajlandó nyilatkozni, és emiatt elő adásból lekapcsolják, vagy utólag kivágják az erre vonatkozó részeket.
Mivel a pártelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a HírTv strukturálja az időbeosztást, az a következőképpen alakult:
- tagadásra kényszerítés
- téma elterelése
- érdektelenség keltése (a nézők egy része csatornát vált)
- a beszélő személy hiteltelenítése
- köszönjük szépen, ennyi volt.
Mivel két külön téma is bevetésre került a beszélő hiteltelenítésére, az általa mondott dolgok valószínűleg roppant kínosak lennének bizonyos körök számára. Alighanem a Jobbik elnöke beletenyerelt a dolgok közepébe azzal, hogy élő adásban az amerikaiak érintettségéről akarta kifejteni a véleményét. Tehát, mostmár a fentieket is figyelembe véve: kinek az érdeke, hogy Budapesten kormányellenes megmozdulások legyenek? Magyar parlamenti pártok kizárva, legközelebb 4 év múlva lesz választás.


http://www.hidfo.net/2014/10/31/igy-terelik-el-figyelmet-lenyegrol-vona-es-cia-felforgatas
Fontos lépésnek tartja az Együtt-PM, hogy a kormány belátta, az internetadót nem szabad bevezetni, de a szövetség szerint ez kevés. Közleményükben azt írták, a cafetériaadót és a további megszorításokat is vissza kell vonni.
Magyarország polgárainak győzelmeként értékeli az Együtt-PM a kormány meghátrálását az internetadó kérdésében – reagált az ellenzéki szövetség Orbán Viktor péntek reggeli bejelentésére, amely szerint ebben a formában nem lehet bevezetni a netadót.
“Köszönjük és gratulálunk mindazoknak, akik részt vettek a napokban lezajlott tömegtüntetéseken!” – írta az Együtt-PM.
Viszont azt is követeli a kormánytól, hogy más kérdésekben is vegye figyelembe a nemzeti érdeket. “Folytassanak európai politikát, ne dörgölőzzenek Putyinhoz, mondják föl a Paks2 szerződést, a Déli Áramlat ügyében pedig ne az EU ellenében politizáljanak, hanem az együttműködést keresve!” – követelték.
Arra is felszólították a kormányt, hogy állítsa helyre a bizalmi viszonyt az észak-atlanti nemzetközi szövetségesekkel és váltsa le a korrupciós gyanúba került vezetőket. “Ha mindezt megteszi, akkor végre a magyar nemzeti érdekek szerint fog politizálni, addig azonban azokkal ellentétesen cselekszik” – zárták közleményüket.
(HVG)
Bal-Rad komm: A sapka miatt van mindez Viktor! Ha van az a baj! – ha nincs az a baj!
Öröm a netadó “visszavonása” (dícséret érte) “DE VAN MÁÁÁSIK!”
“…ne dörgölőzzenek Putyinhoz…ne az EU ellenében politizáljanak…bizalmi viszonyt az észak-atlanti nemzetközi…” latorszövetségekkel!
“…Ha mindezt megteszi, akkor…” – na akkor lehet lehúzni a rolót kedves feleim!
A Libás – Füves neolibsi maffiacsalád máris kivillantotta foga fehérjét. Csinálhat itt már Orbán bármit?! – NINCS KEGYELEM!
Amúgy pedig már habzik a “netadóellenes” facebook – csport! Most ünnepelni gyűlnek össze a “győztesek”!
VÉRSZAGRA GYŰL AZ ÉJI VAD!

Zaharcsenko: nem érdekel, ha nem ismerik el az eredményeket

A Donyecki Népi Köztársaságban senkit nem fog érdekelni, ha az európai országok nem ismerik el az országgyűlési választások és államfőválasztás eredményeit. A lényeg, hogy Oroszország elismeri - mondta Alexander Zaharcsenko, a DNK miniszterelnöke. Az Ukrajnából kiszakadó köztársaságok november 2-án tartják a választásokat, amit a kijevi hatóságok illegálisnak nyilvánítottak.
Az Európai Unió szerint a választások a minszki egyezménynek ellent mondanak, ezért nem ismerik el annak eredményeit. Moszkva szerint a választások a minszki egyezménnyel összhangban történnek, ezért elismeri annak eredményét.
A nyugati gyarmatosítást fegyverrel és tettel megakadályozó donyeckieket viszont nem fogja érdekelni, mit nyilatkoznak Brüsszelből az eurokraták. "Nem érdekel minket, ha Európa nem ismeri el a választások legitimitását." Zaharcsenko ezt Novoazovszkban jelentette be a választókkal tartott személyes találkozón, és ezzel valószínűleg be is biztosította magának a további népszerűséget.

Ukrajna délkeleti megyéinek vezetése egy áprilisi konferencián kinyilvánította, hogy nem ismerik el a puccsal hatalomra jutott kijevi kormányt. Ott nem volt szó választásokról, tehát egy fegyveres puccs eredményét nem ismerték el kormánynak a donyeckiek. Ez viszont az Európai Uniót nem érdekelte, így Ukrajna délkeleti megyéi sorban bejelentették elszakadási szándékukat és referendumot tartottak a kilépésről. Ezeknek a referendumoknak az eredményét szintén nem ismerte el az Európai Unió, mert a nyugatiaknak egész Ukrajna kellett volna (az orosz határig), nem csak az ország ipar nélküli nyugati része.
A Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság májusban nyilvánította ki függetlenségét. Azóta az ENSZ adatai szerint is mintegy négyezer civil vesztette életét, mert az atlantista kormány a délkeleti régiót is be akarná vonni - fegyverrel - az Európai Unióba. Szeptember 15-én az EBESZ közvetítésével tűzszüneti megállapodás született, de a harcok azóta is zajlanak.


http://www.hidfo.net/2014/10/31/zaharcsenko-nem-erdekel-ha-nem-ismerik-el-az-eredmenyeket

Százak álltak sorba az új iPhone-ért Magyarországon

Éjfélkor kezdték árulni a magyar üzletek az Apple új, 6-os sorszámmal piacra dobott okostelefonjait. Rajongók százai álltak sorba két nagy mobilszolgáltató üzletei előtt a fővárosban, hogy elsők között jussanak hozzá a készülékhez.
(atv)

Bal-Rad komm: Érdekes jelenség ez! Ingyen osztogatták netán? Vagy esetleg ez a valami afféle terülj – terülj asztalkám? Ennivalót ad az éhezőknek? Jövedelmet a munkanélkülieknek? Mit tud? Telefonálni lehet rajta egyáltalán?
Egészen hihetetlen, hogy ilyesmiért éjszaka is képesek sorban állni! Hogy fél év múlva ismét egy modernebbért álljanak sorba. Mert ez addigra már elavul.
Egyáltalán: mennyibe fáj egy ilyen ketyere?

A Valcman – Jacenyjuk duó tegnap Kijevbem “meghirdette” a “60 óra alatt legyőzzük Donbasszt!” – tervet.

Hogy mikortól számítják a 60 órát? – nem közölték. Igaz persze az is, hogy már jónéhány tervet meghirdettek, ám mind elfüstölt szerencsére, viszont a “tiszteletparcellák” rendesen telnek.
Terv ide – terv oda, Donyeck polgárai mindig csak az éppen esedékes valcmanista tüzérségi tűz túlélésére terveznek. Ennélfogva a tervek lázában égnek, hiszen a latorgránátok folyamatosan potyognak a városra. A lakosság túlnyomó része a pincékben és óvóhelyeken tölti idejét. Sok városlakó már egy hete nem látta a napot.
kész1kész4
A repülőtér területe az egykori Sztálingrádot idézi, az összes járulékos látványelemmel és hangeffektussal. Latortetemek mindenfelé, és romok – romok – romok. Mindezekből mára virradóan csak több lett, hiszen Nyalókakirály latortüzérsége nem aludt az éjjel. Lőtték Donyecket és a repülőteret. Ám a helyzet mintha az irányítható lövedékekre hasonlítana. Kilövik a latrok, és azok nagy ívben visszakanyarodnak a feladóhoz! Ugyanis a népköztársaságiak tüzérségére sem volt jellemző az éjszakai henyélés. Lőttek ők is rendesen.
Egy másik donbasszi repülőtér is képbe került a tegnapról ma reggeli éjszaka harctéri összefoglalójába. A szeverodonyecki repülőtér. Éjjel két órakor a népköztársasági erők “bejelentkeztek” a szeverodonyecki repülőteret birtokló valcmanista hordánál! Egyúttal tudatták is az álmukból felvert bérgyilkosokkal, hogy kell nekik az a repülőtér. Ma reggel még nagy a vita az ötletről!
Reggelre Kramatorszk és Artyemovszk között váratlanul “eltűnt” Nyalókakirály két brigantihorda – részlege. Kijevi és bergyjanszki önkéntes latrok bandájáról van szó, akik nem jelentkeznek a hivó szóra. Azt követőenhívogatja őket irányító törzsük, hogy heves lövöldözés volt a térségben éjfél után nem sokkal. A zsoldlistáról lehúzható mind a 150 latoregyed – legalábbis a milicisták erről tájékoztattak.
A Gorlovka – Dzserzsinszk vonal mentén egész éjjel verte a milicia a valcmanista banditákat.
Uglegorszk és Szvetlodarszk térségében is egész éjjel a milicisták ostromát szenvedték a latrok.
Avgyejevkánál már kezdenek belefáradni a valcmanista zsoldosok a szünet nélküli “ajándékfogadásba” – amit a milicisták küldenek neki tüzérségi gránátok képében.
padárÍródik az “ajándékcsomag” üzenet melléklete.
A gyjebalcsevoi katlan ékszaka is forrón volt tartva. Különösen a Malaorlovka melletti pribékbanda érezte az éjjel a népköztársaságiak álmatlankodásának következményeit.
A liszicsanszk – környéki latrok hajnalban kaptak komoly ébresztőt a nyakukba.
Volnovaha hullaháza megtelt az éjszaka folyamán latortetemekkel.
Mariupolban jelentések szerint már – már tarthatatlanná vát a latrok helyzete a helyi lakosság tömeges lázongásai miatt. Több helyen a városlakók amiatt háborognak, hogy az udvaraikon – kertjeikben állították fel Nyalókakirály bárgyilkosai az aknavetőiket meg lövegjeiket. Ami szerintük egyáltalán nem jó ötlet. (Letapossák a káposztát – többek között.)
http://balrad.wordpress.com/2014/10/31/nyalokakiralyek-hatvan-oras-tervet-hirdettek/

Londoni elemzők: Amerika messze lehagyja az euróövezetet

Az amerikai gazdaság továbbra is messze maga mögött hagyja a recesszió közelében járó euróövezetet, és ez a következő két évben várhatóan az euró dollárárfolyamának fokozatos eróziójához vezet – jósolták a legújabb amerikai gazdasági teljesítményadatok csütörtöki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium előzetes becslése alapján 3,5 százalékkal nőtt éves összevetésben az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei harmadik negyedévben. A második negyedévi éves amerikai GDP-növekedés 4,6 százalék volt ugyan, de a harmadik negyedévről szóló, ennél kevésbé robusztus becslés is jobb az elemzői várakozásoknál.
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászainak csütörtöki előrejelzése szerint az amerikai gazdaság növekedési üteme a 2014 egészére várt 2,3 százalékról 2015-ben 3 százalékra gyorsul.
A ház értékelése szerint most már “széles szakadék tátong” az amerikai és az euróövezeti gazdaság teljesítménye között, és a legutóbbi aktivitási adatok arra vallanak, hogy ez a szakadék nem sokat szűkült a negyedik negyedév kezdete óta sem.
A legnagyobb eurógazdaságok november közepe előtt nem ismertetik új GDP-adataikat, de például a belga gazdaság alig 0,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben éves összevetésben.
Az euró jelenlegi dollárárfolyama már most tükrözi az euróövezeti gazdaság teljesítményének elmaradását az amerikai gazdaságétól. Ezért nem lenne indokolt egyedül e teljesítménykülönbség alapján az euró árfolyamának összeomlását jósolni, ahogy azt néhány piaci szereplő már megtette – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.
A ház szerint azonban a kockázatok mindenképpen az euró gyengülésére utalnak, különös tekintettel arra, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) valószínűleg teljes körű mennyiségi enyhítési ciklus elkezdésére kényszerül a defláció növekvő veszélye miatt.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve éppen most jelentette be, hogy a hónap végén lezárja havi kötvényvásárlási ciklusát.
A Capital Economics elemzői azt jósolják, hogy ebben a környezetben az euró 2014 végén 1,25 dollárra, 2015 végére 1,20 dollárra, 2016 végére 1,15 dollárra gyengül.
Egy másik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai a harmadik negyedévi amerikai GDP-adatot értékelő csütörtöki elemzésükben azt valószínűsítették, hogy az infláció globális lassulása miatt a Federal Reserve-nek az amerikai gazdasági növekedés erősödése ellenére sem kell feltétlenül már 2015 első felében emelnie irányadó szövetségi kamatcélját.
A CEBR elemzőinek prognózisa szerint az amerikai gazdaság 2015-ben 3,2 százalékkal növekszik, és mindez – a globális inflációs környezetet is figyelembe véve – erőteljes alapokat teremthet ahhoz, hogy a Fed a jövő év második felében kezdje meg kamatpolitikájának normalizálását.(MTI)


Stockportal