2014. október 31., péntek

Londoni elemzők: Amerika messze lehagyja az euróövezetet

Az amerikai gazdaság továbbra is messze maga mögött hagyja a recesszió közelében járó euróövezetet, és ez a következő két évben várhatóan az euró dollárárfolyamának fokozatos eróziójához vezet – jósolták a legújabb amerikai gazdasági teljesítményadatok csütörtöki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium előzetes becslése alapján 3,5 százalékkal nőtt éves összevetésben az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei harmadik negyedévben. A második negyedévi éves amerikai GDP-növekedés 4,6 százalék volt ugyan, de a harmadik negyedévről szóló, ennél kevésbé robusztus becslés is jobb az elemzői várakozásoknál.
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászainak csütörtöki előrejelzése szerint az amerikai gazdaság növekedési üteme a 2014 egészére várt 2,3 százalékról 2015-ben 3 százalékra gyorsul.
A ház értékelése szerint most már “széles szakadék tátong” az amerikai és az euróövezeti gazdaság teljesítménye között, és a legutóbbi aktivitási adatok arra vallanak, hogy ez a szakadék nem sokat szűkült a negyedik negyedév kezdete óta sem.
A legnagyobb eurógazdaságok november közepe előtt nem ismertetik új GDP-adataikat, de például a belga gazdaság alig 0,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben éves összevetésben.
Az euró jelenlegi dollárárfolyama már most tükrözi az euróövezeti gazdaság teljesítményének elmaradását az amerikai gazdaságétól. Ezért nem lenne indokolt egyedül e teljesítménykülönbség alapján az euró árfolyamának összeomlását jósolni, ahogy azt néhány piaci szereplő már megtette – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.
A ház szerint azonban a kockázatok mindenképpen az euró gyengülésére utalnak, különös tekintettel arra, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) valószínűleg teljes körű mennyiségi enyhítési ciklus elkezdésére kényszerül a defláció növekvő veszélye miatt.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve éppen most jelentette be, hogy a hónap végén lezárja havi kötvényvásárlási ciklusát.
A Capital Economics elemzői azt jósolják, hogy ebben a környezetben az euró 2014 végén 1,25 dollárra, 2015 végére 1,20 dollárra, 2016 végére 1,15 dollárra gyengül.
Egy másik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai a harmadik negyedévi amerikai GDP-adatot értékelő csütörtöki elemzésükben azt valószínűsítették, hogy az infláció globális lassulása miatt a Federal Reserve-nek az amerikai gazdasági növekedés erősödése ellenére sem kell feltétlenül már 2015 első felében emelnie irányadó szövetségi kamatcélját.
A CEBR elemzőinek prognózisa szerint az amerikai gazdaság 2015-ben 3,2 százalékkal növekszik, és mindez – a globális inflációs környezetet is figyelembe véve – erőteljes alapokat teremthet ahhoz, hogy a Fed a jövő év második felében kezdje meg kamatpolitikájának normalizálását.(MTI)


Stockportal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése