2023. június 16., péntek

Ladóczki Éva: SZÉP LASSAN ÖSSZEÁLL A COVID-VÁDIRAT:

 

– Ki adott arra felhatalmazást, hogy az embereket meghekkeljék, és kiborgot csináljanak belőle?
Tal Zaksz, a Moderna Inc. orvosi igazgatója egyik előadásában ismertette a cég mRNS-vakcinájának kifejlesztési módját:
„30 éve „lélegzetelállító digitális tudományos forradalom zajlik, és ma azért jöttem, hogy elmondjam Önöknek, hogy szó szerint meghekkeljük az élet szoftverét”.
Ez azt jelenti, hogy az emberi szervezetben lévő sejteket az mRNS-en keresztül programozható operációs rendszernek tekintik.”

– Ki adott beleegyező nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy testét vakcina-kísérlet tárgyának tekintsék, vállalva azt, hogy 1200-féle lehetséges, és akár maradandó károsodást okozó betegséget is kaphat, vagy meghallhat?

– Ki adott beleegyező nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy testébe más szabadalmi tárgyát képező ön-összeszerelő robotokat helyezzenek bele?
Az amerikai szabadalmak szerint az az eszköz kizárólagos tulajdona marad a feltalálónak. Erről miért nem beszél senki?
Kinek a tulajdona így a beoltott ember? Lehet, hogy már a teste már nem is az övé, csak nem tud róla?

– Ki adott beleegyező nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy vakcinákra hivatkozással testébe más emberi DNS-t, pláne állati DNS-t, mindenféle abortált magzati sejteket, S40 rákkeltő anyagot, alumíniumot, GMO-kat, graféndioxidot, grafénoxidot helyezzenek bele?

– Ki adott beleegyező nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy testébe a vakcina részeként szenzorokat építsenek be, amely valós időben ad információt a testével kapcsolatos minden orvosi adatról, vérnyomásról, pulzusról, és minden másról.
A M.A.C.-pontok WIFI-vel is beazonosíthatók, mert aki oltott, az okostelefonon megjelenik.
És nap óra-percre-másodpercre tartalmazza azt, hogy mikor lett beoltva az ember, hányszor, és mivel.
Így rajtunk tesztelik a vakcina gyilkos mechanizmusát valós időben.
Ők azok, aki rendelkeznek valódi statisztikai adatokkal arról, hogy a világon hány ember van beoltva, mivel és mikor.
Kizárólagosan nekik van tényleges adatuk arról, hogy pontosan mennyien haltak meg.
A többi rendszer használhatatlan, alulértékelt, mert csak azokat tartalmazza, amelyet a kórházak jelentenek.
Ez az a rendszer, amely miatt az ember még halálában sem nyugodhat. Még akkor is jelzi, hogy a teste hol található.

– Ki adott beleegyező nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a következő járványokat aktiválandó halálos vírusokat helyezzenek be az oltásokba, amelyet az 5G-vel aktiválva egy újabb járvány generáljanak, hogy egy halálos vakcinával elpusztítsák az emberiség nagy részét?

Ezek sajnos már nem konteók.
Van okunk ettől tartani, mert ismerjük azt hogy ezeket kamuvírus és vakcinafejlesztéseket a BlackRock finanszírozza, és ismerjük ezen vakcinák összetételét is. Ezek tömegpusztító biológiai fegyverek.

A végtelenségig lehetne sorolni a kérdéseket. De valódi válaszok nincsenek.
Mert ki mondaná el azt, hogy azért tettem, mert engem megzsaroltak, megfenyegettek, jó pénzért megfizettek, hogy részt vegyek ebben a népirtási kísérletben.

Nekünk pedig erős üzenet kell legyen, hogy senkiben nem bízhatunk, mert mindenki részt vett a történelem legnagyobb népirtási kísérletében. Előre megfontolt szándékkal, nyerségvágyból, bűnszövetségben, aljas indokból.
Ezek azok a szempontok, amelyekért régen halálbüntetés járt..

A tudományba való vakhitet pedig örökre el kell felejtenünk.
Mert pontosan a tudomány nevében hajtották végre ezt a tömeges népirtási kísérletet, bízva abban, hogy ezt az emberek nem fogják megkérdőjelezni. Az ebben résztvevő kutatók, orvosok dollártízmilliókat kaptak, amiért bármire képesek voltak.
Eddig 20 millió ember halála, és 20 millió rokkant ember az, amely a vakcinákhoz köthető, de ez a szám évről-évre duplázódik, mert a tüskefehérje valahol a mélyben előre megtervezetten teszi a dolgát: pusztít és öl.
De ha van bűn, lesz büntetés is, ha máshol nem, Isten ítélőszéke előtt, ahol nem lesz visszabeszéd.

És a tudósok nem tanulnak, hogy minden és mindenki lelepleződik előbb vagy utóbb.
Most a tudósok a hamis zöld narratívával teszik ugyanezt, jó pénzért, valótlanságot állítva, megvezetve az emberiség jelentős részét.
Ami pusztítást nem végezték el a Coviddal, majd elvégzik a kamu zöld narratívával
Mert ahogy nem volt Covid-vészhelyzet, úgy nincs Klima-vészhelyzet sem.
Minden szemenszedett hazugság, csalás és bűn.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/az-ema-es-az-eu-bizottsaga-brutalisan-megsertette-az-europai-unio-egeszsegugyi-jogszabalyait/

Putyin hazája elleni támadásnak venné a támadást Fehéroroszország ellen

Minszk, 2023. június 16. péntek (MB)

Oroszország elnöke tudatta Alekszander Lukasenko fehérorosz elnökkel, hogy Moszkva Oroszország elleni támadásnak venne egy Fehéroroszország ellen irányuló támadást – közölte Lukasenko a Telegram csatornán.

„Ígérem, hogy a fehérorosz terület ellen irányuló bármilyen támadás, vagy csak lépés a határon át, azt jelentené, hogy megtámadják Oroszországot” – idézte Putyin szavait Lukasenko.

Szeretném, ha a Nyugat nem csak hallaná, hanem meg is értené ezt – fűzte hozzá.

A kérdés azért vált különösen időszerűvé, mert a NATO gyors haderőépítésbe fogott Lengyelországban és a balti államok területén, a fehérorosz határ mentén – mondta Lukasenko.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Még hogy a méreginjekció nem hatékony? FENEVAD BÉLYEGEt 2006 óta az állatok

 

Dehogynem. Megbetegít, megnyomorít és öl. Pontosan azt teszi, amire tervezték és legyártották, és nem azt, amit a hazug propaganda-kampány szerint tennie kéne. Vagyis eufémisztikusan népességet csökkent, kevésbé finoman szólva irtja a népeket, mint a gazt, mégpedig drasztikus mértékben, főleg, ha a meg nem született gyermekeket is beleszámoljuk.

A teljes büntetlenséget élvező “oltóanyag”-maffia embereken kísérletezi ki a halálos dózist, ahelyett, hogy drága laborkísérletekkel csökkentené a rekordprofitját. Ugyan miért is tenné, ha az égvilágon senki és semmi nem kötelezi rá? A következményekért meg majd az adófizetők vállalják a felelősséget, ahogy mindig.

Amúgy kit lep meg, hogy az EU a saját törvényeit és szabályait is rendszeresen szembe köpi? De van Lejjebb Ursulának talán a haja szála is meggörbült azért, mert degeszre kereste magát azon, hogy eladott 500 millió EU-s polgárt az “oltóanyag”-maffiának? Mindenki tud róla, mégsem akadt még senki, aki bilincsben vitte volna el. A brüsszeli és strasbourgi bagázs mostanra annyira elszemtelenedett, hogy már a látszatra sem ad. Nem is csoda, ha soha semminek nincs következménye. Néhány tisztességes EU-parlamenti képviselőn kívül láthatóan senkit sem zavar, ami ott folyik.

A hölgy vehemensen kiáll az állítólagos mRNS használata ellen – bár a többezer ampullára kiterjedő vizsgálat nem talált ilyet a kotyvalékokban -, de mi van a toxinok (köztük grafén és nanorészecskék) tömkelegével, amelyek bizonyítottan benne vannak a méreginjekciókban? Azokat milyen alapon adták be egészséges embereknek, köztük gyermekeknek és várandós anyáknak? Azokkal miért nincs problémája?
Továbbá miért nem említi meg, hogy több ezer fiola vizsgálata során sem élő, sem elölt “vírust” nem találtak a kamu-vakcinákban? Akkor mire is gyártották ezeket? Mert hogy nem a “vírusok” ellen, az ezek alapján teljesen nyilvánvaló!

Legfőbb ideje lenne ezeket az lapvető kérdéseket feltenni!

 

Cassandra

Ukrajna adrenokróm-laboratóriumokban gyűjti a gyerekeket a VIP elit számára

Forrás:
https://rumble.com/v2uc4w6-whistleblower-ukraine-is-harvesting-children-in-adrenochrome-labs-for-vip-e.html

Neil Oliver: A politika halott és bűzlik

A Davosban kinevelt politikai elit megszállta, kisajátította és a saját céljaira használja fel a nyugaton évszázadok alatt kiépült politikai intézményrendszert. Az alulról építkező, a népek önrendelkezését szolgáló politika halott

Forrás: Neil Oliver @ YouTube
Neil Oliver: ‘…there’s a stench coming from them & their dead politics’
https://youtu.be/MN9hRR4Xils

Az elrabolt HAZÁNK várai