2017. augusztus 12., szombat

A jenkik megint provokálják Kínát, a saját felségvizein

– Nem elég nekik az észak-koreai válság, magával Kínával is ujjat húznak. Nem nyugszanak, míg valóban ki nem robbantanak egy súlyos fegyveres konfliktust? –

A kínai külügyminisztérium az amerikai hadihajó kínai tengeri vizekre hatolásáról:

Geng Shuang kínai külügyi szóvivő csütörtökön elmondta, hogy az USS John. S. McCain nevű romboló aznap a kínai kormány engedélye nélkül behajózott a kínai Nansha-szigeteket környező tengeri vizekre. Emiatt Kína tiltakozik az amerikai félnél.
Geng Shuang az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy augusztus 10-én az amerikai USS John. S. McCain nevű automatikus lőirányítású romboló, behajózott a Nansha-szigeteket környező tengerre a „hajózási szabadság” akció végrehajtására. A kínai haditengerészet hadihajóval megközelítve azonosította az amerikai hajót, figyelmeztette és kiűzte őket.
(A kínai híradások nem szólnak arról, hogy ez a kínai művelet hogyan és milyen erő bevetésével történt – SzRTI).
Geng Shuang elmondta, hogy Kínának elvitathatatlan szuverenitása van a Nansha-szigetek és a környező tenger fölött. Az amerikai hadihajó cselekedete megsérti a kínai törvényt és a nemzetközi jogot, károsítja Kína szuverenitását és biztonságát, és veszélyezteti a két fél katonáinak biztonságát.

A Nansha, (Spratly) – szigetek, Kína részét jelentik

A Nansha-szigetek mindig is Kína részét jelentették és ez ma sincs másként. A kínaiak több mint kétezer éve vannak jelen a szigeteken; elsőként fedezték fel és keresztelték el, és folyamatos átalakításokat végeztek a szigeteken. A második világháború előtt és annak során a japánok ideiglenesen elfoglalták a szigeteket. A kínai kormány 1946-ban kapta vissza a Dongsha-, a Xisha- és a Nansha-szigeteket, ahol katonákat állomásoztatott. 1947-ben a kínai kormány térképet tett közzé a régióról, amelynek alapján a Nansha-szigetek Kína elidegeníthetetlen részét képezik.
Az ENSZ tengerjogi egyezménye számos jogot biztosít a tengerparti országoknak, de leginkább a kutatás területén, de más ország szuverenitását nem fenyegethetik.
A Fülöp-szigetek nem akarja belátni, hogy a szigetek egy területen helyezkednek el, egy nevük van, és a Nansha-szigetek Kína részét jelentik. Ezért nem helyes, hogy a Fülöp-szigetek szerint a Nansha-szigetek bizonyos része a Fülöp-szigetekhez tartozik.



***
CRI – Szabad Riport

Több mint hárommillió önkéntes akar harcolni az amerikai megszállás ellen

Észak-Koreában több mint hárommillió önkéntes jelentkezett a hadseregbe, azzal a szándékkal, hogy felvegyék a harcot az amerikai fenyegetéssel.
Mintegy 3,5 millió ember jelentkezett önkéntesnek az észak-koreai hadseregbe, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta az Észak-Koreára vonatkozó újabb szankciókat, és az amerikai elnök katonai beavatkozással fenyegetőzött. A Yonhap hírügynökség szerint az önkéntesek tekintélyes hányada diák, akik azért jelentkeztek nemzetszolgálatra, mert mindinkább valós lehetőségnek tűnik az amerikai invázió.
A múlt hét folyamán az ENSZ Biztonsági tanácsa elfogadott egy határozatot, ami tovább szigorítja az Észak-Koreára a ballisztikus-rakéta tesztek és atomprogram miatt kivetett szankciókat. Donald Trump amerikai elnök hetekkel ezelőtt szintén nyíltan beszélt arról, hogy az Egyesült Államok katonai úton fogja rendezni a “koreai-válságot”, ha Kína nem tudja diplomáciai úton leállítani az észak-koreai atomprogramot.
Észak-Korea fegyveres erői egy szerdán kiadott közleményben közölték; fenntartják annak lehetőségét, hogy rakétatámadást hajtanak végre Guam területén, ahol számos amerikai katonai létesítmény működik.


http://www.hidfo.ru/2017/08/tobb-mint-harommillio-onkentes-akar-harcolni-az-amerikai-megszallas-ellen/