Ahogy
hallgatom Csajkovszkij csodálatos zeneműveit, átjár a Teljesség,
egyszeriben tökéletes nyugalmat, telített érzéseket érzek, semmiféle
hiányérzet nem sanyargat. Ajánlom figyelmébe mindenkinek e nagyszerű
zeneszerző műveit, érdemes őket hallgatni, gyakran is. Nincsenek
felesleges dallamok sehol, telített az egész zenei élmény, a hangok
varázslatos világokat kapcsolnak össze, tökéletes az egész, egyben,
ezért magában hordozza a halhatatlanságot. Csajkovszkij zenéje időtlen,
mint a nagy művészi alkotások általában, legyen szó festményről,
szoborról, irodalmi műről; pontosan azért időtlen, már bármikor
meghallgatja az ember, mindig felfedez benne valami újat, mindig érik a
hallgatót teljesen új érzések, és minden egyes alkalommal szétárad
benne a Teljesség.
Csajkovszkij
után meghallgatom valamelyik kedvenc rock zenekarom egyik dalát,
mondjuk, egy ACDC számot, vagy az Edda művek valamelyik slágerét,
mindjárt sekélyességet érzek, mert a magasságból leszállva, ahol
önmagammal találkoztam, egyszerre a földi semmiben találom magam, ahol a
legjobbaknak kikiáltott művészek is hiányos alkotásokat produkálnak.
Csajkovszkij a XIX. század közepén, végén alkotott, a fentebb említett
zenekarok jó száz esztendővel később. Látványos a két kor közötti
szakadék, mintha a tökéletesség szándékos erőszakoltsággal széttört vagy
megtört volna, és a parányi darabokból különféle alkotások kerültek
volna ki, amelyek csak elvétve, és csak haloványan csatlakoznak az
Egészhez.
Ismétlem: ez bármelyik művészetre levetíthető, tulajdonképpen az emberi társadalom életére is.
Alig
néhány évszázad alatt teljes egészében kifordult magából az emberiség,
izmusokat, eszméket hozott létre, amelyek mentén aztán kiirtottak
népcsoportokat, felszabdalták az erkölcsöt, újfajta politikát hoztak
létre, amely teljes egészében emberiségellenes, különböző devianciákat
emeltek a normalitás szintje fölé, ám ezzel még nem ért véget az emberi
dőreség, továbbgyűrűzött a züllés, és néhány évtizede ott tartunk, hogy
– elvileg – tisztességes szülők (apuka és anyuka!) bármikor
meggyilkolhatnak az anyaméhben egy magzatot, mert az nemkívánatos, előre
megfontolt szándékkal megvitathatják, hogyan, mi módon kezelik a
kényesség vált kérdést, hogy az anyuka állapotos lett… Az asszonyállat
szó pontos meghatározás, amelytől semmiféle módon nem tértek el őseink!
Az állat szó az asszony után valójában állapotot jelent, tehát nyugodt
szívvel írhatnánk, hogy asszonyállapot, és akkor máris láthatóvá válik,
hogy ez nagyon nem az asszonyok degradálását jelenti, hanem éppen
felmagasztalását. Nem beszél a múlt lányállatról, illetve nőállatról,
férfiállatról is csak az elpornósodott világban gügyögnek, amikor az
állati ösztönöktől habzó szájú férfi – leegyszerűsítve – megerőszakolja a
szikékkel, kezelésekkel, koplalással kifaragott, tökéletesnek titulált
nőt. Tehát: az asszonyállapot maga megelőlegezi, hogy ideális esetben
csak a házasságban, férjjel rendelkező asszony lehet állapotos (nem
terhes!), egy olyan nő, aki megtalálta élete párját, és már jó esetben
saját otthonnal rendelkezik. Ezzel szemben mit tapasztalunk ma?
Szexuális szabadságot az egész világon, szabadon közösülhet bárki
bárkivel, akár saját nemével, sőt egy állattal is, és mindez
felmagasztaltatik, az egyenlőség csalóka, hazug ábrándjával szuszakolják
rá a normalitásban élőkre, hogy ez igenis természetes, egy nő akár
hágathatja magát lóval is… A házasság kiüresedett intézménnyé vált, mert
a rohanó életben botorkáló ember nem képes kiteljesedni a párja
mellett, a fizetések alacsonyan tartása szándékosan szétszabdalja a
családokat, ezért az anyuka is munkába áll, lehetőleg minél hamarabb,
így aztán a gyerek bölcsödébe, óvodába, majd iskolába kerül, ahol sok
esetben lelketlen emberek próbálják megtörni szabadság utáni vágyát,
miközben felesleges tudományokat tömnek a kicsike fejekbe!
Kiválóan van ez a rendszer megkomponálva – ismerjük el!
Egyrészt
kívülről támad, mint egy masszívan felépített hadsereg, közelít,
ugyanakkor rengeteg kémmel és szabotőrrel dolgozik, és azok bentről
nyirbálják az egészséges élet egészét; egy ilyen csatában nagyon nehéz
harcolni, mert egyszerre több oldalról érkezik a támadás, és az iránya
kintről befelé, és bentről kifelé; ez a valódi felmorzsoló taktika. Így
működik a liberális világnézet, amely a szabadság, az egyenlőség, a
testvériség jelszavait okádja vég nélkül, erőteljesen hat az érzelmekre,
nézzük csak meg a reklámokat, a filmeket; hat az érzelmekre, mert az
értelemre nem hathat, hiszen az ingoványos terület, meg aztán – sajnos –
az emberiség túlnyomó többsége nem rendelkezik értelemmel. Úgy
formálja át a gondolkodást, a közízlést, az ítélőképességet, hogy az
egyén nincs is ennek tudatában, tisztelet a kivételnek.
A
különböző művészeti ágak már rég a züllés útjára léptek, ebben
segítségére volt a filmipar, amely egykoron művészetnek indult, majd
hamarosan dőre propagandát harsogtak a különféle filmek történetein
keresztül. Az irodalom kiüresedett, olcsó szövegregények érthetetlen
útvesztőin keresztül ballagnak a tehetségtelen írók, hogy célba ne
érjenek ebben az életben; egyesek megtették szellemi atyjuknak a
pesszimizmust, a nihilizmust, és a szétforgácsolt társadalom apróbb,
majd lassacskán egyre nagyobb kortyokban kapta meg a keserű mérget.
Olvasás közben az ember tudatalattija nyílik meg, így aztán képes az
olvasó akaratlanul is befogadni mindenféle dőre izmust, erkölcs- és
lélekficamító sugallatot. Pontosan így működnek a filmek is: a
kikapcsolt elme nem figyel az érzelmekre ható képsorokra, ezért a
tudatlan ember könnyűszerrel magába habzsolja a fertő csicsás, giccses
parádéját, és ehhez Hollywood még hatalmas pénzeket költ az elérhetetlen
magasságokból lecsorgó látványosságra, hogy a fiatalabb nemzedékeket
magába szippanthassa.
Nézzük meg alaposan, milyen címszavakat lehetne összeszedni a mai irodalmi és filmipari alkotásokból!
Homoszexualitás,
züllött, széthullott családok, alkoholizmus, depresszió, erkölcstelen
vonaglások, túlfűtött, a végtelenségig fokozott erotika, amely nem
ritkán a pornó határát súrolja, egyes alkotások egyenlőségről
zajonganak, így megjelennek a fekete jófiúk, a csábos néger, kínai
kisasszonyok, akik mindig elcsábítják, megvásárolják a fehér főhőst…
Hangsúlyozom: nézzük, olvassuk, értsük meg ezeket a szavakat! Egyik sem
bír pozitív tartalommal, noha elég sokan felkaphatják a fejüket az
egyenlőség szóra. Természetesen, ez egy szép szó, maga a jelentése is
gyönyörű, csakhogy a mai művészeti életet alakító emberek nem ismerik
semmilyen értelemben, pusztán azért használják, mert az egyszerű emberek
rögtön arra fordulnak, ha meghallják, ezért a mai divatrángások okozói
nyakon öntik a propagandaanyagot egyenlőséggel, szegény nyomorgókból
milliomosokká előlépő alakokkal, és úton-útfélen a lehetőségek és
egyenlőségek tárházának kapuját nyitogatják, noha kapu sincs… Az
egyenlőség nem létezik!
Mit
is várhatnánk egy olyan társadalomtól, amelyik fenntartások nélkül
magába zabálja a kultúra gyalázását, az erkölcstelenséget, és pusztán a
pénzért elveti magától Istenét?
A
folyamatos dekadenciát az ember fejlődésnek nevezi, az elsötétedést
felvilágosodásnak; innen már csak egy macskaugrás az, amikor a jót
felváltja a kérlelhetetlen rossz… Elismerem, a hanyatlás nem a legjobb
szó az elmúlt évszázadok jellemzésének, jobb lenne a romlás szót
használni, vagy esetleg az elavulást, mert az emberi társadalom egészét
érintő életvitel végérvényesen elavult.
A
probléma nem ott van, hogy az ember nem éri el a Teljességet, hanem
ott, hogy soha nem is keresi, mintha a Teljesség mint egyetlen igazság,
érthetetlen lenne, utálatos, botrányos, olyan valami, amivel az ember
nem tud semmit kezdeni, mert nem idomítható, változtatható, az csak van,
pontosan úgy, mint az égbolt. Megfigyeltem beszélgetések alkalmával,
hogy amint valaki találkozik a kikezdhetetlen igazság egy-egy
szeletével, feszengővé válik, mégpedig azért, mert szürke, konvenciókkal
megkötött életvitelébe nem transzformálható le az igazság; a
beszélgetések alapján azt szűrtem le, hogy az emberek szívesebben
megmaradnak eredeti, megszokott életüknél, ahelyett, hogy akár egy
fikarcnyit is változtatnának, egyrészt kényelemből, másrészt azért, mert
az önámítás túlságosan erősen beleivódott a hétköznapokba, és a
megfagyott, unalmassá hidegült életet nem szívesen olvasztja fel senki. A
munkától rettegnek és ódzkodnak, ezért szívesebben legyintenek egyet,
mondván: már nem tehetnek semmit, holott minden erejük és képességük
megvan, hogy visszatérjenek a normalitásba.
Beszélgettem
már olvasó és nem olvasó emberekkel. Azt kell mondanom, hogy a nem
olvasó emberek lényegesen merevebbek, mint azok, akik rendszeresen,
kíváncsiságból, szerelemből olvasnak, és egész könyvtárat tartanak
otthon. A nem olvasók földhöz ragadtabbak, mondom ezt anélkül, hogy
bárkit is megítélnék, hiszen nem kenyerem az emberek elítélése. Az
olvasók többsége úgy olvas, hogy soha nem érti meg a szövegek valós
értelmét, átszalad a mondatok és bekezdések gazdag kincsein, anélkül,
hogy akár egyetlen pillanatig is elidőzne egy-egy drágakőnél,
aranyrögnél. Az emberi beszéd szerepét vették át a könyvek, az írott szó
szentsége felemelkedett, hogy tökéletes képeket közvetítsen a halandók
felé oly nagy művészeken keresztül, mint amilyen Hrabal vagy Faulkner
volt, de ide lehetne sorolni Wass Albertet is, vagy akár Hamvas Bélát.
Hrabalnak
manapság nagy divatja van, születésének századik évfordulóján
humoristák, írók, művészemberek nyilatkoztak egy-egy percben a cseh
kicsi emberkéről, és nem győztem kapkodni a fejem, mennyire
félreértelmezik ezt a végtelenül egyszerű és teljes életművet.
Faulknernek nincs divatja, őt mostanában nem kapják fel, de ezen nem is
kell csodálkozni, még azoknak is komoly fejtörést okoz egy-egy
Faulkner-regény, akik rutinos, éles szemmel olvasó olvasók, gondoljuk
el, hogyan olvasnák azok, akik olcsó ponyvákat és szerelmes förtelmeket
öblögetnek magukba…
Nem
egy regény született már a világirodalomban, amelyek képesek lennének
utat mutatni a kereső embereknek, akik valóban keresnek, azért
kutakodnak, hogy teljesebbé, fenségesebbé tegyék önnön életüket, s
ezáltal büszke, valós lenyomatot hagyhassanak a társadalomban. A mai
modern ember nem hagy nyomot, csak pusztít! Felmorzsolja a hitet, a
vallást, egyáltalán a hagyományt, s az elpusztított területeket betölti
liberális elgondolásokkal, nemi identitászavarral, szabályok nélküli
élettel, demokráciával, piacgazdasággal…!
Ha
arra gondolok, hogy a mai emberek szívesen húznak magukra ilyen-olyan
elveket, egyszerűen elborzadok, hirtelen fáradtnak érzem magam, ez a
felismerés terelt idővel arra, hogy az elvek pontosan azért lettek
létrehozva, hogy tehetségtelen, impotens emberek kihőzönghessék magukat
az asztaloknál, adhassák-vehessék a gondolatokat, amelyeket soha –
egyetlen pillanatig se! – nem gondoltak végig. Kitalálták valamikor
valakik a demokráciát… Közben adtak a világnak egy adag kommunizmust,
egy adag fasizmust, és ezek a kísérletek aztán begyűrűztek a jelenbe
konok módon, félresöpörve a tisztességet, úgyhogy a mai
véleményterroristák biztos kézzel nyúlnak a szocialista fegyverekhez,
vagy ha úgy tetszik nekik, akkor kíméletlenül lecsapnak, ahogy tették
egykoron a Gestapo emberei… Elveket ráncigálnak magukra az emberek, hogy
ne kelljen szembenézni önmaguk elkorcsosult lelkivilágával…
A
kiváló művészek eszmék nélkül adtak valamit a világnak, valami
olyasmit, amelyet nem lehet elégszer magunkba inni; születtek regények,
festmények, szobrok, zeneművek, olykor sikerült kiadni egy-egy kiváló
filmet is, de ha velejéig lehatolunk a mai világból kiinduló évszázad
eseményeibe, leginkább csak szemetet találunk. Én a családok mellett
foglalok állást első- és másodsorban is. Ha családok nem lesznek ezen a
kivénhedt sárgolyón, akkor az emberiség menthetetlenül elpusztul, mert
akkor győzött a gonosz, a téboly, a kifordult gyomor, az
erkölcstelenség.
A Francia szonáták
egyik szonátájában írtam a nagyvárosokról, és az ottani fülsiketítő
dübörgést szembeállítottam a vidék csendjével, tisztaságával, hogy
érzékeltessem a szavak erejével, a magyar embernek hol kéne élnie, hol
találhatja meg saját boldogulását. A liberális rombolás mindig a
nagyvárosokból indult ki, a kávéházak és a kocsmák világában tudott
gyökeret verni először mindenféle eszme, illúzióktól hazug irányzat,
onnan aztán klubokba, színházakba csapott át a fertő, hogy a végén az
egészet kabátzsebekben vigyék haza az egyszerű honpolgárok. Egy vidéki
kiskocsmában nem marad meg igazán semmiféle förtelem, ott az egyszerű
parasztok nagy hangzavarban nyelik a borokat, söröket, és óvakodnak
mindenféle újdonságtól, ezért vaskalaposoknak nevezik őket, olykor
bunkóknak, akik nem képesek a korral haladni.
Ahogy elnézem a mai világot, azt kell mondanom, egyetértek a parasztokkal, mert ami új, az törvényszerűen rossz…
Sok
mindenen el lehet gondolkodni, akár a kertben állva, a kora őszi
égboltot fürkészve, akár társaságban, nevető arcokat nézve, akár
focimeccsen, amikor mindenki üvölt, ahogy csak bír, a nagyság mindenhol
ott lehet, a tökéletes pillanat bárhol megszülethet, a szomorú az
egészben az, hogy az emberek túlnyomó többsége nem foglalkozik ezzel,
csak szeretné kizsigerelni a mában rejlő lehetőségeket, ezért úgy él,
mintha nem lenne holnap, nem lenne jövő hét, és nem jönnének újabb és
újabb esztendők, ez pedig több, mint felelőtlenség, ez emberi ostobaság,
mert csak úgy lehet átélni a tökéletes pillanatot, hogy közben az
ember teljes felelősségét a szájpadlásán érzi, a nyelvével ízleli, és
tudja, hogy mindenféle döntésének valamiféle következménye van; ezt a
kereső emberek igen hamar megtanulják, megérzik a bőrükön a vágások égő
érzését, a tisztaságért kutakodás csodálatos villanyáramát, és nap
mint nap letaglózza őket a társadalom nevetséges vonaglása, óbégatása,
léha élete; nem a nagy bölcselők életével kell foglalkozni, hanem
azokkal a csodákkal, amelyeket ők maguk vizsgálgattak, és azt kell
elérni, amit ők akartak elérni életük során…
Nagyon
erősen ajánlom mindenki figyelmébe Csajkovszkij csodálatos zenéjét!
Szó szerint a Teljességet lehet megérezni a zenében, a lélek
felemelkedik, az ember csupa jó és tiszta dologra kezd gondolni
zenehallgatás közben. A világtól egyáltalán nem szégyen elvonulni, meg
kell találni a lehető legcsendesebb helyet, és ott mindjárt
Csajkovszkijra lehet váltani, hogy a csend helyett áldó Teljesség
csordogáljon a fülön keresztül a lélekbe.
Ami van, az nem jó, és ha nem jó, akkor menthetetlenül rossz, romlott, züllött…
