2014. szeptember 27., szombat

Az EP-ben akarnák számon kérni a magyar kormányt

Nyilvános meghallgatást szervez a Demokratikus Koalíció két EP képviselője, melynek során Strasbourgban, az Európai Parlamentben számon kérnék a magyar kormányt a magyarországi média helyzetével kapcsolatban. Niedermüller Péter, radikális atlantista EP képviselő szerint "magyar szakértők" mellett az Európai Parlament négy nagy frakciójának vezető politikusai vennének részt a meghallgatáson, elmondása szerint annak érdekében, hogy bemutassák, "nem egyszerű magyarországi ügyről van szó, mert ami Magyarországon a médiában és a politikában történik, az érinti az európai közösséget. Magyarország az EU egyetlen olyan tagállam, amelyik az európai alapértékekkel és eszmékkel szemben fogalmazza meg saját politikáját."
Hídfő.net | Niedermüller Péter
A radikális atlantisták amiatt szervezik az eseményt, hogy megragadjanak egy újabb alkalmat, amivel demonstrálhatják az európai hatóságok magyar hatóságok felettiségét. Más radikális pártok mellett a Demokratikus Koalíciónak is elsődleges célja az Európai Unió átalakítása az Amerikai Egyesült Államok mintájára. Ennek részeként törekszenek Magyarország jogköreinek csökkentésére, melyekkel különböző európai hatóságokat ruháznának fel. A radikális atlantisták célja Magyarország szuverenitásának felszámolása, hogy a magyar kormány összes jogkörét az Európai Egyesült Államok vehesse át, kezdve az oktatástól, igazságügytől egészen a rendfenntartásig.
A Demokratikus Koalíció amiatt akar az EP előtt meghallgatást szervezni a magyarországi média kapcsán, mert ezzel azt hangsúlyozzák, hogy a magyarországi média felől nem a magyar állam jogosultsága dönteni, hanem valamiféle európai uniós szervnek, amit aztán Magyarország kötelező érvényűnek kell érezzen magára nézve. A DK ezzel az igazságügy jogköreit venné ki a magyar állam kezéből, hogy azt az Európai Uniónak adhassa.
Természetesen az Európai Uniónak semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon milyen állapotok uralkodnak a médiában. Van elég liberális média, van brüsszeli pénzből finanszírozott EuroNews, az Európai Uniónak van bőven elég hangja Magyarországon. A radikális atlantisták viszont azt akarják elérni, hogy a magyar kormánynak ne lehessen hangja Magyarországon, ehelyett Brüsszel kezébe helyeznének abszolút médiamonopóliumot, hogy a mindenkori kormányt dróton rángassák.

Az amerikai gazdaság összeomlása már folyamatban van

Depression
Időkjelei: Egyre több ember látja segítség nélkül is, hogy valami nincs rendben a világban és válaszokat keresnek. Jézus az utolsó időkről szólva ezt mondta: „Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lukács 21:26) Ez azonban csupán az okok és válaszok ismeretének hiánya esetében van így. Az alábbihoz hasonló cikkek célja tehát nem a már meglévő aggodalmak erősítése. Épp ellenkezőleg. A miértek és válaszok felé szeretnének mutatni…

Susan Duclos ismét interjút készített „V”-vel a gerilla közgazdásszal, aki szerint a dollár elpusztítása a tervezett ütemezés szerint halad:
„Az amerikai dollár aláásása a tervezett ütemezés szerint halad. Mára több mint 105 ország döntött úgy, hogy többé nem kívánja használni az amerikai fizetőeszközt, csatlakozva Oroszországhoz, Kínához és a többi BRICS országhoz. Bár történtek intézkedések a dollár megsegítésére, ezek célja csupán annyi, hogy életben tartsák a valutát az elkerülhetetlen összeomlás pillanatáig.
„V” elmondta, hogy forrása (egy négy csillagos tábornok) szerint a tervezett események ütemezése nem változott, ami szerint az amerikai dollár „aláaknázása” 2015-ben, az Egyesült Államok, mint nemzet megszűnése pedig 2017-ben következhet be.”

Félúton a gazdasági Armageddonhoz

Az amerikai gazdaság „V” állításaitól függetlenül is szemmel láthatóan veszélyben van.
Gondoljunk bele. 35 államban a lakosság jobban jár, ha állami segélyen él, mintha elvállal egy kezdő fizetést biztosító munkát. A kábítószerfüggőkhöz hasonlóan, az amerikai lakosság jelentős hányada reménytelenül a segélyek és a fenntarthatatlan hitelek rabjává vált.
Az Egyesült Államok gazdasági helyzete mikro perspektívából szemlélve is súlyos. Az amerikai statisztikai hivatal szerint több mint 146 millió amerikai számít „szegénynek” vagy „kisjövedelműnek”. Hihetetlen, de több mint 100 millió amerikai kap legalább egy típusú állami segélyt és 47,79 millióan vesznek részt az élelmiszerellátási segélyprogramban (ismertebb nevén élelmiszerjegy program). 2008-ben az a szám 32 millió volt.

Mikor jöhet az összeomlás?

Az összeomlás már elindult. Miután 105 ország döntött a dollár, mint tartalékvaluta elhagyása mellett, semmi sem képes visszatartani az elkerülhetetlent. Az amerikai fizetőeszközre a hiperinfláció vár.
weimar-features2

Összegzésképpen

Miért építtetett George W. Bush egy 100.000 hektáros farmot Paraguayban? Mire kell a városi felkelések leverésére specializálódott katonai egység, a NORTHCOM? Miért vannak ENSZ katonai járművek amerikai területen? Miért szervez a FEMA (Amerikai Szövetségi Veszélyhelyzet-kezelési Ügynökség) és a DHS (Amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium) 10 katasztrófavédelmi gyakorlat szeptember 25 és november 13 között? Miért költöznek a FEMA és DHS volt dolgozói védekezésre felkészült, rejtett közösségekbe?
Vajon nincs összefüggés ezen tényezők között? Nagyon úgy tűnik, hogy a mentésre kiadott pénzek, értsd a közpénzek nyilvános elrablása, pontosan arra szolgált, amit a kifejezés is takar. Kimenti a bajbajutott megacégek vezetőit a csőd előtt.
Ehhez vegyük hozzá az Ebola és egyéb járványok, esetleges EMP támadások okozta katasztrófákat és a gazdasági bajok hatása újabb szorzókkal erősödik.
Miután az igazi vagyontól (nemesfémek, föld, ingatlan, stb.) megfosztották a lakosságot, megindulhat a gazdasági égés végső fázisa, amikor a káosz már kézzelfogható lesz az utcákon.

Forrás: The Common Sense Show
Időkjelei: A kialakuló káosz után pedig jöhet a rendcsinálás és az előre elkészített, “békét, biztonságot” és jólétet ígérő válaszok…

Itt a 3. iraki háború, amibe a britek beszállnak - 3 évig is tarthat

Megkezdte a brit királyi légierő (RAF) a harci bevetéseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia iraki állásai ellen.
A brit védelmi minisztérium szombat délután Londonban bejelentette, hogy az RAF ciprusi támaszpontjáról két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel, lézervezérlésű bombákkal és rakétákkal felszerelve.
A tárca műveleti biztonsági okokra hivatkozva nem szolgált részletekkel a bevetésről, de a közleményben szerepel, hogy az RAF gépei az eddig is végzett felderítő tevékenység mellett már támadó feladatokra is használhatók, „ha megfelelő célpontokat sikerül azonosítani”.
A brit parlament előző esti rendkívüli ülésén adta nagy többséggel hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe.
Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra.
A londoni alsóház, amely a parlamenti pártok ilyenkor esedékes éves kongresszusai miatt jelenleg szünetét tölti, a kormány kérésére tartott rendkívüli ülést pénteken, hogy megvitassa a brit légierő bekapcsolódását az Iszlám Állam elleni támadásokba.
Az alsóház péntek esti szavazásán 524 képviselő voksolt a brit részvétel mellett; 43-an elvetették a konzervatív-liberális kormánykoalíció indítványát. A kormányzati beterjesztést hivatalosan az ellenzéki Munkáspárt is támogatta, bár kéttucatnyi Labour-képviselő az indítvány ellen szavazott.
Nagy-Britannia nem egészen negyedszázadon belül - az 1991-es, illetve a 2003-as iraki invázió után - most harmadszor kapcsolódik be iraki hadműveletekbe nemzetközi koalíció tagjaként.
A koalícióban aktív szerepet vállalt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett Franciaország, Dánia, Belgium, Ausztrália, illetve az arab országok közül Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Jordánia és Katar.
A brit légierő hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokra; a brit kormány álláspontja szerint, ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni.
Michael Fallon brit védelmi miniszter a BBC-nek nyilatkozva nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a hadműveletek akár három évig is elhúzódnak.
David Cameron brit miniszterelnök a The Sun - a legnagyobb példányszámú brit tömeglap - szombati kiadásának ugyanakkor kijelentette: remélhetőleg ennél hamarabb sikerül eredményeket felmutatni.
Cameron előző nap, a brit bekapcsolódásról szóló kormányzati indítványt ismertető alsóházi felszólalásában mindazonáltal maga is arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy a hadműveletek „nem is hónapokig, hanem évekig tartanak” majd, és Nagy-Britanniának fel kell készülnie egy ilyen hosszú távú kötelezettségvállalásra.
A Financial Times szombati szerkesztőségi írásában ugyanakkor élesen bírálta a brit részvétel korlátozott mivoltát. A londoni gazdasági-politikai napilap hangsúlyozza, hogy még Dánia is nagyobb kontingenssel - hét F-16-os harci repülőgéppel - vesz részt az Iszlám Állam elleni műveletekben.
A lap szerint emellett az is megköti a hadműveleti parancsnokok kezét, hogy a brit támadások nem terjednek ki Szíriára. London azt az üzenetet küldi szövetségeseinek, hogy csak óvatosan hajlandó bevetni erőit, ám ez „így nem mehet tovább”, ha Nagy-Britannia globális szerepvállalásra törekszik - áll a Financial Times értékelésében.


MTI

Kína bejelentette, hogy kész pótolni a kieső orosz zöldségimportot

Hídfő.net | Kína bejelentette, hogy kész pótolni a kieső orosz zöldségimportot
Zhang Qingwei, a Shandong provincia Kereskedelmi Kamara szóvívője bejelentette, hogy Kína kész annyi zöldséget és gyümölcsöt szállítani Oroszországba, ami kielégíti a piacot. Jelenleg Kína évi 20 milliárd dollár értékű mezőgazdasági terményt szállít az oroszoknak. Shandong provincia, ami Peking és Sanghai között fekszik, így is Kína legerősebb mezőgazdasági területe, évi 141 milliárd dollár értékű mezőgazdasági terményt állítanak itt elő.
"Amennyiben átállunk a kínai szállítók termékeire, Shangong provincia mezőgazdasági előállításának 1%-ával le tudjuk fedni a hiányzó orosz szükségletet." - nyilatkozta Jakov Ljubovedszkij, az Orosz Egységes Termelőszövetkezet elnöke az Izvesztija híroldalnak. A Roselkhoznadzor, Oroszország fogyasztóvédelmi szervezete megerősítette, hogy folynak tárgyalások az orosz és kínai fél között, és hogy kína kiemelten érdeklődik az orosz piac iránt továbbra is.


http://www.hidfo.net/2014/09/27/kina-bejelentette-hogy-kesz-potolni-kieso-orosz-zoldsegimportot

Kiárusítás! – Nyalókakirály bonbonjai ömlesztve, leértékelt áron…

dessert_cherry

“Megroppan Porosenko magyar Bonbonettije”

Pénteken, szeptember 26-án találkozott egy olvasónk a ceglédi “Lildl”-ben, az ukrán elnök magyarországi gyárának termékeivel, – de ömlesztve.
“Leértékelt ‘Roshen marcipán Bon-bon’ 10 dkg 199 Ft.” – Csakhogy olvasónk szerint, nem kellettek senkinek.
Kissé utána néztünk hát, hogy mi újság Petro Porosenko tulajdonában lévő Roshen cégnek magyarországi érdekeltségeinél; a Bonbonettinél. Találtunk is egy érdekes írást, – mely szinte egy időben született olvasónk észrevételével, – vagyis péntek délután:
“Megroppan Porosenko magyar Bonbonettije” – írta a NOL.hu. – …”Nehéz helyzetbe került az ukrán elnök, Petro Porosenkó cégének érdekeltségébe tartozó Bonbonetti nagykanizsai üzeme. Úgy tudjuk, az édesipari társaság dunántúli részlegénél csoportos létszámleépítést jelentettek be. Ennek keretében több mint 60 embert küldenének el a vállalattól. – Mindez azt is jelentené, hogy a társaság gyártóegységében december végén meg is szüntetnék a termelést: a lépés az összes munkavállalót érinti…”
Persze a Nol írása igyekszik, csiszatolni, tisztogatni Porosenko vállalatainak egyre kétségbeejtőbb helyzetét, szerte Európában, s mind Magyarországon és Ukrajnában, – de ez már egyre nehezebben megy.
Hiába próbálják összevonni a még megmaradt üzemekben a gyártási műveleteket, – az ukrán elnök a jelek szerint egyre többet visz el a nyereségből, miközben a költségek kifizetésére már nem jut.
A háború egyre több és több anyagi forrását emészti fel. – S egyenes úton halad afelé, hogy az egyik leggazdagabb oligarchából, a templom egerévé váljon.
poroshenko
És mindenki rosszul jár Magyarországon is, aki Porosenko szekeréhez köti a sorsát.
Források: roshen.com, – nol.hu – RT

Nyalókakirály és udvartartása a jelek szerint a donbasszi oroszirtás továbbfolytatása mellett döntött.

Ma délelőtt a Bal-Rad lembergi “szeme és füle” arról tudósitott, hogy útnak indult a városból Donbasszba 200 bérgyilkos.
Bosszúszomjtól szenvedő, igazi vérszomjas kétszáz pribékről van szó. Arról a 80. légiszállítású brigádról, amely a luhanszki repülőtéren került anno összetűzésbe a dnyepropetrovszki deszantosokkal, akik végülis sűrű lövöldözés közben “szakitottak” a lembergiekkel. Azokat meg lerendezte a luhanszki milicia. Mindössze negyven körüli lembergi bérgyilkos élte túl a milicia ostromát. Közülük most huszonketten csatlakoztak a kétszáz fős különitményhez, és luhanszki élményeik megtorlása céljából visszatérnek Donbasszba – a félbehagy(at)ott művet bevégezni.
Donbasszban viszont – várják őket! Illő módon. Gyanúnk szerint ez a rovott múltú bűnbanda nem sok amerikai hadtápot fog fölemészteni!

http://balrad.wordpress.com/2014/09/27/vissza-donbasszba/

Véget ért a Kelet-2014 hadgyakorlat

Az Oroszországi Föderáció távol-keleti térségében hajtotta végre 5 napon keresztül az orosz haderő eddigi legnagyobb szabású, méreteiben a szovjet időket idéző hadgyakorlatát. A több mint 100 ezer főt, 1500 páncélost, 120 repülőgépet, 5000 egyéb haditechnikai eszközt, 70 hadihajót felvonultató gyakorlat célja az orosz haderő mobilitásának, védelmi és ellentámadási képességének próbája volt. A művelet során több, mint 10 ezer tonna hadianyagot szállítottak át és használtak fel, egyes egységek pedig legalább 6000 km távolságot küzdöttek le. A stratégiai hadgyakorlat érdekessége volt a Habarovszk és Vlagyivosztok közti autópálya egyik szakaszának szükségrepülőtérként való szolgálatba állítása, valamint a K-300P "Bástya" partvédelmi rakétarendszer hajómegsemmisítő képességeinek látványos bemutatása egy kiszuperált hadihajón.
http://www.hidfo.net/2014/09/27/veget-ert-kelet-2014-hadgyakorlat

Beregszászi üzenet

Nehéz ezt szépen megfogalmazni, de tagadni még rosszabb: a kárpátaljai magyarok évtizedekig másodrendűek voltak a határon túliak sorában.
Lehet lélekszámra, lobbierőre vagy valami véletlenre hivatkozni, de tény, a többi elszakított terület magyarsága jobbat és többet kapott az anyaországtól. Úgy, hogy Kárpátalja gazdasági helyzete mindig is rosszabb volt a többi magyarlakta területnél. De nemcsak pénzből, politikai elismerésből is kevesebb jutott arrafelé. A magyarországi politikusok – tisztesség a nem túl sok kivételnek – nem szerettek Munkács vagy Beregszász felé járni. Így volt ez a korábbi rendszerben is, ahol egyedül Grósz Károly ment el a Szovjetunió „tartományába”, de igazából kevesellték a kárpátaljai lehetőségeket 1990 után is. Erdély, Felvidék, Vajdaság, pláne Szlovénia és Horvátország az „dőzs” volt sokaknak.
Kérem, engedjenek meg egy személyes emléket: amikor Schmitt Pál magyar államfő pár éve Kárpátaljára látogatott, azt a budapesti média nem csekély része egyszerű propaganda turnénak nevezte. Pedig, aki ott volt az elnök mellett, láthatta, mit jelent egy ilyen gesztus a helybelieknek. Templomban, iskolában, egyszerű utcán. Pátoszosnak tűnhet újmagyar-sorozaton nevelkedve, de akkor tényleg idős emberek könnyeztek, hogy a magyar elnök ott van. Schmitt látogatása Magyarország szolidaritását, az együvé tartozást szimbolizálta. Úgy érezték, hogy az anyaország végre újra törődik velük.
Orbán Viktor tegnap Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján elmondta: Ukrajna tekintetében a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb Budapest számára. „Mi, magyarok ugyanis hisszük, hogy a nemzet különböző országokba szakított és vándorolt tagjai egyetlen test részeit képezik. Ha az egyik tag szenved, akkor vele együtt érez valamennyi, és azon dolgozik, hogy számára minél előbb gyógyulást szerezzen” – fogalmazott. „Én úgy látom, hogy a kárpátaljai magyarság mai élete egy néma népszavazás a béke mellett, ezért minden olyan intézkedést és kezdeményezést üdvözlünk, amely a kárpátaljai magyarság érdekeit szolgálja, és minden olyan szankciót ellenzünk, ami az önök életét még nehezebbé tenné” – jelentette ki.
A délkelet-ukrajnai valós és propagandaháború fényében, amikor a tengerentúlról mindenki Kijev támogatására biztat, ez nem kis lépés.
Félreértés ne essék, senki sem vitatja Moszkva „segítő” szerepét az ukrán válságban. Orosz „tanácsadóból” talán több is van a térségben, mint amerikaiból. A budapesti libbal pártok vezetői valamilyen értelmetlen nyugati életformát mentő harcban való részvételre biztatnak. Biztos, hogy volt és van probléma az ukrajnai demokrácia környékén, de biztos, hogy ez a mi problémánk? A globalizált internacionalizmus vonatkozik mindenkire Timbuktutól Koreáig, de a határon túli magyarokra nem?
Mert az a keserű igazság, hogy az új kijevi hatalom átverte a magyarokat. Ma még nem tudni, hogy mennyire. Az elnökválasztások előtt Petro Porosenko ígért fát is, fűt is, valódi nyelvhasználatot, kisebbségi jogokat. Aztán valahogy nem sikerült. Sőt, a Kárpátaljáról az ország lakossági arányaihoz képest messze magasabb számban érkezett behívó egy háborúba, amiben a kárpátaljai érdek versenyezik a már említett Timbuktuéval.
A helyi magyarok első számú pártja ennek ellenére újra az államfő mellé állt a hét végén. Brenzovics László elnök nem tagadta, hogy nehéz döntés a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsége számára a Porosenko-féle párttal való együttműködés, ám tekintettel a jelenlegi rendkívül súlyos ukrajnai helyzetre, és arra, hogy „a kárpátaljai magyarság az elmúlt közel száz évben nem alakítója, hanem elszenvedője volt sorsának”, ezt meg kellett lépni. Most Ukrajnában sorsdöntő idők járnak, ezért fontos, hogy a kárpátaljai magyarságnak legyen ráhatása saját helyzetének alakulására, ami legnagyobb mértékben a parlamenti képviselet révén érvényesíthető – mondta Brenzovics.
Újabb kompromisszum ez, hatékonysága kiderül. Azonban így vagy úgy, a magyar emberek érdeke Ukrajnában ma másképpen nehezen megvalósítható. Ez vonatkozik a beregszászi s a szegedi magyarra egyaránt. Ugyanis egyfelől Ukrajnán belül kell valós nemzeti önrendelkezési jogokat kiharcolni, békésen. Másfelől az anyaországnak nem érdeke, hogy egyik vagy másik fél mellé álljon Ukrajnában, és főleg nem haszna, hogy munkát jelentő gazdasági kapcsolatokat veszélyeztessen. S természetesen ott van a gáz kérdése is. Ne szépítsük, az unió nagyjai egyedül saját ellátásukban érdekeltek. Nem véletlen, hogy a számtalan Oroszország elleni szankciókból a gázipar valahogy mindig kimarad. Nem titok az sem, hogy Párizstól Berlinig köttetnek különalkuk. Nemcsak energetikában, hanem minden másban is. Persze Brüsszelben csinovnyikok lelkesen buzdítanak a szankcióháború folytatására, az uniós országok összetartására, amely van, akire vonatkozik, és van, akire nem. Kimaradjon a háborúból egy ágazat, kimaradjon valamelyik cég vagy vállalatcsoport? Franciaország például hosszan kínlódott azon, hogy Moszkva megkapja-e a két helikopterhordozó anyahajót. Egyszer úgy tűnt nem küldik el őket, aztán mégis, de nem időre, legutóbb felfüggesztették az egészet. Önök szerint ez lesz a végső döntés, Párizs semmibe vesz egy eurómilliárdos üzletet? Pillanatnyilag kevés a háború a világon, ahol el lehet passzolni ezeket a cirkálókat. S az amúgy is népszerűtlen Francois Hollande elnök éppen ezt a pillanatot választja, hogy belekössön a fegyvergyártókba?
Magyarország ezután ne egyeztessen Oroszországgal? Ez nem nemzeti érdek, hanem ostobaság.
Orbán Viktor mostani kárpátaljai látogatása egyértelmű üzenet volt mindenkinek: Magyarország megvédi a sajátjait.
(MH)
Bal-Rad komm: “…A délkelet-ukrajnai valós és propagandaháború fényében, amikor a tengerentúlról mindenki Kijev támogatására biztat, ez nem kis lépés…”
-Magunk is úgy véljük, hogy a Kárpátalja magyarsága védelme a mindenkori magyarországi kormányok kötelessége! Ezzel együtt pedig a KÁRPÁTUKRAJNA AUTONÓMIÁJA MELETTI kiállás! Ruszinostol, ukránostól, románostól, magyarostól, oroszostól, szlovákostól! Még akkor is, ha mindez nem tetszik a Gazdának! Amely Gazda már erősen ügyeskedik a a rakoncátlan “öleb” lecserélésén. Olyan “kutyusra”, amely nem akar belemarni a Gazdába!
A döbrögista hatalom hintapolitikájának egyszer s mindenkorra véget kell vetni. Egyelőre nem tudni, hogy Brenzovics Lászlóval mire jutott Döbrögink?!
Ám az immáron világossá vált, hogy tovább lavírozgatni a NATO – Eu – latorszövetség – Nyalókairály és az Oroszország – háromszögben nem lehetséges.
A jelenlegi magyar adminisztrációnak döntenie kell! Nyilvánvaló, hogy a Bal – Rad az orosz “kikötőt” javasolja a nyugati szelek által megtépázott bárkácskának!
Minden más választás azonnali elsüllyedés!

Donbassz Csernobil árnyékával is kénytelen küzdeni

Donbassz “fegyverszüneti” állapota afféle állóháborúvá változott át. Minden felé “fegyvernyugvás – de minden felé egyre hevesebb összecsapások vannak.
A donyecki repülőtér körüli harcok a hely stratégiai fontossága miatt külön érdekesek. A valcmanista horda tegnapi “kitörése” mindenképpen eredmény mind Donyeck, mind a népköztársasági erők számára. Hosszú idő óta ugyanis a ma reggelre virradó éjszakát a repülőtérről a latortüzérség támadásainak kitett kerületek viszonylagos nyugalomban töltötték. Volt egy – két “kilövés”, de ez csak jele annak, hogy a repülőtéren még mindig vannak banditák.
Gyjebalcsevoból kiindulva viszont a népköztársasági felkelők erőteljes tisztogató akciót inditottak.
a Kirovszk – Gorszk, és Popasznaja – Pervomajszk térségekben lévő valcmanista latorbandák felszámolására. Kirovszk – Gorszk között a szabadságharcosok a latrok készleteiből “megajándékozták” magukat nyolc darab “Katyusával”. A csomagban teljes lőszerjavadalom is találtatott. Meg nyolcvanegy briganti, akik zokszó nélkül megadták magukat.
Kamenyka és Granyitnoje között a latorhorda rendkivüli veszteségeket szenvedett. A népfelkelők “Grad” össztüzében legalább harminc kijevi BTR pusztult el, és egy seregnyi lator harapott a fűbe a váratlan égi áldástól. Arról nem szól a jelentés, hogy a tűzszünetet általában betartó milicia haragját itt mi váltotta ki?
Mariupoltól északi irányba Nyalókakirály latorhada vad erődítményépítési munkálatokat folytat. A városban és környékén feszült nyugalom honol.
Újdonság – de nem meglepő talán – hogy egyre – másra sugárszennyezett technikákra bukkannak a népköztársasági erők. A kijevi hatalombitorló hiénahorda hadvezetése szolgálatba állitotta ugyanis a csernobili zárolt állományt. Csakhogy erről a tényről “elfelejtették” értesíteni a beléjük ültetett személyzetet, akik viszont legalább egy hónapon keresztül “szívták” magukba Csernobil “áldását”! A népköztársasági erők mostanában már csak sugármérő berendezésekkel merik megközelíteni a zsákmányolt technikát, vagy a roncsokat. És nem győznek “keríteni”!
Újabb botrány van tehát kibontakozóban.



A milicia közben temet. Olyan valcmanista halottakat, akiket a latorhorda hátrahagyott. Tegnap Gyjebalcsevo egyik temetőjében hatvannyolc szeptember 18 – án meghalt megszállót temettek el.

http://balrad.wordpress.com/2014/09/27/donbassz-csernobil-arnyekaval-is-kenytelen-kuzdeni/

Hogy mennyire komolyan gondolja Nyalókakirály a donbasszi hóditást? Hát ime!
Sztyepan Poltorak a valcmanista Nemzeti Gárda parancsnoka büszkén jelentette, hogy 10 db. T-64 BV-1 – es tankkal IS gyarapodott latorhordája.
A kijevi udvar elszántságát Donbassz leigázására mi sem jellemzi jobban, hogy a csernobili technika mellett bedobja a “mélyvizbe” ezeket a tankokat is. Pedig ez komoly anyagi áldozatvállalás, hiszen már ezek “trópusiasítva” voltak. Ugyanis Kongóba szánták őket eladásra. Már félúton voltak az odesszai kikötő felé, hogy behajózzák őket a vásárlónak.
Poltorak egyúttal bejelentette, hogy ezek a szerzemények is mennek a zónába. (Szerintünk meg a lecsóba!)
http://balrad.wordpress.com/2014/09/27/nem-kongoba-donbasszba/