Az Európai Unió és Kanada annak
ellenére írta alá a CETA egyezményét, hogy Belgium egy régiója
elutasította azt, emellett tömeges ellentüntetések zajlottak
Ausztriában, Csehországban, Németországban, Franciaországban,
Lengyelországban és Spanyolországban. Az EU az európai lakosság akarata
ellenére kötötte meg ezt a szabadkereskedelmi megállapodást.
Egy cseh EP-képviselő, Jiri Mastalka
szerint ez igen rossz üzenetet közvetít Brüsszelből a tagállamok
lakossága felé. A politikus szerint maga a tárgyalási folyamat azt
mutatja, hogy az Európai Uniót bürokraták kis csoportja irányítja, akik
keresztülviszik a saját akaratukat, függetlenül attól, hogy mit gondol
erről ötszáz millió európai.
“A
tárgyalási folyamat megmutatta, hogy Brüsszelben a bürokraták a saját
titkos boszorkánykonyhájukban senki által nem várt, de mindenki által
elutasított meglepetéseket főznek ki.”
Mastalka emellett párhuzamot vont a CETA
és az EU alkotmánya közt, amit 2004-ben nem ratifikált minden
tagállam, ehelyett átvette a helyét a Lisszaboni Szerződés. Brüsszel
akkor ugyanazzal a módszerrel vitte keresztül akaratát, mint amit most,
a CETA esetében is láthattunk. Az uniós alkotmányt ugyanis
elutasították a franciák és a hollandok. A Lisszaboni Szerződést pedig
elutasították az írek, majd egy második népszavazáson mégis
megszavazták, miután Brüsszel rendkívüli jogosultságokat ígért nekik.
Mastalka szerint ugyanez mutatkozott meg a CETA esetében: Belgium egy
régiója elutasította a szerződést, majd mégis elfogadta, miután
Brüsszel külön megállapodást kötött velük az emberek háta mögött.
A képviselő elmondása szerint, bár az
egyezmény addig nem lép életbe, míg az Európai Parlament jóvá nem
hagyja, az Európai Parlamentnek a gyakorlatban nincs beleszólása ebbe,
hiszen nem tudja nyomon követni a tárgyalási folyamatot.
Az EP-képviselő arra is felhívta a
figyelmet, hogy nem csak a választópolgárok által közvetlen
megválasztott képviselők nem vehettek részt a tárgyalási folyamatban,
de nem engedték a tárgyalások közelébe a szakszervezeteket, és a médiát
sem. A multinacionális cégek azonban részt vettek a tárgyalásokon.