Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2015. április 21., kedd
T–14 Armata
Az orosz Honvédelemi Minisztérium közzétette az első hivatalos képet hadserege legújabb harckocsijáról, a T–14 Armatáról, írja a Moscow Times. Az oroszok már 15 éve fejlesztik a szupertankot, amit egyébként május 9-én, a Győzelem napján mutatnak majd be hivatalosan. A T–14 Armata bizonyára a moszkvai felvonulás egyik legjobban várt szereplője lesz majd a náci Németország felett aratott győzelem hetvenedik évfordulóján.
Zaharcsenko: Ukrajna csatlakozhatna a DNK-hoz
Alexander
Zaharcsenko, az Ukrajnából tavaly nyáron kiváló Donyecki Népi
Köztársaság elnöke a Lifenews-nak adott interjúban kijelentette, hogy a
testvéri ukrán megyék csatlakozhatnak az újonnan alakuló
köztársasághoz, ha változást akarnak. Zaharcsenko szerint Harkov,
Zaporozyje, Lvov, Odessza és Kijev is a népi köztársaság része lehetne.
Elmondása
szerint nekik ugyanaz a céljuk, mint a Majdan-téri tüntetők nagy
részének: egy korrupció és oligarchák nélküli államot akarnak, amit a
saját kezükkel építenek fel. A politikus hangsúlyozta; a kettő közt
mindössze annyi a különbség, hogy a majdan-téri tüntetők hiába
kiabáltak, hogy Ukrajnának harcolnia kell a korrupció ellen, de semmi
nem változott – az oligarchák maradtak, Kijevben pedig tovább dúl a
korrupció. Ők viszont magukhoz vették az irányítást, és a milícia saját
kezűleg építi fel az új országot.
Zaharcsenko
azt is kifejezésre juttatta, hogy a Donyecki Népi Köztársaság
biztonságos hely minden politikai menekült számára, akit az ukrán
hatóságok ellenzékisége miatt elüldöznek. Elmondása szerint aktívan
zajlik az infrastruktúra helyreállítása, amiből mindenki kiveheti a
részét, azt követően pedig készen állnak arra, hogy az új ország
föderális alapon Ukrajna függetlenedni vágyó megyéit is magába
foglalja.
https://hidfo2015.wordpress.com/
Mégis szükség van a média szakosokra
Az
Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára
bejelentette, hogy a jövőben is megmarad a nemzetközi tanulmányok és
kommunikáció szak. Palkovics László szerint a Magyar Rektori Konferencia
a szakok eltörlése helyett strukturális átalakításra fog javaslatot
tenni. Bizonyos körökben a felsőoktatás átalakítása komoly aggodalmakat
vetett fel annak kapcsán, hogy a kormány gyakorlatilag megszüntetné a
diplomataképzést, – ami értelemszerűen nem fog megtörténni, a kormány
ehelyett az elitképzés átalakításában érdekelt. Ez a gyakorlatban a
forráselosztás átrendezését és személycseréket jelent azokban a
felsőoktatási intézményekben, melyek a hazai diplomatagárda keménymagját
adják.
A
változás mégis leginkább a média szakosokat érinti, tekintve, hogy a
felsőoktatási intézmények kommunikáció- és médiatudomány téren továbbra
is tömegével osztják a gyakorlatban haszontalanná váló diplomákat. A
humánerőforrás elosztását végző szerv feladata értelemszerűen, hogy
azokat a szakokat helyezze előtérbe, melyekre tényleges igény van.
A hazai
médiában tapasztalható felfordulás mindenkit érint; média szakon
frissen végzett fiatalok gyakran a képzés költségeit megfizetve
szembesülnek azzal, hogy munkájukra nincs igény, hiába az álláshirdetés,
ha már a leveleikre sem válaszolnak. A fővonalú sajtóban évek óta
népvándorlás szerű átrendeződés zajlik. Viharszerű állapotok vannak,
amiben frissen végzett újságíróként ismeretség nélkül lehetetlen
elhelyezkedni. Tény, hogy túlképzés van, a gyakorlatban nem minden média
szakosra van szükség. Az elhelyezkedés pedig elsősorban nem anyagi,
hanem személyi kérdés; van megfelelő ismeretség, vagy nincs. Az új
munkakör betöltése is eleve a személyi kapcsolat meglétét feltételezi, a
társadalmi mobilitás pedig ma is középkori szinten van; elit és tömeg
közt nem gyakran van átjárás.
https://hidfo2015.wordpress.com/
20 év börtön a tüntetők elleni agresszív fellépés miatt
Az
egyiptomi legfelsőbb bíróság kedden 20 évi szabadságvesztésre ítélte
Mohamed Murszit és 12 másik személyt, akiket azzal vádoltak, hogy a
kormányzásuk idején kezdődő tüntetések alatt részt vettek a tüntetők
tömeges letartóztatásában és kínvallatást alkalmaztak az ott elfogott
civilekkel szemben.
Mohamed
Murszi az “Arab Tavasz” művelet egyiptomi állomásának részeként
Washington támogatásával, a Facebook-on keresztül szervezett zavargások
utáni választásokon jutott hatalomra. Megválasztását követően első
gazdasági intézkedése volt a tárgyalások megkezdése az IMF-hitel
felvételéről. Bár az egyiptomi lakosság pártja muszlim külsőségei miatt
kezdetben támogatta az új államfőt, a látványos nyugatbarát politika
miatt már regnálása első évében tömeges tüntetések kezdődtek. Az
amerikai közreműködéssel, Egyiptom “első demokratikusan választott
elnökeként” hatalomra jutott Murszi tömegbe lövetéssel és
megfélemlítéssel próbálta csírájában elfojtani a nyugati hitelek
felvétele miatt dühödt tömegek demonstrációit.
2013
július 1-jén Abdel Fattah El-Szisszi altábornagy 48 órás ultimátumot
adott a kormánynak, hogy teljesítse a tüntetők követeléseit, ellenkező
esetre a hadsereg fellépését helyezte kilátásba. Két nap múlva a
hadsereg beavatkozott és letartóztatták Murszit, bejelentették
elnökségének végét és az alkotmány felfüggesztését. A volt államfőt most
tüntetők ellen elkövetett gyilkosságok és kínvallatások miatt ítélték
20 évi szabadságvesztésre.
https://hidfo2015.wordpress.com/
A nem-megfigyelt társadalom: anti-arcok, ruhák és egyéb kütyük Nagytestvér ellen
Egy egész iparág épült arra, hogy megvédje adatainkat.
Adam Harvey dizájner tavaly tavasszal új kollekciót mutatott be a 2015 Future Everything
(minden, ami jövő) fesztiválon az angliai Manchesterben. Ahelyett
azonban, hogy kompozícióival megpróbálta volna kiemelni a nézők szeme
színét, ennek éppen az ellenkezőjét próbálta elérni. Olyan módszereket
mutatott be, amelyekkel az emberi arcot egy anti-arccá lehet alakítani,
mégpedig olyanná, amit a kamerák, különösen a tér- és egyéb
figyelőkamerák nem szeretnek, sőt, azt sem képesek megállapítani róla,
hogy egy arccal van dolguk.
Harvey csupán egy a növekvő számú dizájnerek között, akik számára a privát szféra védelme az elsőszámú szempont a tervezésnél.
Harvey
olyan használható és esztétikus stílusokat akar létrehozni, amelyek
képesek megvédeni a magánembereket Nagytestvér tolakodó szemétől és
persze kezétől.
Harvey ötletei, mint például a DNS vizsgálatot becsapó módszer, számos kezdeményezést indítottak már el, a drón-elterelő ruhák és a jelárnyékoló telefonzseb pedig már kaphatók online boltjában.
A CV
Dazzle frizurák és sminkötletek pedig olyan módon árnyékolják a
szemeket és az arcot, illetve alakítanak aszimmetrikus hatásokat, hogy
ezzel megzavarják az arcfelismerő algoritmusokat, amelyek az arc
alapvető jellemzőinek vizsgálatával, a hiányzó adatokat kipótolva, de
minden alkalommal az arc alapvető és természetes szimmetriáját véve
alapul, próbálják megállapítani az adott egyén személyazonosságát. A
projekt bebizonyította, hogy egy technikásan kisminkelt „anti-arc”
nemcsak arra képes, hogy elrejtse az illető személyazonosságát az
arcfelismerő szoftverek elől (legyen az az FBI vagy a Facebook
fejlesztése), de még azt is elérik, hogy a szoftver abban se legyen
biztos, hogy egyáltalán egy arccal van dolga.
Több nagy cég is lát fantáziát a dologban. Az antivírus szoftveréről ismert AVG például olyan szemüveget fejlesztett,
amely beépített infravörös lámpák segítségével zajt kelt az orr és a
szemek körül, a fényvisszaverő retro-keret pedig megzavarja a
fényképezőgépek vakuját, így az arcfelismerő programok nem képesek
megállapítani a viselő személyazonosságát.
Bizonyára
mindenki hallott a Facebook által kifejlesztett arcfelismerő
szoftverről, ami majdnem annyira hatékony, mint az ember. A Deepface-t
eredetileg nem publikus használatra szánták. Mivel Több EU-s országból
érkezett jelzés a program miatt, majd az európai facebookozókat
kiszolgáló Írország adatvédelmi biztosának vizsgálata után
a Facebook úgy döntött, hogy kontinensünkön kikapcsolja azt a funkciót,
amely a korábbi, manuális megjelölésekből épített adatbázis
segítségével automatikusan beazonosította a fotókon szereplő
felhasználókat.
Holmes Wilson, a Fight for the Future
(harc a jövőért) nonprofit szervezet munkatársa, amelynek célja az
online adatok és szabadság védelme, az adatok és a magánszféra más
jellegű megsértése miatt aggódik.
„Szerintem a legtöbb helyzetben kevésbé valószínű, hogy a való világból származó képek gyűjtésével kövessenek figyelemmel valakit, például a térfigyelő kamerák által rögzített képek segítségével,” mondja.
Wilson
azt tanácsolja azoknak, akik számára fontos az adatvédelem, hogy inkább
arra figyeljenek, hogy az általuk használt kütyük milyen információkat
szolgáltatnak harmadik felek számára.
„A megfigyelés ellen üzeneteink védelmével lehet a legegyszerűbben védekezni. Az elsőszámú problémát pedig a telefonok jelentik… és nem csak a mobilok.”
Egy
biztos, egyre több, főleg a technológiában jártas embert foglalkoztat
az adatvédelem, akik számára folyamatos kérdés, hogy ezt miként tehetik
meg a leghatékonyabban. Az üzeneteik titkosításával vagy a telefonjuk
kikapcsolásával. Már amelyiket ki lehet.
Forrás: alternet.orghttp://idokjelei.hu/2015/05/a-nem-megfigyelt-tarsadalom-anti-arcok-ruhak-es-egyeb-kutyuk-nagytestver-ellen/
Rogozin: ha a lazac beszélni tudna
“Ha a lazac beszélni tudna, elmondaná a norvégoknak, miért volt hiba csatlakozni az oroszellenes szankciókhoz.”
Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes ezzel kommentálta saját
Facebook-profilján, hogy a norvég haltermékek is behozatali tilalom
alá esnek Oroszországban.
Rogozin
szombaton Svalbardra (Spitzbergák) érkezett, ahol személyesen nyitotta
meg az Északi Sark 2015 nevű orosz kutatóállomást. A nyitóceremónián
részt vett Alekszej Uljukajev gazdasági fejlesztési miniszter, és
Szergej Donszkoj, a természeti erőforrások minisztere is. Rogozin
személyes részvétele az új kutatóállomás megnyitóján annyira
felháborította a norvég kormányt, hogy magyarázatot követeltek az orosz
külügyminisztériumtól (a KM egyébként abszurdnak nevezte a norvég
kormány felháborodását).
Norvégia
számára amiatt kínos Rogozin látogatása, mert az orosz
miniszterelnök-helyettesre beutazási tilalmat vetettek ki a nyugati
országok, a norvég kormány pedig támogatja az oroszellenes szankciókat.
Norvégia – miközben a nyilvános diplomácia szintjén igyekszik jó
kapcsolatot ápolni Moszkvával – a nyugati tömb támogatásával akarná
kiszorítani az orosz jelenlétet a két ország közti határterületről. Nem
mellesleg Norvégia Európa második legnagyobb földgáz-kitermelője, az
orosz gáz kiiktatása esetén abszolút monopolhelyzetben lennének az
európai gázpiacon (emiatt támogatnak mindenféle, alternatív energiát
népszerűsítő pártot és civil szervezetet az Európai Unió területén, mint
az LMP és holdudvara).
A
Spitzbergák nevű szigetcsoport Oroszország és Norvégia tengeri
területeinek határán található, a térségre az északi sarkra vonatkozó
szabályozás van érvényben, tehát több mint 50 országnak lenne egyenlő
joga a terület természeti kincseinek kutatására. Elhelyezkedése miatt
azonban csak a két ország gazdasági jelenléte elfogadott, Norvégia pedig
könnyen tartható a nyugati érdekszférában, ameddig a kormány remélni
tudja, hogy nyugati segítséggel egyeduralkodók lehetnének a térségben.
Rogozin látogatása értelemszerűen jelzés értékű, Szergej Sojgu orosz
védelmi miniszter hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy készen állnak
katonai erővel is megvédeni az északi sarkon Oroszország felségvizeit.
Oroszország behozatali tilalmat vetett ki a norvég haltermékekre, ami
komoly bevételkiesést jelent a norvég gazdaságnak.
https://hidfo2015.wordpress.com/
Totális pénzügyi-gazdasági összeomlás (veszélye) 2015-16-ban
Úgy hírlik, a globalisták már nem fognak tovább várni, ha sikerül nekik világháborút csinálni, ha nem, 2015-16 folyamán be fogják dönteni a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszert, hogy aztán színre léphessen a „globális új világ“, az NWO. Egy nagyon ravasz terv van megvalósulóban, amely – ha sikerül nekik kivitelezni – csödbe fogja vinni az összes globális nagybankot. Továbbá az Európai unió, az Európai Központi Bank, az Egyesült Államok, az Amerikai Központi Bank (a FED), a NATO, a Nemzetközi Valutaalap, az euró, az amerikai dollár pár éven belül mind-mind történelemmé válhat, amennyiben a terv sikerül. A tömegek össze lesznek zavarodva, nem fogják érteni a hatalmas változások okát, meg lesznek rémülve, és egy „megmentöre“ fognak vágyni, melyet meg is fognak kapni magának az Antikrisztusnak a személyében ...
Mint ahogy a redefininggod.com írja:
NWO Schedule of Implementation
A terv kivitelezése 2015 elsö felében azzal fog kezdödni, hogy az Amerikai Központi Bank (a FED) szándékosan egy „durva hibát“ fog elkövetni a monetáris politikában. Ez a „hiba“ várhatóan egy hirtelen bekövetkezett, túlzott alapkamatemelés lesz, amely aztán destabilizálja a bankrendszert, s újabb pénzügyi válságot idéz elö, a 2008-ashoz hasonlót...
A pénzügyi sajtóban már kezdenek is megjelenni az erröl szóló hírek:
Bill Dudley az amerikai FED-böl bár tisztában van egy globális „likviditás-vihar“ eshetöségével, mégis 3.5 százalékos alapkamatot jelez elöre
(Fed's Bill Dudley is alert to global liquidity storm, yet signals 3.5pc rates) http://www.telegraph.co.uk/finance/economics/11550833/Feds-Bill-Dudley-is-alert-
Ah! A bankárok játszák a hülyét, holott nagyon jól tudják, ez mit fog okozni... Korábban 2013-ban, amikor egy hasonló összeomlasztásos kísérlet el lett halasztva, ezt kvázi el is ismerték.
A Kim Dzsong Un fergeteges színészi alakítása c. 2013-as írásban korábban én is idéztem az alábbi index.hu cikkböl:
Ez hozhatja el a következő összeomlást
"A fejlett országok adósságállománya akkorára nőtt, hogy egy 3 százalékos kamatemelkedés az Egyesült Államoknak ezermilliárd dollárjába (a teljes gazdaság 8 százalékába), Japánnak pedig a GDP közel negyven százalékába kerülne. ...
Ilyen sokkot egyik ország bankrendszere sem viselne el."
Hova is akarják most emelni az alapkamatot? A jelenlegi 0.25 százalékról folyamatosan fel 3.5 százalékra! Ez elöbb-utóbb banki összeomlásokat fog okozni, s ebben a kritikus helyzetben fog beindulni a „grandiózus“ terv második része: színre fognak lépni a „megmentök“. De mielött részletezném, kik is lesznek ezek a „megmentök“, pár sor arról, milyen is lesz az NWO a globalisták elképzelései szerint.
Az NWO-ban egyetlenegy világkormány lesz, világhadsereggel, világgazdasági minisztériummal PLUSSZ számtalan kis földrajzi egység, nevezhetjük öket régióknak is, melyek viszont túl kicsik lesznek ahhoz, hogy a világkormánnyal szemben bármilyen jelentös befolyással rendelkezzenek. A nagy birodalmak mint az Egyesült Államok és az Európai unió le lesznek bontva. Az USA tagállamai és az EU tagállamai pedig át lesznek alakítva ilyen régiókká. „Magyarország“ is a globális világcsászárság egyik régiójává fog válni. Na most, hogyan lehet ilyen helyzetben bolonddá tenni, csöbe húzni - például itt az EU-ban – az egyre globalizáció ellenesebb néptömegeket, hogy ezt mégis elfogadják?
Úgy, hogy felfuttatják Európa szerte az ún. „Európai unió ellenes“, „euro-szkeptikus“ álnemzeti pártokat. Mivel már most egyre nagyobb az elégedetlenség az EU-ban a pénzügyi-gazdasági megszorítások miatt, a totális banki összeomlás után pedig a tömegek „örjöngeni“ fognak, ezen álnemzeti, „euro-szkeptikus“ pártok felfuttatása nem lesz nehéz, többen közülük már most nagyon népszerüek. A banki összeomlások és az EU lebontása után ezek a pártok kulcsszerepet fognak kapni, s látszólag vissza fogják állítani a „nemzetállamok szuverenitását“. A „nemzetállamok visszaállítása“ lesz a mézesmadzag. De csak addig fogják fenntartani ezt a látszatot, ameddig valamikor a jövöben nem lép színre a világkormány! Ekkor az összes ilyen álnemzeti bábu alá fogja rendelni a régióját (nemzetállamocskáját) a nagyhatalmú világkormánynak. A banki összeomlások után katasztrofális lesz a szociális helyzet, tönkrement vállalkozások tömkelege, hatalmas munkanélküliség, éhezés fogja jellemezni a társadalmakat, úgyhogy lényegében akárki is jelenik meg „globális megmentöként“, a tömegeknek nem lesz kifogásuk, az ellen se, ha a megválasztott álnemzeti bábuk szép csendben elkezdik integrálni a régiójukat a globális világhatalomba. És kész, ennyi, viva NWO!
Ez lesz valószínüleg az utolsó nagy megtévesztés.
Kik tehát ezek az álnemzeti pártok, és mik a jellemzöik? A redefininggod.com cikke szerint négy fö jellemzöjük van:
1. „Konzervatívak“
2. „Erösen jobboldaliak“
3. „Populisták-nacionalisták“ (álnacionalisták)
4. „Euro-szkeptikusak“
Némelyek baráti kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal.
Franciaországban ez a Le Pen mozgalom, melynek jelenkori irányítója, Marie Le Pen, már most a legnépszerübb francia politikus.
Nagy-Britaniában a Nigel Farage által vezetett Brit Függetlenségi Párt. A párt várhatóan rendkívül sikeres lesz a következö parlamenti választásokon.
Olaszországban a Beppe Grillo vezette euro-szkeptikus „Öt csillag mozgalom“, amely már most nagyon népszerü.
Görögországban a jelenlegi védelmi miniszter, Panos Kammenos által vezetett „Független görögök“ mozgalom
Itt Szlovákiában a parlament korábbi elnöke, Richard Sulík által vezetett SAS párt
Magyarországon a Jobbik-ra illenek rá a fent felsorolt tulajdonságok. A Jobbik fogja várhatóan megnyerni a következö (elörehozott) parlamenti választásokat.
Nigel Farage, a Brit Függetlenségi Párt elnöke Panos Kammenossal a "Független görögök" mozgalom vezetöjével
Farage Richard Sulíkkal (balról), a szlovák SAS párt elnökével, és Petr Machal, az "euro-szkeptikus" Cseh Szabadságpárt elnökével. Richard Sulík korábban a szlovák parlament elnöke volt.
A Le Pen ringyó, aki nemrég fegyelmi eljárást indított a saját apja ellen, és azt is eltürte, hogy a globalisták felgyújtsák az apja házát, mert az öreg Le Pen "nem túl rugalmas" a globalista célkitüzéseket illetöen.
Le Pen kontra Le Pen: egy családi leszámolás története
http://www.atv.hu/kulfold/2015...-tortenete
"Fegyelmi eljárást kezdeményezett apja ellen Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali párt, a Front National (FN) vezetője"
...
"A közelmúltban, mintha csak a lányát akarná bosszantani és megakadályozni abban a fordulatban, amellyel Marine Le Pen jelentősen konszolidálta a Front Nationalt
(értsd: globalista árulóvá tette a Front Nationalt)
2015. január 26:
Megsebesült (az idösebb) Le Pen, amikor tüz ütött ki a házában
(Former French National Front leader Jean-Marie Le Pen injured in house fire)
http://rt.com/news/226327-lepe...ouse-fire/
A Le Pen ringyó amint a halálbüntetés visszaállítását próbálja kieszközölni a teljesen megrendezett, hamis zászlós párizsi merényletek kapcsán:
2015. jan. 8:
Le Pen a halálbüntetés visszaállítását követeli a párizsi merényletek miatt
(Paris shooting: French far-right leader Le Pen calls for death penalty)
http://rt.com/news/220871-lepe...-shooting/
S nemkülönben kicsoda is követeli még ugyanezt? Vona Gáborka a Jobbikból!
2015. jan. 9:
https://kuruc.info/r/2/137999/
"A terrorizmus bevándorolt Európába" - fogalmazott Vona Gábor.
...
Pártja ott javasolná ... a halálbüntetés visszaállítását, mely vonatkozna a terrorista gyilkosokra is.
Tessék megfigyelni, hogy mindketten szinte ugyanazon a napon tették ugyanazokat a kijelentéseket! Jaj, csak nemhogy valami "láthatatlan kéz", illuminátus láthatatlan koordináció van a háttérben ... annyira "meg vagyok lepödve"
Az Egyesült Államokban pedig a Ron Paul szenátor által vezetett, a Republikánus Párton belül müködö libertariánus mozgalom lesz felfuttatva az összeomlás után. Ron Paul szenátor és a fia, Rand Paul feladata lesz az amerikai jegybank (a FED) felszámolása, az Egyesült Államok világpolitikai befolyásának minimumra csökkentése, s valószínüleg az USA mint szövetségi állam megszüntetése is.
A BRICS tagállamok már most teljesen az NWO irányítása alatt állnak, s lényegében már csak a „parancsra“ várnak, hogy olvadjanak bele az „új rendszerbe“, melynek amúgyis a motorját fogják képezni, lévén az oroszok és a kínaiak katonai fölénybe kerültek az USA-val és az EU-val szemben.
Az EU lebontása várhatóan Görögországban fog elkezdödni, valószínüleg már idén nyáron. A kvázi „hasznos idiótáknak“ használt Sziriza vezetök kezdenek rájönni, hogy átverték öket, mivel nem tudják az EU-t belekényszeríteni semmilyen adósságcsökkentö engedményekbe, s bent tartani ezáltal Görögországot az eurozónában, lévén a háttérhatalom legfelsöbb köreinek magának az EU-nak a szétrobbantása lett a célja. Merkel azért mutat a görögökkel szemben olyan merev magatartást, mert az EU szétzilálására fogja felhasználni Görögországot.
Jelen pillanatban a Sziriza fühöz-fához kapkod, már a nyugdíjalapokat is nyúlja le, hogy elkerülje a csödöt. De amikor mégis bekövetkezik a „nagy durranás“ (az államcsöd), s hatalmassá válik az elégedetlenség a lakosság körében, ez valószínüleg szét fogja szakítani magát a Sziriza pártot is, s ekkor fog színre lépni „megmentöként“ az álnemzeti, Pannos Kamenos által vezetett Független görögök mozgalom, a szétrobbant Sziriza egyes „lázadó“ elemenseivel karöltve, s be fogják jelenteni Görögország kilépését az Európai unióból, s látszólag helyre fogják állítani az ország „függetlenségét“. Valószínüleg pénzügyi segítséget fognak kapni a BRICS banktól, hogy Görögország ne süllyedjen totális káoszba, s fennmaradjon „régióként“, amíg a világkormány nem lép színre.
Hogy változóban vannak az idök, annak eléggé egyértelmü jele az is, hogy Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének sajtótájékoztatóján, az elnök elé az asztalra ugrott, majd konfettit szórt a fejére a Femen mozgalom egyik felbérelt képviselöje:
Hihetetlen, mi mindenre használhatók fel ezek az NWO-s leszboszik, kik nem is oly rég még orosz ortodox templomokban szoktak félmeztelenre vetközni az oltár elött, hogy botrányokat okozzanak. A nemrégi frankfurti zavargásokat az Európai Központi Bank új székháza elött is a háttérhatalom szervezte.
2015. március 18: Csatatérré változott Frankfurt belvárosa
http://index.hu/kulfold/2015/03/18/osszecsapasok_frankfurtban_ecb/
Végül hadd ismételjem el még egyszer, hogy el ne felejtse senki: a gonosz fog fellépni megmentöként, nem szabad bedölni semminek.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=156:osszeomlas&catid=15:egyeb&Itemid=51
Az amerikai flotta is aggódik a jemeni demokráciáért
Az
Egyesült Államok haditengerészete egy repülőgép-hordozót és egy
rombolót küld Jemen partjaihoz, válaszként arra, hogy Irán bejelentette,
egy kilenc hajóból álló flottát indít a területre. A USS Theodore
Roosevelt és USS Normandy csatlakozott ahhoz az amerikai hadiflottához,
ami már eleve a térségben tartózkodott, és az Arab-tengeren, az
Ádeni-öbölben, a Báb el Mandeb szorosban és a Vörös-tengeren vett részt
különböző missziókban.
Az
amerikaiak feltételezik, hogy az iráni flotta fegyvert szállít a jemeni
síita felkelőknek, akikről az USA és Szaúd-Arábia is állítja, hogy
Irán régóta fegyverzi őket. Teherán tagadja a vádakat, ugyanakkor az
ENSZ BT kedden elfogadott egy határozatot, ami megtiltja a húszi
felkelőknek történő fegyvereladást.
Szaúd-Arábia
a jemeni konfliktus kezdete óta azzal vádolja Iránt, hogy fegyverzi a
felkelőket. Mielőtt a szaúdi katonai beavatkozás megkezdődött, Egyiptom
és Szaúd-Arábia emiatt tengeri blokád alá vette a jemeni kikötőket, a
jemeni partok mentén így egy több ország részvételével zajló konfliktus
is kibontakozhat. Ugyanakkor az ENSZ BT semelyik tagja nem élt
vétójogával az embargó megszavazásakor, Irán nem kap nyilvános
nemzetközi támogatást a felkelők támogatására.
https://hidfo2015.wordpress.com/
Az amerikai vállalati kormány április 17-én csődbe ment, amit nem hajlandó elismerni
Az
Egyesült Államok Köztársaságán belüli Washington D.C. enklávé
székhelyű Egyesült Államok Vállalat elmulasztotta a március 31-i
fizetést, és április 17-ig kapott határidőt, hogy teljesítse, de erre
képtelen volt, kínai kormány és CIA források szerint. Ezen okból az
amerikai vállalati kormány csődbe ment a források szerint. Ugyanakkor a
srácok Washingtonban nem tervezik, hogy csendben távoznak, és még
mindig a túlélésért harcolnak.
Mindezt megerősítik a vállalati propaganda és kormányzati híradások szerte a világon, melyek az április 16-18-i washingtoni IMF/Világbank találkozókról szólnak. A nyilvánosság számára a hírek nem utalnak a csőd szóra, hanem olyan dolgokat mondanak, hogy a G20 országok közül 20-ból 19 dühös, mert az Egyesült Államok nem adja fel vétójogát a Világbankban és az IMF-ben. Más szóval az amerikai kormányt a 20 legfelső gazdaság 19 vezetője nyilvánosan elutasította.
A jelenlegi amerikai helyzet egy édesanyám által mesélt régi viccre emlékeztet egy nőről, aki egy katonai parádét néz, és közben büszkén kiáltja: "Nézzék, a fiam az egyetlen, aki lépésben menetel."
A felszín alatt is van egy csomó filmszerű ravasz fortély, melyek nagy címletű kötvényekkel, személyazonosság lopással, gyilkossággal és titkos tárgyalásokkal vannak összefüggésben, ahogy a különböző szereplők ügyeskednek a pozíciókért a kialakuló új pénzügyi rendszerben.
Egy sor új találkozó ért véget a múlt héten a Fehér Sárkány Társaság és a kínai kommunista kormány képviselői között egy alap megállapodással, hogy Kína kap egy 20 százalékos szavazati arányt az új rendszerben, és hogy nem törekszik világuralomra. Volt egyéb más dolog is, amit megvitattak, melyeket biztonsági okokból még nem lehet nyilvánosságra hozni, ami egy tervet takar, hogy komoly segítséget nyújtsanak az emberiség túlnyomó többsége számára.
Szintén voltak tárgyalások a FST és az iráni, kínai, japán és koreai királyi család képviselői között. A történelmi arany valódi örökösei minden esetben elmondták a FST-nak, hogy számos rokonukat gyilkolták meg, és ők is féltik az életüket. Több esetben fogták el az összeesküvés tagjait, akik az eredeti koreai, perzsa, kínai stb. uralkodóknak próbálták kiadni magukat, japán katonai hírszerzési, és más források szerint. A japán császár egyik képviselőjét, Akihiko Yamaguchit, akit jogtalanul tartóztattak le Chiassoban, Olaszországban, és akitől több milliárd dollár értékű kötvényt loptak el, szintén elmondta egyszer e sorok írójának, hogy legalább négy különböző embert kaptak el, akik megpróbálták őt imitálni a pénzügyi intézményekben.
A történet, amit ezek a különböző források elmondanak, hogy kazár gengszterek szereztek meg jogokat a különböző királyi családoktól szerte a világon, hogy használják az aranyukat, hogy azzal támogatást biztosítsanak hatalmas névértékű pénzügyi eszközökhöz. Mint már korábbi hírlevelünkben említettük, Lord Blackheath az angol felsőházban részletesen beszámolt egy ilyen ügyről még 2012-ben. Azok kedvéért, akik nem látták a tanúvallomását, alább megtekinthető róla egy 11 perces felvétel.
Videó: https://youtu.be/eL5hqvTWkYg
Amiről Lord Blackheath beszél, az 700 tonna arany használata, mely egy indokínai király tulajdonában volt, hogy fabrikáljanak 750.000 tonna értékű arany fedezetű tanúsítványt, mely segítségével létrehoztak 15 trillió dollárt, melyet arra használtak, hogy kisegítsék a Federal Reserve Board-ot a 2008-as Lehmann válság után.
Most más uralkodók lépnek elő azon papír tanúsítványaikkal, melyek elméletileg dollár trilliókat érnek, és amelyeket ugyanaz a kazár, vagy Federal Reserve Board szélhámos adott nekik, akit Lord Blackheath említ.
A perzsa/iráni királyi trónörökös azt állítja, hogy 45 trillió dollár értékű ilyen kötvénnyel rendelkezik. Ezen trónörökös testvérei közül kettőt, a szüleit és sok más rokonát ölték meg a kazárok, nehogy bármelyikük beváltsa a kötvényeket, vagy követelje a dinasztikus arany jogait, hogy aláírják ezeket a kötvényeket, állítja a perzsa uralkodó.
Ráadásul egy mandzsúriai/koreai/kínai királyi család részletes igazoló okiratot mutatott be, hogy átadták az amerikaiaknak az aranyukat a 2. Vilgháború előtt és alatt azon ígéretért cserébe, hogy azt egy koreai, mandzsúriai és kínai föderáció létrehozásához fogják felhasználni. Ehelyett az aranyat a háborút követő Marshall-terv finanszírozására használták, amely újjáépítette Európát és Japánt, de mindenki mást kihagytak belőle.
Másként fogalmazva az USA és Európa háború utáni fellendülését azzal az arannyal finanszírozták, melyet csalással szereztek az ősi, többnyire nem európai királyi családoktól. Ezek a családok most visszakérik az aranyukat, és ennek az aranynak a visszaadása volt a hiba, amely az amerikai vállalati kormány áprils 17-i csődjéhez vezetett. Az európai uralkodók a maguk részéről egy kompromisszumot kötöttek kollégáikkal a világ többi részén, és ezért egyezett bele Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Svájc stb., hogy figyelmen kívül hagyják az amerikai vállalati kormány kifogásait, és csatlakoznak a kínaiak által javasolt Ázsiai Infrastruktúrális Befektetési Bankhoz.
Szintén nyilvánosan erősítette meg Christine Lagarde, az IMF vezetője, hogy nagy pénzeket készülnek kibocsátani. A következőket mondta a múlt heti IMF találkozón Washingtonban:
"Az Ázsiai Infrastruktúrális Befektetési Bank... az új srác a blokkban, mely ténylegesen reagál a hatalmas igényre, ami az infrastrukturális finanszírozás. Az emberek nem milliárdokról, hanem trilliárdokról beszélnek, mely az infrastruktúra finanszírozásához szükséges Ázsiában.
Tehát ha ez az intézmény itt van, hogy létfontosságú szükségleteket finanszírozzon, meg fogja tolni a növekedést... és együtt tudunk működni. Ha együtt tudunk működni, az nagyszerű hír. Mi magunk is nagyon támogatjuk ezt a lehetőséget, és boldogan működünk együtt és hasznos módon hozzá fogunk járulni az új intézményhez."
Más szóval, nyáladzik a szája az IMF azon kilátásaira, hogy megkapja annak a néhány "trilliónak" egy bizonyos részét, melynek felszabadításáról szó van. Jim Yong Kim a Világbank vezetője szintén nyáladzott a Világbank kilátásait illetően, hogy az intézmény csatlakozhat a várható új intézkedéshez, amikor ezek a trilliók visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz.
Mindezzel a háttérben meg tudjuk érteni, hogy miért volt annyira sok radikális tevékenység az Egyesült Államokban a közelmúltban. Az egyik ilyen történet a NORAD katonai vezetése által meghirdetett terv volt, hogy indítsák újra a leállított Cheyenne katonai bázist a Sziklás-hegység alatt, hogy felkészüljenek "egy elektromágneses impulzus támadásra."
dailymail.co.uk
Az a tény, hogy nyilvánosan bejelentették, hogy újra megnyitják ezt a bázist megerősíti, hogy a Denver, Kolorádó, Washington D.C. közelében és másutt épült újabb földalatti bázisokat a fehér kalaposok elfoglalták, és kivonták az összeesküvés irányítása alól.
Napvilágot látott egy sor találgatás, hogy az amerikai katonai bázisok közelében található Walmart áruházakat miért zárták be hirtelen.
money.cnn.com
Videó: https://youtu.be/_I32vWVFGtk
Videó: https://youtu.be/qYCEZ0zAWW4
CIA források szerint az áruházak alatt föld alatti bunkerek épültek az elit számára, hogy ott elrejtőzhessenek. Ugyanakkor egy Pentagon forrás azt mondja, hogy a Walmart áruházakat elosztó központoknak készítik elő az élelmiszer és más alapvető termékek számára a banki rendszer leállítására majd újraindítására történő felkészülés részeként. Az idő fogja megmondani, hogy melyik forrás állít igazat.
A másik furcsa esemény a New York-i Federal Reserve Board azon terve, hogy a legalapvetőbb feladatait átköltözteti Chicagóba. Korábban már említettük, hogy a chicagói Fed ablakait betonnal töltötték fel. Azt is említettük, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma felszerelkezett víztisztítókkal, sürgősségi élelmiszer készletekkel, sürgősségi takarókkal stb. Ezek aligha azon fajta dolgok, melyek egy hétköznapi pénzügyi válság során szükségesek.
Kérjük azonban, hogy ne legyen senki paranoid csak azért, mert a Fed az, ez nem a világ vége, hanem a csalárd, fiat pénzvilág vége. Az emberek 99,99 százalékának ez az ősi hikszoszi adósrabszolgaságból való nagy felszabadulás ideje lesz.
Új Világtudat
A Nyugat Putyintól akar szabadulni - NATO dokumentumok Oroszország felbomlasztására
2015.
április 10-én a The Saker[1] álnevet használó elemző számos eredeti
dokumentumhoz[2] jutott hozzá, amelyek Oroszországra és Ukrajnára
vonatkoznak. A Nyugat már rutinszerűen használja a nemzetközi problémák
megoldására az erre alkalmas országokat, felbérelt politikai
csoportokat és fegyveres zsoldosokat, hogy ők végezzék el a 'piszkos
munkát'. Putyin orosz elnök és rendszere is már régóta szálka az
Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a NATO irányítóinak a
szemében. Tekintet nélkül arra, hogy ez jó vagy rossz, tény az, hogy
Moszkva ellenzi az egypólusú világrendet és az úgynevezett nyugati
értékek kizárólagosságát.
Oroszország nem ismeri el, hogy az Egyesült Államok kivételezett státusszal rendelkező állam és az amerikaiak a világ számára nélkülözhetetlen népet alkotnak. A Nyugatnak erre az a válasza, hogy minden rendben van az egypólusú világrenddel, csupán Putyin orosz elnök és közeli munkatársainak az eltávolítására van szükség. A Washington-NATO-EU trojka azonban ezt nem teheti meg nyíltan és közvetlenül. Oroszországgal nem lehet úgy bánni, mint Jugoszláviával, Líbiával vagy Irakkal. Ezért döntött úgy a Nyugat felett a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi világelit, hogy Ukrajnán keresztül kényszeríti ki a rendszerváltás Oroszországban.
A keletre nyomulás stratégiája következményeként Ukrajna drámai változásokon ment keresztül. A nyugati stratégák az oroszországi rendszerváltás kikényszerítése érdekében felhasználják az ideológiai hadviselés régi bevált módszereit, lejáratják az állam vezetőit és felbomlasztják a társadalmat összetartó értékrendszert. A The Saker-hez eljuttatott dokumentumok mutatják, hogyan végzik munkájukat a Washington, London és a NATO katonai tanácsadói Ukrajnában. A Nyugat által létrehozott és finanszírozott civilszervezetek, NGO-k mind a nyugati és az ukrajnai titkosszolgálatok, valamint speciális rendeltetésű szervezetek felügyelete alatt végzik tevékenységüket.
Egy NATO-dokumentum azt bizonyítja, hogy Putyin elnök és kormányának a tagjai rendkívül népszerűek Ukrajna déli és keleti térségeiben és ez kihívást jelent a Nyugat szolgálatában álló kijevi kormányzat számára. Az ukrán NGO-szervezetek dokumentumai arról tanúskodnak, hogy ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoznak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy például a brit kormánytól elnyerjék az e célra rendelkezésre álló pénzügyi támogatásokat. Olyan orosz vezetők, mint Putyin elnök, Lavrov külügyminiszter, Sojgu védelmi-miniszer és társaik, állandó nyomás alá vannak helyezve. Ez egyértelműen kiderül azokból a dokumentumokból, amelyeket az ukrán speciális szolgálatok készítettek a "Szabad Dombász" és a "Szabad Oroszország" ellen folyó ideológiai-lélektani hadviselés számára. Ez a dokumentum világosan kijelöli azokat a célpontokat, amelyek ellen az elektronika-kibernetika-
Oroszország nem ismeri el, hogy az Egyesült Államok kivételezett státusszal rendelkező állam és az amerikaiak a világ számára nélkülözhetetlen népet alkotnak. A Nyugatnak erre az a válasza, hogy minden rendben van az egypólusú világrenddel, csupán Putyin orosz elnök és közeli munkatársainak az eltávolítására van szükség. A Washington-NATO-EU trojka azonban ezt nem teheti meg nyíltan és közvetlenül. Oroszországgal nem lehet úgy bánni, mint Jugoszláviával, Líbiával vagy Irakkal. Ezért döntött úgy a Nyugat felett a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi világelit, hogy Ukrajnán keresztül kényszeríti ki a rendszerváltás Oroszországban.
A keletre nyomulás stratégiája következményeként Ukrajna drámai változásokon ment keresztül. A nyugati stratégák az oroszországi rendszerváltás kikényszerítése érdekében felhasználják az ideológiai hadviselés régi bevált módszereit, lejáratják az állam vezetőit és felbomlasztják a társadalmat összetartó értékrendszert. A The Saker-hez eljuttatott dokumentumok mutatják, hogyan végzik munkájukat a Washington, London és a NATO katonai tanácsadói Ukrajnában. A Nyugat által létrehozott és finanszírozott civilszervezetek, NGO-k mind a nyugati és az ukrajnai titkosszolgálatok, valamint speciális rendeltetésű szervezetek felügyelete alatt végzik tevékenységüket.
Egy NATO-dokumentum azt bizonyítja, hogy Putyin elnök és kormányának a tagjai rendkívül népszerűek Ukrajna déli és keleti térségeiben és ez kihívást jelent a Nyugat szolgálatában álló kijevi kormányzat számára. Az ukrán NGO-szervezetek dokumentumai arról tanúskodnak, hogy ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoznak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy például a brit kormánytól elnyerjék az e célra rendelkezésre álló pénzügyi támogatásokat. Olyan orosz vezetők, mint Putyin elnök, Lavrov külügyminiszter, Sojgu védelmi-miniszer és társaik, állandó nyomás alá vannak helyezve. Ez egyértelműen kiderül azokból a dokumentumokból, amelyeket az ukrán speciális szolgálatok készítettek a "Szabad Dombász" és a "Szabad Oroszország" ellen folyó ideológiai-lélektani hadviselés számára. Ez a dokumentum világosan kijelöli azokat a célpontokat, amelyek ellen az elektronika-kibernetika-
informatika
felhasználásával propagandaháborút kell folytatni. Így terv készült
Sojgu védelmi-miniszter lejáratásár a, aki rendkívül népszerű
Oroszországban, mert kiválóan irányítja a katonai létesítményeket, a
hadsereg gazdasági tevékenységét, és felszámolta a Védelmi Minisztérium
segítségével a hadseregen belüli korrupciót. Alexander Bortnyikovot, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB főnökét azzal lehet vádolni, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket a Janukovics-kormányzat fennmaradására Ukrajnában. Viktor Zolotov tábornokot, a Belügyi Fegyveres Erők főparancsnokát és a belügyminiszter első helyettesét úgy kell beállítani Putyin számára, hogy ő akar az utóda lenni, és egy potenciális kihívó a számára. Valószínűsíteni kell, hogy fegyveres államcsínyt akar végrehajtani azért, hogy Oroszország diktátora lehessen. Mivel Oroszországnak és Ukrajnának még mindig közös a kommunikációs rendszere, közösek az együttműködő tömegtájékoztatási szervezetek és a használt eszközök, továbbá közös az a kulturális tér, amelyet információval lefednek, ezért az az elképzelés, hogy az oroszországi liberális médiának és az ellenzéknek meg kell osztania egymással a rendelkezésükre álló információkat. E célból igénybe kell venni az internetet, valamint a kijevi kormányzat és a nyugati titkosszolgálatok által létrehozott nyomtatott és elektronikus sajtót. A vezető nyugati tömegtájékoztatási intézményeknek is részt kell vállalniuk a közös kommunikációs térben áramló információk terjesztésében. The Saker-nek az a véleménye, hogy a Nyugat hamarosan beindítja Oroszországban is Ukrajna közvetítésével a színes-gyümölcsös-bársonyos forradalomnak nevezett mozgalmak valamelyik változatát. Átolvasva az általa közzétett dokumentumokat, megállapíthatjuk, hogy egy jól előkészített orosz-ellenes propagandaháború indult be Dél- Kelet-Ukrajnában. Ezt a verbális háborút az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a NATO a kijevi kormányzat érdekében indította az általa kiképzett és finanszírozott civilszervezetek, NGO-k bevonásával. A Nyugat folyamatosan szállítja a fegyvereket Ukrajnába, egyre közelebb az orosz-ukrán határhoz. A propagandaháború annak a hibrid hadviselésnek a része, amely 2014 februárja óta folyik. A hivatkozott dokumentumokat rövidesen magyar nyelven, részletesen ismertetjük. [1] The Saker korábbi hivatásos katonai elemző, aki orosz emigráns család tagjaként Európában született. Az orosz-ukrán konfliktus idején Floridában szerkesztette a Vineyard of the Saker blogot. Rendszeresen ír a Russia Insider című internetes újságba, amely 2014 nyara óta olvasható a világhálón. Az orosz viszonyokat alaposan ismerő nyugati szakértők felismerték, hogy a tömegtájékoztatás pontatlanul, szelektíven és irreálisan negatív képet festve tájékoztat Oroszországról már több mint 20 éve a kommunizmus bukása óta. Ez súlyos politikai hibákhoz vezetett az Egyesült Államokban és Európában. Ezért döntöttek The Saker és társai úgy, hogy létre hozzák a Vineyard of the Saker blogot. A The Saker bloghoz csatlakoztak francia, német, óceániai és szerb szakemberek, továbbá várható latin-amerikai munkatársak közreműködése is. [2] http://thesaker.is/documents-showing-how-the-empire-plans-to-overthrow-putin/ Kapcsolódó: Gorbacsov: a hidegháborúnál is rosszabb jöhet, ha így megy tovább Vlagyimir Putyin Moszkva és Washington közötti közvetítőnek javasolta Steven Seagalt |
A mára virradó éjszaka sem a csendről és a nyugalomról szólt Donbassz-szerte!
A luhanszki frontszakaszon a Vjeszelaja Hegyről bombázta Valcman latortüzérsége egész éjjel a hatótávolságán belül lévő területeket.
Szcsasztyje latortüzérsége is működött egész éjszaka.
Donyeck és Peszki-valamint “csatolt részei” tüzérségi adok-kapok helyszíne, de inkább népköztársasági szempontból kapok. Igaz ez a donyecki repülőtérre és környékére.
Gorlovka lakói sem tudtak nyugodtan aludni mára virradóan. Gorlovkát legalább kéttucatnyi latorbelövés érte az éjszaka.
Talán szerencse a szerencsétlenségben, hogy az időjárás nem kedvez a csapatmozgásoknak. Szakad azeső, íggy aztán a latortankok és egyék készségek nem mozognak. Csak Nyalókakirály martalóchadának tábori tüzérsége ténykedik.
Sirokino környékén is voltak kissebb tűzpárbajok, de sem a latorhorda, sem a népköztársaságiak nem akarna ázkalódni.https://balrad.wordpress.com/2015/04/21/donbassz-hirei-8/
Donbasszban egyre kevesebb helyen esik az eső, és egyre több helyen buzdulnak neki Valcman latorjai.
Mindig újabb és újabb pontokon kísérletezgetnek valami rohamfélével a népköztársaságiak állásai ellen-de jobbára csak a leltárkészlet apad, és a zsoldlista rövidül. Ezzel fordított arányban telik a dnyepropetrovszki latorparcella.
A bahmutkai szakasz ma nyolc új lakót küldött a parcellába. Ők a 29. számú blokkposztnál haraptak fűbe, ráadásul kettő darab T-64-es is kohászati alapanyaggá nemesült.
Hasonlóképpen végezte három martalóc Zselobok mellett, három pedig Novotoskovkánál.
Donyeckij mellett öt briganti adta ki a páráját. Páncélozott csapatszállítójuk nem tudott ellenállni a tankelhárító rakétagránátnak. Ezek mehetnek a mobil krematóriumba. Energiatakarékosan tudják őket elfüstöltetni. Mármint az elősült maradványaikat.
Gorlovka állandó lastortüzérségi támadás alatt volt ma. Kész csoda, hogy egyetlen városlakó sem esett áldozatul a tüzérségi tűznek.
Peszkiben kiújultak a közvetlen összecsapások. Itt három milicista megsebesült.
Veszelajanál aknavetőzgették egymást a felek.
Avgyejevkában “üzemi baleset” történt. Egy 152 mm-es latorbuff adta meg magát töltés közben. Három lator megpörkölődött-karmolódott, de túlélik a kalandot. Viszont számukra véget ért a donbasszi meló! Örökre.
Donyeck “Oktyrjabszk” kerülete is jobban örült volna, ha az égből eső hullik, de hát ma inkább latorgránátok hullottak.
Szpartak romjai és a donyecki repülőtér sem kerülte el Nyalókakirály latortüzérségének figyelmét.
Zsabicsevo délután került közel egyórás latortüzér-ostrom alá. Szerencsére itt sincsenek sebesültek vagy áldozatok.
Néhány
Sirokinoban maradt bátrabb EBESZ ellenőr jelentette, hogy komoly
nehézfegyber arzenált vonnak össze a ma viszonylag békés Sirokinotól
nem messze a valcmanista martalócok.
Ugyanilyen értelmű jelentést tettek egyébként ugyancsak ma a donyecki repülőtér északi fertályáról.
Donyeckben
ma Alekszandr Zaharcsenko arról számolt be, hogy a betervezett
létszámbővítés 110 százalékra lett teljesítve. Több önkéntest egyelőre
fegyverzet hiján nem tudnak fogadni, csak kiképezni tudják a
jelentkezőket.
Elmondta Zaharcsenko azt is, hogy továbbra is tüzérségi csendrendelet van érvényben a milicisták számára.
https://balrad.wordpress.com/2015/04/21/donbassz-ma-33/
Kikényszerítették Mária nővér felmondását
Nem magától adta be felmondását a Péterfy Sándor utcai kórházban nővérként dolgozó Sándor Mária – legalábbis ezt állítja Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
– A korábban megjelent hírekkel ellentétben Sándor Mária nem önszántából adta be felmondását a kórház vezetőinek, hanem kikényszerítették belőle a nyilatkozatot – állítja Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke.
– Mária nagyon szeretne továbbra is a kórházban dolgozni, persze csak akkor, ha végre az egész egészségügyben tiszta viszonyok teremtődnek – szögezi le a FESZ vezetője.
Mint ismeretes: Sándor Mária először a Házon kívül című műsorban beszélt, a nővérek túlterheltségéről és az elmaradt túlórák kifizetéséről. Ezt a kórház igazgatója cáfolta, de a nővérek mutattak róla papírokat. A riport óriási visszhangot váltott ki, több nővér jelezte, hogy hasonló gondokkal küzd. A minisztérium vizsgálatot indított, de mindent rendben találtak. Mária viszont nem hagyta magát, szombaton fekete ruhában akart dolgozni, ezt azonban nem engedték neki.
Az ápolási igazgató felszólította: vagy felveszi a kórház által biztosított formaruhát, vagy távozik a kórházból. Az ápolónő nem volt hajlandó átöltözni, inkább aláírta felmondólevelét. Akciójához azóta rengetegen csatlakoztak, az ország egész területén vettek fel munkaruhaként fekete felsőt, orvosok és nővérek egyaránt.
Az akció hatására Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az ATV-ben elismerte: több kórházban is vannak elmaradások a túlórabérekkel, de egyeztetnek ezek kifizetéséről.
– A tét nem csak a bérrendezés, hanem az egészségügy teljes átalakulása. Nagy dobásra készülünk, erről azonban csak később kívánok többet elmondani – fogalmaz titokzatosan a szakszervezeti vezető.
Sándor Mária akciójához az ország egész területéről csatlakoztak
K. Mária: Én „csak” egy beteg ember vagyok. Nektek (is) köszönhetem, hogy élek. Nektek köszönhetem, hogy lányom felépült egy szörnyű balesetből, 4 hónapig ápoltátok. Én mellettetek állok, mert megtapasztaltam, hogy milyen emberfeletti munkát végeztek.
K. Krisztina: Szívem szerint Máriának utalnám az éves tagdíj összegét. Ő kiállt ÉRTÜNK még saját kárára is!!!!
Katalin: A Péterfy Toxikológián dolgozom és s minap több kollegámmal együtt fekete pólóban dolgoztunk,melyről fotót is készítettünk és kiposztoltuk jelezve ezzel hogy mi is támogatjuk a „mozgalmat”. Délután jött az ukáz hogy vegyük le a képeket a facebook-ról. Nekem eszembe sem jutott eleget tenni a kérésnek.
Ha az internet legnagyobb keresője, a google nem azt írná, amit beprogramoztak neki, hanem az igazat, akkor a „nővér” keresőszóra azt adná ki: természetes személy, aki egy koszos folyosón éhbérért gürcöl, és bármerre fordul, csak szitkokat kap.
Olyan elszánt munkás, aki mások testnedvétől lucskosan megy haza, hogy másnap megint felkeljen reggel fél ötkor, és visszamenjen ugyanoda, ahol előző nap bemocskolták a ruháját és a lelkét is. Tűr, mert elhivatott, tűr, mert ha ő nem tűrne, akkor egész egyszerűen nem lenne egészségügyi ellátó rendszer.
Akkor is dolgozni megy, ha hónapokig nem fizetik ki a munkájáért járó megalázó bérét. Tiltakozni is csak úgy tud, hogy közben végzi a munkáját.
Egy nővér feketébe öltözött, hogy így hívja fel a figyelmet arra, hogy a túlóráit nem fizetik ki. Nem engedték feketében dolgozni, ezért inkább felmondott. Most tömegesen csatlakoznak hozzá az ápolók, egyre többen öltenek gyászruhát.
Szurkolok nekik! Ha elég sokan lesznek, talán feltűnik a döntéshozóknak, hogy hamarosan az ölükbe borulhat a feketeleves…
(Bors)
Bal-Rad komm: Ez a Sándor Mária nevű nővér-és még szerencsére jónéhány kolleginája és kollégája-nem mentek Nyugatra! Ők itt maradtak Magyarországon, MAGYAR betegeket ápolni. Megalázó fizetségért, (amit kapnak-HA KAPJÁK) mert az csak fizetség!-és megalázóan alacsony! Megbecsülés pedig sehol.
Ebben az országban néhány jött-ment senkiházi bitang milliárdos összeget gyűr zsebre-HAVONTA! Ellopták, élhetelenné tették az országot. Ezért még ki is tüntetgeti egymást ez a néhány akasztófavirág. Akik lopáson kívül mást életükben még nem csináltak.
És Sándor Mária-valamint idehaza maradt társai-RÁJUK SZAVAZNAK! Újra és újra! Ők, akik még megannyi nélkülözés és megaláztatás dacára is vállalják az “egészségügynek” nevezett kupleráj (talán megbocsájtják a kifejezés) múködtetését. Egzisztenciális, fizikai fenyegetettségben, és politikai presszió alatt!
Ez a Sándor Mária nem egy vénlány! Ő valószínűleg már nem emlékszik a szocializmus korszakára! Annak a korszaknak az egészségügyének az állapotaira, a benne dolgozók megbecsültségére! AMIT PERSZE KELLŐEN SOHA NEM LEHET MEGBECSÜLNI!
VEGYE CSAK FEL NYUGODTAN A FEKETE RUHÁT! A KOLLEGÁI IS!
Mert gyász van itt! Egy egész országot kell gyászolni!
A
nép pedig-az Istenadta-tűzze ki azt a gyásszalagot szolidaritásból!
Álljunk ki a Sándor Máriák mellett! Álljunk ki magunk mellett!
Végre egy “legény” a gáton!
A “Nővér feketében ápolónődivatot” megteremtő Sándor Mária meglehet nem csak stylistként állná meg a helyét. A Péterfy Sándor utcai kórház nővére a bátor kiállásával “robbantott”! Tettével és nyilatkozataival VÉGRE KIÁLLT EGY “LEGÉNY” A GÁTRA! És lőne: követői lettek. Nem is kevesen. Olyannyira nem, hogy mozgalommá terebélyesedett Mária nővér jogos fölháborodása.
Fekete ruhás tüntetési hullám indult el a hétvégén, amely a következő szombaton és vasárnap is folytatódik. Erre már a “szagszervezetek” is megrendültek! Erre már lépniük lellett, hiszen egy ilyen magánakcióból kikerekedő mozgalom még aláásná tekintélyüket. Úgyhogy a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) is támogatja azt a szolidaritási mozgalmat, amelynek keretében több egészségügyi intézményben is „gyásztrikót” húztak az ápolók.
Kiss László, a FESZ elnöke elmondta, az akciót szombaton utcai demonstrációval folytatják. A fővárosban lévő Normafához hívnak mindenkit délelőtt tízre egy fekete ruhás sétára. Hangsúlyozta: a múlt vasárnapi akció, illetve ez a mostani szombati sem a Péterfyről, hanem az egészségügyben dolgozók tarthatatlan helyzetéről szól. (Az mondjuk külön téma lehetne, hogy a “szagszervezetek” eleddig miért nem buzgólkodtak érdekképviseletileg?)
A Facebook közösségi portálon egyre szaporodnak a fekete ruhás akciót népszerűsítő csoportok, s mind több fotó kerül fel különböző egészségügyi intézményekből. A képeken fekete pólót vagy gyászszalagot viselő szakdolgozók láthatók.
Sándor Mária-sajnos napjainkban ritkaságszámba menő-akciója óhatatlanul is fölveti a kérdést: biztos hogy a magyarországi munkavállalói érdekképviseletek irányítása jó kezekben van? A magyarországi szakszervezetek tényleg azt csinálják ami a feladatuk lenne?
Azt az ügy kapcsán megállapíthatjuk: Végre akadt egy férfi az egészségügyben!-AZ IS NŐ!
https://balrad.wordpress.com/2015/04/21/vegre-egy-legeny-a-gaton/
Ki az ország legnagyobb pénzügyi csalója? - A bankok feltőkésítésénél közreműködők után
A rendszerváltás óta számos esetben megrázták már botrányok a magyar pénzügyi szektort, az alábbiakban a legemlékezetesebb eseteket foglaltuk össze, nem titkoltan azzal a céllal, hogy választ találjunk, ki az elmúlt közel 30 év legnagyobb pénzügyi csalója. Meglátásunk szerint ezt a címet egyértelműen a Quaestor, illetve Tarsoly Csaba “érdemli ki”, aki feltehetően egy igen jól felépített rendszerben hosszú évekig felderítetlenül építette minden idők legnagyobb magyar pilótajátékát, amiben 200 milliárd forint feletti pénzösszeget vontak be a befektetőktől. Tarsolynak nem mellesleg azt is sikerült elérnie, hogy mindezek ellenére ne úgy vonuljon be a magyar történelembe, mint az emberek kifosztója, hiszen a Quaestorra külön törvényt szabtak, a kötvényeseket lényegében teljes mértékben kártalanítják (egyeseknek még a meg nem szolgált kamatokat is kifizetik!)
Nagy brókerbotrányok a rendszerváltás óta
Az alábbiakban a 90-es évek eleje óta történt legnagyobb és legemlékezetesebb pénzügyi botrányokat foglaltuk össze röviden, kitérve a csalások módjára, az okozott károk mértékére, valamint a kártalanítás és a felelősségre vonás kérdésére. A botrányok legtöbbjénél klasszikus piramisjátékot űztek a tulajdonosok, akik egy idő után már nem tudták kifizetni az első belépők magas kamatait sem, így a rendszer elkerülhetetlenül összeomlott. Az emberek pedig futhattak a pénzük után. A cikk végén arról is szó esik, hogy meglátásunk szerint ki “érdemli ki” az elmúlt 25 év legnagyobb pénzügyi csalója címet Magyarországon.
Tribuszerné
A rendszerváltást követő első komoly sokk, mely a pénzügyi piacot megrázta, ehhez a névhez köthető. Tribuszer Zoltánné 1991-ben kezdett saját pénzgyűjtő tevékenységbe, az ügyfelektől kölcsön kapott pénzekre eleinte havi 20-50 százalékos! kamatot fizetett. Ahogy egyre több ember bízta rá pénze kezelését, Tribuszerné létrehozott két, önmagát befektetésszervezőként hirdető céget, a Tribu Bt.-t, illetve a T és KG Kft.-t. Ezek a társaságok is a banki kamat többszörösét ígérték az ügyfeleknek. A Bankfelügyelet 1994-ben tett feljelentést az említett cégek ellen, a rendőrség pedig csalás gyanújával vizsgálatot indított.
Ezek alapján kiderült, hogy ezek a cégek piramisjátékot folytattak, addigra viszont a 14 ezer károsult ügyfél pénzének alig 23 százaléka volt meg, az okozott kár értéke pedig elérte a 2,5 milliárd forintot. Tribuszernét és két társát elítélték, az asszony azonban nem vonult be a börtönbe. A rendőrök 1999-ben fogták el. Tribuszerné 2005-ben szabadult, majd ezt követően ismét pilótajáték szervezésébe fogott, 2008-2011 között újabb embereket károsított meg. Idén februárban jogerősen 4 év 6 hónap börtönre ítélték.
Lupis Brókerház
A Lupis-botrány 1994-ben robbant ki, az alapítóról, Lupis Józsefről ugyanis kiderült, hogy éveken át félrevezette a befektetőket. Az első magántulajdonban lévő brókercég alapítójának a 90-es évek elején adott megbízást több költségvetési intézmény is (pl. MÁV, Belügyminisztérium), hogy pénzeiket befektesse. A brókercég többségében olyan állampapírokat adott el ügyfeleinek, melyek soha nem is voltak a tulajdonában, ennek leplezése érdekében letéti igazolásokat hamisított. Lupis azzal számolt, hogy a vállalkozásainak tulajdonában lévő ingatlanok megfelelő fedezetet adnak majd. Várakozásai nem igazolódtak be, az általa okozott károk összességében mintegy 3 milliárd forintra rúgtak, ennek azonban nagy része később megtérült. Lupis József büntetése végül 6 év börtön és teljes vagyonelkobzás lett.
Globex Holding
Az 1989-ben alapított Globex Holding felszámolási eljárása 1998. november 26-án kezdődött, és 2011. december 7-én fejeződött be (13 év!). A botrányt Sopron polgármestere robbantotta ki, amikor nyilvánosságra hozta, hogy eltűntek az önkormányzat több mint 3 milliárd forintot érő részvényei, amelyeket a testület a brókercégére bízott. Ezt követően egymás után derült fény a cég adósságaira, amelyek az alatt a néhány év alatt keletkeztek, amikor háborítatlanul garázdálkodhatott a pénzpiacokon.
A társaság alapvetően olyan ingatlanvállalkozás volt, amelyik kizárólag extrém drága helyeken épített kategórián felüli luxuslakásokat, amiket csak és kizárólag készpénzért értékesített. Ehhez a finanszírozást egyrészt bankoktól, másrészt – egy idő múlva – befektetési jegyek révén a lakosságtól szerezte. A forrásgyűjtő cég kiugróan magas kamatot kínált a befektetésekre, a Globex 1998 és a Globex 2000 kötvényre 32 és 36 %-ot. A csőd elkerülhetetlen volt: a beruházásokat hitelből fizették, és az önkormányzatoktól kezelésre átvett részvények után sem fizettek, felélték a kisbefektetők által rájuk ruházott értékpapírokat is. A vezetők végül Németországba szöktek, de onnan 1999 januárjában, nemzetközi elfogatóparancs alapján kiadták őket.
Az ügyben több száz kisbefektető és több önkormányzat is megkárosult. Összességében hatmilliárd forintos károkozás volt a vád, ebből 300 millió forintot hatszáz kisbefektető bukott el. A kisbefektetők nagy részét még 1999-ben kártalanította a brókercégek saját biztosítási alapja, a Befektető Védelmi Alap – amely egymillió forintig vállalt garanciát a tőzsdei cégek befektetéseire. 13 év után megszületett a jogerős ítélet, miszerint Vellai Györgyi, a Globex-ügy elsőrendű vádlottja hat év börtönbüntetést kapott, Vajda Lászlót pedig 4 évre ítélték el.
London Bróker
A pénzügyi felügyelet 1999 nyarán kezdett vizsgálódni a London Bróker Rt.-nél, melynek során több szabálytalanságot is felfedeztek: hiányos volt a társaság információs rendszere és hozzányúltak az ügyfelek pénzéhez is, miután az 1998-as orosz tőzsdeválság “begyűrűzése” miatt bajba került a cég. A London Bróker működését végül 1999 augusztusában függesztette fel a pénzügyi felügyelet. A brókercég egyik volt tulajdonosát, Reichardt Ignácot pár hónappal később lelőtték. Az ügyben, mely mindeddig megoldatlan, idén március 27-én újból nyomozást rendeltek el.
A London Bróker meglehetősen nagy kárt hagyott maga után, aminek következtében a Befektető-védelmi Alapnak (Beva) több mint 2,2 milliárd forintot kellett kifizetni. Ez az alap fennállása óta rekordnak számító kártalanítási összeg volt.
Baumag
A Baumag Általános Befektetési Szövetkezetet 1995-ben alapították, a cég kihasználta a szövetkezeti forma kiskapuit – ami ebben az időszakban élte virágkorát – és kisbefektetőknek a banki kamatoknál magasabb hozamot ígért fiktív szövetkezeti jegyeire. A szövetkezetbe belépő befektetők mindig készpénzt fizettek be és a pénzek további sorsa a pénztártól fogva követhetetlen volt. A Baumag 2003. október 9-ig működött, majd csődöt jelentett. Vizsgálatok szerint már 2001 óta csak az új befizetések tudták fedezni az ígért hozamokat. Nagyjából 11 ezer ember (más becslések alapján 20 ezer) 31 milliárd forintja ragadt bent a cégben. A Baumag egykori vezetőjét, Balázs Lászlót még 2010 januárjában első fokon hét év börtönre ítélte a bíróság, áprilisban pedig több mint 18 milliárd forint megfizetésére kötelezték a Baumagot és a hozzá kapcsolódó 18 céget. A másodfokon eljáró bíróság 2013-ban a per elsőrendű vádlottját, Balázs Lászlót 10 év börtönre és közügyektől való eltiltásra ítélte, továbbá 10 millió forint pénzbüntetést szabott ki rá, amelyekhez 170 millió 878 ezer forint vagyonelkobzás járult. Az ügyfelek követeléseinek feltehetően töredéke térült csak meg.
Pilis-Invest
A Baumaghoz hasonló mintát követte a Pilis-Invest is, mely a befektetési szövetkezeti formát ugyancsak betétgyűjtésre használta, a bankokénál magasabb hozamokat ígérve, amit alapvetően ingatlanbefektetésekből termeltek volna ki. A botrány 2004 márciusában robbant ki, a szövetkezet felfüggesztette a célrészjegy-kifizetéseket. A Pilis-Invest Szövetkezetnél 3800 befektetőnek (szövetkezeti tagnak) keletkezett 11,5 milliárd forint követelése, így összességében 6,4 milliárd forint kárt okozhattak.
A társaság vezetői ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Tallér Károly elsőrendű vádlottat, a Pilis-Invest volt elnökét 8 év, Bajics Éva másodrendű és Budai László harmadrendű vádlottat, volt igazgatósági tagokat hat év hat hónap börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú bíróság.
A befektetők végül mindössze 10 százalék körüli kielégítést kaptak követeléseikre vetítve, ráadásul azt is csak késve.
Kulcsár-botrány
2003 áprilisában robbant ki a ma már csak “Kulcsár-botrány”-ként emlegetett történet, melynél a K&H Bank brókercégének dolgozója, Kulcsár Attila volt a főszereplő, aki magas hozamok ígérete mellett, offshore cégeken keresztül forgatta az ügyfelek pénzét. A vádirat szerint a sikkasztás mértéke mintegy 23 milliárd forint, a bűncselekmény elkövetői 8,3 milliárd forintnyi kárt okoztak, ennek jelentős részét az ügy kirobbanása, 2003. április 26. után zárolták a hatóságok. Az ügyész szerint Kulcsár Attila politikai és médiakapcsolatait használta fel, ezért éveken át folytathatta sikkasztássorozatát. Kulcsár Attila 2003-tól hol előzetes letartóztatásban, hol házi őrizetben volt, majd lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt egészen 2011-ig, így esetében az adható kedvezmények figyelembevételével mintegy 4-5 év szabadságvesztés már letöltöttnek tekinthető, azaz, ha ennél többet kap, csak akkor kell börtönbe vonulnia.
Idén januárban iratismertetéssel folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás miatt több mint egy évtizede indult eljárás megismételt elsőfokú büntetőpere, amely többek között szakértő halála, bírósági ülnökök életkor miatti távozása és vádiratok egyesítése miatt húzódik. Elsőfokú ítélet hozzávetőleg fél év múlva várható. Az elsőfokú ítélet időpontjáig a különböző eljárások, polgári perek, jogerős ítéletek és peren kívüli egyezségek következtében 11 milliárd forintot fizettek ki a brókerbotrányban, 32 milliárdnyi követelés volt függőben, az összes veszteség pedig megközelítette a 46 milliárdot.
Civis Global Brókerház
Az utóbbi évek botrányainak sorába illeszkedik a Civis Global Brókerház ügye is, a társaság 2012-től kezdve sok száz ügyféltől gyűjtött be megtakarításokat, évi nettó 20 százalék közeli hozam ígérete mellett. A céget Kis Sándor alapította, mely felügyeleti engedély nélkül folytatott portfólió kezelési tevékenységet. A begyűjtött pénzek egy Global Fund nevű befektetési alapba kerültek, a korán kilépni akaró befektetőket pedig súlyosan megbüntették, a tőke mintegy 5 százalékának levonásával, valamint a hozamok megvonásával. Arról, hogy pontosan mibe fektették az ügyfelek befizetett pénzeit, semmit sem árultak el, üzleti titokra hivatkozva. Ezt a kérdést azonban a 18 százalékos fix hozam ígéretétől megrészegült befektetők közül kevesen tették csak fel. Minimális befektetési összegként 1 millió forintot határoztak meg. Az ügy 2013 novemberében került igazán reflektorfénybe, amikor az ügyfelek egy része nem kapta meg a beígért, negyedévente fizetendő hozamot. Eleinte az alapító a csúszásokat megpróbálta megmagyarázni (alapkezelő váltás), de az ügyfeleknek sokadig próbálkozásra is csak a kifizetés ígérete maradt már ekkor.
Kis Sándort 2013 decemberében tartóztatták le, a nyomozást pedig a csak napokkal ezelőtt fejezte be az illetékes rendőrség. Ennek alapján összesen 546 károsultat és több mint 2 milliárd forintos kárt találtak.
Fortress
Hosszú ideig tartó vizsgálat után 2014 augusztusában közölte az MNB, hogy kiemelkedő jogsértésre derített fényt, mind annak bonyolultságát, nemzetközi jellegét, mind pedig a csalás nagyságrendjét tekintve. A Fortress-sztori piramisjáték volt, melyben egy magánszemély (Sz.F. Sándor) és és három cég, a Fortress Holding LLC, a Flow Money Kft. és a Flow Money INT LTD összesen 10 milliárdot is meghaladó összeget gyűjtött engedély nélkül, többségében magyar ügyfelektől. Az ügyfeleket jellemzően tőkegaranciával és magas hozam ígéretével csábították befektetésre. Havi kilenc százalékos hozamot ígértek, ezért az egyébként is alacsony betéti kamatok mellett sokan éltek a lehetőséggel.
A csalásban részt vevő cégek a befektetőkkel elhitették, hogy egy neves amerikai vállalat kezeli majd a pénzüket, mely ugyancsak Fortress névre hallgatott. A megtévesztés során még a szerződéseknél is hasonló logót használtak, mint az amerikai cég. A magyar Fortressnek persze semmi köze nem volt az amerikai, nagy múltú befektetési társasághoz.
A Fortress-ügy során ezernél is több, többségében magyar ügyfelet károsítottak meg az említett cégek, 10 milliárd forint körüli összegben. A felügyelet a csalások felderítését követően 1,25 milliárd forintos bírságot szabott ki, és büntetőfeljelentést tett. Hiába működtek együtt három ország társhatóságaival is, mindössze 1,5 milliárd forintot tudtak végül zárolni. Ennek nagy részét a fentebb említett bírság teszi ki, az ügyfelek kártalanítására aligha maradt valami. A károsultak kárigényüket a budapesti rendőrkapitányságon jelenthették be, melyet bizonyítaniuk is kellett.
Buda-Cash
Február 24-én robbant hír a médiában, hogy a Buda-Cash az utóbbi több mint 10 évben meghamisította az informatikai rendszereit, azaz a felügyelet illetve az ügyfelek felé nem a valóságnak megfelelő adatokat mutatták. A Buda-Cash, mint kiderült, nem tud elszámolni mintegy 100 milliárd forinttal részben a brókercég ügyfelei, részben pedig a tulajdonosok érdekeltségi körébe tartozó DRB Bankcsoport felé. A problémák gyökerét az utóbbi évtizedekben tapasztalt nagy pénzpiaci sokkok és az általuk okozott veszteségek jelenthették, melyek következtében a Buda-Cash egyre nagyobb hiányokat görgetett maga előtt. A végső döfést a svájci jegybank lépése adhatta meg.
A csalássorozatban nemcsak magánszemélyek tízezrei érintettek, de mintegy 80 önkormányzat is számlát vezetett a Buda-Cash csoporthoz tartozó pénzintézeteknél. Az MNB a bankcsoport és a brókercég működési engedélyét rendre március 2-án és március 4-én vonta vissza, mellyel elindult a társaságok felszámolása, és az ügyfelek kártalanítása. A DRB Bankcsoport károsultjait (mintegy 74 ezer ügyfél) az OBA automatikusan 100 ezer euróig kártalanította (erre március 31-ig került sor), a brókercég károsultjait (mintegy 13 ezer ügyfél) pedig a Beva kártalanítja. Utóbbi folyamat még az elején tart csak.
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatában a személyes felelősségre vonás is megtörtént. A Nemzeti Nyomozó Iroda jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást. A Buda-Cash brókerház vezérigazgatójának és két vezérigazgató-helyettesének a letartóztatásáról döntött a bíróság.
Quaestor
A Buda-Cashhez hasonlóan a Quaestor-ügye is meglehetősen friss, máig sok tisztázatlan kérdéssel. Ami azonban az eddigi információk alapján valószínűnek tűnik, hogy a társaság hatalmas összegű és rengeteg ügyfelet érintő pénzügyi csalássorozatot hajtott végre. Tarsoly Csaba vezetése mellett a Quaestor-csoporton belül egy óriási pilótajáték épült fel hosszú évek alatt, egy papíron lényegében nullás eredménnyel és saját tőkével rendelkező cég több mint 200 milliárd forint értékben vont be forrást kötvények által (felügyelet által jóváhagyott kibocsátási tájékoztató alapján forgalomba hozott, valamint fiktív kötvények), amit az elérhető hivatalos kibocsátási tájékoztató alapján elsősorban ingatlanprojektekbe fektetett. A jelenlegi adatok alapján több mint 30 ezer kötvényesről van szó. Annak érdekében, hogy a kötvények kevésbé tűnjenek a kisbefektetők előtt kockázatosnak, saját másodpiacot tartottak fenn az értékpapíroknak. A kötvények jellemzően 3 százalék körüli kamatprémiumot kínáltak az állampapírokhoz képest. A dolog ott borult meg, hogy hirtelen sokan akartak a pénzükhöz jutni, amit a társaság – a kormányzati szervek kifizetését követően – már nem tudott teljesíteni.
Az erős politikai kapcsolatok és az érintettek nagy száma miatt a kártalanításra külön törvényt hoztak, kivételen feltételekkel mentik ki a bajba jutott ügyfeleket, 100 ezer euróra emelet kártalanítási összeghatár mellett. Tarsoly Csaba hetekkel az ügy kirobbanása után került csak előzetes letartóztatásba.
Biztonság Trade/Hungária
A Hungária Értékpapír tulajdonosai (Seres István, Kecskés Lászlóné) felügyeleti engedéllyel működő brókercégük mellett fenntartottak egy másik vállalkozást, a Biztonság Trade Kft.-t, mely az ügyfelek és egy csoportjuk érdekeit képviselő szakértő beszámolója szerint pénzügyi, befektetési szolgáltatásra vonatkozó tevékenységi engedély nélkül kölcsönügyletek formájában gyűjtött be pénzt Cegléd környékén. Az említett ügyleteket általában egy évre, vagy rövidebb futamidőre, rendkívül magas (15, 20 százalékos, nem ritkán ezt meghaladó) fix hozammal, jellemzően magánszemélyekkel kötötte a társaság. A kifizetésekhez minden esetben hosszabb időt (nagyjából 1 hónapot) kötöttek ki a visszafizetés igényének bejelentésétől számítva. A károsultak elmondása szerint ez a módszer csaknem 20 éve működött, a cég vezetője az emberek teljes bizalmát élvezte.
A társaság erősen kimeríthette a tiltott hitelezés fogalmát, így feltehetően az általa megkötött kölcsönszerződések minősítése is kétséges. Becslések szerint a károk több milliárd forint körül lehetnek, az ügyben pedig akár 25 ezer ember is érintett lehet. A Biztonság Trade Kft. ügyében hivatalosan egyelőre semmit nem tudni még, a társaság továbbra is működő cég, csak sajnos gazdátlan, az említett tulajdonosok ugyanis előzetes letartóztatásban vannak. A feltehetően itt is piramisjátékot folytató cég mellett pedig ott vannak még a brókercéghez köthető kötvénykibocsátások károsultjai is. Korábban elérhető volt még a Hungária Értékpapír oldalán a legutóbbi, 2014 márciusi kibocsátási tájékoztató, mely alapján legalább 100 millió forint értékű kötvénykibocsátást hajtottak végre, éves 9,5 százalékos kuponnal. Ez a kötvény idén március 21-én fizetett volna először kamatot, de ezt már nem teljesítették. Emellett azt sem tudjuk, hogy zárt körben voltak-e további kötvénykibocsátások, ahogy azt sem, hogy ezekből pontosan mennyit jegyezhettek le.
Kun-Mediátor
Ez időrendben a legfrissebb a pénzügyi csalások között, és egy hivatalosan Karcagon működő utazásszervező céghez kapcsolódik. Annak ellenére, hogy pénzügyi szolgáltatások nyújtására a társaságnak nem volt engedélye, betéteket is gyűjtött, melyekre meglehetősen magas, évi 18-20 százalék körüli fix hozamokat kínált. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a cég minimális saját tőkével működött, és a kötelezettségek alacsony kimutatott állománya (kevesebb, mint 100 millió forint) is azt jelzi, hogy a begyűjtött pénzek nem kerültek be a Kun-Mediátor mérlegébe. Az eddigi információk alapján klasszikus piramisjáték működhetett a társaságnál, aminek most is az tehetett be, hogy egyszerre nagyobb tömegek akartak hozzájutni pénzükhöz.
Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora lehet a kár, egyes becslések szerint ez a 20 milliárdos nagyságrendet is elérheti. Az utazási iroda vezetője, Dobrai Sándorné napokkal ezelőtt eltűnt.
Az abszolút “befutó”
A fentebb felsorolt pénzügyi visszaélések között meglátásunk szerint messze kiemelkedik a Quaestor esete, mely méltán érdemelheti ki a rendszerváltás óta történt legnagyobb – és feltehetően a legprofibb módon végrehajtott – pénzügyi csalás címét. Tarsoly Csaba személyesen pedig a legnagyobb pénzügyi csalóét, aki már olyan nevekkel vetekedhet, mint az USA-t megkárosító Bernard Madoff. A Quaestor az alábbiak miatt volt kiemelkedő a brókerbotrányok között:
210 milliárd forint értékben bocsáthatott ki fiktív és rendes kötvényeket, ez a magyar éves GDP közel 1 százaléka!
Mindezt egy olyan cégen keresztül, melynek alig volt valami tőkéje,
nevéről pedig a legtöbb kötvénytulajdonos akkor hallott csak először,
amikor a botrány kirobbant
A
kötvények által megtestesített kockázatok elfedése érdekében likvid
másodpiacot tartott fenn (és biztos, ami biztos, az
ügyféltájékoztatókban az állampapírokhoz hasonló kockázati besorolással
illette őket)
A
kötvénykibocsátások fedezetét végső soron a korlátozottan forgalomképes
ingatlanprojekteket jelentették, melyek a bonyolult cégstruktúrában
olyan helyen voltak, hogy egy meginduló felszámolási eljárás során
nagyon nehezen és lassan lehessen hozzájuk eljutni
Tarsoly Csabának sikerült elérnie, hogy kormányzati szervek milliárdokat tartsanak a Quaestorban
Ahogy azt is, hogy a botrány kirobbanása után még hetekig szabadon
garázdálkodhasson az MNB felügyeleti biztosa által nem ellenőrzött
területeken
Politikai
kapcsolatai miatt máig nem csináltak belőle bűnbakot, elég valószínű,
hogy nem ő lesz az az ember, akivel a kormány példát fog statuálni
A történelembe pedig aligha úgy fog bevonulni, mint az emberek
megkárosítója, a kormány ugyanis külön törvényt hozott a Quaestor
kötvényeseinek kártalanítására, akik szinte kivétel nélkül mindent
visszakapnak (sokan még a meg nem szolgált kamatokat is!)
Tarsoly Csabát máig sokan becsületes embernek gondolják a károsultak
közül (nem egy ilyen levelet kaptunk), aki nyíltan kiállt és mindent
magára vállalt
(portfolio)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)