Nem magától adta be felmondását a Péterfy Sándor utcai kórházban nővérként dolgozó Sándor Mária – legalábbis ezt állítja Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

– A korábban megjelent hírekkel ellentétben Sándor Mária nem önszántából adta be felmondását a kórház vezetőinek, hanem kikényszerítették belőle a nyilatkozatot – állítja Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke.
– Mária nagyon szeretne továbbra is a kórházban dolgozni, persze csak akkor, ha végre az egész egészségügyben tiszta viszonyok teremtődnek – szögezi le a FESZ vezetője.
Mint ismeretes: Sándor Mária először a Házon kívül című mű­sorban beszélt, a nővérek túlterheltségéről és az elmaradt túlórák kifizetéséről. Ezt a kórház igazgatója cáfolta, de a nővérek mutattak róla papírokat. A riport óriási visszhangot váltott ki, több nővér jelezte, hogy hasonló gondokkal küzd. A minisztérium vizsgálatot indított, de mindent rendben találtak. Mária viszont nem hagyta magát, szombaton fekete ruhában akart dolgozni, ezt azonban nem engedték neki.
Az ápolási igazgató felszólította: vagy felveszi a kórház által biztosított formaruhát, vagy távozik a kórházból. Az ápolónő nem volt hajlandó átöltözni, inkább aláírta felmondólevelét. Akciójához azóta rengetegen csatlakoztak, az ország egész területén vettek fel munkaruhaként fekete felsőt, orvosok és nővérek egy­aránt.
Az akció hatására Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az ATV-ben elismerte: több kórházban is vannak elmaradások a túlórabérekkel, de egyeztetnek ezek kifizetéséről.
– A tét nem csak a bérrendezés, hanem az egészségügy teljes átalakulása. Nagy dobásra készülünk, erről azonban csak később kívánok többet elmondani – fogalmaz titokzatosan a szakszervezeti vezető.
Sándor Mária akciójához az ország egész területéről csatlakoztak
K. Mária: Én „csak” egy beteg ember vagyok. Nektek (is) köszönhetem, hogy élek. Nektek köszönhetem, hogy lányom felépült egy szörnyű balesetből, 4 hónapig ápoltátok. Én mellettetek állok, mert megtapasztaltam, hogy milyen emberfeletti munkát végeztek.
K. Krisztina: Szívem szerint Máriának utalnám az éves tagdíj összegét. Ő kiállt ÉRTÜNK még saját kárára is!!!!
Katalin: A Péterfy Toxikológián dolgozom és s minap több kollegámmal együtt fekete pólóban dolgoztunk,melyről fotót is készítettünk és kiposztoltuk jelezve ezzel hogy mi is támogatjuk a „mozgalmat”. Délután jött az ukáz hogy vegyük le a képeket a facebook-ról. Nekem eszembe sem jutott eleget tenni a kérésnek.

Ha az internet legnagyobb keresője, a google nem azt írná, amit beprogramoztak neki, hanem az igazat, akkor a „nővér” keresőszóra azt adná ki: természetes személy, aki egy koszos folyosón éhbérért gürcöl, és bármerre fordul, csak szitkokat kap.
Olyan elszánt munkás, aki mások testnedvétől lucskosan megy haza, hogy másnap megint felkeljen reggel fél ötkor, és visszamenjen ugyanoda, ahol előző nap bemocskolták a ruháját és a lelkét is. Tűr, mert elhivatott, tűr, mert ha ő nem tűrne, akkor egész egyszerűen nem lenne egészségügyi ellátó rendszer.
Akkor is dolgozni megy, ha hónapokig nem fizetik ki a munkájáért járó megalázó bérét. Tiltakozni is csak úgy tud, hogy közben végzi a munkáját.
Egy nővér feketébe öltözött, hogy így hívja fel a figyelmet arra, hogy a túlóráit nem fizetik ki. Nem engedték feketében dolgozni, ezért inkább felmondott. Most tömegesen csatlakoznak hozzá az ápolók, egyre többen öltenek gyászruhát.
Szurkolok nekik! Ha elég sokan lesznek, talán feltűnik a döntéshozóknak, hogy hamarosan az ölükbe borulhat a feketeleves…
(Bors)
Bal-Rad komm: Ez a Sándor Mária nevű nővér-és még szerencsére jónéhány kolleginája és kollégája-nem mentek Nyugatra! Ők itt maradtak Magyarországon, MAGYAR betegeket ápolni. Megalázó fizetségért, (amit kapnak-HA KAPJÁK) mert az csak fizetség!-és megalázóan alacsony! Megbecsülés pedig sehol.

Ebben az országban néhány jött-ment senkiházi bitang milliárdos összeget gyűr zsebre-HAVONTA! Ellopták, élhetelenné tették az országot. Ezért még ki is tüntetgeti egymást ez a néhány akasztófavirág. Akik lopáson kívül mást életükben még nem csináltak.
És Sándor Mária-valamint idehaza maradt társai-RÁJUK SZAVAZNAK! Újra és újra! Ők, akik még megannyi nélkülözés és megaláztatás dacára is vállalják az “egészségügynek” nevezett kupleráj (talán megbocsájtják a kifejezés) múködtetését. Egzisztenciális, fizikai fenyegetettségben, és politikai presszió alatt!
Ez a Sándor Mária nem egy vénlány! Ő valószínűleg már nem emlékszik a szocializmus korszakára! Annak a korszaknak az egészségügyének az állapotaira, a benne dolgozók megbecsültségére! AMIT PERSZE KELLŐEN SOHA NEM LEHET MEGBECSÜLNI!
VEGYE CSAK FEL NYUGODTAN A FEKETE RUHÁT! A KOLLEGÁI IS!
Mert gyász van itt! Egy egész országot kell gyászolni!
A nép pedig-az Istenadta-tűzze ki azt a gyásszalagot szolidaritásból! Álljunk ki a Sándor Máriák mellett! Álljunk ki magunk mellett!



Végre egy “legény” a gáton!

A “Nővér feketében ápolónődivatot” megteremtő Sándor Mária meglehet nem csak stylistként állná meg a helyét. A Péterfy Sándor utcai kórház nővére a bátor kiállásával “robbantott”! Tettével és nyilatkozataival VÉGRE KIÁLLT EGY “LEGÉNY” A GÁTRA! És lőne: követői lettek. Nem is kevesen. Olyannyira nem, hogy mozgalommá terebélyesedett Mária nővér jogos fölháborodása.
Fekete ruhás tüntetési hullám indult el a hétvégén, amely a következő szombaton és vasárnap is folytatódik. Erre már a “szagszervezetek” is megrendültek! Erre már lépniük lellett, hiszen egy ilyen magánakcióból kikerekedő mozgalom még aláásná tekintélyüket. Úgyhogy a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) is támogatja azt a szolidaritási mozgalmat, amelynek keretében több egészségügyi intézményben is „gyásztrikót” húztak az ápolók.
nővérek
Kiss László, a FESZ elnöke elmondta, az akciót szombaton utcai demonstrációval folytatják. A fővárosban lévő Normafához hívnak mindenkit délelőtt tízre egy fekete ruhás sétára. Hangsúlyozta: a múlt vasárnapi akció, illetve ez a mostani szombati sem a Péterfyről, hanem az egészségügyben dolgozók tarthatatlan helyzetéről szól. (Az mondjuk külön téma lehetne, hogy a “szagszervezetek” eleddig miért nem buzgólkodtak érdekképviseletileg?)
A Facebook közösségi portálon egyre szaporodnak a fekete ruhás akciót népszerűsítő csoportok, s mind több fotó kerül fel különböző egészségügyi intézményekből. A képeken fekete pólót vagy gyászszalagot viselő szakdolgozók láthatók.
Sándor Mária-sajnos napjainkban ritkaságszámba menő-akciója óhatatlanul is fölveti a kérdést: biztos hogy a magyarországi munkavállalói érdekképviseletek irányítása jó kezekben van? A magyarországi szakszervezetek tényleg azt csinálják ami a feladatuk lenne?
Azt az ügy kapcsán megállapíthatjuk: Végre akadt egy férfi az egészségügyben!-AZ IS NŐ!

https://balrad.wordpress.com/2015/04/21/vegre-egy-legeny-a-gaton/