Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2016. április 8., péntek
A cigányok nekimentek az “egykori csóró roma gyereknek”
Köztük a legígéretesebb fiatalember Orbán Viktor volt, akiben az akkori roma vezetők a cigányság felemelkedésének letéteményesét látták. Türelmesek voltunk, 1998-ban, amikor Orbán miniszterelnök lett úgy éreztük, most jött el a mi időnk.
Ami ezután történt azt még a rémálmunkban sem képzeltük volna: Magyarország és azon belül a elsősorban a „vidék” olyan mély nyomorba került rövid idő alatt, amire senki sem számított. Mára már általánossá vált a az éhezés, a fagyhalál, a korábban már felszámolt betegségek elterjedése, stb.
Roma Rom Összefogás Egyesület,
Németország keleti nyitása vezethet a kelet-európai konfliktus enyhüléséhez
Németország
nem érdekelt az Oroszországgal ápolt kapcsolatok megromlásában, és
arra kell tegyen határozott lépéseket, hogy a kétoldalú kapcsolatokat
újra helyreállítsa – a Die Linke politikusa szerint.
Wolfgang
Gehrcke pénteken Moszkvában tett látogatást, ahol újságíróknak
nyilatkozva azt mondta; elsősorban a német kormány felelős a
kapcsolatok megromlásáért, és ennek okán Németország kell megtegye az
első lépéseket azok helyreállítása terén. Gehrcke szerint a német
kormány kellene jelzéseket adjon arra vonatkozóan, hogy nem érdekelt a
további feszültségszításban, és az Oroszország elleni szankciók újbóli
meghosszabbításának elkerülése egy ilyen megfelelő jelzés lenne.
A
baloldali párt korábban is bírálta a német kormányt, amiért Berlin az
amerikai külügyi érdek kiszolgálásával hozzájárul a szankciók
fenntartásához, és ezzel komoly károkat okoz az exportban érdekelt német
vállalkozásoknak. Gehrcke már tavaly októberben javaslatot tett arra,
hogy Németország és Oroszország állítson fel közös parlamenti
bizottságot, melynek elsődleges feladata lenne, hogy együtt dolgozzanak
az oroszellenes szankciók eltörlésén.
A Die
Linke azonban nem csak a gazdasági korlátozásokat, de a NATO
Oroszország ellen folytatott háborús készülődését is elutasítja. Sahra
Wagenknecht tavaly szeptemberben azt mondta, a nyugati vezetők
őrületéről tesz tanúbizonyságot, hogy a NATO légierő felfegyverzett
gépekkel járőrözik a balti országok légtere felett. A képviselő
akkor felszólította a német kormányt, hogy azonnal vonja vissza a
Baltikum légterének védelmére küldött német vadászrepülőgépeket, és ne
járuljon hozzá a háborús készülődés további fokozásához.
Sahra
Wagenknecht az ukrán válság kapcsán is józan álláspontra helyezkedett –
az ukrán uniós csatlakozás gondolata kapcsán hangsúlyozta; a nyugat
elsősorban azt kell szem előtt tartsa, hogy Ukrajna nagy mértékben
megosztott az európai integráció vonatkozásában, és amennyiben a
nyugati vezetők tovább erőltetik az ország európai integrációját, azzal
nem a tényleges csatlakozást, hanem az ország keleti és nyugati blokk
mentén történő kettészakadását idézik elő.
Dr.
Alexander Neu, a Die Linke képviselője azonban azt is kijelentette,
hogy Berlin túlzó mértékben ragaszkodik az amerikai külpolitikának
megfeleléshez, és “jobban félti az amerikaiakkal fennálló viszonyt,
mint saját választóinak biztonságát”, emiatt az amerikai kémtevékenység
miatt kezdett eljárásoknak sem lesz eredménye; Berlin időhúzásra
törekszik, remélvén, hogy a választók elfelejtik az amerikai
kémbotrányokat.
http://www.hidfo.ru/2016/04/nemetorszag-keleti-nyitasa-vezethet-a-kelet-europai-konfliktus-enyhulesehez/
http://www.hidfo.ru/2016/04/nemetorszag-keleti-nyitasa-vezethet-a-kelet-europai-konfliktus-enyhulesehez/
A nyugati demokrácia megőrzi vezető szerepét a kivégzések terén
Kína,
Irán, Pakisztán és Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Államok vezeti a
világ kivégzési statisztikáit; 25 év alatt soha nem végeztek ki annyi
embert államilag, mint 2015-ben. Mindenkire érvényesek az emberi jogok,
– ameddig az amerikai kormány úgy nem dönt, hogy valakiét hatályon
kívül helyezi.
Szerdán
az Amnesty International közzétette jelentését, miszerint globálisan
54%-kal nőtt a kivégzések száma a tavalyi évhez képest, és 1989. óta
2015-ben végezték ki a legtöbb embert. A jelentés kiadásának napján
Pakisztán épp felakasztott három disszidenst, – de a nyugati polgár
illúziókat kerget, ha azt gondolja, hogy a tömeges kivégzés csak a
harmadik világ béli országok “diktatúráira” jellemző. Az Egyesült
Államok – mely az emberi jogokra hivatkozva előszeretettel kritizálja
más országok politikáját – ötödik helyezett az évente végrehajtott
kivégzések számát tekintve, és tavaly 28 embert ölt meg
méreginjekcióval.
A
szervezet jelentése szerint a statisztikát Kína, Irán, Pakisztán és
Szaúd-Arábia vezeti. Ugyanakkor, az Amnesty International Kínát
kritizálva kijelenti, hogy az ország államtitokként kezeli a kivégzések
pontos számát, és “elképzelhető”, hogy a kínai hatóságok évente több
ezer embert öltek meg. Bár az Egyesült Államok az ötödik helyet foglalja
el ezen a listán, a nemzetközi szervezet mégis hozzájárul azon látszat
fenntartásához, miszerint a nyugati ország nyilvánosságra hozott
statisztikái hitelesebbek a harmadik világ béli országok kivégzésekkel
kapcsolatban elérhető adatainál.
A
szervezet felrótta a közel-keleti országoknak, hogy ott a hatóságok
bírói tárgyalás nélkül zárhatnak be és ölhetnek meg embereket.
Ugyanakkor, ebben a tekintetben sem egyértelmű, hogy miért kellene a
közel-keleti gyakorlatra másként tekinteni, mint az amerikaira: az
Egyesült Államokban számos törvény (pl. Patriot Act) a terrorizmus
elleni harc ürügyén felhatalmazza a hatóságokat arra, hogy bárkit
pusztán terrorizmus gyanújára hivatkozva letartóztassanak,
bármennyi ideig előzetes letartóztatásban tartsanak, börtönbe zárjanak,
illetve kivégezzenek. A Nobel-békedíjas Barack Obama nevéhez köthető az
a törvény, ami lehetővé teszi, hogy bárkit tárgyalás nélkül a
végtelenségig előzetes letartóztatásban tarthassanak. Az emberi jogok
zászlóshajója emellett a fogvatartott és kivégzett emberek faj
hovatartozását is nyilvántartja, ami az éves összesítésben szintén feltüntetésre kerül.
http://www.hidfo.ru/2016/04/a-nyugati-demokracia-megorzi-vezeto-szerepet-a-kivegzesek-teren/
http://www.hidfo.ru/2016/04/a-nyugati-demokracia-megorzi-vezeto-szerepet-a-kivegzesek-teren/
Népszavazással kell dönteni az Európai Unió fontosabb ügyeiről
Szergej
Nariskin, az orosz parlament alsóházának elnöke a Hollandiában tartott
népszavazás kapcsán azt mondta; sajnálatos, hogy kizárólag ebben az
egy országban adtak a törvények lehetőséget arra, hogy az emberek saját
maguk döntsenek az Európai Unió fontosabb ügyeiről.
Nariskin
csütörtökön egy nyilatkozatában kijelentette, hogy az Európai Unió más
országai is kellene kövessék a holland példát abban a tekintetben,
hogy népszavazásokkal hozzanak döntéseket a fontosabb uniós ügyekről.
“Sajnálatos, hogy a helyi törvények egyedül Hollandiában tették
lehetővé, hogy az emberek egy fontos külpolitikai kérdésben véleményt
nyilvánítsanak. A referendum eredményei tisztán mutatják, mit gondol
egy átlagos állampolgár Ukrajna európai integrációjának
felgyorsításáról.”
Szerdán
Hollandia lakossága népszavazással döntött az Európai Unió és Ukrajna
közt már hónapokkal ezelőtt érvénybe léptetett társulási egyezmény
elutasításáról. 32,2%-os részvételi arány mellett a választók 61,1%-a
nemmel szavazott az egyezményre. Az Európai Unió 28 tagállamából 27-ben
fel sem merült annak lehetősége, hogy az emberek véleményt
nyilváníthassanak az unió gazdasági erőviszonyait alapjaiban átrendező
megállapodásról. Hollandia az egyetlen ország, ami még nem ratifikálta a
társulási egyezményt, az EU más tagállamai ezt megtették anélkül, hogy
választóikat megkérdezték volna.
Hollandiában
közel félmillió ember írt alá egy petíciót, amiben követelte a
demokratikus döntéshozatalt, emiatt került sor a – nem ügydöntő –
népszavazás kiírására. Az atlantista politikusok az ellenség aknamunkájaként
értelmezték, hogy az emberek szavazni akartak egy olyan kérdéskörben,
amiről ők nem akarták kikérni a lakosság véleményét. Brüsszel szerint
vannak “jó” és “rossz” népszavazások: “jó” népszavazás, amikor az
emberek megszavazzák az “euroatlanti integráció” tovább mélyítését, a
szabadságjogok feladását. “Rossz” népszavazás, amikor az emberek egy
olyan ügyet kezdenek támogatni, ami az Európai Uniót irányító ideológiai
kisebbség terveivel össze nem egyeztethető.
http://www.hidfo.ru/2016/04/nepszavazassal-kell-donteni-az-europai-unio-fontosabb-ugyeirol/
http://www.hidfo.ru/2016/04/nepszavazassal-kell-donteni-az-europai-unio-fontosabb-ugyeirol/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)