Kína, Irán, Pakisztán és Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Államok vezeti a világ kivégzési statisztikáit; 25 év alatt soha nem végeztek ki annyi embert államilag, mint 2015-ben. Mindenkire érvényesek az emberi jogok, – ameddig az amerikai kormány úgy nem dönt, hogy valakiét hatályon kívül helyezi.
Szerdán az Amnesty International közzétette jelentését, miszerint globálisan 54%-kal nőtt a kivégzések száma a tavalyi évhez képest, és 1989. óta 2015-ben végezték ki a legtöbb embert. A jelentés kiadásának napján Pakisztán épp felakasztott három disszidenst, – de a nyugati polgár illúziókat kerget, ha azt gondolja, hogy a tömeges kivégzés csak a harmadik világ béli országok “diktatúráira” jellemző. Az Egyesült Államok – mely az emberi jogokra hivatkozva előszeretettel kritizálja más országok politikáját – ötödik helyezett az évente végrehajtott kivégzések számát tekintve, és tavaly 28 embert ölt meg méreginjekcióval.
A szervezet jelentése szerint a statisztikát Kína, Irán, Pakisztán és Szaúd-Arábia vezeti. Ugyanakkor, az Amnesty International Kínát kritizálva kijelenti, hogy az ország államtitokként kezeli a kivégzések pontos számát, és “elképzelhető”, hogy a kínai hatóságok évente több ezer embert öltek meg. Bár az Egyesült Államok az ötödik helyet foglalja el ezen a listán, a nemzetközi szervezet mégis hozzájárul azon látszat fenntartásához, miszerint a nyugati ország nyilvánosságra hozott statisztikái hitelesebbek a harmadik világ béli országok kivégzésekkel kapcsolatban elérhető adatainál.
A szervezet felrótta a közel-keleti országoknak, hogy ott a hatóságok bírói tárgyalás nélkül zárhatnak be és ölhetnek meg embereket. Ugyanakkor, ebben a tekintetben sem egyértelmű, hogy miért kellene a közel-keleti gyakorlatra másként tekinteni, mint az amerikaira: az Egyesült Államokban számos törvény (pl. Patriot Act) a terrorizmus elleni harc ürügyén felhatalmazza a hatóságokat arra, hogy bárkit pusztán terrorizmus gyanújára hivatkozva letartóztassanak, bármennyi ideig előzetes letartóztatásban tartsanak, börtönbe zárjanak, illetve kivégezzenek. A Nobel-békedíjas Barack Obama nevéhez köthető az a törvény, ami lehetővé teszi, hogy bárkit tárgyalás nélkül a végtelenségig előzetes letartóztatásban tarthassanak. Az emberi jogok zászlóshajója emellett a fogvatartott és kivégzett emberek faj hovatartozását is nyilvántartja, ami az éves összesítésben szintén feltüntetésre kerül.
http://www.hidfo.ru/2016/04/a-nyugati-demokracia-megorzi-vezeto-szerepet-a-kivegzesek-teren/