Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2024. január 23., kedd
Lavrov: Az ukrajnai béke csak az orosz követelések teljesítése esetén teremthető meg
New York, 2024. január 23. kedd (MB)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt tanácsolta a Nyugatnak, hogy alaposan fontolja meg Oroszország álláspontját az ukrajnai konfliktus rendezésével kapcsolatban, mert az orosz biztonsági követelések teljesítése nélkül nincs megoldás – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában hétfőn elhangzott beszédében az orosz diplomácia vezetője szó szerint a következőt mondta: „Azt tanácsolom önöknek, hogy nagyon figyeljenek oda erre, míg van rá idejük”.
„Minél hamarabb megérti ezt Washington, London, Párizs és Brüsszel, annál jobb lesz Ukrajnának és a Nyugatnak is, mert nekik az Oroszország elleni keresztes hadjárat nyilvánvaló reputációs és egzisztenciális kockázatot jelent” – fűzte hozzá.
Lavrov szerint az ukrán békés rendezés útjában a Nyugat és a kijevi rezsim áll.
„A valóság az, hogy a kijevi rezsim nyugati pártfogói az ukrán fegyveres erők teljes kudarca ellenére továbbra is mániákusan szorgalmazzák, hogy Ukrajna folytassa az értelmetlen katonai konfrontációt. Hamis szlogeneket fújnak arról, hogy ha nem tartanak ki, és Zelenszkij rendszere összeomlik, az oroszok rabszolgasorba taszítják az ukránokat. Ez szemenszedett hazugság” – mondta az ENSZ BT-ben Szergej Lavrov.+++
Kiadta: Magyar Békekör