2020. január 27., hétfő

Történelmi lecke mindenkinek: Emlékezzünk az 1930-as évekre

Marian Turski holocaust túlélő:

Egy nap a kora harmincas években a padokra kifestették "zsidók ezeken a padokon nem ülhetnek". Erre azt mondtuk: "ez nem szép, nem jó és nem is helyes, de hát annyi más pad van még, majd máshová ülünk". A másik nap meg az egyik uszodába kiírták "ebben a medencében zsidók nem fürödhetnek". Erre azt mondtuk "ez nem szép, nem jó, de hát annyi más hely van Berlinben fürödni, a város tele van vizekkel, tavakkal majd ott úszunk". És aztán az is megjelent hogy a zsidók nem járhatnak a német énekkarokba. "Rendben, nincs baj, hadd énekeljenek maguk közt!" Aztán kijött a rendelet hogy a nem-árja gyerekek nem játszhatnak árja gyerekekkel. "Rendben, semmi baj, hadd játszanak a német gyerekek egymással!" És aztán jöttek a boltokban feliratok: "a zsidókat csak este 5 után szolgálunk ki!" "Rendben, ez kicsit rossz, kissé megnehezíti az életünket, dehát este 5 után még vásárolhatunk!" És így történtek az események, lassan, lépésről lépésre. Hogy szépen rávezessék az embereket arra a gondolatra, hogy azok ott mások, másfajta emberek. Idegenek. Olyanok, akik ragályosak, tele fertőzésekkel. Akik a járványokat terjesztik. És akkor kezdődött el az igazi borzalom...

Minden felgyorsult. A zsidók egyszerre nem kaptak munkát, nem emigrálhattak. És táborokba zárták őket. De Auschwitz nem hirtelen szabadult ránk az égből. Mindent szép lassan vezettek be. Lépésről lépésre. És aztán egyszercsak, Auschwitz -megtörtént.

A fenti részletet 7:14-nél indul a videón. Érdekessége, hogy a magyar miniszterelnök és felesége is ott van a hallgatóság között Európa más országainak vezetői mellett. Jó lenne, ha mindannyian újranéznék a 2020. januári előadást. Hátha felismernék, mi felé vezetik a kontinensünket.

Koronavírus járvány - micsoda véletlenek!

- 2019 októberben Bill Gates alapítványa csúcstalálkozót szervez a nemzetközi elit számára, ahol egy pandémiát (világjárványt) szimulálnak KORONAVÍRUSSAL alig pár hónappal a valódi járvány kitörése előtt...
- Gates alapítványa olyan intézményeket támogat, melyek koronavírussal kapcsolatos kutatásokat szabadalmaztatnak már 2015 óta...
- Gates kezében van az a biotech cég is, mely a napokban kezdi meg az oltóanyag kifejlesztését...
- a mostani járvány a vuhani nagybani piacról indul el, ami félórányi autóútra van Kína legmagasabb biztonsági fokozatú víruskutató laborjától, melyben Ebola, SARS és koronavírusokkal kísérleteznek....
- az állítólag állati eredetű vírus elejétől fogva terjed emberről-emberre...
- a Netflix 2020 január elején mutatja be új Pandémia sorozatát óriasjárványokról - és most kezdődik a kínai újév is, amikor tömegek kelnek útra és mennek mindenfelé, terjesztik a járványt Sok a véletlen. Túl sok. Linkek: https://www.dailymail.co.uk/health/ar... https://www.infowars.com/bill-and-mel...



https://gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6