Ryszard Czarnecki, az Európai Parlament elnökhelyettese előterjesztett egy javaslatot, hogy a nyugati országok töröljék az orosz rubelt a konvertibilis valuták közül. Az atlantista politikus szerint ez a rubel nemzetközi forgalomból kizárását jelentené. A lépés az Európai Unió egy újabb szankciója Moszkvával szemben.

Az Európai Unió furcsa módon amiatt hoz szankciókat Moszkvával szemben, mert a nyugati országok 2013 augusztus és 2014 februárja közt puccsal eltávolították a demokratikusan megválasztott ukrán kormányt, majd az országban egy atlantista politikusokból álló csoportot juttattak hatalomra, ami mostanra a Jobb Szektor szélsőjobboldali szervezetet is integrálja a hatalmi struktúrákba. Moszkva érthető módon ellenzi Ukrajna NATO tagságát - a NATO főtitkára a közelmúltban ellenségnek nevezte Oroszországot, majd az Egyesült Államok jelentős csapatösszevonásokba kezdett a kelet-európai országokban, az orosz határ közelében.
Az Európai Unió azért hoz szankciókat, mert Moszkva nem tűri, hogy ellenséges haderő gyülekezzen határai mentén. Ugyanakkor minden bizonnyal se az Egyesült Államok, se az Európai Unió tagállamai nem tűrnének meg terroristákat a saját határaikon.
Mindazonáltal a rubel konvertibilitásának megszüntetése - a nyugati országok részéről - egyáltalán nem jelenti a rubel "nemzetközi forgalomból kizárását". A nyugati országoknak már nincs elegendő gazdasági ereje ahhoz, hogy a dollár monopóliumát helyreállítsák. Jelenleg számos ország van a világon, ami a kétoldalú kapcsolatokban a kifizetéseket nem dollárban, hanem rubelben vagy saját nemzeti valutában intézi. Ezek csak azok az országok, melyek a dollárt már nem használják az Oroszországgal intézett kifizetésekben, valamint egymást közt is minimálisra szorítják a dollár használatát.

Mindazonáltal jóval több ország lesz, amely a nyugati valuták és a rubel konvertibilitásának megszüntetését követően nagyobb vaószínűséggel dönt a dollár használatával felhagyás, mint a rubel használatának beszüntetése mellett. A nyugati országok újabb szankciója annyit ér el, hogy a szankciót beiktató országok nem lesznek képesek rubelt venni, - ami elsősorban nekik veszteség, nem a rubelt használó országoknak.

http://www.hidfo.net/2014/08/21/nyugat-ki-akarja-zarni-rubelt-nemzetkozi-forgalombol